Végtelen sikítás
moksha.hu
 


2006. március 13., hétfő

"Volt egyszer egy ember, aki ki nem állhatta a saját lábnyomát és árnyékát. Elhatározta, hogy megszabadul tőlük, és rohanni kezdett. De minél jobban rohant, annál több lett a lábnyom, árnyéka pedig könnyedén követte. Azt hitte, hogy talán nem szalad elég fürgén, és még jobban nekilódult, rohant, rohant megállás nélül, míg végül a kimerültségtől összeesett és meghalt.

Ha ez az ember egy helyben marad, nem lettek volna lábnyomai. Ha megpihen az árnyékban, árnyéka is eltűnt volna." (Csuang-ce, Forrás: Benjamin Hoff: Micimackó és a Tao)

# 22:38 - kávéház - tao és tai chi - Myreille


2006. március 3., péntek

Benjamin Hoff könyve a Micimackó és a Tao éppen az a könyv, amit előítéleteim miatt nem vennék a kezembe - milyen dolog már egy sikeres figurát a címbe tenni és azzal eladni a könyvet. Na, ebből is látszik, milyen butaság az előítélet és milyen hatalmas tévedésekbe kergetem saját magamat. Megkaptam a könyvet, hogy tetszeni fog és valóban tetszik. Olyan egyszerűen fogalmazza meg azt, amit leginkább érezni lehet és nem elmondani. "Három embert látunk egy ecetesdézsa körül álldogálni. Mindhárman belemártják ujjukat az ecetbe és megkóstolják. Mindhárom arc más-más élményt tükröz. És mivel a festmény allegória, tudjuk, hogy nem holmi közönséges ecetkóstolókat látunk, hanem Kína Három Tanítómesterét, és az ecet, amit nyalogatnak, az Élet Esszenciája. A három mester K'ung Fu-ce (Kunfucius), Buddha és Lao-ce, a legrégibb taoista mű szerzője. Az első arc savanyú, a második keserű, de a harmadik arcon mosoly ül. [...] Miért mosolyog Lao-ce a festményen? Hiszen az életet szimbolizáló ecet roppant kellemetlen ízű, ezt a másik két arc is híven tükrözi. Ám a taoista, aki harmóniában van az életkörülményekkel, azt is pozitívummá változtatja, ami másoknak negatívum. Taoisat nézőpontból a savanyúság és keserűség a kicsinyes és elégedetlenkedő elme szüleménye. Az élet maga édes, ha megértik, és arra használják amire való." Számtalan kedves gondolat közül, amit szívesen idéznék egy van még, ami a mostani élethelyzetemhez nagyon illik: "Ha egyszer megszabadultunk az önteltségtől, a bonyolultságtól és még jó néhány más dologtól, amelyek utunkban állnak, előbb-utóbb felfedezzük, hogy az az egyszerű, gyermeki és rejtelmes titok, ami a Faragatlan Tönk, csupán ennyi: Élni jó! [...] A Faragatlan Tönk állapot kifejleszti bennünk azt a képességet, amely birtokában örülni tudunk az egyszerűségnek és a nyugalomnak, a természetnek és a tisztaságnak. Ebből viszont egynesen következik az a képesség, hogy spontán csináljuk a dolgokat vagy hagyjuk őket menni a maguk útján, még ha mások időnként furcsállják is azt."
# 18:00 - könyvespolc - tao és tai chi - Myreille


2006. március 1., szerda

Ízelítő az első tizennyolc lépésből: Elkapni a madár farkát. Fehér gólya legyez a szárnyával. Pendíti a pei pát. Emelkedik, hárít és üt. Viszi a tigrist a hegyre. Ez utóbbit ma tanultuk.

# 21:21 - tao és tai chi - Myreille


2006. február 22., szerda

Ismerem az első 17 tai chi lépést, sőt meg is tudom csinálni...
# 19:54 - tao és tai chi - Myreille


2006. február 20., hétfő

A tao, valamint a jin és jang körül forognak a gondolataim, közben mókás felismerést tettem. Furcsán rímel össze, hogy imádom a fekete színt - megint vettem egy fekete pólót -, ami a jin-jang körben a női energia, a passzív, negatív, befogadó erő, a völgy, a Hold, a díszes, a kerek, a természetes. És imádom a pasikat fehér pólóban. A jin-jang szimbólumban a fehér a férfias, a pozitív, aktív, uralkodó erő, a hegy, a Nap, az egyszerű, a szögletes, a mesterséges.
# 15:09 - tao és tai chi - Myreille


2006. január 22., vasárnap

Szombat és vasárnap délelőtti program: Tai Chi. (A Taoista Tai Chi 108 lépésből álló gyakorlatsor.) Kipróbálni és megszeretni, bár azért mentem, mert sejtettem, hogy ez nekem tetszeni fog. Nagyon élveztem, ahogyan jin és jang váltakozott mozdulataimban, ahogyan a levegő áramlott a tüdőmben, és ahogyan a testemet érzékeltem. A mindennapitól eltérő, lassú levegővétel, légzőgyakorlat is örömet okozott. (Öleld meg a tigrist és vidd vissza a hegyek közé.) Meglepő felfedezéseket tettem magamról: gyorsaságom néha kapkodás, nem vagyok ura testemnek és a legkönnyedebb (megfigyelő szempontjából legegyszerűbb) mozdulat megismétlésének legnagyobb akadály feszülő testem. A békés, lassú mozdulatok értelemmel töltődtek meg, amint megismertem harcművészeti vonatkozásait. A lelkem jól van, viszont a testem küzd, szombat délután olyan rosszul voltam, mint a lakodalmas kutya és most is kevereg bennem valami...

# 13:51 - tao és tai chi - Myreille


2005. augusztus 23., kedd

Úgy kezdődött, hogy otthonosabbá akartam tenni a lakást - de nem akartam leánylakásom képeivel uralni a falakat -, közben írtam egy cikket (Szex és feng shui) és a végén vettem egy Sárkány-Főnix "bigyulát" - amit már régebben kinéztem és akkor a főnixet lekakasoztam -, ami most ott lóg piros cérnán a hálószobában.

# 11:51 - tao és tai chi - Myreille


1

infinite scream

(c) 2002-2011 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor