A rovarok titkos és szomorú véget érő élete

Némi tévedésben volt a fiam. Azt hitte, hogy a darazsakat is szeretni kell, nem csak a darázs derekú lányokat. Pontosítottunk, de csak egy fájdalmas találkozás után. Gyönyörű borult volt az ég, végre eljutottunk a Szoborparkba, amikor a felsírt a fiam. Fájdalmasan, elkeseredetten. Máig nem tudjuk, hogy a legyengült darázs hogyan került a kezébe, honnan esett rá, de gyorsan lesöpörtem, majd megtapostam, majd az apja is megtaposta. Ha a gyerekünket bántják, bosszúnk kegyetlen és féktelen. Erről még a falra kenődött szúnyogok tudnának mesélni, de úgy látszik a darázs hiányzott az iskolában, amikor azt tanították, mit kap az, aki megcsípi a Fült. Szóval ott álltunk a város szélén, majdnem a semmi közepén vasárnap és nagyon elkeseredett kisfiúval és a táskámban nem volt egyetlen mentőöv se. (Azonnal rendszeresítek egy Fenistilt a táskámba.) Ölelgettük a gyereket, kicsit segített, mutattunk színes leveleket, nagyon segített, benyálaztuk az ujját és fújtuk, kicsit segített. Nekem meg csak az járt a fejemben, hogy miért nem engem csípett meg az a kurva darázs. A hazaút volt a legnehezebb, mert akkor semmi érdekes sem volt és a Fül minden idegszálával érezte a fájdalmat. Más mentőötlet híján énekeltünk neki. Mindenfélét. De ettől még fájt az ujja. Jó a rosszban, hogy a gyerek nem allergiás a darázscsípésre és pár óra múlva még a duzzanat és a pirosság is lement az ujjáról.

Mivel Remous kicsinált a vadassal, ezért azt főztem szombat éjjel, hogy vasárnap délelőtt el tudjunk menni kirándulni, de így még egy szabad délelőttöm van, mert tart még ma ebédre is. Apró örömök az életben.

Egész hétre főzöl?

Jó és rossz a jóban

"S lehullunk az őszi avaron"

Tudtam, de nem sejtettem

Előkerült a nagykanál

Belekerültem a pesti forgatagba, mint vidéki leány. (Igen, megint egy életemben első.) Sötétedés után, a hideg őszi estén kipróbáltam a Szecskát. Nagyszerű társaságban voltam, így állandósult a nevetés és nem csak a víz miatt, könnyűnek éreztem magam. Azzal persze semmi újat nem mondok, hogy a Széchenyi Fürdő gyönyörű. És ha már ilyen jól éreztük magunkat és volt egy pillanat, amikor csak mi hárman voltunk a medencében, szent fogadalmat tettünk. Végigpróbáljuk Budapest összes fürdőjét.

A hétvégére még egy életemben első jutott. Zsombor igazi, valódi cipőt kapott. (A szandál nem cipő.) És ahogy néztem a fiam: vagány nadrág, vagány pulcsi, 21-es bakancs jellegű cipő, teljesen oda lettem, mert már nem baba, hanem igazi kisfiú. Aki akaratos, aki nevet hintázás közben, aki játszik a zuhanyrózsával, aki belemerül a könyvbe, aki tudja, hogy rosszaságot csinál, aki imád pakolni és imád hozzám bújni. Ja, és imádja a gurulós dolgokat (babakocsi, gurulós kosár), mert azokkal nagy magabiztossággal halad. Néha megtesz egy-két lépést egyedül, de szeret kapaszkodni és úgy szélsebes. És ha véget ért a kapaszkodó, négykézláb halad tovább.

A játszótéren átszellemülten szórta a homokot. Felemelte és kicsorgatta a markából, majd észrevett  egy piros gömböt és jól megszórta homokkal.

Egyszerre vagyok fáradt, nyúzott és boldog.

Mák

Gyerekkorom margójára

Bélszín helyett rostélyos, kirándulás helyett takarítás

Úgy szeretnék úgy élni, hogy a könyvek szépen, nagyság szerint sorakoznak a polcon, hogy a hatalmas asztalon csak a laptopom áll. Nagy, üres terekre vágyom, helyre, rendre. Katonás rendre. Zsombor éppen most dobálja szét a hordókat. A Fül éppen ma 13 hónapos és szörcsög a feje. Az orrszívózástól rosszul van egészen addig, amíg nem az én orromat porszívózzuk. Akkor hangosan kacag. Egészen önálló. Lelopott egy csokoládépapírt az apja asztalrészéről, talált benne egy darab csokoládét és nagy büszkén megette. Evés közben morog, így simán lebuktatja magát, ha nem lennék eléggé résen. Csak azért voltam mérges, mert fél órával korábban én is megvizsgáltam a papírt, hátha maradt benne csoki, de én nem találtam meg.

