Holnap lesz másfél éves a fiam és eddig nem volt beteg. Az a kétszeri őszi légy gyengeség, amikor rajtam akart feküdni, az a két orrfolyás és az allergiás reakció a szúnyog csípésekre nem számít betegségnek. Viszont ma pirosan csipogott a lázmérő - igen vettem hihetetlen digitális szerkezetet - és a fiam igazi lázat produkált. Persze nem zsebből húzta elő, közrejátszott a ma kapott két oltás. Gondolom. Viszont a láz nagyján másfél óra alatt túl voltunk és a jobbulással egyenes arányban nőtt meg a gyerek mozgékonysága. Értsd. Ahelyett hogy a kanapén kókadozna, visongva kergetőzik az apjával, aki viszonylag korán érkezett haza, de már nem látta betegnek a fiát. (Csak képen.)
Most megint felfele szalad a láza és nyöszörög álmában.
Egyébként minden jó. Zsombor végre kinövesztette az alsó ketteseket, közvetlenül a 4 rágó után és a gajdarászásból egyetlen értelmes dolog mutatkozik már hetek óta, mégpedig a mamama, azaz a mandarin. Viszont mindent megért, csak nem mindenre hallgat.
Este már aludtam, vagy legalábbis félálomban voltam, amikor az uram beviharzott a hálószobába és a szememre vetette, nem linkeltem a Zsomboros cikket, úgy kellett "megkeresnie". Szóval szánom bánom minden bűnöm, kicsit késve, de fent a link.
Hozzászoktam, hogy nálam sohasem mennek a dolgok "normálisan", de az mellbe vágott, hogy a fiamnál sem. Megint voltunk Ringatón - elkezdődött a babakocsi nélküli világ - és valahogy nagyon furcsa volt a fiam közösségben. Csekély érdeklődést mutatott a közös móka és a zene iránt, inkább rohangált a teremben, én pedig önmarcangoltam. Ráadásul, amikor egy szomorú dalt énekeltünk, a sok gyerek a földre feküdt, a Fül is, de közben idegen anyukák lábához támasztotta a hátát. Elveszett voltam. A furulyával alakul a barátság, akárcsak a hegedűvel, viszont egyre hisztisebb jeleket mutat - kiabál, ha nem az van, amit ő akar - és nem egyáltalán nem igényelte a társaságomat. Ezután már csak apró kihívás volt, hogy minden gyerek cumisüvegét meg akarta szerezni, viszont a sajátjából csak két kortyot ivott és utána fontos rohangálnivalója volt. Sőt, a nyitott ajtó ki is szökött, szóval volt 10 mp, amikor nem láttam a fiam és majdnem megállt a szívem.
Béna és rossz anya önmarcangolást azóta takarékra tettem, de azóta is ott kattog a tarkómnál, hogy vajon mit rontok el vagy mit rontottam el.
Közben pedig okos, ügyes, mosolygós, cukifej gyerek, akiben megint feltámadt a szekrénymászó reflex.
Reggel arra ébredtem, hogy a fiam egész hangosan azt kiabálja, hogy "Annyáh!". Magamra vettem a dolgot és kiugrottam az ágyból. Amikor a szobájába értem, a Fül jelzésértékűen a Nyúlra mutatott, a Nyúlra, aki valahogy a kiságyon kívülre került... Visszaadtam a Nyulat - elkényeztetem-e a fiam? -, a gyerek boldogságában kicsit még fetrengett az ágyába, nekem viszont elkezdődött a nap.
Indulnánk boltba, de még készülődésben vagyunk. A BEG új albuma szól és abból is az aktuális kedvenc a Survive. A fiam a könyvei előtt ül, lapozgat és dúdol. Kicsit még nem macerálom azzal, hogy nadrágot kellene venni és ebédet vadászni.
A jelen állás szerint vagy rocksztár lesz a gyerek, troli számláló vagy mozdonyvezető, bár most éppen könyveket lapozgat elmélyülten. De már nem a lapozás öröme miatt, hanem a képek kötik le a figyelmét.
Voltunk ringatón és a fiam, aki egyértelműen szereti a zenét, még azt is, ha én éneklek neki, elsírta magát a furulya hallatán. De jól csinálta, mert a kislányok azonnal jöttek vigasztalni. Persze, amikor már nem szól az a magas hangot kiadó valami, akkor a világ is szebb lett és egyik percről a másikra száradtak fel a könnyei.
Valahogy úgy alakult, hogy nagyon sok mozdonyt kapott mostanában a Fül és úgy vettem észre, mindegyiket másért szereti. Persze, egyiket sem annyira, mint a Nyulat, de azért abban nem vagyok biztos, hogy felférek a 10-es listára.
