Tudod, Niobe...

Ropiharcos már szerepelt a blogomban, csak akkor máshogyan emlegettem, viszont nem tudok szabadulni attól a képtől - ő ígérte meg -, hogy harminc év múlva, mezítláb ugrálunk a tengerparton... Úgy képzelem, hogy nekem csíkos napernyő lesz a kezembe, rajta pedig csíkos vászonnadrág. Most nem venne fel csíkos vászonnadrágot, szerintem.

Amióta levetted a sárkányt és feltetted azt az izét, nem jó a csí, közölte reggel a pasim, majd később az érkező frontot okolta, hogy nehezen keltünk. Én viszont most megtaláltam valamit. Vagy elzártam, vagy kinyitottam valamit, vagy a fene tudja, de tér vissza a rendszer.

A pasim még azt is mondta, hogyha lefogyok nem lesznek rám jók a mostani nadrágok, de vesz nekem újakat. Már ezért megéri...

Nesze neked

Indiáner a Fischertől

Lerúgom a cipőm, éppen elkezdte szorítani a lábam. A szoknyám pörög. Ráhuppanok a kanapéra. Türelmetlenül szakítom szét a selyempapírt, lenyalom a celofánt, a tejszínhabnál - úgy, hogy mindkét tésztakorongon ugyanannyi tejszínhab maradjon - kettévágom, és már habzsolom is az indiánereket.

Egyre jobban zavar, hogy az ablakra tett nejlon elszigetel az égtől. Csak foltokat látok. A nagy fehér a szomszéd ház, a szürkés-kék maszat pedig az ég.

Nagy kislány

A hulahoppkarika éppen ott volt, ahol 13 éves koromban utoljára hagytam. Egy szögre akasztottam a garázs falán, szemben az ablakkal. Az apám, az öcsém és a férjem felváltva röhögött, amit az udvaron a karikával szerencsétlenkedtem. Régen se voltam nagy spíler, de az elmúlt években hatványozottan bénább lettem. Azért felhoztam Budapestre, hátha lesz kitartásom rendszeresen hulahoppkarikázni és akkor szép lesz a derekam meg a pocakom. Vagy legalább kisebb.

A pasim valami hiper-szuper hulahoppkarikára számított, ehelyett egy nem túl szép, műanyag kékkel és persze széles mosollyal jelentem meg az ajtóban. Karcos és egy helyen - ugyanolyan kék - szigszalaggal betekercselve. Mostanában egyre gyakrabban eszembe jut, hogy ugyanolyan lúzerség a vezeték nélküli billentyűzet alá összehajtogatott papírt tenni, mint szemüveget sebtapasszal megragasztani. Kiesett a billentyűzetem apró lába és döcög, szóval - papír nélkül - nem csak azt hallani, hogy a gépeléssel géppuskaropogást idézek elő, de néha még bombák is robbannak, ahogy az egész klaviatúra imbolyog.

Megint beszélgettünk apámmal. Próbáltam arról meggyőzni, hogy felnőttem, hogy képes vagyok felelősségteljes döntéseket hozni és nem kellene hagyni, hogy minden tönkremenjen, amit létrehozott, én, illetve mi, szívesen folytatnánk. Nem hiszi el. Nem bízik bennem.

Már hazafele autóztunk, amikor a férjem közölte, mondandóm hitelét kicsit rontotta, hogy végig a hulahoppkarikával játszottam, belecsavartam magam, amennyire tudta, pont úgy, mint az unatkozó kislányok.

Persze, arról se számoltam be, hogy ma kicsit kirúgtam a hámból. Vettem három (!) cipőt, de a negyediket csak azért hagytam ott, mert nem volt a méretemben. Én még életemben nem vettem három cipőt egy nap. Az egyik vidám, virágos, a másik kettő "klasszikus" fekete balerinacipő. Ezenkívül sikerült még beszerezni azt a Jackpot szoknyát, amit már tavasszal kinéztem, de a majd huszonhatezer forintot nagyon soknak találtam. Most viszont 999 Ft volt. Nem lehetett otthagyni. Akárcsak azt a két ablakdíszt, ami piszok drága volt, de gyönyörű. Vettem cserepes babért is. Eddig égre-földre kerestem, de sehol se találtam, most meg a legváratlanabb helyen találtam rá.

Szedtem birsalmát is és hoztunk egy kosár szőlőt is. Én meg már megint arról álmodozom, milyen lesz a kertem. Milyen lesz a reggeli pára és milyen lesz egy napsütéses őszi délután, ebéd után, a hintaágyba szunyókálni.

A babér mellé vettem egy cserép rozsdabarna krizantémot is. Gyerekkoromban utáltam az illatát, de most már el se tudom nélküle képzelni az őszt.

Szubjektív napfelkelte

Milyen szerencse, hogy reggel hatkor keltem a Forma-1 miatt és milyen szerencse, hogy a SC igen sokáig bent volt: megörökítettem a napfelkeltét.

Az viszont igen durva, hogy mielőtt kiléptünk a lakásból, az esős futam miatt esőre számítottunk...

Nem deja vu

Ma is bejött egy fekete Marvin, de most egy másik. Annyira jókedvű lettem és talán kacér is, hogy Marvin itt felejtette a motorkulcsot, így visszajött. Jó napja lesz, az biztos.

Jó pap

Megint alkudozom

Megint alkudozom magammal. Mindjárt dolgozom, csak megnézek egy, nagy jó kettő részt az IT Crowd-ból... A linket azonnal felvettem az index, nlc, gmail, freeblog, imdb, rotten tomatoes, wikipedia, sztaki szótár, map24, google maps, lady bag ikonlánc következő elemének.

(Hogy hívják azt a sávot, ahova az ember lánya firefoxban kipakolja a kedven ikonokat és csak rá kell kattintani és jön az oldal?)

[Roy receiving a tech support call, answers after 15 rings with a sigh]]
Roy: Hello, IT. Have you tried turning it off and on again?
Roy: Well, the button on the side, is it glowing?
Roy: Yeah, you need to turn it on.
Roy: The button turns it on.
Roy: You DO know how a button works, don't you?
Roy: No, not on clothes.