A nagy szúnyogvadászat

Lábjegyzetek

Tegnap többször felmerült bennem, hogy "most, akkor elrohanunk az ügyeletre", de végül nem mentünk. Zsombor fején dudor nőtt és minden szúnyogcsípése - miért nem döglött meg már az összes szúnyog? - hatalmas piros folttá erősödött. Már a múltkor is így reagált a szárnyas vérszívókra, de a pukli újdonság. Viszont jól van, nevet, eszik, játszik, a kedve jó.

Öröm, hogy Tomcat után a második blogger lehetek az Internet krónikáknál, viszont minden kedvesség ellenére az összes volt és múlt idő kés a szívemben. Tudom, hogy semmi sem tart örökké és hogy ritkábban írok ide, de azért én még mindig élőnek és létezőnek gondolom magam.

Egyre növekvő vágyat érzek egy lakás berendezésére és egy ház megtervezésére. Tulajdonképpen már mindkettő a fejemben van. Megint írtam az Univerzumnak.

Vannak esték, amelyeket sohasem lenne szabad elfelejteni. Én a Tristan és Isolde-t néztem a tévében, vártam a sorom a konyhában, ahol az Apa palacsintát sütni tanította a Lányát.

Zsombor igazán nagy gyerek, már van saját homokozó készlete.

Wamp, világhír, bor, pápá

Reggel álmosan kotorásztam a telefonom után - megint kikapcsolt az az átkozott dög -, amikor az ágy másik oldaláról a pasim megkérdezte, hogy "tudod, mennyi az idő?", majd válaszra se várva folytatta, hogy pár perc múlva tíz óra. Úgy ugrottam ki az ágyból, mintha kilőttek volna és azalatt a 10 lépés alatt, amíg elértem a gyerekszobáig, majdnem szívrekedésem lett. Mert nem csak Zsombor reggelijét, de pár perc híján tízóraiát is átaludtuk. Rémeket láttam, mert rémkép gyártásban jó vagyok. Füli azonban az egészséges és boldog gyerek képét mutatta, amikor meglátott. Szokása szerint mosolygott, majd folytatta a konzultációt a Nyúllal. És innen kapkodás volt a napunk a délutáni alvásig és közben még ebédet is kellett gyártani a gyereknek. Én nem ebédeltem, fogyózom, meg amúgy se fért volna bele az én ebédem is.

Délutánra rendeződtek az erővonalak és kimentünk a Wampra. Ittunk finom borokat, a fiam mindenféle nőszemélyekkel ismerkedett, és (egyre erősödő dobpergés) láttam egy moksha-táskát, illetve meg is szólítottak, mintha valami híresség lennék. Ez volt a második alkalom, hogy felismertek az utcán. (Csak reménykedem, hogy nem keltettem komplett idióta benyomását, mert nagyon zavarban voltam.)

A-val még összeütöttük az újabb birodalmi haditervet, és bármilyen "vadnak" is tűnnek az álmok, én tudom, hogy "csak" jól kell álmodni, mert akarat és szándék megvan és "sínen vagyunk". (Ennél konkrétabban babonából semmiről se írok.)

Az este zárásaként - még a vacsorát és fürdés-alvás szertartást megelőzően - találkoztam egy régi ismerőssel. Ismeretségünk több mint 15 éves, anno egy busszal jártunk fatornyos kis falunkból Székesfehérvárra. Gyorsan meg is beszéltük az NFL híreket.

Zsombor ma kétszer intett pá-pá-t.

Szombat este

Cider, magassarkú csizma, vörös körmök, szőrtelenítés, tejberizs, mosogatás. Így mulat egy anyuka szombat este. A cider járt nekem, mert csak. A magassarkú csizma ugyancsak járt nekem, mert éppen az "anya egy dögös csaj" projekten dolgozom, és akármilyen egészségtelenek, muszáj magassarkú cipőket beszereznem. A tejberizst meg az uram kérte, én meg az új csizmámba főzöm. A többit meg kell csinálni, és akkor a legjobb, amikor a gyerek alszik.

Mulatni kellene, de nagyon.

Ruha, körömlakk, bross és fülbevaló

Nem lehet véletlen, hogy minden barátnőmtől ruhát kapok. Ráadásul olyan szexi cuccokat, amelyeket én mostanság nem is hordtam. Valószínűleg kellett a lendület, mert tegnap nagy lelkesen vettem magamnak egy fekete virágbrosst és egy fülbevalót. Meg kilakkoztam a körmeimet és bejelentkeztem kozmetikushoz. A frufrumat én igazítottam meg, mert egészen reménytelennek látszik, hogy egy hónapon belül eljussak mindenhova.

Egyértelmű jelek

Tetszetős dolgok

Az őszt nekem találták ki. Papucs, halásznadrág, garbó. Éjjel nyitott ablaknál alszunk és végre jó összevackolódni.

Kaptam új,"nyolc kerék meghajtású" babakocsit, a babakocsik Porsche-ja. Könnyű, gyors, piros.

(Zsombor meg éppen eljátszik egy nagyjából üres ásványvizes palackkal.)

Vettem tesztet, negatív. Az első gondolatom az volt, hogy még szerencse, hogy láttam már pozitív terhességi tesztet, mert különben el se hinném, hogy van olyan. Utána megcsináltam 50 felülést és éreztem, ég a zsír és egyre jobb nő leszek. Másnap a régi farmerem be tudtam gombolni a hasamon.