Sétálni már csak a közelbe megyünk, babakocsi nélkül, mert a Fül a Otthon-Hentes-Bolt-Haza távolságot már simán bírja. Ügyesen megvár az ajtóban, beszáll a liftbe és fogja a kezem. Lassan megtanulja, hogy trolit - szerencsére sok jár a környéken - csak a járdáról nézünk. A trolik még a kutyáknál is érdekesebbek.
Fogak száma: 10, de ebből 4 rágó (érdekes sorrendben jönnek a fogai)
Beszéd: Még nem beszél, bár már határozottan karattyol és láthatóan vannak gondolatai. Akaratos, de közben szelíd is. Puszit nem ad, de akit nagyon szeret, annak majdnem dob puszit. Addig a részig eljut, hogy a kezébe pusziljon, de utána saját arcára szorítja a kezét. Integet is, de fiúsan. Ha nincs kedve, nem emeli fel a kezét és úgy mozgatja az ujjait.
Visszatért a kúszás és a hasalás. Ezeket egy időben nem csinálta, most meg simán hasra veti magát a kádban vagy a padlón olvasgatás közben. Térdre pedig akkor ereszkedik, amikor fontos játszani valója van gurulós járművekkel.
Járás tökéletes, már a futással próbálkozik.
Pár hete azt vettem észre, hogy nem szeret gyalogolni és karra akar ülni. Először a lustaság gén aktivizálódását sejtettem, de utána rá kellett jönnöm, hogy az ősszel vásárolt cipőt kinőtte, tehát egy számmal nagyobb cipőt vettünk neki, mint a csizmája. Azaz 24-est és az se túl nagy, azért erősen remélem, kitart a nyárig.
Szobatisztaság jeleit nem mutatja, viszont enni már önállóan szeret a legjobban.
Alvás: Ebéd után alszik már csak napközben, éjszaka viszont hozza a tőle megszokott 12 órát. Bár, ha túl sokat alszik napközben, akkor az éjszakai elalvás kicsit tovább tart és ilyenkor a fél gyerekszobát berámolja magához az ágyba és a (háló)zsákban futást gyakorolja.
Tegnap elesett a Zöldségesnél és a jobb szeme alatt kisebb monokli jellegű piros foltja lett. Vagány kiscsóka, nincs mese.
Nem is olyan rossz a karácsony, ha 23-án letudom a Nagy Karácsonyi Kiborulást, mert akkor 24-én nagy lendülettel kitakaríthatom a lakást, 25-én és 26-án pedig degeszre ehetem magam, jókat beszélgethetek, játszhatok a fiammal és ilyenek. Persze, az ajándékkészítés (most is) kapkodósra sikeredett, pedig már októberben elkezdtem a készülődést, de az év vége mindig zsúfolt és fárasztó. A hosszú sötét éjszakákról, amikor aludni kellene, mint a medve, még nem is beszéltem.
Zsombor szereti a karácsonyfát, bár néha kicsit szúr és sajnos, a gömböket nem lehet leszedni. Sőt a sziveket és rénszarvasokat is a fán kell hagyni. Akkor díszítettük a fát, amikor aludt, de túl rövidet aludt, így csak a díszek egy része került fel a fára és közben eszembe jutott, hogy mennyi mindent nem csináltam meg és már most el kezdtem tervezgetni a jövő karácsonyt.
Sok jó pillanata volt az idei karácsonynak, de a legjobb az volt, amikor hárman összeölelkezve ott álltunk a (félig feldíszített) karácsonyfa előtt. Jövőre jobban fel kell készülnöm. Kell legalább A, B, C és D terv is...
Szokásos esti rutin. Vacsora, fürdés, hálózsák, meleg víz cumiból, alvás. Másfél órával később annyit hallunk a gyerekszobából - ami most már tényleg gyerekszoba, az apjával együtt visszaszereztük a nappalit -, hogy eh. Habár nagyon boldog eh volt. Az az eh, ami azt jelenti, hogy most valami olyat tett a Fül, amire nagyon büszke. Bemegy az apja, hangosan nevet. Bemegyek én és nem hiszek a szememnek. A gyerek hasal az ágyban és a félhomályban egy könyvet olvas.
A nappali visszaszerzésének ugyanis ára volt. A gyerekbútor beköltözött a gyerekszobába és a kis okos rájött, hogyha eléggé kinyúl a rácsos ágyból, pont elér egy könyvet.
Apja: Te nem olvastál zseblámpánál kisgyerek korodban? Nem? Akkor ezt tőlem örökölte...
Hogyan kell szigorúan nézni a 15 hónapos gyerekre, aki felmászik a szekrényére? Nem voltak illúzióim, tudtam, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor lépcsőnek használja a szekrényt, de én úgy számoltam, hogy addig van egy-két évem és akkor majd értelmére apellálva elmondom neki, hogy csinálhat ilyet, de vigyázzon magára.
