Önálló, erős én, mruhaha

Kaland az élet

Jaj, ne rohanjon úgy kismama, a maga állapotában ezt már nem szabad, mondja valódi aggódással a hangjában az eladó. Én meg kapásból válaszolom, hogy nem rohanok, mert azt nem szabad, csak sietek, mert elkések és csak a trópusi időjárástól csorog rajtam a víz.

Valamiféle jel lehet, hogy két egymást követő nap a békávén két nő is leült előttem az egyetlen üres székre. Az első pikantériája csupán csak annyi, hogy azért állt fel egy fiatal lány, hogy átadja nekem a helyet, de amíg én megköszöntem, egy szemfüles nyanya leült. Ma test-test elleni harccal kellett volna megszereznem az ülőhelyet, de ehhez túl udvariasra neveltek és féltem a pocakom.

Te fogytál! Ez volt a mai nap legszebb mondata. Egyik barátom, akit bő fél éve nem láttam és férfiból van, jelentette ki harátozottan. Neki elhiszem 7 hónapos terhespocakkal is.

A tegnapi nap margójára

Üldöz engem a Kosheentől a Catch. Az egyik kedvenc zeném. Hat évvel ezelőtti nyáron - Úristen, már hat év telt el! - lemaradtam egy Kosheen koncertről és pár nappal ezelőtt szintén elszalasztottam egyet.

Jövőre egészen más ember leszek, mint hat évvel ezelőtt voltam. Nem leszek normálisabb vagy kevésbé bolond, de minden sejtem lecserélődik. Most még itt van néhány abból a hat évvel ezelőtti énből és felszínre löktek néhány emléket. A páfránymintás tapétát, az első felnőtt albérlet boldogságát, a meglepetést, hogy az exférjem (akit én már nem tekintettem férjemnek, bár papírunk volt arról, hogy házasok vagyunk) és legjobb barátnőm egy párként csenget be hozzám és köszönt fel szülinapomon és egy tepsit kapok tőlük ajándékba. Arra már nem emlékszem, hogy azon a szülinapon éppen miért bőgtem, de bőgtem, az biztos. Ez a hagyomány legalább húszéves korom óta tart.

Valamikor akkor kezdődött, amikor születésnapomra egy csokitortát kaptam a koleszban. Alig lézengett néhány ember a K1-ben és mi valami semmiségért mentünk át a másik szobába. Mint kiderült, a semmiség csak ürügy volt, terített asztal - ágyneműtartóból és rajztáblából készített terített asztal - és torta várt rám.

Néha elfelejtem, hogy milyen sok embernek vagyok fontos. Tegnap egész nap csengett a telefonom, még apa is felhívott, és kaptam szülinapi tortát is, de nem akármilyet, hanem igazi házi készítésűt. Így megy ez. Gyerekként meghal az ember, hogy cukrászdai, habos-fodros, marcipándíszes tortát kapjon, felnőttként pedig minden ajándékánál fontosabb a torta, amit csak neki sütöttek, amin helyiérték szerint áll öt gyertya és így adja ki a harminckettőt.

Ami nincs, nem fáj, csak sejteni lehet hiányát. Eddig mindig azért voltam elkeseredett, ami az én életemből kimarad, amióta viszont terhes vagyok, sokkal inkább az anyák pártján állok. Ami nekik kimarad az életükből, az pótolhatatlan... 

Harminckettő

A pasim egy hős

Megvettük a kiságyat. A menet nem volt ilyen egyszerű, bár már hónapok óta tudom, hogy melyik kiságyat szeretném. Természetesen másikat választottunk, amely az elmúlt hónapokban az "esélyes még" bilétát viselte. A sárga-két áruház raktárkészlete szerint volt a kiválaszott kiságyból, viszont a raktárpolc üres volt. A pasim először nem akart átmenni a másik áruházba, de végül minden rábeszélés nélkül meggondolta magát és Budapest egyik végéből átautóztunk a másikba, és hazafuvaroztunk egy halom gyerekcuccot. Mert ha már ott járunk, akkor vettünk ezt-azt. Mindezek után, némi kérlelést követően, össze is szerelte a kiságyat, én meg megnyugodtam, hogy egyetlen alkatrész sem hiányzott, sőt idegesítő természetemnek köszönhetően még a hálószobát is átrendeztük.

Este főpróbát tartottunk. A hálószobában hárman aludtunk. A pasim, én és a kiságy. Rendes anyajelöltként három óránként keltem (és botorkáltam félkómásan a vécére).

Reggeli kitérő

Egy vicces csütörtök krónikája

A boldogító talán (Made of Honor) nem volt se túl jó, se túl rossz, tipikusan egynek elmegy mozi, viszont hatására újabb úticél került fel a listámra. Skócia. Egyszer oda (is) el akarok menni.

Mozi után Tigrinccsel elmentünk a Margitszigetre, a Dunának egészen tenger illata volt, és hajtogattunk csónakot kívánsággal. Így kezdőtött: Kedves Univerzum! Idén nem kértem utazást, de pontosítottam - mit, hogyan, mivel - és emeltem az egyik tavalyi kívánságomat, azt amelyik csak részben valósult meg, de persze első helyre a gyerek került. Vicces csak az volt igazán, hogy este, amikor meséltem a pasimnak a kívánságcsónakot, akkor szinte szó szerint ugyanazokat sorolta, amelyeket én ráítram a csónakra, pedig az egyikről azt hittem, hogy olyan titkos vágyam, amiről senki sem tud. Még ő sem.