Hopp!

Délelőtti életbölcsesség-beszélgetés

Csak semmi lelkizés 2.

Csak semmi lelkizés

Színek szerint szétválogatom a Jelly Belly-t és csalódott állapítom meg, hogy Strawberry Daiquiriből csak egy van. Meghagyom legutolsónak.

1 éves, helyzetjelentés

Az adatok az 1 évesről: 9700 g, 79 cm, rendelkezik 5 foggal és egyre többször tesz egy-egy lépést kapaszkodás nélkül. Kedvenc játéka a nyúl és imádja a könyveket. Huncut és már többször halálosan meg tudunk egymásra sértődni. Többe között azért, mert nem engedem, hogy kiszedje és megegye a virágföldet, a homokozó viszont nem érdekli.

Nagyon sokat nevet. Reggel megvárja, hogy felébredjünk, addig a nyúllal játszik a kiságyban és széles mosollyal fogad, amikor meglát. Ritkán nyűgös. Voltam gyerekorvosnál és gondoltam, már egy ideje nincs itthon lázcsillapító, iratok, biztos, ami biztos. A gyerekorvos azt kérdezte, mit szoktunk használni, amire én nagy zavartan elmondtam, még sohasem kellett lázat csillapítani a fiamnál. Az egy év alatt kétszer volt szottyos, ami nála abban merült ki, hogy sokat aludt és amikor ébren volt csak az ölemben érezte jól magát.

Rajong a nőkért és nem számít a kor. A gyerekorvosnál azon kaptam, hogy egy kislány beállt az oszlop és a babakocsi közé, a fiam meg elmélyülten simogatja a kislány kezét nyálas mutatóujjával. A kiscsaj az ajtóig kísért minket és úgy tűnt, halálosan szerelmes. (Tulajdonképpen minden gyerek érdekli a Fülit, csak a lányok kicsit jobban. De ez nem is akkora baj.)

Zsomborfül gond nélkül fel- és lemászik a kanapéról és a franciaágyról. Mászni egyébként minden mennyiségben szeret, ha meg tudja vetni a lábát, akkor megállíthatatlan. Felmászik a kiságy rácsain és a fotel háttámláján is. (Tervezem olyan játszótérre vinni, ahol van ilyen mászófal, ügyesedjen csak.)

Beszélni még nem beszél, néha egy-egy szó dallamát hallatja, de az akaratát világosan kifejezi. Egyre többször vackolódik az ölembe, főleg akkor, amikor előkerül a "Ha a világ rigó volna". De egyre ügyesebben játszik az ügyességi játékokkal is.

Pohárból egyre ügyesebben iszik, de még mindig azt hiszi, hogy játék van, ezért előszeretettel belehuhog. Talán ez az egyetlen dolog, amire megtanítottam, mert egyáltalán nem produkálja magát. Nem tapsol, nem int pápát, nem mutatja a szemét, lábát és ilyeneket, de ezekre nem is tanítottuk. Mindeközben pengeokos, mert pontosan tudja, hogy mikor jár a tilosban és előszeretettel próbálgatja a korlátait. (Jelentem, a korlátok szigorúak és következetesek.)

Olyan rossz, hogy már nem emlékszem igazán milyen kisbaba volt - nagyon jó és nagyon sokat aludt -, hirtelen olyan nagy és önálló lett. Pedig annyira visszamennék az időbe és szoptatnám és ölelgetném. Néha úgy érzem, túl keveset ölelgetem.

Innen már sinen vagyunk

Azt hiszem, hogy egy évvel ezelőtt az órámat nézegettem, hogy mikor kelhetek végre fel, most meg az órámat nézegetem, hogy mikor lesz jó az egyéves szülinapi tortája, ami new yorki cheesecake gyermekváltozatban.

Egy évvel ezelőtt

Egy évvel ezelőtt hétfő volt és fogalmam sincs, hogy mi történt a nagyvilágban, de mi este bementünk a kórházba és elkezdtünk szülni. Egy évvel ezelőtt lufizás volt és próbáltam aludni egy kicsit, azt hiszem, de nem vagyok egészen biztos benne, mert már olyan távoli minden. Már csak arra emlékszem, hogy fekszem a műtőben, oldalra nézek és a csapnál mosnak egy gyereket, aki az én gyerekem. De ez csak holnap 10 után lesz. Most csak az allergiával küzdök, égnek a szemei, néha meg csak úgy elpárásodnak az emlékektől.

Kitaláltam, hogy holnap milyen tortát sütök.

Csupa jó

A konyhaablakban petrezselyem bokrosodik. Régen, gyerekkoromban, egészen közönséges növénynek gondoltam, ráadásul utáltam a levesben a fehérrépát - igen, lassan elég tapasztalt leszek ahhoz, hogy megszeressem... -, most pedig szinten tartja a belső mosolyom. Magam se értem, hogy miért. Egyszerűen jó. Néha benézek a levelek alá, hátha hajtanak az örökzöld magnólia magok is...