Ahogy visszanézett rám a szekrényről, látszott a szemében, hogy nagyon büszke magára és tudja, tilosban jár, de ez most olyan jó.
Szigorú arcot vágtam - de a szemem akkor is elárult, szerintem - és felszólítottam, hogy másszon le. Lejött. Majd fel. Majd le. Majd fel.
Tyommmtyom, atyj. Ezt mondja a Nyúlnak, a galamboknak és a szarkáknak.
Eeeá. Szabad fordításban: Anya, azonnal kérek kekszet!
Eh-Eh-EEEEE! Pontos megfelelője: Adjátok vissza a Nyúlat! Mert van olyan, hogy Zsombor a kiságyban fekszik, a Nyúl meg egyszer csak kiugrik a kiságyból. Csak úgy magától.
Nem. Egyre többször használja, de legnagyobb sajnálatomra akkor, amikor szólok, neki, "Zsombor, egyre vedd fel a kabátod, megyünk boltba".
SZszszszsz. Ha valami vidám és jó történik.
Wááááhühühüüüüüüüüü. Ugyancsak a Nyúllal beszélte meg.
Nem tudom hány kiló és milyen magas. A nagyobb 74-es ruháktól a 92-es ruhákig mindenfélét hord, attól függően, hányszor kell átöltözni és mikor mostam. A Nyúl a nap nagyrészét az ágyban tölti, Fül simán visszadobja, mert tudja, hogy ott a helye. Csak ezzel a trükkel tudtam rávenni, hogy ne rágja egész nap a Nyúl fülét, bőven jó az állat hálótársnak, én meg nem féltékenykedem. Délelőtt és délután alszik, meg éjszaka. Az ínye dudorodik rendesen, de még mindig 6 (gyönyörűséges) foga van. Néha már sikerül pohárból inni, általában akkor, ha én ittam előtte és utánozni akar, egyébként mindenbe belehuhog. Nem beszél, de mutogat, morog-kiabál és dúdol, ha szép zene szól vagy énekelek neki.
A kúszás dedós dolog, azért se hajlandó térden kúszni, hogy a kisautókat tologassa. Elég sokáig tartott, amíg rájöttem, hogy azért húzza a dömpert - több játéka van, mint nekem egész életemben - felhajtott billenővel, mert akkor séta közben tud vele játszani. Kötöttem a kerekes csigára madzagot, azóta boldogan járkál vele. De az igazi nagy szenvedély a könyvek. Nézegeti, lapozza és ha eszébe jut - és naponta 67-szer eszébe jut - odaviszi egy Olvasni Tudó Eemberhez, bevackolja magát az Olvasni Tudó Ember ölébe és hallgatja a mesét, néha lapoz. Nem bírja a túl sok szöveget. És amikor a végére értünk a könyvnek, kéri az ismétlést.
Egyre akaratosabb és a leghalálibb jelenet, amikor hisztizik és az arca elé teszi a kezét és tartásában a "nem hiszem el, hogy ez történik" vibrál. Ilyenkor komolyan hiszem, hogy színész lesz. De amikor zenét hallgat, akkor zenész fiatalembert vizionálok.
Mindkét keze ügyes, szeret mindenfélét alaposan tanulmányozni - lehet, hogy kutató lesz - és nagyon jól érzi magát társaságban. Egyre huncutabb...
Zsombor megkapta az első billentyűzetét. Legalábbis az apja kerített egy használaton kívülit, amivel a gyerek a kanapén játszhat (10 perc mennyei csend és nyugalom), mert egyébként az övét nyomogatta.
Ebből is látszik, milyen okos nő vagyok. Az apja gépén hagytam használni a babajátékot - nyomogatásra mindenféle érdekesség történik a monitoron - nem pedig az enyémen. Tehát amíg a fiúk azt próbálják eldönteni, melyik terület kié, én vidáman elvagyok.
A gyerek egyébként nem rossz, csak érdeklik a kis gombok - mindenféle kis gomb -, amit nyomogatni lehet, illetve főállású világfelfedező, ez meg bizony sok munkával jár.
Közben kiderült, a billentyűzet tud úgy viselkedni, mint a megmadzagozott csiga, azaz követi a sétáló hózentrógeres Fülest.
Másik jó játék egy doboz, aminek olyan füle van, mint a bőröndöknek. Lehet vele sétálni, rá lehet állni és úgy nagyobb rálátás nyílik az asztalra, és lehet ütni is.