Annyira idióták vagyunk, hogy beszélgetések során simán nyomjuk az IT Crowd poénokat és hihetetlenül jól szórakozunk, közben azért látom mások arcán, hogy nem túl hitelesen adjuk vissza a filmet és nekik valójában nem olyan szórakoztató, mint nekünk. Ja, és ha nem IT Crowd poén, akkor biztos, hogy a My name is Earl-ből jut eszünkbe valami.

Vicces cipők

- Megmutassam milyen cipőt szeretnék? Most abban reménykedem, hogy Berlinben belefutok valamilyen óriási leárazásba és veszek egy Nokue-t.
- Tudod fejből az url-t?
- Dehogy, csináltam a könyvjelzőkhöz egy vicces cipők és ilyenek mappát.

- Elvállalod?
- Persze, legfeljebb kevesebbet alszom, viszont vehetek két cipőt vagy egy kedvencet.

Sohasem volt lehetőség

Bő egy évvel ezelőtt, amikor az Egész lényeddelt olvastam, sokat kutattam és telefonáltam, hogy összehozzak egy találkozót és egy interjút, de valahol mindig elakadtam. Egy ideje viszont nem csinálok interjúkat és el is felejtettem a dolgot, csak ma, amikor Polcz Alaine halálhírét olvastam, jöttem rá, hogy kifutottam az időből.

Az idő vasfoga

Drágaságom, életművésznő

Reggeli mosogatás majd kerékpározás - rekord idő alatt értem ki -, nyolc óra a boltban és rengeteg telefon, egy kávé a Gloriában - egy atomtámadást is mosolyogva néztem volna végig -, mozi: Drágaságom (Hors de prix) - mókás darab -, séta szélben és esőben - egyetlen lélek sincs az utcán -, fél óra forró zuhany, meleg puha zokni és most írok egy cikket a filmről.

Ne izgulj értem, játék az élet, mondom!

Délután - Falk Art

Tavasszal lemaradtam, most nem hagyhattam ki. Nekem igen tetsző móka a Falk Art és lassan igazi nagyvárosi nő leszek, mert galériákba is szívesen járok. (Tévedés, sohasem leszek nagyvárosi nő, megmaradok vidéki kislánynak, aki úgy jár-kel a nagyvárosban, mint Alice Csodaországban.)

Az első két galéria után a sorosom egyértelmű volt. Azt hiszem, hogy mindig emlékezni fogok Lucien és Rodolf Hervé fotókiállítására az Erdész & Makláry Fine Artsban és Nyári István képeire a Galeria Whiteban. (Nyári István képei döbbenetesek, amikor még nem olvastam, hogy pop-szürrealista, lowbrow festmények, úgy jellemeztem, hogy képzeld el Dalít a XXI. században.) A "Duck hunting with AK47", a "Nuno gets a new heart" és a "He's gone for sure" képek miatt még vissza fogok menni és még egyszer megnézem. (Falk Miksa u. 7., nyitva okt. 27-ig, h-p 10-18-ig, szo: 10-13-ig) Láttam még Würtz Ádám képeket (felismertem a stílus a Tengerecki haza szállból) és igyekeztem fejben tartani, hogy a Bernát András úgy karcol mintát az olajfestékbe, mint mi annak idején a házi készítésű csokoládétortát borító vajkrémbe, de persze sokkal profibban és szinte nem is festmény, ami a vásznon látható, mert minden honnan mást mutat. Felírtam még Radák Eszter nevét is, hogy megjegyezzem, de Virág Judit Galériában a Friss festmények között igencsak jól éreztem magam. Nem hagytam ki a Buddhák kiállítást a Moró Antikban és bementem még a Montparnasse Galériába is, mert flörtölök az Art Deco-val.

A Falk Art nem zsúfolt, mint a legtöbb budapesti rendezvény. Kényelmesen lehet sétálni, nézelődni, isteni kürtöskalács illat száll a levegőben... bár én a gumicukroknál csábultam el. Olyat szeretnék, ami savanyú, de kívül cukros, magyaráztam és a pasi már mutatta is a választékot. Legalább öt különbözőt. Ráböktem az egyikre, nem kértem zacskót, mert majd séta közben megeszem, ezért ráadásnak kaptam egy Haribo-macis kulcstartót, amit csak gyerekeknek szoktak adni, de kaptam én is. A kulcstartónak pont olyan a tapintása, mint a gumicukor maciknak.

Délelőtt - Ecseri és Feri Lukács

Hogyan írjam a nevét? Feri Lukas, Feri Lukacs vagy magyarosan Lukács Feri? Az első kettő szerepel a fotókon, amelyeket ma vettem az Ecserin és mivel Mamusz mindig kapható a bolhapiacozásra, együtt mentünk. Olyan egyszerű történetnek indult. Én valami szívet szorító felindulásból az interneten "megmentettem" egy római sorozatot, mert fájt, hogy egy fotós képei pucéran és kilóra mérik. Szentimentális hülyeség, magyaráztam, mert igaz, hogy szeretem a régi képeket, de ilyenre még sohasem vetemedtem. A fotográfus nevét csak akkor mondtuk ki, amikor a képeket nézegettük és kiderült, Mamusz ismerte Feri Lukacsot, sőt fogadott nagypapája volt. Akkor az a valami még jobban összeszorította a gyomromat. Mamusz arról mesélt, hogy milyen pontosan és precízen kategorizálta képeit, milyen híres embereket fotózott, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy ennek így kellett lenni. Így volt rendelve, hogy mi megtaláljuk ezeket a képeket. Néhány képet én vettem meg, néhányat Mamusz, nálunk jó helyen lesznek. Egyébként és nem utolsó sorban, a képek zseniálisak.