Szeretem az ilyen vasárnapokat, illetve vasárnapnak álcázott napokat és hálás vagyok - tényleg ez az érzés járt át séta közben -, hogy bármikor turista lehetek Budapesten, hogy ebben a városban élek. (Tudom, túl széles a belső mosolyom.) A város üres volt, csak a turisták nézelődtek a Bazilikánál és a Váci utcán. (Már azt is egészen jól tudom, hogy a nagyobb, aluljárós kereszteződéseket, hogyan lehet kikerülni zebrákon, babakocsival.) A Kálvinnál nagyon klassz lett a villamosmegálló. (Feljegyzés: Ki kell deríteni, hogy ki tervezte.)

Rendeltem magamnak egy Aya-Kimmidoll-t. (Háromnegyed éven át fontolgattam, tehát átgondoltam és igen, pontosan tudom, hogy anno kifejtettem, nem fogok tárgyakra pénzt költeni és nem fogok apró babákat gyűjteni...)

Gulyás leves, bográcsban főzés, aranygaluska tésztát gyúrni kézzel és sebtében vanília sodót készíteni jó dolog. (Egyébként ez a sebtében is jó szó.)

Szerintem nem csak én, de aki engem látott, az is nevetett, amikor Budapest belvárosában pár száz méteren keresztül egyik kezemmel a babakocsit toltam, a másikban pedig 5 jegeskávét egyensúlyoztam. Ahogy belém égett a gépírás, automatikusan pincéresen, visszafelé tartott tenyéren viszem a tálcát. (A gyökereimhez tartozik ez a mozdulat, én meg egyre jobban szeretem a gyökereimet.)

Zsombor hihetetlenül jó fej, rengeteget mosolyog és csak akkor sír, amikor az apja megmutatja neki a csiszológép hangját vagy nem engedem fejest ugrani a pelenkázóról. Szerencsére, egyik sem gyakran fordul elő. A kék lavórból tó lett és az összes vizes játékot ott tároljuk. Én bepakolok. Zsombor kipakol. Ez a legújabb hobbija. A pakolás. Előrehozott, meglepetésszerű születésnapi köszöntés volt, én meg próbálom felidézni, hogy mit csináltam egy évvel ezelőtt. A hullámvölgy után, most megint minden könnyű. Testileg és lelkileg egyre felkészültebbnek érzem magam a következő gyerkőcre...

Majdnem, mint régen

A világ működtetéséről és az öntözőkannáról

A napokban kicsit rákattantam a Gomorrára. El akartam olvasni, ezért egészen sok könyvesboltot végigjártam, de mindenhol azt mondták, hogy elfogyott, már nem is lesz, "nincs, az tévedés, hogy a gép még mutat két példányt", "keressem az útikönyveknél" (ez utóbbinál alig bírtam visszatartani a nevetésem, mert bár az az alcíme, hogy "Utazás a nápolyi maffia, a Camorra birodalmába", azért útikönyvnek titulálni egészen vakmerő dolog). Végül, most már minden mindegy alapon, hazafelé sétáltam a Pozsonyi úton és megkérdeztem a Láng Tékában, hogy van-e náluk a könyv. (Azért nem náluk kerestem először, mert a többi helyen kedvezménnyel tudok vásárolni.) Legnagyobb meglepetésemre - pedig már lelkileg felkészültem egy "nem, elfogyott"-ra - az egyik eladó annyit kérdezett, hogy vissza tudok-e menni fél óra múlva, és amikor mondtam, hogy igen, akkor a telefonált, és elintézte, fél óra múlva ott volt a könyv. Na, az ilyenek miatt szeretem ezt az utcát, no meg a croissant miatt, amit a Sarki fűszeresnél lehet kapni, meg a fák miatt és a Szent István Park miatt és igazságtalan lenne kihagyni az rétesest...

Az öntözőkanna története pedig a fiamhoz kapcsolódik. Idióta anyaként megmutattam a fiamnak, hogyha belekiabál vagy belehörög a kannába, akkor visszahangzik. Mint köztudott a gyerek a rosszaságot sokkal könnyebben megtanulja, mint a jóságot, ezért rendszeresen fetrengünk az apjával a röhögéstől, amint a gyerek odamászik a kannához, beledugja a fejét és belekiabál.

A kanna műanyag és Ikeás, de nincs igazság a földön, mert már mindenki a 2010-es Ikea katalógust nézegeti, csak nekünk nem dobták még a postaládába.

Testi dolgok

Augusztus elején voltam orvosnál is és csodálatos leleteket produkáltam - TSH 2,45 -, azonban a doktornő pcos-sel macerált, meg mondta, hogy szedjek fogyást segítő gyógyszert, amire én azt mondtam, hogy nem vagyok beteg és saját erőből le fogok fogyni. Bár centiméterekben még nem látható a változás és a balatoni úszkálás igen katasztrofális kondíciót fémjelzett, tegnap a futás nagyon jó volt. Több mint 2 km-t futottam és a nadrágom (a régi) nem pöndörödött le a hasamból. Utána még fellépcsőztem az ötödikre, csináltam néhány hasizom gyakorlatot és éjjel 10-kor egészen energikus voltam.