A telhetetlen hernyócska pedig mindenféle csúnya jelzőt kapott már szülői körökben, mert az új billentyűzet feletti öröm után a Fül előkeríti a könyvet, pontosabban A könyvet, és odaviszi valakihez- ezen a hétvégén főleg az apjához - és ráutalással jelzi, mutogatással és dönnyögéssel jelzi, most a mesélés ideje jött el. És 49-szer sem unja a hernyócskát.
Nagy kérdés, hogy az eleven gyereket hogyan lehet lekötni madzag nélkül legalább 10 percre. A mai nagy ötletem azonban éppen a madzaghoz kapcsolódik. A zenélő kerekes csigára madzagot kötöttem és most éppen az húzkodja a gyerek a lakásban nagy műgonddal és némi homlokráncolással. Néha elindítja a zenét, dünnyög a csigának, majd mennek tovább.
Már nem is emlékszem, hogy volt olyan, amikor este nem szuszogott a kiságyban egy ZsomborFülTáska. Tulajdonképpen most is szuszog a kiságyban csak nem vagyunk egy lakásban, illetve már ilyen is volt, hogy nem voltunk egy lakásban, de most olyan van, hogy én itthon vagyok, ő meg nem. Az egészben az a legviccesebb, hogy az apjának jobban hiányzik, mint nekem, ő elveszettebb a lakásban, mint én. Aggódás sincs bennem. Úgy érzem/gondolom, élvezi az új kalandot. Nekem meg hirtelen őrült távlatok nyíltak meg...
Az egész úgy kezdődött, hogy meghívást kaptam a Zombilandre, és mivel lehetett vinni embert, ezért azonnal kirajzolódott a program. A filmről majd később írok, még emésztek, bár azt már tudom, hogy Willnek látnia kell ezt a filmet. Hogy miért, azt nem mondhatom el, mert a forgalmazó megkért, hogy ne mondjam el.
Persze, a kisördög nem alszik. A fiam éppen piros fülű manót játszik, ezért délután voltunk a gyerekorvosi rendelőben és patikában is. Én délelőtt voltam orvosnál, azt még nem tudom állítani, hogy minden rendben, de tény, hogy minden egyre jobb.
A város élő egyetlen novemberi szúnyog megcsípte a fiam. A következmény már ismert. Nagy piros folt az arcán, piros és viszkető fülek. (Csak azt nem tudom eldönteni, hogy a fülét is megcsípte a nyavalyás vagy a csípés utóhatása a fülbalhé.)
Egyébként simán vámpíros sztori, ahogy az éhező szúnyog a legfinomabb falatot (azaz a fiamat) célozza meg: átrepül a fél városon egy pici fényes véres pontot követve. (Ezt a filmben mindenképpen a szúnyog szemszögéből kell mutatni. Úgy közelít, mint egy vadászgép.) Megtalálja az alvó gyereket, belakmározik, majd a gyereksírásra megjelenik a szürke árnyék - azaz én, az anya, a bosszúálló - és a szúnyog picit arrébb repül. Ez okozza a vesztét. A nagy árny észreveszi, egy pillanat alatt összerakja az eseményeket, majd se emberi, se szúnyogi istent nem ismerve lecsap.
A véres folt marad utána és az események már nem visszafordíthatóak. A novemberi szúnyogdinasztia kihal, a gyerek arcán nagy piros folt, a fülei ugyancsak pirosak és viszketnek...
Rohanok. Fél kézzel paradicsomos vöröslencsét főzök, fél kézzel mosógépet pakolok és mosogatok, közben Zsomborral gyerekdalokat énekelünk. Fül segít kipakolni a szatyrot és meglép a vörösbabbal. Én már azt tervezem, hogy a hirtelen rám szakadt 5 percben mi mindent tudok megcsinálni. Átsuhan a fejemen, hogy talán kiszakad a zacskó, de elhessegetem. Nem olyan erős az én fiam. Pár pillanattal később szárazbabok kopognak a konyhakövön. Az én fiam nem ismer lehetetlent. Örömmel veszem észre magamon, hogy nem leszek mérges, se ideges, előkapok egy tálat, a zacskó maradékát beleöntöm. A fiam nagy szemekkel nézi a történéseket, majd leül a konyhaszőnyegre és beletúr a tálba. Élvezettel tapogatja a babokat. Megmutatom neki, hogyan kell a földről a tálba pakolni a kiszóródott babot. Utánam csinálja. Együtt szedjük fel a babot. Gyönyörűséges, ahogy hüvelyk- és mutatóujjával megcsippenti a babot és a tálba dobja. Utána, természetesen hihetetlenül büszke magára. Én meg rá. És hirtelen rengeteg időm van...