Sárga papírcsónakomat a tenger felé sodorta a Duna. Néhány lépésig együtt haladtunk, de végül magára hagytuk a csónakokat és mindenki ment a maga dolgára. Én haza aludni. Kellemesen hűs volt a délután és sok-sok pisiléssel szabdalt, zaklatott éjszaka után végre igazán jót aludtam.

Ébredés után B. jött fel hozzám, észrevétlenül beszélgettünk át (megint) néhány órát. Vanília fagyit ettünk meggyel és piros ribizlivel, most pedig nekiállok dolgozni.

A nap szállóigéje viszont egy tankönyvből való:

"Egy váratlan fékezés következtében két jármű összeütközik.
Szabálysértést követ-e el az a vezető, amelyik így szól a balesettel érintett partneréhez:
- És elismeri, hogy elém vágott? Elismeri vagy szétvágom az agyát!"

Drágám, mit hozzak reggelire?

Szarkamama a fészekben ül, ki nem mozdulna, szarkapapa a szomszéd ház ereszén egyensúlyoz. Nagy a szarkacsattogás. Én éppen hajnalok hajnalán a teavizet teszem fel és leskelődöm a szarkacsalád után.
- Mit hozzak reggelire? - kérdezheti a szarkapapa.
- Legalább egy tucat bogarat meg tudnék enni. - felelheti a szarkamama.
Szarkapapa elrugaszkodik, kitárja gyönyörű szárnyait, elrepül az ablak előtt, át a tető felett. Teszi a dolgát, hozza a kaját fészekben üldögélő párjának.

Elkészült a tea, most a kávé jön a pasimnak. Mocorog az ágyban, odabújok mellé, megkérdezem, hogy mit reggelizne. Kávét kuglóffal, válaszolja. Amíg a kávé ázik, leszaladok a boltba kuglófért, közben eszembe jut, hogy éppen itt lenne már az ideje venni egy formát, mert akkor akár süthetném is.

Majdnem tökéletes

Elmentem megnézni a szülőszobát és a bábát. Mindkettő kellemes csalódás volt. A bábával azonnal egy hullámhosszra kerültünk (bár nem lesz olcsó mulatság), a szülőszoba pedig nem csak emberi, hanem a tökéleteshez közelít. Már csak azért kell szorítani, hogy ne én legyek a hatodik vajudó nő, akit aznap a kórházba felvesznek... A pasim péntekre ütemezte a szülést és tervei szerint már vasárnap hazahozna.

Vészesetekre is kiokosodtam (melyik kórházba érdemes menni és melyikbe nem), de úgy döntöttem, hogy nem lesz semmi baj.

Felfedeztem, hogy Budapesten is van Next. Ez ezért fontos, mert itt láttam a legvagányabb kisfiú ruhákat - rengeteg majmosat és zsiráfosat -, igaz a dolog szépséghibája, hogy jóval drágább, mint az albioni.

28. hét

Napok óta imádkoztam már az esőért. Nem a kukoricára kellett, hanem hőségenyhítőnek. Persze, megint pontatlanul fogalmaztam, így reggel azzal a kellemetlenséggel kellett szembesülnöm, hogy a cipő megkötéséhez már túl nagy a pocakom vagy túl rövid a kezem. Nem hiszem, hogy a kezemmel lenne baj, mert eddig éppen elég hosszú volt, a pocakom pedig már olyan nagy, hogy ötvenes nőkön kívül fiatal pasik is átadják a helyet a békávén.

Azzal általom magam magam, hogy a gyerek befordult a szülőcsatorna irányába, mert jobb okot nem tudok elképzelni, miért is akarok szétszakadni ott, ahol az apja betette az apait, igaz a nagy rugdalózást még mindig bal oldalt érzem. A kölyök vad mozgása furcsa kettősséget ébreszt bennem. Egyrészt hihetetlenül büszke vagyok, hogy ennyit és ilyen ügyesen mocorog, másrészt sokszor kellemetlen, amit csinál.

Azt fontolgatom, hogy kitekerem a nyakát

Anyám!

Eddig azzal idegesítettem magam, hogy a gyerekem egy szál pelenkában fog felnőni, mert a bababoltok túlkínálatát nem vagyok képes elviselni, most viszont a majmos gyerekruhákra kattantam rá.

Vajon a kölyök örülne egy játékmajomnak vagy inkább a macikat preferálja?

Szerzemények

Már egy éve

Semmilyen elképzelésem sem volt, hogyan fogjuk megünnepelni az első házassági évfordulónkat. Tegnap sütöttem sokat, mert a férjem születésnapja volt, és csináltam neki retro süteményeket: hatlapost, keksztekercset és keksztekercses tortát. A sütemények, persze, a mai szülinapi bulira is kitartottak, ahol ő volt "a konyha királya".