A strandolás és a szőkítő spray hatására egy árnyalattal szőkébb vagyok. Nem is tudom, hogy miért nem használtam a szőkítőt már korábban is.

Nyaraltunk

George humora

Nem lehet okom panaszra, a kívánságom félig teljesült. Reggel hétkor, pontban hétkor, motoros fűrész hangjára ébredtem. Vagy talán a félálomból tántorogtam a valóságba, de ez egy másik történet. Meleg volt, olyan meleg, mint tavaly augusztusban a kórházban és nem tudtam aludni, egyrészt a melegtől, másrészt attól az érzéstől, hogy az ágy végénél ott alszik a fiam. Fordítva próbáltam aludni az ágyon, hogy közelebb legyek, meg nem lehet az, hogy a gyerek a lábamnál van. Tegnap este a szélforgó fa alkatrészeinek suhogása és az üvegfestményeknek koppanó üveghangja akadályozta a mély alvást. És akkor megszólalt a motoros fűrész. Itt a belváros közepén. Gondoltam, a szél döntött ki egy fát. Kimentem megnézni, de a fakorona tetejéről csak a többi fa tetejét láttam. Hét óra tizenötre a fát kivágták, már csak a házmester takarította a faforgácsokat.

A "mi a terve velem Istennek" kérdés új lendületet adott a gondolatoknak. Nem tudok nem a végzeten gondolkodni. Hogy hogyan van az, hogy lezuhan egy repülőgép és valaki túléli, olykor meg senki. És hogy van az, hogy egy elszabadult versenyautó kerék fejbe talál valakit vagy sem. Vagy miért éppen azt a valakit. Van igazság vagy felesleges igazságot keresni, egyszerűen csak események vannak, amelyek egy jobb dologhoz visznek. Olyan vagyok, mint az az ember, aki hisz a reinkarnációban és ezért mindent elvisel most, mert tudja, hogy később (egy másik éltben) minden jobb lesz? Csak közben én fatalista vagyok meg Most-hívő meg boszorkányféle. Mert ami most van, az a való, mert hiszem, hogy magamhoz tudom vonzani a jót és egyébként is, honnan tudhatnám, hogy holnap nem üt el egy autó... Kidolgozatlan gondolatok.

7 év

Szobafogság

Kellene egy kis hideg. Egészen komolyan fontolóra vettem, hogy mindenféle eszközt bevetek és ráveszem az emberem, költözzünk északra. Az Aran-szigetek egyre vonzóbbak. Ott még augusztusban is pulóver kellett, de Skócia és Alaszka is szóba jöhet. Utóbbi helyről úgy is szeretnék egy sárga MEN IN TREES táblát, a medvékkel meg majd összebarátkozom.

Hideg cukkinilevessel próbálok addig is életben maradni.

Takarításhoz ideális a Tour de France. Kiderült, anya nem ismeri fel Armstrongot, de tudja, hogy 22-es a rajtszáma.

Arról is lesz szó, hogy a parmezán jó

A nyár nem az én évszakom. Kell nekem az eső, meg a hideg, már amennyire hideg a 17-24 fok. Meg kell nekem a tér, hogy lássam a vihart az ablakból. A fiam orrhúzással és egylábazással küzd a fű ellen, azonban esőben nagy vigyorgással négykézlábazik és szép szóval nem lehet fedett helyre csalogatni.

Emlékszem, gyerekkoromban milyen kínszenvedés volt zöldbabot pucolni - mindig féltem, hogy elvágom az éles késsel az ujjam - és lekvárt kevergetni. Most meg mindez olyan jó. Pontosan olyan jó, mint a langyos lekvárhab. (Lekvárhab: ahogy forr a lekvár, az edény oldalára tapad egy réteg, na, én azt nagyon szeretem.)

Ma gyalogoltam legalább 8 km-t. Közben Zsombor aludt. Aztán most, hogy elkészült az (elő)vacsora: cukkinileves, olyan álmos lett, hogy lefejelte a nyulat.

Elvesztettem a fonalat. Zajongani nem lehet, mert akkor felébred, viszont hirtelen nem is tudom, hogy mit csináljak. Egyrészt egyedül vagyok, másrészt lakásfogságon.

Színes ceruzák

Ma türkizkékkel rajzolnám le magam, mert az egy nagyon szép szín. A fülembe pedig katica-fülbevalót rajzolnék. Pont olyat, amilyen a fülemben van.

Zsombor megtalálta, mi veri ki nálam a biztosítékot. Csikorgatja a fogát. Azért a Nextes leárazásban vettem neki egy csomó ruhát meg féláron azt a nyuszit, amit még húsvétkor kinéztem neki. A tömeg és a sor láttán nem voltam boldog, de Zsombor bebizonyította a világ legrendesebb gyereke - persze, csak akkor, ha nem csikorgatja a fogát - és az üvöltő és nyűgös csöppségek mellett elaludt.