Zsombor új csodát fedezett fel magának. A zongora billentyűi és a billentyűzet gombjai után rákattant a mosógép gombjaira és igen hamar rájött, hogyha megnyomja az első nagy gombot, akkor kigyullad 10 piros lámpa, majd a fehér gombok megnyomása után a kijelző villogni kezd. - Igen gyorsan megtanítom arra a Fület, hogy a mosógépből nem kiszedjük a ruhákat, hanem bepakoljuk és ő fog az egész családra mosni. - Pár gombnyomogató próbálkozás után tárcsázta az Alpha Centaurit és segélykérő üzeneteket küldött, mert ő egy hányatott sorsú kisgyerek, akinek télen sapkát kell hordania és a monitor gombjait nem nyomogathatja.
A fiam a Nyúl mellé megszerezte a Színes Nyulat is és egyik kezében az egyikkel, másikban a másikkal rohangál (tényleg rohangál, belejött a járásba) a lakásban. Természetesen a Nyúl a jobb kezében van, úgy jobban kézre esik a Nyúl Füle, amit jól lehet rágni, ha éppen megpihen egy kicsit.
Én meg a fényképezőgéppel kergetem a lakásban, mert olyan cukorfej a Nyulakkal.
Zsombornak több játékautója van és a minap rákapott az autózás ízére. Azóta ha éppen nem kergetőzünk a lakásban és nem az apja egerével játszik, akkor vagy olvas, vagy autót tologat féltérden. A dolog báját az adja, hogy az autó gyorsabban gurul, mint ahogy a gyerek féltérden, féllépetve követni tudja.
Aktivizálódott a rosszaság-gén is. Bemászott a szárító mögé és kikapart némi virágföldet, majd szutykos körmökkel jött, amikor hívtam és nagy, ártatlan szemekkel nézett és elvonult "olvasni".
Némi tévedésben volt a fiam. Azt hitte, hogy a darazsakat is szeretni kell, nem csak a darázs derekú lányokat. Pontosítottunk, de csak egy fájdalmas találkozás után. Gyönyörű borult volt az ég, végre eljutottunk a Szoborparkba, amikor a felsírt a fiam. Fájdalmasan, elkeseredetten. Máig nem tudjuk, hogy a legyengült darázs hogyan került a kezébe, honnan esett rá, de gyorsan lesöpörtem, majd megtapostam, majd az apja is megtaposta. Ha a gyerekünket bántják, bosszúnk kegyetlen és féktelen. Erről még a falra kenődött szúnyogok tudnának mesélni, de úgy látszik a darázs hiányzott az iskolában, amikor azt tanították, mit kap az, aki megcsípi a Fült. Szóval ott álltunk a város szélén, majdnem a semmi közepén vasárnap és nagyon elkeseredett kisfiúval és a táskámban nem volt egyetlen mentőöv se. (Azonnal rendszeresítek egy Fenistilt a táskámba.) Ölelgettük a gyereket, kicsit segített, mutattunk színes leveleket, nagyon segített, benyálaztuk az ujját és fújtuk, kicsit segített. Nekem meg csak az járt a fejemben, hogy miért nem engem csípett meg az a kurva darázs. A hazaút volt a legnehezebb, mert akkor semmi érdekes sem volt és a Fül minden idegszálával érezte a fájdalmat. Más mentőötlet híján énekeltünk neki. Mindenfélét. De ettől még fájt az ujja. Jó a rosszban, hogy a gyerek nem allergiás a darázscsípésre és pár óra múlva még a duzzanat és a pirosság is lement az ujjáról.
Mivel Remous kicsinált a vadassal, ezért azt főztem szombat éjjel, hogy vasárnap délelőtt el tudjunk menni kirándulni, de így még egy szabad délelőttöm van, mert tart még ma ebédre is. Apró örömök az életben.
Nagy kísértést érzek, hogy berohanjak a fiam szobájába, kikapjam a kiságyból és össze-vissza puszilgassam, ugyanis már egy órája aludnia kellene, de nem alszik, hanem fekszik az ágyban és a Nyúlnak magyaráz. De nem halkan duruzsol vagy morog, hanem hangos aaaaaa, eeeeee, hmmmm és gyegyegye váltogatja egymást.
Egyre többször kapom azon a Fület, hogyha nem figyel oda, simán megtesz 5-6 lépést is. Amikor a könyvre vagy a kajára figyel, nem a járásra, aztán leesik a tantusz "Úristen, járok!" és akkor négykézlábra ereszkedik, mert ő még nem tud járni... Cukorfej.
Belekerültem a pesti forgatagba, mint vidéki leány. (Igen, megint egy életemben első.) Sötétedés után, a hideg őszi estén kipróbáltam a Szecskát. Nagyszerű társaságban voltam, így állandósult a nevetés és nem csak a víz miatt, könnyűnek éreztem magam. Azzal persze semmi újat nem mondok, hogy a Széchenyi Fürdő gyönyörű. És ha már ilyen jól éreztük magunkat és volt egy pillanat, amikor csak mi hárman voltunk a medencében, szent fogadalmat tettünk. Végigpróbáljuk Budapest összes fürdőjét.