Az első házassági évfordulónk bodzavirág és sült hús illatú volt, de nem maradt el a heverészés a fűben illetve az új függőség kialakulása. Ez utóbbiért a Formica társasjáték és a férjem húga a ludas. Rengeteg virágot kaptam. A férjemtől egy szál vörös rózsát. Fürdés után beléptem a szobába és ott állt kezében a frissen vágott virággal, arcán koboldos mosollya. Majdnem úgy tűnt, hogy kiszaladt a kertbe és onnan hozta. De ugye (még) nincs kertünk, így a szomszéd virágoshoz szaladt le, amíg én a fürdőben bogarásztam. Én el is felejtettem, hogy megígérte, minden évfordulón annyi virágot kapok, ahányadik évfordulónkat ünnepeljük.

Babonásan vártam házasságunk nyolcadik hónapját - legutóbb akkor rúgtam fel egy házasságot - és aggódtam, hogy megint ugyanúgy romlanak el a dolgok, hogy ez egy hülye minta az életemben, amitől nem tudok szabadulni. De elmúlt a nyolcadik hónap, majd a kilencedik, a tizedik, a tizenegyedik és itt az egy éves házassági évforduló. Még mindig nem romlott el semmi, a férjem még mindig ugyanolyan szerelmesen húz magához, mint amikor először szerelmet vallott. Gyerekünk növekszik a pocakomban és együtt várjuk, együtt álmodozunk és azt tervezzük, milyen lesz együtt megöregedni. (Annyira tökéletes, hogy az szinte már félelmetes.)

Élettapasztalat

A pasik, ha van egy kis eszük, oltárt állítanak a mosogatógép feltalálójának, amelynél minden héten egy kecskét és két csirkét áldoznak. Ugyanis nincs annál szörnyűbb, mint amikor a csajod lázas mosogatásba kezd, majd feldúlt tekintettel megközelít téged és bejelenti, hogy "beszélnünk kell". Ha egy nő így kezdi, akkor abból soha semmi jó nem sül ki. A másik, szintén igen veszélyes mutatvány, ha a csajod hosszú ideig zuhanyozik. Nincs az az ember és nincs az a spirituális lény, még "az űrök közötti űrben" sem, aki modellezni vagy egyszerűen lekövetni képes lenne, mi történik ilyenkor nőd fejében. A végeredmény viszont ugyanaz. Nőd megjelenik frissen és illatosan, továbbá feldúlt tekintettel és beközli: "beszélnünk kell". Férfiember egyetlen módon biztosíthatja nyugalmas estéit és vasárnap délutánjait. 1. Beszerez egy mosogatógépet. 2. Nőjét sohasem hagyja 15 percnél tovább egyedül a vízesés vagy a zuhany alatt.

Ui: Ha a nőd, nevet vagy valami kedvesen-csípőset szól vissza, amikor úgy veszed fel a telefonját, hogy "Hello Puncis!", azonnal vedd feleségül. Ha pedig ez a nő a feleséged, akkor azonnal csinálj neki gyereket, nehogy valaki lecsapja a kezedről.

Teaszünet

Úgy csinálok, mintha a könyveket nézegetném. Picit jobb oldalra döntöm a fejem és néha egyet jobbra lépek. (Ha komolyan könyvet keresek, mindig balról jobbra haladok. Rigolya.) Találomra leveszek egy könyvet, Romhányi, Doktor Bubó, belelapozok. "Esztikének példamutató magatartásáért Gyönygyi néni." Ah, utálom a telefirkált könyveket. A következő oldalon nagy, gyermeki írással: "Kovács Eszter tulajdona". Visszateszem és egy tyúklépésnyit jobbra lépek. Szemem a könyveken, de arra figyelek, ami a hátam mögött zajlik. Egy kemény rocker srác - hosszú haj és bőrnadrág - ül a pult mögött, előtte laptop, szembe vele a falon tévé, amelyből Spongya Bob kiabál. A rocker pedig hasból, elfojtottan röhög. Pár percig még "fixírozom" a könyveket, hallgatom a ki-kibukkanó röhögést, majd rohanok tovább.

Célegyenes és a meg nem tett tettek

Reggel gratulált az okos könyvem, hogy a 26. héttel megkezdtem az utolsó trimesztert. Na bravó! Még csak most maradtam úgy és már vége is? Mindezen felbuzdulva plusz kényszeres tavaszi nagytakarítás plusz fészekrakó ösztön, vagy mifene, egész nap takarítottam, bár legszívesebben egy jó könyvvel a kanapén heverésztem volna. Mindegy. Egyre katonásabb a rend és az ablakokban ládányi virágoskertek várják a nyarat. A kölyöknek is csináltam egyet, színes petuniákból, remélem, szeretni fogja.

Tegnap szülinapi kerti partyba voltam hivatalos a Normafához. Bár összeszedtem magam, de legszívesebben lefeküdtem volna az egyik napfoltra kirakott pléden és aludtam volna. A levegő tiszta volt és üdítő a finom virágillattal. Egyre jobban vágyódom vissza, falura.

Este persze az édes pesti létben merültünk el A-val. Beültünk a Grissinibe, ahol félig zártkörű rendezvény volt, amiről mi nem tudtunk, és egyszerre voltunk betolakodók és kiemelt vendégek. Bruschettát ettünk sok paradicsommal, Edith Piaf énekelt és megbeszéltük az élet fontos dolgait. Nem terveztük előre, egyszerűen csak így alakult.

Eső- és akácillat

Újra és újra meg tud lepni Budapest. Most éppen azzal, hogy az aszfalt- és betondzsungel közepén bemutatja a tavaszt. A könnyű nyári zápor adja az esőillatot, a megkönnyebbült levegőben pedig bohókás táncot jár az akácfavirág illata.