Ami Mamusznak a retro forgófotel, az nekem a régi fénykép. (Erre valami olyasmit mondott, hogy nem csak ő őrült.) A 19 Feri Lukacs fotó mellé még vettem kettőt. Az egyiken 1932. február 14. a dátum és egy fiatal házaspár tartja kezében újszülött babáját. (Nagymamám azon a napon ünnepelte 8. születésnapját.) A másikon - az eladó szerint - egy híres operaénekesnő jön ki az Orosztól. Ez utóbbinál egy versike is volt a lapon és az 1937. március 12-i dátum.

Végre tudom: hol, merre jársz;
Meleslek és ime itt állsz,
előtted leborul egy nő
Ki merev s hideg mint a kő.

De nem ugy én, ki immár
Tizennyolc éve Veled jár,
Együtt busulunk és nevetünk
S velünk együtt két gyermekünk.

E képnek 18 év előtti cime volna:
"A müvesznonek igen sok a dolga!"
Ruha, cipő, fejdisz, proba, Orosz
Istenem! ez a sok jó de rossz.

Az Orosz hölgyfodrász volt. Ez kiderül a képből. A művésznőre pedig az eladó azt mondta, hogy Thyo Mária és neki tulajdonítja a verset is. Én még mindig hangulat miatt vásárolom a régi képeket - már egészen sok van -, de ha azt kérdezik, hogy miért fényképezek, arra a felelet egyetlen szó: csak. 

Ma ilyen volt az Ecseri piac...

A nő kicsit bolond

Tegnap este arra jött haza az uram, hogy hites neje amerikai footballt néz a tévében, pedig nem is vasal, csak álmos szemmel bámul ki fejéből. Nem lepődött meg, hanem együtt néztük tovább.

Ma egy két és fél kilós sütőtököt sétáltattam meg a körúton. (Vacsorára vettem, de nem fért el a szatyromban, viszont tökéletes helye volt a karomban.) A tök csak úgy csillogtatta narancssárga színét és én is igen vicces látványt nyújthattam, mert mindenki mosolyogtt. Persze, az is lehet, hogy  az őszi napsütés csalta elő az emberek mosolyát.

Mondtam már, hogy imádom az őszt? A zokni miatt kicsit bánkódom, de a dzsekis-pulcsis időjárást nekem találták ki. Hűvös reggelek, tizenkilenc fok, napsütés. Éveim számát Celsiusban nem szeretem, de lehet, hogy most megfejtettem, miért imádtam 26 éves lenni. Egyébként mostanság megint hazudok, ha a koromról van szó. Nem szándékosan ferdítek, csak mindig elfelejtem - a korral jár -, hogy már nem harminc, hanem harminc egy vagyok. Mindig harmincat mondok.

Szeptemberre a 2007-es évvel is megbékültem. Év elején szutyok kis évnek mutatta magát, de aztán nagyon jó lett. Csak a szépre emlékszem... 

Next

Tudom, hogy az Univerzumnak más dolga is akad, mint kéréseim teljesítése, de azért a jó sci-fi filmet lehetett volna szigorúbban értelmezni, mert a Holnap a múlté (Next) meglehetősen gyengécske film. Valamint a lottó kettes sem álmaim nyereménye, viszont a lehetőséget és a próbálkozást köszönöm. Továbbra is bizakodom... (Csak anyámat tudom idézni: Nincs semmi konkrét, de az pozitív.)

Kelet és nyugat között

Hajnalban kidobott az ágy. Szerintem csak azért, hogy a hajnalt lássam. Hiába feküdtem csukott szemmel és vártam (ismét) a kellemes álom-nemlétet, nem jött semmi. Miközben feküdtem és aludni próbáltam eszembe jutott, ami néhány órával korábban történt. Pupa lefeküdt mellém az ágyba és felébredtem. A testem aludt, de én belül ébren voltam. Kezemet vagy fejemet nem tudtam megmozdítani, csak én magam mozdultam annyit, amennyit koponyámon belül tudtam. Alig néhány centit. Megszólalni is képtelen voltam, majd visszazuhantam az álom-nemlétbe, amely édesebb volt, mint korábban, mert most már nem volt üres mellettem az ágy.

Hétfői kedd

Szeretem ezt a hűvös, esős időt, igaz olyan valószínűtlen minden. A fények, az illatok, a hangok. Élénken él bennem, amikor tegnapelőtt jégeső kopogott a szemközti bádogtetőn, most csak az esőcseppek dobolnak, néha az ég dörög.

Friss ágyruhát húzok, a mosógépben a nyaralás színes ruhái forognak, a nagy gyompálmámat kitettem a gangra ázni, megint virágzik a hibiszkusz.

Jelentéktelen ember

Ez nem az a nap

Az éjjel másfél óránként felébredtem, mert iszonyatosan köhögnöm kellett. A pasim állítja, hogy légiós betegségem van és olvassak utána (soha) vagy menjek dokihoz (talán). Az egyik cikkel úgy elpepecseltem az időt, hogy már nem volt időm beszaladni a gyógyszertárba, így egy db Strepsils és fél liter víz társaságában próbáltam túlélni, hogy a moziban röhögök, majd köhögök. Itthon elkezdett csepegni a radiátor és természetesen a lakás azon pontján, ahol az informatikai központ és a legtöbb vezeték és konnektor található. Állítólag kiszáradt a kóc, mert az elmúlt két hónapban nem volt víz a rendszerben és most töltötték újra. (Hallo, de mi szombaton elutazunk...) Pár perccel ezelőtt egy rendőr csengetett be. (Tévedésből.) Arról már nem is beszélek, hogy ma reggel az egyik szerver szopatta az uram, nekem meg minden huszonöt körüli pasi kezitcsókolom-mal köszön.

Még csak egy óra van, itthon kellene maradni és magamra zárni az ajtót, de én ehelyett bringára ülök. Vakmerő vagyok.

Önirónia - Táska-nap

Anya Hindmarch táskájára a I'm Not A Plastic Bag-re igen gyorsan megszületett a válasz is: I'm Not a Smug Twat. (Mától, kisdobos becsület szóra, olvasom a The Bag Lady-t és naprakészebb leszek.)