A hétvégére még egy életemben első jutott. Zsombor igazi, valódi cipőt kapott. (A szandál nem cipő.) És ahogy néztem a fiam: vagány nadrág, vagány pulcsi, 21-es bakancs jellegű cipő, teljesen oda lettem, mert már nem baba, hanem igazi kisfiú. Aki akaratos, aki nevet hintázás közben, aki játszik a zuhanyrózsával, aki belemerül a könyvbe, aki tudja, hogy rosszaságot csinál, aki imád pakolni és imád hozzám bújni. Ja, és imádja a gurulós dolgokat (babakocsi, gurulós kosár), mert azokkal nagy magabiztossággal halad. Néha megtesz egy-két lépést egyedül, de szeret kapaszkodni és úgy szélsebes. És ha véget ért a kapaszkodó, négykézláb halad tovább.
A játszótéren átszellemülten szórta a homokot. Felemelte és kicsorgatta a markából, majd észrevett egy piros gömböt és jól megszórta homokkal.
Bélszín helyett rostélyos, kirándulás helyett takarítás
Úgy szeretnék úgy élni, hogy a könyvek szépen, nagyság szerint sorakoznak a polcon, hogy a hatalmas asztalon csak a laptopom áll. Nagy, üres terekre vágyom, helyre, rendre. Katonás rendre. Zsombor éppen most dobálja szét a hordókat. A Fül éppen ma 13 hónapos és szörcsög a feje. Az orrszívózástól rosszul van egészen addig, amíg nem az én orromat porszívózzuk. Akkor hangosan kacag. Egészen önálló. Lelopott egy csokoládépapírt az apja asztalrészéről, talált benne egy darab csokoládét és nagy büszkén megette. Evés közben morog, így simán lebuktatja magát, ha nem lennék eléggé résen. Csak azért voltam mérges, mert fél órával korábban én is megvizsgáltam a papírt, hátha maradt benne csoki, de én nem találtam meg.
13 hónapos (igaz, hogy csak holnap, de nekem ma jöttek a gondolatok)
Még egy hellyel hátrébb szorultam, mert a Nyúl mögé kedvencnek feljött a Csiga, amely az ABC-t énekli. Zsombor simán megnyomja azt a gombot, amivel zenét csinálhat és amikor közeledik a dal vége, már nyúl is az ismétlésért. (Hallgatta már Ön naponta 675-ször az ABC gyerekdalt. Nem is olyan szörnyű, mert legalább addig a gyerek nyugton van). A dobogós helyezésért versenyben van még egy neccharisnya, amelynek érdekesen zörög a csomagolás.
Kemény adatokat nem tudok a Fülről, csak annyit, hogy már 6 db foggal rendelkezik és lassan kinövi a nyári cipőjét.
Már simán feláll és leguggol kapaszkodás nélkül, ha fogom a kezét sétál, de még mindig gyorsabbnak ítéli a kúszást, mint a járást. Kúszásban ma már semmi sem akadály. Se a fű, se murva, a homok meg kifejezetten jót tesz a gyereknadrágoknak és gyerektérdeknek.
Állandó barátja még nincs a homokozóban, de mindenkire mosolyog, nagyokat kiabál és boldog, hogy ennyi boldogság van a földön. Csúszda, hinta, gyerekek, lányok, lapátok, homok és egy csomó izé, aminek anya nem tudja a nevét.
Eszik mindent, ritkán sír, néha hisztizik, de ez utóbbi igen ritka. Csendes, jó gyereknek tűnik, de hihetetlen akarattal bír. Egyre többet "dumál" és "olvas".
apa: Hol van apa?
Zsombor határozottan rámutat a Paul Frank-es táskámon a majomra.
apa: Na még egyszer. Hol az apa?
Zsombor ugyanolyan határozottan rámutat ugyanarra a majomra.
apa: Nem. Itt az apa! Hol az apa?
Zsombor megfontoltan ismét a majomra mutat.
anya: zsombor nyalogatta a telefontöltőd
anya: én is megnyaltam
anya: csíp
apa: persze, hogy csíp, áram van benne
apa: illetve feszültség
apa: pár volt, így csak kicsit csíp :)
anya: de zsombornak tetszik
anya: rá ne szokjon
apa: kiskorodban nem nyalogattál laposelemet?
anya: el kell pakolni mindent... grrrr
anya: dehogy, nem vagyok hülye
apa: mert az is csíp :)
anya: tudtam, hogy csíp, ezért kóstoltam meg, de el is vettem a gyerektől
apa: nyuszi vagy
Tegnap esett meg, hogy éppen arról meséltem a fiamnak, hogy a kutya azt mondja vau-vau, amire ő boldogan megismételte, hogy vau-vau. Tisztán, gyönyörűen, elragadóan. Ma a miáu-val próbálkoztott, de annak még csak a dallama van meg. Most éppen nézegeti az Őszi böngészőt és vau-vau-vau-vau énekli.