Azért inkább vidékre kellene költözni és a kerítés mellé néhány akácfát ültetni. Bár ez is ugyanolyan hülyeségnek tűnik, mint szilvát venni. Igen, életem egyik legtragikusabb pillanata volt, még a válásnál is rosszabb, amikor a piacon szilvát vettem. Mert szilvát nem vesz az ember, hanem bringázás közben lopja és még meg sem kergetik érte, úgy mint az őszibarackért vagy a cseresznyéért, mert a termés fele az árokparton rohad, a másik feléből pedig pálinka és lekvár lesz. Szilvát nem vesz az ember, hanem a szilva van. Van a kertben, a kapu előtt vagy legrosszab esetben egy ág átnyúlik a szomszédból és azon az ágon annyi gyümölcs érik, hogy szilvásgombóc mellett még lekvárt is lehet belőle főzni. Akácfát sem ültet az ember, hanem az akácfa is van. Legtöbbször a kert végében és kegyelemből hagyják meg, mert ott senkit sem zavar.

Vajon kinek a kegyelméből maradtak meg Budapesten az akácfák? Talán csak szerencséjük volt, hogy sohasem voltak útban...

Mindenféle lelki dolgok

Néhány megjegyzés, néhány próbafülkében jól elhelyezett tükör és egy kis gondolkodással eltöltött idő, és már romjaimon sírdogálok. Ronda vagyok és kövér, és bőgök, így a szemem is piros. Teljes katasztrófa. A pasim egyszerűen lehülyéz és okosan próbál velem beszélgetni, emlegeti a hormonokat, majd kinevet, megnevettet. Az önbizalmam még mindig a béka feneke alatt, de a karjaiban jó.

Szombaton már majdnem úgy csináltunk, mintha veszekednénk. Ő késett (rosszul viselem), én úgy éreztem, hogy mindent nekem kell előkészíteni, bepakolni (még rosszabbul viselem) és amikor hazaért, egy hisztis feleség fogadta. Annyira lekötött a dühöngés, hogy észre se vettem, milyen örömmel jött haza. Komoly átélésssel hisztiztem és csak az a két haragos, okos mondat térített észre, amellyel a jelenetemre reagált. Felháborodott, hogy hülyeségek miatt raplizok és hagyom, hogy ezek a hülyeségek befolyással legyenek a boldogságunkra és kapcsolatunkra. Elment zuhanyozni, én vasaltam az ingjét. Pár perc múlva már egymás öletük és egyáltalán nem érdekelt, hogy elkésünk vagy sem. (Nem késtünk.) Én meg még szerelmesebb lettem a férjembe. Azért, amit mondott, azért, ahogy mondta és azért, ahogy megölelt. Vele mindig több leszek és jobb ember. (Szombaton este nagyon-nagyon sokat táncoltunk, néztünk csillagokat is és egymásnak vackolódva aludtunk el.)

Állapotom

Sleep, közölte velem a bringám. Pontosabban a bringám sebességmérője, de ez az apró pontosítás a lényegen nem változtat. Az Ilmici csemge sajtnál, a mézes rumnál, de még a szederbornál is jobban hiányzik a kerékpározás. Pont úgy, mint a hasalás és a hason alvás.

Pulcsit kötök a kölyöknek. A hétvégén rengeteg gyerekruha-cimkét tanulmányoztam és az eredmény elkeserítő. Vagy nem tiszta pamut vagy elképesztően drága. Már-már éreztem a közelgő világvégét, meztelenül nő fel ez a gyerek, de a barátnőm a ködös Albionban vett egy fél zsák, jó minőségű babaruhát, ráadásul szemtelenül olcsón.

85G és a szakértők szerint még nőni fog.

Már egy hete mindenkinek azt mondogatom, mert örülés van, hogy január és április között, a védőnő szigorú és kegyetlen mérlege szerint, mindössze 80 dkg-ot híztam és ez azt jelenti, hogy a  zsírpárnáim csökkentek.

Tejgyár

Erős meglepetésként hatott, amikor a cicimnél nedves lett a póló, mindenféle külső hatás nélkül (értsd: nem volt vizes póló verseny).

Amióta a terhességem nyilvánvaló (a pocakom nagyobb mint a mellem) a férfiak még viccesebbek. Annyira nőnek néznek, hogy számítástechnikai kérdésekben azonnal illetéktelennek tartanak, és a hálókártya, a nyomtatókábel és a telefonkábel felismerését is pasi privilégiumnak tartják.

Ufff

Tavaszi (terhes)zsongás

Nincs mit tenni, elkezdődött. Babaruhákat, kiságyakat, pelenkázóbigyulákat nézegetek, listákat írok, mérőszalaggal közlekedem a lakásban és állandóan pakolok. Fészekrakás vagy mifene.

Kölcsönkaptunk egy videot, így most már háromszor megbizonyosodtam arról, hogy a kölyök tényleg kukacos és a lába pont olyan, mint az apjának.