Egyébként majdnem van I'm Not A Plastic Bag-em, de sokkal édesebb az a kép, hogy PH és a pasija ül a kanapén és licitálnak a táskára. 31, és izgulnak, hogy elég lesz-e és milyen boldog leszek, amikor meglátom a táskát. Jön egy nagyobb licit. Egyszer élünk, 35-öt mondanak. Az utolsó pillanatban jön egy 42-es ajánlat és a táska elkelt. Kicsit szötymörögnek, majd elmesélik, én meg meghatódom, de nagyon. (Vagyok én elég jó ember ilyen ajándékokhoz?)

Jól fejlődő táskamánia

Taormináról az egyik legkedvesebb emlékem ez a Csőrikés Braccialini táska, ami igen jól mutat a szicíliai fényképalbumban. (Talán azért, mert a görög színház panorámája előtt ott éktelenkedett a hatalmas fehér kivetítő.) Igaz, azóta kitaláltam, hogy én inkább egy fekete Csőrikés táskát szeretnék. Nagy álmodozás közben - már azt is kiderítettem, hogy a nyaralás alatt hol tudnék "véletlenül" betévedni egy boltba, ahol éppen árulnak ilyen táskákat -, megnéztem, hogy mennyibe kerül. Megállapítottam, hogy istentelenül drága és annyi pénzből előbb veszek repülőjegyet, mint táskát. Pedig az a léghajós táska is tetszik...

Királylányos vietnámi papucs

Már időtlen idők óta divat a vietnámi papucs, de én eddig nem vettem, mert önfejű vagyok és mert nem lehet benne normálisan járni. Viszont pár héttel ezelőtt, rendes szőke nőként, egyik pillanatról a másikra dobtam félre minden előítéletem és vettem egy csillogó, ezüstös vietnámi papucsot. (Akkor voltak a nagy melegek és minimalizálni akartam a lábbelit "legyen minél kevesebb benne az anyag" jelszóval.) Azóta az a kedvencem - mert királylányos - és szinte mindig azt veszem fel, ha lemegyek a Grissinibe.

Grissinibe papucsba kell menni, hogy azt tudjam mondani, lecsattogtam egy kávéra és egy csevelyre.

Egyensúly

Zene nekem

Tekerek a bringán és egész hangosan énekelem: "Alattam fák/ Fölöttem a Hold/ Kitárt karok/ Most úgy suhanok [zuhanok]... Húz, vonz valami/ Hogyan tudnám elmondani..." (Für Anikó: Nőstány álom - Alattam fák, szöveg: Bereményi Géza, zeneszerző: Hrutka Róbert), de nem is ez a lényeg, hanem a dallam, ami újra és újra visszatér, nem tudok és nem is akarok tőle szabadulni. Akárcsak attól a mondattól - szintén dalszöveg -, amit tegnap olvastam: "Gyere Isten, vagy én megyek!/ Elférek a sapkád legvégében is./ Álomtalan, fájdalmas, apró alakom/ Szorítsd magadhoz, hogyha van szíved." (Rutkai Bori & Specko Jedno - Világvége (Come on Do!)).

Szeder reggelire

Meghatározó lélektani pillanat volt, amikor az egyik eladó XXL-es nadrágot adott, hogy biztosan jó lesz, én meg somolyogtam magamban, hogy jól van, felpróbálom, de úgyis bő lesz. Majd jött a pofára esés, hogy nem bő a nadrág, hanem feszül rajtam. Ezek után, igaz, hogy kisebb hisztivel*, de kibírtam a csalántea napot, mára pedig gyümölcsnapot engedélyeztem magamnak. A piacon - megnéztem a Kolozsvár úti piacot - vettem őszibarackot, nektarint, szilvát és szedret. Nem is voltam halálosan éhes, de az első falat őszibarack mennyei volt, akárcsak a kávé helyett eszegetett szeder.

*Azért voltam hisztis, mert napközben nem tudok bloggolni** és ezt személyes szabadságom korlátozásának élem meg és ettől mindig feszült leszek. Ráadásul nem is értem, hogy miért nem, mert net van csak a freeblog nem jön rajta rendesen****.

** A villám hasogassa szét az összes internet szolgáltatót, mert ugye tök jó, hogy bárhonnan tudok internetezni a laptopommal, csak az outlook nem megy, amiben benne van a fél életem***.

***A másik fél pedig, ha nagyon akarom, a könyvek kivételével, belefér a laptop táskámba. Megnyugtató tudat.

****Nicsak, most működik, pedig azt hittem, ez is kedvrontó próbálkozás lesz. Ennyire nem lehet kerek a világ.

1826 nap

Hát még mindig itt vagyok. Megint annyi a súlyom, mint öt évvel ezelőtt. (Myreille ennek nem örül.) Megint férjnél vagyok és bár megfogadtam, hogy nem sorszámozok és nem hasonlítok össze, azért titokban ezt csinálom. (Myreille megpróbál mindig két lábbal a földön állni, még akkor is, amikor kiszámíthatatlanul bohókás és szerelmes.) Mostanában a pasimat emberemnek hívom. (Myreillet mindig kijavítják, hogy nem pasid, hanem férjed.) Fülig pirulok, amikor a feleségekén emleget. (Myreille szerint ez is olyan, mint az egész élet. Fél, hogy egyszer felnő és elillan a varázslat.) Még mindig a most a fontos. (Myreille nem felejti a bushido-t.) Boldog vagyok. (Myreille ezt biztosan tudja.) Szeretem a munkámat, ami nem is munka, hanem játék. (Myreille ezt is biztosan tudja.) Sejtelmem sincs a jövőről. (Myreillet ez már nem rémíti meg, mert van mellette valaki, akivel könnyebb a világ ellen menni.) Rövid a hajam és szőke, megint fogyózom. A szemem még mindig kék és még mindig a szexen jár az eszem. (Myreille már csak ilyen, de most már sex helyett szexet ír.)

"Vannak olyan dolgok ezen a világon, Niobe kapitány, amelyek soha nem változnak. És vannak amelyek változnak."