A hétvége margójára

Szombat délelőtt úgy csináltunk, mintha nyaralnánk. Lassan ébredtünk, már amennyire lassan lehet ébredni egy 10,5 hónapos gyerek mellett, majd elmentünk reggelizni a Sarki Fűszereshez. (Igen, a törzsvendég címre pályázok.) Utána piacra, mert lecsó szezon van, a délutánt pedig a tengerparton a hűvös lakásban töltöttük: Zsombor a gyerekszobában, én a nappaliban, a pasim meg a hálószobában aludt. Vasárnap folytatódott a nyaralás: árnyas fák alatt sütés-főzés, nagy zabálás, móka, kacagás. Füli szárazon próbálta ki a gombás medencét - aki még nem látott ilyet, meg se próbálja elképzelni -, és szokásos formáját hozta. Először az ölemből méregette a gumi izé, jól megnézte, majd amikor betettem, visszamenekült hozzám, aztán néhány óra elteltével, amikor alig figyeltünk rá, bemászott és körülnézett, újabb néhány óra múlva pedig úgy mászkált ki-be és játszott a kis gombákkal, mintha ezeréves barátok lennének.

Jó kis fekete ceruza

Délelőtt elmentem moziba, utána pedig elrohant a nap. Kicsit azért olvastam (Ajvé) és az jutott eszembe, hogy én is olyan naiv vagyok, hogyha azt mondják, rajzoljam le pirossal azt, akit a legjobban szeretek és kékkel, akit kevésbé, de még nagyon, és végül feketével, akit nem, hogy én becsülettel megcsinálom a feladatot, és eszembe se jut pirossal lerajzolni az egész családot meg nem kiadni magam.

Aztán ma a kajálással is akadt gondom. Éhes vagyok és jóízűen eszem, de utána gyűlölöm magam, mert azt mondta, hogy kövér vagyok. Nem szándékos volt, de ilyet azért véletlenül mégse lehet mondani. Ahhoz meg gyenge vagyok, hogy semmit se egyek. Nincs bennem harag, nincs bennem keserűség, csak ez a hülye ellentmondás és nekem az sohasem jó, ha nem szeretem magamat.

Ha magamat kellene lerajzolni, akkor feketével rajzolnám.

A Hold a hibás

Hatkor felébredek, ha kell, ha nem kell. Kissé rugalmatlan testtel - öregszem -, elosonok a fiam szobájához, benézek, látom, hogy alszik, visszabattyogok az ágyba és megpróbálok tovább aludni. És akkor megszólal a légkalapács és szól kitartóan. Kilencre elcsendesedik.

Hülye álmokkal múlatom az éjszakákat és mindegyiken a pasim a főszereplője.

A hőség előtt

Nem szokványos vasárnap

Harminchárom fölött a legszebb bók, amit a szakközepes barátnőm - akivel a szakközépben nem beszéltünk, viszont utána elég sokat - anyukája mondott: "Semmit se változtál!", pedig évek óta nem látott. És én lennék a legboldogabb, ha rám jönnének a 15 évvel ezelőtti ruháim.

Megnéztük Zsombor fáját is, gyönyörű, nő nagyon, és megint megállapítottam, hogy a forró rántott hús a világ egyik legfinomabb étel.

Sétáltunk egy kicsit Fehérváron, de a saját moksha-táskám otthon hagytam. Így még nincs képem a Virágóránál és az Országalmánál.

Leégett a vállam.

Most van időm folytatni a gondolatot, bár úgy érzem, mindenre képtelen vagyok

Nagyon egyszerű, hogy miért nem fogok könyvet írni. Túl szegényes a fantáziám, ahhoz pedig nem elég érdekes a életem, hogy érdemes legyen könyvben kiadni. Egyre többen mondják, hogy meg kellene szüntetni a csendemet, mert összefüggésben van a betegségemmel. Nem kiabálok. Üres vagyok. (Dúdold velem: "Üresen állok, mindennek háttal...")

Bő 12 óra elteltével még üresebb vagyok. Füllel voltunk a Margitszigeten piknikezni. Jó volt, de mire hazaértem kiborultam. Mindenhol párok és családok sétálgattak, csak én toltam egyedül a babakocsit. És menni kell és tenni kell, mert a Füli nagyon élvezte a sok embert, a füvet és a pikniket.

Itthon kicsit bőgtem is, amúgy se érzem magam fergeteges formában, és miközben Füles az apjával fürdött, én összeszedtem magam. Vagy legalábbis azt hittem. Minden arról szól, hogy összeszedem magam, hogy kibaszott erős nő vagyok és teszem, és csinálom, és megyek, közben pedig... Azonnal felcsap bennem a gondolat, hogy annyi jó történik, miért halok bele minden apróságba.

Ha nem feszítem meg magam, akkor lassan újra feléledek a sok jóban, a szemében, a mosolyában, a kiflijében. Mert mindig csak a most létezik.

Annyira szorítom a fogaim, hogy majd bele rokkanok, hogy nem megyünk sehova, hogy kevés az inger, hogy idén nem fogom látni a tengert, hogy a napok peregnek-peregnek az ujjaim között, miközben én se tudom, hogy mire várok.