Nagy feketeségben egy kis szürke folt

- Kukacos. - jelentette ki a doki határozottan, majd a nagy feketeségben mutatott egy kis szürke foltot. Én abból semmit sem tudtam megállapítani. Ezután még felsorot egy csomó adatot (súly, hossz, combhossz...), de agykapacitásomat annyira lefoglalta az előző információ, hogy egyiket sem voltam képes megjegyezni. Élvezettel hallgattam, hogy dicsérgette a kölyköt, én pedig fejecskéjét, kezeit, lábait nézegettem. (Húú, olyan hosszú a combja, mint az apjának.) A legfelkavaróbb mégis pici szívének dobogása volt, a gépen keresztül betöltötte az egész vizsgálót és még most is hallom a fülemben.

Egyre jobban várom, hogy magamhoz öleljem.

A kórház két virágzó fával fogadott és azonnal levett a lábamról, de utána jött a fekete leves: tömeg, mufurc nővérek és a tájékoztatás teljes hiánya. Elveszett voltam. Annyira, hogy volt egy pillanat, amikor fel akartam állni és elmenekülni, de végül maradtam és minden a helyére került, találkoztam kedves kismamákkal, kedves nővérrel és kedves, humoros doki bácsival.

Nekem úgy tűnik, hogy a mai nap a tavasz legszebb napja.

Csudazöld kabát

Észrevétlen hét

Rövidáru bolt

Helyzetjelentés

Jelentem süt a nap és esik a hó.

A rémálmokat felváltották az erotikus álmok.

Álomvalóságban még minden ugyanolyan, mint vasárnap előtt.

Ez már a tavasz!

Tegnap hiába tépte kabátomat és kócolta hajamat a márciusi hóvihar, érzem, itt a tavasz. A Monok felébredtek téli álmukból, minden női huncutságom az ő számlájukra írható. Én nem csinálok semmit - na jó, őrülten krémeket vásárolok, de ez betudható a tavaszi megújulási izének - mégis olyan kerek a világ, mint egy pöttyös labda.

Apropó tegnap. A doki bácsi azt mondta, hogy méretre készült a kis alien és ekkor a mellem nem csak a terhesség miatt dagadt, hanem az anyai büszkeségtől is.

Apropó szülészet. Ma reggel - igen, 3 héttel korábban - megpróbáltam bejelentkezni a 20. heti ultrahangra. Miután tankkal átjutottam a telefonközpontos kisasszonyon - a frász álljon belé -, és egy kedves nővérkének megesett rajtam a szíve - sok-sok locsolót neki -, sima ügy volt. Naiv ügyfélként feltettem azt a kérdést, a harmadik kórházi alkalmazottnak, aki végre az illetékes volt, hogy talán választhatok időpontot, mire a mogorva néni, azt mondta, hogy arról szó sincs, de elfogadhatom az elsőt, amit javasol. Levegővételei tovább mélyültek, amikor megkérdeztem, hova kell mennem és nem elégedtem meg a kórház nevével (amit amúgy is tudtam), hanem az épületet, sőt még az emeletet is tudni akartam. (Már most borítékolom, hogy el fogok tévedni.) Tovább növeltem rossz pontjaim számát, amikor arról érdeklődtem, hogy vajon mennyit kell majd várni, mert a boldog apuka is szemrevételezné utódját. A néni kissé kioktató hangon közölte: Érkezési sorrend van, még valamikor a délelőtt sorra fogok kerülni. (Hurrá!) Na, ez az amit soha nem fogok megérteni. Ha be kell jelentkezni, akkor miért mindenkit egy időpontra hívnak... Még szerencse, hogy terhes vagyok és itt a tavasz, mert így, ebben a hangulatban, jókat tudok nevetni az ilyen és hasonló tortúrákon. (Itt szeretném megjegyezni, hogy néhány barátommal a szokásos (siker)díjak feléért, hasznos és okos tanácsokat (megvalósítható tanulmányokat) szívesen adunk a kórház (egészségügy) hatékonyságának növelésére. Felkéréseket a "Pártoknak Pénzt Vissza Nem Juttatunk" jeligére várjuk a kiadóba.)

Leányok kökörcsinről álmodnak

Báránybőrbe bújt farkas volt az esti álmom. Gyerekkorom kisdombjánál jártam és a dombon mindenhol leánykökörcsinek nyíltak. Lépni nem lehetett tőlük. Elmélyülten figyelgettem a szárakon meredezők kis szöszöket, a lila szirmokat, mert még sohasem láttam igazi leánykökörcsint. A fényképezőgépem viszont nem volt nálam. Ugyanolyan hülyén éreztem magam, mint csokiallergiás a csokigyárban. Az pedig már csak a slusszpoén, hogy két hete kirándulni mennék és leánykökörcsint fényképeznék...

Szeretem, amikor egy szokásos nap hajtűkanyart vesz és meglepetést hoz. Tegnap este, éppen a bealvás határán voltam, amikor megszólalt a telefonom. Van egy szabad estém, találkozunk? Találkoztunk és olyan rendben volt a világ, mintha így írták volna meg a nagykönyvbe.

Néha viszont aggódom. Két dologon. Az egyik, hogy sokat beszélek a kis alienről, a másikra pedig a pasim hívta fel a figyelmem, tudnillik minden visszautasításnál az első gondolatom, hogy a másik már nem szeret. A pasimmal és néhány barátommal nem csinálom, viszont nagyon sok emberrel rendszeresen. Halkan magamban. Az eszemmel tudom, hogy nincs szó semmi nem szeretésről, hanem csupán arról, hogy más dolga van, más éppen fontosabb és lényegi dolgok nem változnak, de a szívem összeszorul, és a görcs egészen addig nem oldódik, amíg rám nem mosolyog és megbizonyosodom arról, hogy még mindig szeret. Ha két hétig nem találkozunk, akkor két hétig áll görcsbe szívem azon része, ahol őt szeretem... Ha pedig kiderül, hogy már nem szeret, akkor egyszerűen nyugtázom, hogy megint igazam volt.