Egy kis álmodozás

Kikészít a hőség. Nekem, akinek szinte sohasem fáj a feje, két napja görcsös fejfájástól szenvedek és fájdalomcsillapító nélkül a létezés is fáj. Álmodozással (és vizes törölközőkkel) küzdök a túlélésért, ha már a munka nem megy, de nem az idei nyaralás tervezgetem, hanem azt, hogy jövőre vissza kellene menni Londonba:

• háromszög szendvicset akarok enni a St. James's parkban a csíkos napágyak közelében (pulcsis időben)
  
• meg akarom nézni a Transport Museum-ot
• Camden-ben egy egész napot szeretnék tölteni és rengeteg hülyeséget vásárolnék, de megkeresném a Portobello Road Market-et is (piacbuzi vagyok)
• remélem, hogy tudok venni magamnak egy I'm not a plastic bag-et, mert tetszik, viszont nagyon ajánlom, hogy addigra menjen ki a divatból, mert 7,5 fontnál többet nem vagyok hajlandó fizetni érte
• fish and chpis-et akarok enni ecettel és utána egy hatalmas pohár hideg tejet akarok inni
• milyen jó lesz a Starbucksban kávét venni, lassan meginni és közben a nyüzsgő emberhangyákat nézni

Az élet fontos dolgai

Valaki mondja meg, miért nem lehet Budapesten ez a hétvégén padlizsánt kapni? Találtam néhány fonnyadt és fakó darabot, de ugye az a kutyának se kell és nekem se. Hogyan lesz így holnap muszaka?

Ma megleptük magunkat egy új zuhanyrózsával, tud esőt permetet csinálni, de csak 36 cm²-es területen. Végülis a semminél több.

Végre kaptam blonding spayt. Reggel kilencre kellett érte mennem. Német gyártmány és mindjárt kiderül, mit tesz a hajszínemmel és a hajammal.

A Tour mai szakasza után egyértelmű, hogy egyszer el akarok menni Albi-ba.

Mindennapi csalódások

A divat örök körforgása?

Gyerekkoromban anyám megkímélt attól, hogy műanyag szandikba és cipőkbe dugja a lábam. Mondjuk, fel se vettem volna. Vígan gyalogoltam mezítláb a murván, tengerparton nem nyaraltunk, így a tengerisünöktől nem kellett rettegnem, az a néhány üvegszilánk, ami a talpamba állt homokvárépítés közben, nem számított. (Sajnos, a cicanadrággal nem volt ilyen szerencsém. Évekig hordtam idétlen, kötött nadrágokat. Ez gyerekkorom egyik mélypontja.)

Tavaly, amikor először megláttam a Crocs Beach típusú lábbelijét, egészen lelkes lettem. Nincs is ennél jobb kerti cipő egy kiadós eső után, gondoltam, és azonnal elhatároztam, hogyha kertem lesz, majd veszek egy vidám színű darabot. Régen nagyapámnak is volt valami hasonló fekete gumiból. Abban szokott öntözni meg a vizes földön járkálni, utána meg lerugta és ment a csaphoz lábat mosni.

Erre mit látok, 2007-ben az emberek a városban, az utcán (önként és dalolva) hordják ezt az idétlenséget és nem a kertbe mennek vagy a kertből jönnek, hanem kutyát sétáltatnak...

Ha létezik az örökké

Istenátka... füldugó... George...

A kronológia megint felborul, de mostanában (szerencsére) túl sok istenátka van körülöttem.

Mivel kis buzi játszótársammal éppen egy országban és egy városban vagyunk illetve volt egy szabad órám, összefutottunk egy kávéra. (Első személyes találkozás.) Féltem. Na nem attól, hogy milyen lesz ő, hanem azért, hogy ő hogyan fogad el engem. Muris, de sokkal inkább éreztem magamat csodabogárnak, mint őt. (Aztán annyira beszélgettünk, hogy hirtelen elszaladt három óra.) Nem voltak tabuk és megint ott volt az ismerős érzés, mintha az idők kezdete óta ismerném. Az pedig külön jó, hogy a Margitszigeten kivette füléből a fülhallgatót és figyelte a zajokat, mert mondtam, hogy az jó.

Kisan ült a kanapén színes füldugókat (mini marshmallow-kat) evett, én előtt ugráltam és az élet fontos dolgairól beszéltünk. Ugyanezen a napon hosszú tíz percet loptunk a munkaidőből.

A hideg málnalevest desszertnek esszük. Már harmadszor. Ez akkor már szokás.

Szerencsére nincs egy garasom se, mert ha nem ez lenne a leányzó fekvése, akkor ma reggel megvettem volna Marina Vlady: Szerelmem, Viszockij-t és Murakami Haruki: Kafka a tengerparton-t.

Megvan a következő kép a hálószobába. Megint egy amerikai moziplakát: Ratatouille (L'ecsó). (Nagyon magas pontszámot kapott imdb-n és Rotten Tomatoes-on, én meg alig várom a vetítést.)

George humorérzéke zseniális. Most, hogy felhagytam mindenféle lak kereséssel és arra gondoltam, hogy van bő háromnegyed évem, hogy ezzel a kérdéssel ne foglalkozzam, most baszogat. Először a semmiből lakás iránt érdeklődőt küld, majd a bizonytalan és nem túl fényes jövővel ijesztgeti a főbérlőt. Magamat is meglepem, hogy nem kapok frászt, hanem kedélyesen mulatok George humorán...

Megint kiszélesedett a jövő, megint hatalmas lendületben vagyok (vagyunk!), bár vasárnap megijedtem, hogy talán ugyanabba a hibába esem, mint anya, de elég volt megbeszélni és elűzni a démonokat. Jó dolgok vannak készülőben...

Vigyázat, szőke nő!

Tucatnyi padlizsánlila póló közül természetesen az tetszik meg, amelyen óriási "happy single girl" felirat virít. Bátor vagyok, mint egy oroszlán, de egy kinyuvasztást sohasem kockáztatok, így a jegygyűrűs kezemmel szépen visszaakasztottam.

Buzi játszótársam egyszerűen istenátkának nevez.