Reggel még arról is akartam írni, hogy elegem van abból, hogy demarkációs vonalak, rejtett bombák és buta-gonosz szavak rágják az életem.

Arról, hogy miért nem fogok könyvet írni

Sorminta

A délelőttöt a konyhában töltöttem, pedig igazán nagy kedvem lett volna elhasalni egy könyvvel és olvasni. Tízre megfőtt a kukorica, hűtőben volt a saláta és jó ideje sütőben voltak a csirkecombok, leállt a mosógép és felébredt a délelőtti alvásból a fiam. Eszembe jutottak olyan gondolatok, hogy én nem akarom a vasárnap délelőttöket a konyhában tartani, amit később a pasim azzal kontrázott meg, hogy megdicsérte az ebédet és közölte, megtart.

Itt a délután és egyedül vagyok itthon. Lehet, hogy nem illik ilyet mondani és érezni, de nagyon jól érzem magam. Végre semmi másra nem kell figyelnem csak a gondolataimra: szóláncokat fűzögetek és hogy túléljem az elálmosodást, feltettem egy arcmaszkot. Szóval talán szebb is leszek, mire az édes szabadság minden perce lepereg.

Coco Chanel után

Nyelvleckék 9,5 hónapostól

Remélem, az első autogramot izmos férfi hátsóra kell majd adnom, mert abból jó sztorit lehet írni. Egyébként este hatig nem történt semmi extra, itthon voltunk, játszottunk, kacagtunk, majd elmentünk (én és a Fül) pelenkát venni (ennyire nagyon megy nekünk a vásárlás), és ha már ott jártunk, elmentem ruhákat is nézegetni, hátha... De nem! Viszont éppen azon gondolkodtam, hogyan fog elférni a két babakocsi a szűk soron, amikor a másik babakocsis lány felkiáltott, hogy "te írod a blogot". Nem tagadtam le. Szóval ez egy életemben első volt. Igaz, volt egy másik első is, amikor a könyvelőirodában ismertek fel, de az csak félig ért, mert nem hozzám, hanem a barátnőm mentek oda érdeklődni, hogy én vagyok-e az a lány, aki az nlc-n az Anya lettem-et írja. Persze, egyszer volt olyan is, hogy egy koncerten valaki előtt álltam, aki később azt írta a blogjában, hogy előtte álltam, de az annyira blogos volt, hogy nem számít.

A Füllel, a 86 db pelenkával és 80 db törlőkendővel elmentünk a Szent István Parkba. A tervben hintázás szerepelt, de minden hinta foglalt volt, így a Füllel megnéztük a füvet. A fiam, mint egy bátor oroszlán, megmorogta a füvet, majd nyugtázta, hogy nem jó, és az ölembe ült  és onnan szemlélődött. Nagyon vicces volt, ahogy mérgelődött a fűvel. Később hintáztunk, sokat. A szomszédos hintába egy kislány ült és kiabált, az anyjának meg a barátnőjének és az én fiam, aki addig nagy komolyan hintázott, amit csak egy-egy mosollyal tört meg, egy hatalmasat kiabált. Szabad fordításban valami olyasmit, hogy "csend legyen, csajok". Ezután higgadtan, olykor mosolyogva, folytatta a hintázást. A hatás azonban tökéletes volt, a csajok meglepődtek és elhallgattak. (Az én fiam!)

Fül nagyon sokat dumál. Néha sikerül egy mama-t mondania.

33

Hajnal

Mindjárt hajnali két óra. Aludnom kellene és tudnék is, de valami motoszkál bennem. Valami búbánat. Mondhatni szokásos szülinapi búbánat. Pedig panaszra nincs okom. Egyik szobában a fiam, a másikban a pasim alszik, én elégedett vagyok az életemmel, azt hiszem, az alakommal nem, tényleg nem, van lendület, vannak álmok és van boszorkánykodni való is. És itt a fél világ, amit még be kell járnom. És olyan sokszor kevés a lendület.

Ez az első szülinapom azóta, hogy gyermekem született. Az elmúlt 9 hónapban rengeteget változott anyuval a kapcsolatom. Sokat beszélgetünk, vannak szerdáink és ez jót tesz nekünk. Ez jót tesz nekem. Rengeteg sértettség és fájdalom párolgott el belőlem és adta át helyét az elfogadásnak. Anya lettem és közben az anyám gyereke lettem. Egyébként a fiam kis varázsló és nem csak azért, mert ösztönösen tudja hajtani a hintát és úgy kacag, ahogy csillag kacaghat, hanem azért, mert begyógyít minden léleksebet.

Egészen nagy küzdelem számomra, hogy ne tűnjek el. Annyi minden és annyi mindenki próbált már bedarálni, de eddig a legsikeresebb az anyaság. Nagy a kísértés, hogy hagyjam magam, hogy felhagyjak az energiák mozgósításával, hogy lassabbra és kényelmesebbre vegyem a tempót. Semmi más nem tart vissza, csak a józan ész, hogy abba ugyanúgy beleroppannék.