Fél kecske és keksz

Mindig hisztis leszek, ha sablont és html kódokat kell bizergálnom. (Szőke nő vagyok, valaki csinálja meg nekem. Akárcsak a kerékcserét. Kérem, nekem elveim vannak...) Odáig csuda ügyesen eljutottam, hogy az oldal aljáról eltüntettem a kígyóhossznyi archívumot (pedig szerettem) és feltettem egy "hatalmas" lapozót (nem szeretem, de haladok a korral), viszont azt a fejléc alatti "egyszerű" lapozót az istennek nem sikerült kiszedni. Fél kecskét és kekszet kap tőlem, aki megmondja, mit kell csinálnom, hogy ne legyen ott. A megoldási javaslatoknál kérem figyelembe venni, hogy férjezett terhes nő vagyok.

Egyébként valamelyik reggel azt álmodtam, hogy egy férfi hang végtelenített szalagról azt mondogatja, hogy "kezüket és faszukat csókolom". Lassan benevezhetek a leghülyébb álom versenyre is.

----------------------------------

Úgy elrontottam a sablonomat, hogy az oldal nem volt megjeleníthető. Pár órás próbálkozás után (mert mentést nem csináltam, hiszen mindig egy lépést módosítok, arra pedig 10 perc múlva is emlékezni fogok (úgyse)) ismét visszaállt a régi rend. De legalább közben rájöttem, hogyan lehet eltüntetni az egyszerű lapozót... viszont az oldal aljára még mindig nem sikerült száműznöm.

Miért kell nekem ilyenekkel foglalkozni? (17:14)

-----------------------------------

Na, megcsináltam. Enyém az egész kecske. (18:13)

Egér nélkül

Szörny az álmomból

Élünk és virulunk

Miután négy napon át az ananász állandó szereplője volt a táplálkozásomnak (Hawaii pizza, Hawaii pizza dupla ananásszal, roston sült tonhal és lazac gyümölcskompóttal, amiben jelentős mennyiségben képviseltette magát az ananász, és végül, vasárnap, a gulyáslevest fojtottam le friss ananásszal) a kölyök mandinerből visszaküldte az utolsó adagot. Az apja először kétésgbeesett arccal szemlélte eszmecserémet a Nagy Fehér Istennővel, majd amikor biztosnak látta, hogy megmaradok, mindent tudó arckifejezéssel kijelentette: "Az én gyerekem. Én sem szeretem az ananászt."

A kölyök nagyon vicces. Egyre többet mozog és a bőr alá bújtatott pingpong-labda mellett most már a pici gyufaszál figurát is simán hozza. Ez utóbbi olyan, mintha kikönyökölne belőlem. A legnagyobb bulikat (természetesen) akkor rendezi, amikor a pasim a hasamra teszi a kezét. (Már most produkálja magát az apjának.) Ilyenkor mindenféle kegyelem nélkül "ugrál és hadonászik", de fogok én még porszívózni szombat hétkor, amikor hajnalban esett haza a buliból... (Úgyse, nem vagyok én ilyen, tudom, milyen nagy kanállal falni az életet...) Nevelési elveim viszont még mindig nincsenek. Az simán el tudom képzelni, hogy milyen lesz vele pocsolyában ugrálni és falra erdőt festeni kétéves korában, de nem tudom, hogy milyen leszek a szülés után, amikor majd sír és én idegrohamot kapok, mert nem tudom, miért sír, vagy éppen azon aggódom, hogy miért hallgat és vajon veszi-e rendesen a levegőt. Persze a pelenkázás rémísztő démonáról még nem is beszéltem.

Igaz, most a Krémek Hűséges Alattvalója címre pályázom. Amióta terhes vagyok hiúbb vagyok, mint valaha, és úgy várom a gyereket, mintha randira készülnék, de gömbölyödő pocakom és két dinnye cicim egyáltalán nem zavar, sőt büszkeséggel vegyes boldogsággal "mutogatom". (Most éppen lelkesen használom a Clinique próbacsomagját és minden reggel összehúzott szemmel - biztos, hogy jól kirajzolódjanak a ráncaim - várom a rózsás bőrt. Az ár-hatás relációban viszont elégedetlen vagyok, nekem a Vichy és a Yves Rocher cuccok eddig jobban bejöttek. A pasik kb. hasonló érveket tudnak felhozni ASUS vs. Gigabyte alaplap témakörben.) Egyébként szakértő női szemek tulajdonosai azt mondták, hogy megszépültem, és ez állítólag kisfiút sejtet...

I'm Not A Plastic Bag és Pecorino

Imádom a férjem! Mindig, de most még jobban és ugrálva. Pár napja mondogatja, hogy jó és szupertitkos meglepetése van számomra. Ma jött a postás és pakkot hozott neki. Aztán kiderült, hogy nekem. Tádám!