Ma hat illatszerboltban jártam és blonding spray-t kerestem, de sehol sem találtam. Itthon gugliztam (mert az interneten minden van) és akkor estem igazán kétségbe, amikor magyar oldalakra azonnal, webes keresésnél pedig a hetedikre jött az a bejegyzésem, hogy "Bejártam az egész várost, hogy blonding spray-t vegyek..."

Egyébként az interneten tényleg minden van. Én eddig a Schwarzkopf - Palette Blonding Spray Beach Look-ot használtam, de most felfedeztem, hogy a Garnier is gyárt Blonding Sun Spray-t. A kérdés csupán annyi, hogy itthon melyiket lehet kapni és hol. Minden megoldás érdekel, muszáj szőkének maradnom...

Megint szülinap

Ma megint szülinapom volt, de túlzásokba nem estem, ezért megint a harmincegyediket ünnepeltük. Az Óperencián túlról pakkot kaptam, volt benne mindenféle földi jó, szakácskönyv és (jelentőségteljes hatásszünet) parfüm. Az a bizonyos parfüm. Imádom! A dobozt csíkos selyempapírba csomagolták, kaptam mellé illatmintát és krémparfümöt, sőt (megint jelentőségteljes hatásszünet) még egy Island színű pólót strasszos Michael Kors felirattal.

Amióta fatalista bölcsességgel felhagytam az aggódással, vicces lány lettem, viszont vannak nálam viccesebb erők is. (Miközben ezt írom, befutott egy meghívó Albus Dumbledore-tól és természetesen arra az estére, amikor már lemondtam a Neil Gaiman dedikálásról, mert szent szerda. (Remek szervezőképességemről próbálom meggyőzni a pasimat férjemet, de időzavarba kerültem, egy héttel későbbre számoltam a vetítést, viszont tévedésemre annyival reagált, hogy "nem baj, akkor már csak kettőt kell aludni." Nem lehet neki nemet mondani meg munka is.))

Vissza a vicces dolgokra. Most derült ki, hogy nem is a bejegyzésem miatt kaptam ezt a parfümöt, hanem már előtte megvették nekem az Óperencián túlon. Ráadásul ma volt egy hasonló eset, amikor nem lehet eldönteni, hogy a gondolat szülte meg a valóságot vagy a tárgy talált rá a tulajdonosára. A bennem élő nőci viszont egyre lelkesebb. Most Catherine Manuell egyik táskáját találta meg magának. Az árát meg se néztem, de nem is lényeges, álmodozás van...

Álmodni csak nagyot érdemes

Úgy képzelem, hogyha öreg leszek és híres, meghívnak majd a Saturday Kitchenbe és magyaros ételeket fogok főzni. Az még nem döntöttem el, hogy paprikás csirkét, töltött paprikát, rakott krumplit, székelykáposztát, túrós csuszát, krumplis tésztát vagy lecsót, talán mindegyiket, de az biztos, hogy meg fogom mutatni, hogyan készül a hatlapos, a meggyes-mákos rétes és a mézeskrémes.

Egyébként egyre többet töröm azon a fejem, hogy mi mindent csinálnék, ha én lennék a Közlekedési Múzeum vezetője. Állandó "szocialista autó" kiállítást biztosan, egyezkednék a BKV-val, hogy az öreg villamosokat mégsem kilóra kellene eladni, hanem néhányat nekünk ajándékozhatna és rengeteg tanácsot kérnék a VEKE-től.

Milyen madár?

Éppen elkezdődött a Forma-1-es időmérő, amikor a szokásos madárcsivitelésen kívül "kattogást" hallottam. Kinéztem. Megragadtam a fényképezőgépemet és cseresznyelopás közben tetten értem a madarat. Férjem kiderítette, hogy közönséges seregély (Sturnus Vulgaris). Csak ezután csodálkoztam igazán, mert a seregély eddigi életemben maga volt a gonosz madár alakban - a szemetek állandó veszélyt jelentenek a szőlőre -, most meg kiderül, hogy nagyon szép tollas.

Szivárvány a háza felett

... és nézd, az a kis maszat a házak felett szivárvány. Igazi szivárvány. Lefényképeztem, mert ha jól emlékszem, ez az első szivárvány, amit Budapesten látok. Nem is esett az eső, csak jött néhány mogorva szürke felhő, a nap viszont tovább sütött. Szerintem a nap szivárvánnyal gúnyolja ki a zord és komoly felhőket, pont úgy, ahogyan mi bajuszt rajzoltunk a történelemkönyv komoly férfijaira meg nőire vagy a bátrabbak filccel alvó pajtásaik szája fölé. Ne tessék itt komolykodni, arrébb lehet fáradni, ez egy hebehurgya nap.

Már két napja meg még negyvenöt napig az álmodozás és a tervezgetés ideje van. Tudom, hogy ennek látszólag ellentmond, de arra jöttem rá, hogy ház és gyerek ügyben nem szabad tervezgetnem és álmodoznom. Tehát (látszólag) felelőtlen és bohó Ikrek életet kell élnem és akkor jó lesz nekem. Nekünk. Nem tudom, hogy George (alias Sors) hogyan tervezi a jövőmet, de amióta azt teszem, amit akar - imád irányítani - könnyebb és szebb az élet. Nem csak a szivárvány és a rózsaszínű felhők miatt. Egyébként megint durván giccses a naplemente.

Osztálykirándulás egy csapat újságíróval

Három óra buszozás oda meg három vissza, befejeztem egy könyvet, de erről majd holnap. A mai napról csak annyit, hogy megnéztem Tokajt, hajókáztam a Bodrogon és a Tiszán - roppant mókásak a löszfalban fészkelő fecskék -, kóstoltam finom tokaji borokat és fényképeztem egy jót:

Még nem tökéletes

Találtam olyan csíkos anyagot, amiből szívesen varrnék asztalterítőt - pedig utálom az asztalterítőket -, viszont az anyag 2,90 széles és hogy az asztalon hosszában menjenek a csíkok - mert csak úgy néz ki jól -, meg kellene vennem az asztal hosszát plusz kb. 25 cm-t. Ennyi - több mint 4 m² - anyagból három 75x120-as asztalra elegendő terítőm lenne, de ebből kettő már gondolati szinten teljesen felesleges és így az egész buli meglehetősen drágává válik. A néni azt mondta, hogy a maradékból - tehát az anyag kétharmadából - varrjak ülőkéket. Az ötletre azonnal kifordultam az üzletből, viszont amíg hazafelé sétáltam, azon agyaskodtam, hogy a mi asztalunkra meg anyuék nagyobb asztalára talán pont jó lenne...