2317. november 22-re Zsombor emlékeztetőt állított be a telefonomon. (Felér egy maja jóslattal.) Tíz év múlva a telefon se lesz meg és annak is kicsi az esélye, hogy én 2069 szilveszterén bulizni fogok.
Zsombor egy-két napja a de-de-disz-disz-t nyomja rendületlenül. A Nyúlnak - aki egyébként megkergülten nyomatja a karácsonyi éneket, tehát este ki kell beleznem -, a kanapénak, de nekem is. Olykor közbeszúr egy gügü-t, ovoo-t vagy gyomom-ot.
Reggel álmosan kotorásztam a telefonom után - megint kikapcsolt az az átkozott dög -, amikor az ágy másik oldaláról a pasim megkérdezte, hogy "tudod, mennyi az idő?", majd válaszra se várva folytatta, hogy pár perc múlva tíz óra. Úgy ugrottam ki az ágyból, mintha kilőttek volna és azalatt a 10 lépés alatt, amíg elértem a gyerekszobáig, majdnem szívrekedésem lett. Mert nem csak Zsombor reggelijét, de pár perc híján tízóraiát is átaludtuk. Rémeket láttam, mert rémkép gyártásban jó vagyok. Füli azonban az egészséges és boldog gyerek képét mutatta, amikor meglátott. Szokása szerint mosolygott, majd folytatta a konzultációt a Nyúllal. És innen kapkodás volt a napunk a délutáni alvásig és közben még ebédet is kellett gyártani a gyereknek. Én nem ebédeltem, fogyózom, meg amúgy se fért volna bele az én ebédem is.
Délutánra rendeződtek az erővonalak és kimentünk a Wampra. Ittunk finom borokat, a fiam mindenféle nőszemélyekkel ismerkedett, és (egyre erősödő dobpergés) láttam egy moksha-táskát, illetve meg is szólítottak, mintha valami híresség lennék. Ez volt a második alkalom, hogy felismertek az utcán. (Csak reménykedem, hogy nem keltettem komplett idióta benyomását, mert nagyon zavarban voltam.)
A-val még összeütöttük az újabb birodalmi haditervet, és bármilyen "vadnak" is tűnnek az álmok, én tudom, hogy "csak" jól kell álmodni, mert akarat és szándék megvan és "sínen vagyunk". (Ennél konkrétabban babonából semmiről se írok.)
Az este zárásaként - még a vacsorát és fürdés-alvás szertartást megelőzően - találkoztam egy régi ismerőssel. Ismeretségünk több mint 15 éves, anno egy busszal jártunk fatornyos kis falunkból Székesfehérvárra. Gyorsan meg is beszéltük az NFL híreket.
Az adatok az 1 évesről: 9700 g, 79 cm, rendelkezik 5 foggal és egyre többször tesz egy-egy lépést kapaszkodás nélkül. Kedvenc játéka a nyúl és imádja a könyveket. Huncut és már többször halálosan meg tudunk egymásra sértődni. Többe között azért, mert nem engedem, hogy kiszedje és megegye a virágföldet, a homokozó viszont nem érdekli.
Nagyon sokat nevet. Reggel megvárja, hogy felébredjünk, addig a nyúllal játszik a kiságyban és széles mosollyal fogad, amikor meglát. Ritkán nyűgös. Voltam gyerekorvosnál és gondoltam, már egy ideje nincs itthon lázcsillapító, iratok, biztos, ami biztos. A gyerekorvos azt kérdezte, mit szoktunk használni, amire én nagy zavartan elmondtam, még sohasem kellett lázat csillapítani a fiamnál. Az egy év alatt kétszer volt szottyos, ami nála abban merült ki, hogy sokat aludt és amikor ébren volt csak az ölemben érezte jól magát.
Rajong a nőkért és nem számít a kor. A gyerekorvosnál azon kaptam, hogy egy kislány beállt az oszlop és a babakocsi közé, a fiam meg elmélyülten simogatja a kislány kezét nyálas mutatóujjával. A kiscsaj az ajtóig kísért minket és úgy tűnt, halálosan szerelmes. (Tulajdonképpen minden gyerek érdekli a Fülit, csak a lányok kicsit jobban. De ez nem is akkora baj.)