Rendelt nekem egy eredeti (!) Anya Hindmarch "I'm Not A Plastic Bag" táskát. Olyat, amilyet Londonban a Sainsbury's-be árultak, azaz kéket. Juhé! Pont ilyet szerettem volna. Amikor megláttam a táskát, azonnal a nyakába ugrottam, majd levert a víz, hogy csillió forintot költött az én hülyeségemre. Szép rózsaszín eredetiséget igazoló papírok is voltak hozzá... Némi tippelés és egyeztetés után, még büszkébb lettem rá, mert nagyon jó üzletet csinált és én önfeledten örülhettem. Táncoltam és ugráltam néhány kört. Majd' kirepedt a szívem a szeretettől, amikor megjegyezte, hogy ebbe pakolhatom a kismama jógás cuccaimat és a koboldszeme csak  úgy csillogott.

És akkor arról még nem is meséltem, hogy reggel elvitt a Culinarisba, ahol szicíliai Pecorinot, olívás kenyeret és rucolamagot vételeztem a goudás csiga és a kedvenc csokis párnája mellé.

Gonosz bogarak, sci-fi és ilyenek

Ha (mondom ha), még a kölyök születése előtt megírom az első könyvemet, akkor az biztos, hogy rémtörténet lesz vagy sci-fi, és nem csinálok mást, mint papírra vetem az álmaimat. Ugyanis egész éjjel gonosz bogarakkal küzdöttem. Apró fényes szárnyú bogarak - mutáns bolhák - üldöztek egy idegen bolygón, és néha bőrömbe tolták fullánkjukat. A csípés helyén óriási pattanás nőtt, fájt és rohadtul viszketett. Ja, és nagyon csúnya volt, a bogarak pedig simán túlélték.

A kölyök állítólag végignézi az anyja álmait. Na, bravó, ennyit a harmonikus gyerekkorról...

Egyre erősebb a meggyőződésem, hogy Mary Shelly állapotos volt, amikor a Frankensteint írta. Ha máshogyan nem, akkor tudat alatt volt terhes...

Régóta - még mindig - vágyom jó sci-fire. Adtam hát egy esélyt a Hipervándornak (Jumper), de őrült csalódás volt, mert nem más, mint egy idióta tinifilm némi térváltással meg gagyi szerelmes szarsággal. Az AeonFlux-nál is gyengébb. Jó, az AeonFlux legalább látványos volt és a dögös néni volt a főszereplő. Tény: a Riddick-nek még mindig nincs konkurenciája.

Álmaim konyhája

Egy kis mozgás mindenkinek kell

Megint egy életemben első. Kismama jóga. Nagyon élveztem, de most határozottan érzem, hogy olyan izmaim is vannak, amelyek létezéséről eddig nem is tudtam. A legjobban azt szerettem, amikor ringattam a kölyköt és amikor gátizmot lifteztettünk. Lelkesedésből vettem bérletet.

A férfiakat sem úgy mérik...

Fontos dolgokon elmélkedem. Az egyik, hogy a mosógép* dobozából hogyan lehetne jó kis kuckót gyártani a kölyöknek, amolyan kastély jellegűre gondoltam - tudom, még néhány év, hogy élvezni tudja, de sebaj -, a másik pedig a rovinji szállás, hiszen ebben az évben is látni szeretném a tengert. (Ha fogadalom, akkor fogadalom.) Időpont, szállás és terhességi heteket egyeztettünk, amikor a pasim bekérdezett:
- Akkor mekkora lesz?
- Valahol azt írták, hogy 15 cm.
- Az már nagyon nagy. Nagyobb, mint egy patkány!- Myreille csúnyán néz. - ...illetve nagyobb, mint egy hörcsög.
- A patkány csak 15 centi?
- Ja! - mondja és mutatja két mutatóujjával a 15 cm-es távolságot.
- Farkával együtt?
- Dehogy! A férfiakat sem úgy mérik...

*Néztük, mint a tévét. Nem szoktam pánikolni, de a NASA-t megszégyenítő mennyiségű gomb láttán megremegett a lábam. A mosás rendben lement, most már űrhajó indítást is vállalok.

Cuccok, amelyeket ma sem vettem meg

A fejben vásárlás nagy művésze vagyok. Ma kinéztem magamnak a tepsit, amelyben olyan sütit lehet gyártani, amelynek csak széle van (szigorúan a család kedvéért) és megint nézegettem egy kicsit Anya Hindmarch híres-hírhedt táskáját (szigorúan a magam kedvére).

"Futottak még" kategória

Rémálom a Balzac utcában

Idegesítő álmaim vannak mostanság. Ma reggel például azért örültem az ébredésnek, mert a kedvenc bugyim megmenekült. Előtte néhány perccel (de lehet, hogy órák voltak, ki tudja) még anya idegesített azzal, hogy a csíkos bugyimba fújta az orrát, majd kidobta. Én meg nem tudtam megmozdulni, de nem a döbbenettől, hanem mert nem mozgott a kezem és a lábam. Fel se fogtam, hogy álmomban zöldség voltam, az igazi sokkot a bugyi elvesztése okozta. A héten álmodtam világvégéről, milliós összeggel eltűnt pénztárcáról, fel nem adott lottószelvényről és egyéb nyalánkságokról.