Az élet sokkal egyszerűbb, ha az ember csak ilyen jellegű problémákkal foglalkozik. Persze, megpróbálkoztam a parlamenti közvetítés napirend előtti felszólalásaival is, de az egyszerre volt nevetséges és kétségbeejtő.

Ősz hajszálam még nincs, de...

Intergalaktikus rejtély

A Promodban és a Mangoban kiakasztották a "sale" táblát és ennek megfelelően olyan tömeg volt mindkét boltban, mint a reggeli halpiacon. Én csak azt nem értettem, hogy miért nem dolgozott az a sok 23-35 közötti nő - itt mindenki életművész? - ahelyett, hogy próbafülkék előtt várakozik, ruhákat próbál és végül semmit sem vásárol. Mert ez volt a legszebb: a legtöbben 3-6 ruhát felpróbáltak, de végül apró fintorral és "nem tetszett" indokkal mindet visszaadták. Én találtam három vicces nyári felsőt, abból kettőt meg is vettem és most pár hónapig megint nem megyek ruha- és cipőbolt közelébe.

Már ezerszer elhatároztam, hogy nem fogok politikával és közélettel foglalkozni, de mindig van valami, amit nem lehet szó nélkül nézni. Mert halálosan nem érdekel, hogy a miniszterelnök csalódott a köztársasági elnökben, de annak nagyon örülök, "hogy Sólyom László aggályosnak tartja Horn Gyula kitüntetését, mert 1956-os tevékenysége ellentétes a magyar köztársaság alkotmányának értékrendjével" illetve jó tudni, hogy a tébolyban még pislákol az értelem és józanság.

Elmosta a vihar

Hónapok óta készülődtem a Debout sur le zinc koncertjére, sőt ennek apropóján a nem szülinapi és nem esküvői éjszakiai piknikre. (A DSLZ egyébként a Zene ünnepére jött.) A Királydombon (a Városligetben) kiterítettük a kockás plédet, kicsit élveztük a zenét - ráadásul fél órával korábban kezdték a koncertet - néztük a hatalmas viharfelhőket, igazi körtepálinkát ittunk, majd rohantunk és bőrig áztunk. Nem volt halálosan rossz az esőben és a szélviharban sietni, viszont a vizes ruhákat utáltam. A táncos-bulizós-beszélgetős estéből My name is Earl-t néző este lett.

Utolsó falat

Visszaszámlálás

Készülődöm. Babonából és lustaságból - úgyis bepakolok fél óra alatt - főleg fejben. Délelőtt elmentem megnézni a Piaf (La Môme)-ot. Pont olyan volt, amilyennek vártam: nagyon jó. (Megint megállapítottam, hogy Edith Piaf angolul vicces, franciául halálos.) Jó a rendezés, jó a forgatókönyv, jó a színészválasztás, jó a maszk és nagyon jók a színészek. Persze, az is lehet, hogy én vagyok elfogult, mert ha kedvenc énekesnőt kell választani, biztos, hogy Edith Piaf-ot mondom. De nem. Mégsem. Átgondoltam. Nem vagyok elfogult! Nagyon jó film.

Hazafelé jövet vettem naptejet meg "környezetkímélő szatyrot", eurot, kaukázusi kefirt és két kiflit. Magamban a Non, je ne regrette rien-t énekeltem. Ezernyi emlék: amikor francián megkaptuk a legépelt dalszöveget, amikor dacosan és reménykedve énekeltem és erőt merítettem a dalból, amikor menzára menet a csajokkal úgy pörgettük az r-eket, ahogyan a kazettáról hallottuk... Itthon kicsit elszórakoztam az Yves Rocher-ban vásárolt szatyorral, kicsit belebonyolódtam az összehajtogatásba, majd elővettem Edith Piaf: Nem bánok semmit sem! könyvét, amit 1970-ben adott ki a Gondolat könyvkiadó, én meg jóval később 160 Ft-ért vettem meg egy antikváriumban.

Betettem az elemeket tölteni és már majdnem elővettem a bőröndöt, amikor eszembe jutott, hogy elfelejtettem lottót feladni. Nem volt kedvem rendesen felöltözni, így rövidnadrágban és pólóban mentem be a szomszédos kocsmába. Pont olyan természetesen, mint mindig, mitha sajátunkba mennék. Beléptem és nagy csend lett, Nelly Furtado énekelte a Say it Right-ot, én meg ikszeltem.

Most itt ülök, mint aki jól végezte a dolgát - a bőrönd még mindig üres -, második tejszínes teámat kortyolom és azon gondolkozom, hogy melyik könyvet vigyem magammal...

Mozinagyképűség

Az milyen már, hogy két nappal a Harmadik Shrek premierje előtt a lelkesedés legcsekélyebb jele nélkül csak annyit mondok, hogy én már láttam és láthattam volna még egyszer, de nem volt kedvem ismételni. Közben pedig emlékszem még arra a csajra, aki egykoron én voltam és a fél karját odaadta volna, hogy ingyen mehessen moziba, pláne premier előtt. Az a csaj inkább nem aludt volna éjszaka, de elment volna moziba.

Reggel a híres francia íróról elnevezett utcán sétáltam, moziba siettem, mert a Hot Fuzz megért egy ismétlést, amikor eszembe jutott a 26. szülinapom. Nem kísérték különösebb érzelmek, csak arra gondoltam, mennyi minden történt azóta és hogy nagyon jó lesz 31 évesnek lenni. (Szeretem a prímszámokat.)