Lehetne már szerda. Babonából átugranám a keddet. Szerdán fodrászhoz megyek és cukkinis quichet csinálok. Keddre nincs tervem. A keddet túlélem.

Vajon idén látom a tengert?

Naptárfej

Meghatódás, alvás és szabad pétnek délután

Sohase gondolom komolyan, hogy hiányozhatom. Nem tudom, hogy ez miért van, pár napja gondolkozom is ezen, de nem jöttem rá a válaszra. És ha mondják, vagy írják, akkor porszemnyi létem kicsit fényesebb.

Jellemző a napjaimra, hogy tegnap este kilenckor álltam neki cukkinis-újhagymás quichet csinálni, majd vacsora után jó sokat beszélgettünk a pasimmal és mielőtt kialudhattam volna magam, a fiam ébresztett fél hatkor. 7-ig elrendeztük a reggeli rutint, majd váltottuk egymást az apjával. Mikor másodszor felébredtem a gyerek mélyen és édesen aludt, tehát reggeli nélkül elkezdtem szóláncokat fűzni, tiszta fejjel teendőket átgondolni.

Péntek délutánra pihenést terveztem, mert rémisztően sötétek a karikák a szemem alatt, ráadásul szerdán elrohantam kozmetikushoz, nagyon szakadtan azért nem ünnepelhetem a születésnapomat, de szemöldököm valahogy sötétebb lett és most túl harsány. A hajam meg túl hosszú és szerdáig esélyem sincs fodrászhoz menni. (Szerencsére a hasam már kisebb.)

Hiányzom?

Nem vagyunk jóban, én és a világ

A gyerekorvosnál kezdődött, ahol hirtelen és váratlanul nekem szegezték a kérdés, hogy milyen fakultatív oltásokat szeretnék a gyereknek. Még szerencse, hogy fél évvel ezelőtt egyszer már átgondoltam a kérdést és mondtam, hogy köszönöm, semmit. (Nem könnyű egy ilyen döntést meghozni. Fülinek a legjobbat szeretném, viszont nem vagyok meggyőződve a fakultatív szurik szükségességéről. Közben meg ott motoszkál a fejemben, hogy talán nem véletlen, hogy sok anyukat beadatja.) Ezután rögtön megkaptam, hogy a gyerek szereti a Kubut, mert hogy sárga az orra. Rögtön kikértem magamnak, hogy Kubut nem iszik, csak répát, batátát, sütőtököt és sárgabarackot eszik, mert nem lehet minden nap töltött paprikát enni. (Azóta nézgetem különböző fényekben, hogy mennyire sárga. Szerintem, nem sárga.) A következő sokkot a bébikaja vásálásakor kaptam. 249 Ft-ról 349 Ft-ra emelték még a alma-szőlőt is, amit a Füli nagyon szeret. Amúgy is csak vésztartaléknak akartam venni bébikaját, hiszen nyár van, de olyan mérges lettem, hogy nem vettem. Na ekkor hazajöttünk.

Füles éppen a csipketerítőket szerezte meg és szórja szét a lakásban, illetve megszerezte a tiltott könyvet. Érdekes, hogy már most vannak kedvencei. Leginkább a vékony lapos könyveket szereti. A babakönyvekhez ő már nagy, gondolja, gondolom. Egyébként 8900 g-mal mérlegelt és 73 cm magasnak mondták, de 6 kéz kellett a nyugalmi állapot eléréséhez. Egyébként folyamatosan bővülő rajongóköre van. Minden nőre mosolyog. Szerencsére rám is.

negyven kettő kilenc

Lecsaptak ránk az évfordulók. Vasárnap a pasim 40 éves lett. Azt mondta, hogy csak addig vagyok ilyen vidám, amíg én és a fiam együtt fiatalabbak vagyunk nála. Főzött paellát, nagyon jól főzi. 

Tegnap volt a második házassági évfordulónk, ahogy ígérte, kaptam két szál rózsát.

Ma Őfülséges 9 hónapos. Minden napra tartogat apró új trükköket. A mai, hogy még mindig alszik. Tegnap pedig felállt az etetőszékénél, majd átoldalazott az asztalhoz, átkapaszkodott és próbálta elérni az asztal tetején az ollót, poharakat és egyéb kincseket. A gyerek hallása remek, már tudja, hogy ő Zsombor, de amikor lelkesen elindul világot felfedezni (a játszószőnyeg a sok játékkel nem túl izgalmas, de a polcon a mappáim, az apja számítógépe, a kis gurulós asztal, a konyhai küszöb, mind-mind felfedezésre vár) és szólok neki, hogy Zsombor, arra nem szabad menned, akkor meg se hallja, csak mászik befelé fordított tenyérrel, mint egy varánusz.

Kedvenc játéka lett a Zsomboros tábla. Először el kell sorolni az állatokat, tigris, víziló, zebra, kiscsirke, lufi, béka, felhő, méhecske, majd elolvasni a nevét, hogy Zsombor. A nevénél már szégyellősen mosolyog. Ezután pedig szertartásosan következnek a falra festett színes halak és az ő simogatásuk.