Ici-pici babona

Elég szánalmas, hogy ma este fogom megnézni a Super Bowl ismétlését, ráadásul úgy, hogy már tudom a végeredményt. Majd vasalok. Persze, az is lehet, hogy megint elkiabálom, mert már két hete a Nagy Meccsre készülök, de végül nem a hajnali óra és a gigantikus hosszúságú meccs akadályozott meg az élő közvetítés megtekintésében, hanem a nyüves sport2. Képesek az egész szezont végigközvetíteni, majd a Super Bowlt átcsurni a sport1-re. Nekünk viszont nincs sport1-ünk.

A férjem elszántabb szurkoló, ő keresett online közvetítést és ébredés után, még az ágyban a következő párbeszédet adtuk elő.
- Szerinted ki nyert?
- Patriots?
- Nem!
- Jiha, Eli Manninget az éve elején mindenki cikizte, most meg megnyerte a Super Bowlt. A Pats pedig ebben az évben 19 meccsből 18-at megnyert, csak egyet veszített el. Vicces. Végignézted?
- Bekanapéztam, de amikor felébredtem éppen azt láttam, hogy egy Giants-es nagyon vigyorog.

Fontos dolgokról egy szót se

A fogyasztói társadalom díszpintye vagyok. Csak azért kívántam meg egy csokit - egyébként egészen csokimentes korszakomat élem -, mert imádom ahogy Amanda Lear azt énekli, hogy "Give a bit of mmm to me..."

Kifejezetten gonosz beszólás?

A nagy csendben fontos döntéseket hozok, bár talán helyesebb, ha azt mondom, hogy fontos döntések adódnak. Mert ugye eljutok valahova, keletkezik egy helyzet és vagyok én meg a 24 óra, a 36 órához nem vagyok elég oroszlán, tehát döntenem kell. Az eszem és a szívem már régen nem harcol, így a döntések könnyűek. Nem kérdés, merre akarok menni. Nem gondolkodom, hogy jól teszem vagy sem, tudom, hogy csak ez az én utam. Olyan magabiztos vagyok, hogy csak a pasimmal beszélem meg a dolgot, hiszen döntésem őt is érinti, a többi úgyis alakul.

Nem viselem jól, ha valamelyik barátom megkérdezi, hogy lehet-e egy kifejezetten gonosz beszólása. De megfeszítem magam és páncélban várom a beszólást. Nyugtatom magam, hogy kellenek ezek a figyelmeztetések, még akkor is ha fájnak, ha igazságtalannak érzem. Kell akkor is, ha ő téved, kell akkor is, ha én tévedek. Megbeszélem magammal, hogy semmi sértődés, inkább megrágom a hallottakat, aztán átgondolom, mérlegelek...

Az viszont vicces és léleksimogató, amikor a "gonosz" beszólás nyersen, egyetlen mondatba fogalmazza meg, amit a múlt héten eldöntöttem.

Szeretem az amerikai focit

A pasim kiderítette

Többek között azt imádom a pasimban, hogy nem hagyja megválaszolatlanul a kérdéseimet: "2000 óta lehetőség van egy libero szerepeltetésére. Ezt többek között azért találták ki, mert a röplabda-csapatok mind inkább kezdtek hasonlítani az égimeszelők gyülekezetére, a 180 centis klasszisok kezdtek kiszorulni a legjobb csapatokból is – a trénerek ugyanis tartottak attól, hogyha az „efféle törpék” a forgás során a hálóhoz kerülnek, képtelenek lesznek hatékonyan sáncolni. Megtartandó a kisebb termetű tehetségeket, létrehozták az új posztot: a libero egy védekező specialista, aki a többiekétől eltérő színű mezben játszik, kimarad a forgásból, csak a hátsó sorban állhat, nem szerválhat, nem sáncolhat, és nem ütheti meg azokat a labdákat, amelyek magasabban vannak a háló tetejénél."

Szerdai változások

Vágattam magamnak bubifrizurát. (18 éves koromban volt ilyen utoljára.) Most még egészen rövid, de pár hónap múlva pont olyan lesz, amilyennek szeretném.

A következő küldetés: szépkék fülbevalót és pulcsit venni. Már láttam ilyet valakin az utcán, szóval nem reménytelen.

Büszkeség

Ébredő város

Igazi városi puhány lett belőlem, aki kilencnél korábban ritkán dugja ki az orrát a lakásból. Éppen ezért az újdonság erejével hatott, hogy hétkor a villamoshoz szaporáztam. A Jászain jártam, amikor lekapcsolt a közvilágítás. Egy-két ember kutyát sétáltatott. A kukás autó kattogott és berregett. Jó munkásemberek az utcát söpörgették. És akármit ír Szily, a galamboknak nem volt madárformájuk.

Elmentem Culinarisba, vettem gaudás csigát és vörösáfonya-málna itókát, elsétáltam az Operához, ahol randiztam a férjemmel. A reggeli séta tökéletes aláfestője volt a szatyromból áradó sült tészta illata.

A Culinaris újabb jó pontokat szerzett nálam. Történt ugyanis, hogy előhalásztam a szatyrot a táskámból - mindig van nálam, én így védem a környezetet -, és a bácsi a legtermészetesebb mozudlattal elvette és belepakolta, amit vásároltam.

Ilyenkor mindig felrémlik előttem a régi (talán békebeli) Budapest, amikor kis boltokbban ízig-vérig kereskedő tulajok álltak a pultban.