Meg olyanokon járt az eszem, hogy néha képes vagyok annyira elbújni magamba, hogy üresnek tűnik a testem - ahogyan Cain elrejtőzik (Daniel Keys Moran: A gyűrű) -, máskor viszont túlcsordulok, mint fokhagymanyomón a fokhagymagiliszták. Egy ideje megint megint megpróbálom magam összesűríteni egy borsószembe. (Jellemző, hogy ilyenkor mindenféle finom jazz helyett Linkin Park-kal ápolom a lelkem.) "Annyit mondtam a pasimnak tegnap, hogy lehet, nem én vagyok a legdilisebb magyar. Nem tudtam, hogyan kezdjem el felkészíteni a veled való találkozásra..."

Ugrál, ugrál, ugrál

Ez történelem...

• Lewis Hamilton megszerezte első Forma-1-es pole pozícióját.
• Lewis Hamilton megszerezte első futamgyőzelmét - juhé! - és 6 verseny után a vb pontverseny élén áll. (Újoncként ez még senkinek sem sikerült.)
• Volt 2 black flag és 4-szer volt a pályán a Safety Car. (Massát és Fisichellát kizárták, mert figyelmen kívül hagyták a boxutca végén a piros lámpát.)
• Kubica durván ütközött a betonfallal, halálra rémültem, durván lógott a feje, de túlélte, csak a lábát törte el. (Senna baleseténél durvább látvány volt.)
  
• Sato lelőzte Alonsot és a Super Aguri-t behozta a hatodik helyre. (Ez majdnem csoda.)
  
• Végre Heidfeld ott állt a dobogón. (Minden kerékcserénél izgultam, nehogy lemaradjon a kerékanya.)
• Alonsonak talán még soha nem volt ilyen rossz napja.
• Ezen a futamon osztották ki a legtöbb büntetést, de legalább egész idényre megtanultuk a szabályokat.
• Wurz a 20. helyről indult, a futamot a 3. helyen zárta.
• Raikkonen felejthető.

A boldogság rétegződése

Hosszú napok óta hársfavirágillat-buborék veszi körül a házat és a lakás nyitott északi és déli ablakai között, a kereszthuzattal együtt kavarog a virágparfüm. Reggel és este intenzívebb, ám mégse érzem az egész utcában. A kaputól 5 méterre csap meg, pont úgy, mintha egy erősen beparfümözött nő közelébe érnék, majd bűvkörébe ragadnék. Lassan a régi fotel is átveszi a hársfavirágillatot. Hosszú napok óta észre se veszem, hogy a város közepén és kicsit a tetején élek, meg se lepődnék, ha kilépve az ajtón, egy füves udvarban állnék. (A virágoskertben a pünkösdirózsák lehullott szirmai között lila, fehér és rózsaszín szarkalábak meg margaréták nyílnának.) A valóság közben annyi, ha kilépek az ajtón, hogy ott a keskeny gang meg a rozsdás korlát, tőlem pedig hat karnyújtásnyira, tehát elérhetetlenül, ott a cseresznyefa teteje és incselkednek velem a ropogós, piros cseresznyék, és sárga meg rózsaszín petúniák vetik bele magukat a mélységbe.

Jó helyen vannak a hangsúlyok, csupa lényeges apróságon. Mert nem sok fontosabb dolog van, mint amikor egy kétéves arra kér, hogy rajzoljak neki nagy sárga-kék vonatot, vagy segédkezem, amikor óriásgyöngyből nyakláncot fűz. Szerintem, elképesztően ügyesen csinálja, de amikor elsőre nem sikerül a madzagot a lyukba tuszakolni, megszólal: kicsit bénázok. Hallottam még egy gyerekszájat. A kiskölyök kinézi a hintaágyat, amiben éppen egy felnőtt fetreng és édes, csilingelő hangon megkéri: légy szíves, takarodj innen.

Elmondani nem tudom, hogy mennyire vágyom már, hogy a kiskrampusz elérhető, szerethető közelségbe kerüljön. Tudom, hogy nem a vicces beszólásaival kezdődik majd a dolog, hanem átmegyek etető és pelenkázó rabszolgává és az átaludt éjszakákat is elfelejthetem jó időre, de én mindezekkel együtt szeretném. Roppant mókás volt, hogy a fertility friend szépen kirajzolta, az elmúlt ciklusban a mézesnapok alatt voltam termékeny, sőt egy tesztelést is javasolt a születésnapomon. És ugye miért a hőmérsékleti görbém lenne normális? A hőmérsékletem marad magasan, de iszonyatos görcsök között nyilvánvalóvá válik, hogy nem kell tesztet vennem. Anya azt mondja, hogy ettől még akármi lehet, de én tudom, hogy nem. Azóta hőmérőzni sincs kedvem. Nem akarok semmilyen reménykedést, nem akarom még a reménykedés lehetőségét sem. Azért kezdtem el hőmérőzni, hogy tudjam, akármilyen leleteim is voltak az év elején, van peteérésem és rendben vannak a dolgok, csak ki kell várnom, hogy az Univerzum úgy rendezze és gyerekünk fogadjon. Hőmérsékleti görbéből csak utólag látszik a peteérés és nem is akartam én olyannal foglalkozni, hogy akkor szeretkezzünk, amikor termékeny napjaim vannak. Most sem akarok. Dupla hatost akarok dobni, véletlenül. Még akkor is, ha úgy tűnik, nem állok jól szerencsével. Közben pedig a szerencse és az Univerzum az, amire a legkevésbé van okom panaszkodni. A pasim fodrásznál volt, most jó rövid a haja, én meg egyre szerelmesebb vagyok. Volt egy döcögősen induló, majd frenetikus péntekem, csupa egetrengető aprósággal. Leküzdöttem a magyar bürokráciát - levágtam mind a hét fejét - és elintéztem az elintézhetetlent. Sőt azt is tudom, hogy az Univerzum megkapta a csónakom és már el is kezdte teljesíteni a kívánságaimat.

Annyira hülye vagyok