Zsomborfül gond nélkül fel- és lemászik a kanapéról és a franciaágyról. Mászni egyébként minden mennyiségben szeret, ha meg tudja vetni a lábát, akkor megállíthatatlan. Felmászik a kiságy rácsain és a fotel háttámláján is. (Tervezem olyan játszótérre vinni, ahol van ilyen mászófal, ügyesedjen csak.)
Beszélni még nem beszél, néha egy-egy szó dallamát hallatja, de az akaratát világosan kifejezi. Egyre többször vackolódik az ölembe, főleg akkor, amikor előkerül a "Ha a világ rigó volna". De egyre ügyesebben játszik az ügyességi játékokkal is.
Pohárból egyre ügyesebben iszik, de még mindig azt hiszi, hogy játék van, ezért előszeretettel belehuhog. Talán ez az egyetlen dolog, amire megtanítottam, mert egyáltalán nem produkálja magát. Nem tapsol, nem int pápát, nem mutatja a szemét, lábát és ilyeneket, de ezekre nem is tanítottuk. Mindeközben pengeokos, mert pontosan tudja, hogy mikor jár a tilosban és előszeretettel próbálgatja a korlátait. (Jelentem, a korlátok szigorúak és következetesek.)
Olyan rossz, hogy már nem emlékszem igazán milyen kisbaba volt - nagyon jó és nagyon sokat aludt -, hirtelen olyan nagy és önálló lett. Pedig annyira visszamennék az időbe és szoptatnám és ölelgetném. Néha úgy érzem, túl keveset ölelgetem.
Egy évvel ezelőtt hétfő volt és fogalmam sincs, hogy mi történt a nagyvilágban, de mi este bementünk a kórházba és elkezdtünk szülni. Egy évvel ezelőtt lufizás volt és próbáltam aludni egy kicsit, azt hiszem, de nem vagyok egészen biztos benne, mert már olyan távoli minden. Már csak arra emlékszem, hogy fekszem a műtőben, oldalra nézek és a csapnál mosnak egy gyereket, aki az én gyerekem. De ez csak holnap 10 után lesz. Most csak az allergiával küzdök, égnek a szemei, néha meg csak úgy elpárásodnak az emlékektől.
Fül ebédjét készítettem, amikor "éhező kisgyermekem" lecsapott a répára. Az első csalódott morgás után, egészen boldogan rágcsálta és igen meglepő módon halad is apró fogaival. Utána, ha már így benne vagyunk a kalandozásba, megpróbáltam pohárral itatni. Hogy én mekkora hülye vagyok! Megmutattam ugyanis a gyereknek, hogy kupakba és öntözőkannába hogyan lehet huhogni, ezt csinálja is rendszeresen, viszont a pohárba is huhogott, sőt élvezte, hogy a víz lefolyik a ruhájára és a lábára. Nagy kacarászásban pocskoltunk a konyhában a pohárnyi vizet.
A napokban kicsit rákattantam a Gomorrára. El akartam olvasni, ezért egészen sok könyvesboltot végigjártam, de mindenhol azt mondták, hogy elfogyott, már nem is lesz, "nincs, az tévedés, hogy a gép még mutat két példányt", "keressem az útikönyveknél" (ez utóbbinál alig bírtam visszatartani a nevetésem, mert bár az az alcíme, hogy "Utazás a nápolyi maffia, a Camorra birodalmába", azért útikönyvnek titulálni egészen vakmerő dolog). Végül, most már minden mindegy alapon, hazafelé sétáltam a Pozsonyi úton és megkérdeztem a Láng Tékában, hogy van-e náluk a könyv. (Azért nem náluk kerestem először, mert a többi helyen kedvezménnyel tudok vásárolni.) Legnagyobb meglepetésemre - pedig már lelkileg felkészültem egy "nem, elfogyott"-ra - az egyik eladó annyit kérdezett, hogy vissza tudok-e menni fél óra múlva, és amikor mondtam, hogy igen, akkor a telefonált, és elintézte, fél óra múlva ott volt a könyv. Na, az ilyenek miatt szeretem ezt az utcát, no meg a croissant miatt, amit a Sarki fűszeresnél lehet kapni, meg a fák miatt és a Szent István Park miatt és igazságtalan lenne kihagyni az rétesest...
Az öntözőkanna története pedig a fiamhoz kapcsolódik. Idióta anyaként megmutattam a fiamnak, hogyha belekiabál vagy belehörög a kannába, akkor visszahangzik. Mint köztudott a gyerek a rosszaságot sokkal könnyebben megtanulja, mint a jóságot, ezért rendszeresen fetrengünk az apjával a röhögéstől, amint a gyerek odamászik a kannához, beledugja a fejét és belekiabál.
A kanna műanyag és Ikeás, de nincs igazság a földön, mert már mindenki a 2010-es Ikea katalógust nézegeti, csak nekünk nem dobták még a postaládába.
