Semmise, sehogyse

Semmi se jó és sehogy se jó. Ez persze erős túlzás, mert van jó és van nagyon jó is, de a semmise-sehogyse érzés mindent ellep. Befed. Eltakar. Kiradíroz.

Nincs bennem erő, a fejem teszi a dolgát, gondolkodik, szervez, tervez, számol, de a szívem és a lelkem dermedten áll. Vár egy jobb csillagzatra, vagy valamire, hogy elmúljon a semmise-sehogyse.

Foglalkoztat a gondolat, végzet, véletlen vagy szerencse, hogy egy lezuhant repülőgépnek van túlélője. (Ej, megnyerem-e a lottó ötöst?) Mire tanítja őt az élet? Az élete kincs vigyázzon rá, vagy arra, hogy osztályrésze a magány, a fájdalom és az élet törékeny, nem érdemes túlságosan vigyázni rá egy felsőbb hatalomtól függ (vagy a szerencsétől), hogy... Mintha az élet minden pillanatban véletleneken múlna. Hogy a petesejt érett, hogy a hímivarsejt kitartó, hogy a cserép a tetőről a fejedre esik vagy mögéd... Vagy ez a végzet? Hogy ott a kanyaron túl vár a neked rendeltetett?

Azon is gondolkodtam, hogy lehet-e lelki alkat kérdése a jómód? Múlhat-e azon a dolog, hogy van, aki tudja birtokolni az anyagi javakat vagy csupán az áldozatok vállalásának függvénye... És mennyire tehetetlen a lélek? Ott ül a zuhanó gépen és elfogadja, amin keresztül kell mennie vagy változtatható? A lélek változik vagy a mondat, ami körülírja.

És mikor kell meghúzni a vészféket, leugrani és keresni egy másik vonatot?

Semmi peremén

Családi idill: a gyerekem ül az asztalánál és a tollammal köröket rajzol egy fehér lapra. Meg néha az asztalra. Én az asztalrészemnél ülök és írok. Hétvégén aludtam és pakoltam. Egyre nagyobb a rend. Leporolok, lefűzök, rendezek. Mindenhol. Elkezdtem írni az ilyenkor aktuális levelem. Így kezdődik: Kedves Univerzum! Tovább nem jutottam, viszont ha valaki tud nekem testhezálló munkát, szóljon. Az Univerzum dolgát könnyítené meg.

A legnagyobb érzelmi vihart az okozta benne, hogy reggel a Fület leverte a víz és őszi legyet játszott. Láza nem volt, csak az arca pirult ki és csatakos lett. (Most a pandával és a nyúllal motorozik, ő ül hátul, a többiek előtte, tehát jól van.) Volt egy másik vihar is ma reggel és úgy látszik, a döntés ott nem halogathatom. A kivárás befulladt.

Amúgy abszolút fiús anyuka vagyok. Évek óta nem használtam a furgon szót, egy hete viszont óránként.

A barack egy gyümölcs...

Mindenkinek jobb, ha nem próbálok színeket definiálni.

Amúgy szép lesz, ami lesz, de titok...

Anyák napja

5 szál tulipán a fiamtól és a pasimtól, nagy alvás délután, apa főzte ebéd, pedikűr és néhány óra egyedül itthon, amit a laptop előtt töltök. Estére még egy Vasembert és egy fürdőt tervezek.

A lélek nehézségeit muszáj könnyűséggel ellensúlyozni. A helyzet kilátástalan, a kérdés inkább az, hogyan lehet úgy élni, hogy a legkisebb fájdalmakat okozza. No-win situation, ami ellen viszont minden porcikám tiltakozik.

4391 (a nyolcas az én számom...)

Nincs ma kedvem semmihez, legszívesebben leülnék a zöld fűre, szemben az óceánnal és megvárnám, amíg elfogy minden pillanat.

Konkrétumok nélkül

Eddig két okból is nevezetes volt a mai nap, de hajnalban egy újabb dolog kapcsolódott hozzá. Zsombornak lett egy szava.

Paprikát ennék paprikával. Csak ne lenne ilyen nagyon drága, bár nekem most olyan jól esik, mintha lazacot kajálnék. (Na jó, lazacot is szívesen ennék.) Tegnap 2 TV és egy kaliforniai paprikából és némi paradicsomból csináltam lecsót, ma pedig cukkinis-paprikás rizottó készül.

Nem tudom, mennyire okos dolog vagy illendő rákérdezni olyan dolgokra, amelyek bizonytalanságot okoznak bennem. Olykor attól félek, hogy olyan vagyok, mint elefánt a porcelánboltban és észre se veszem és amikor ott álok egy csomó törött (álom)üveg között nem tudom, hogy én voltam, vagy a szél.

Valószínűtlennek tűnik az életem. Mintha igazán nem is én lennék az, akinek a képe visszatükröződik a négyeshatos sötét ablakaiban...

Költözés

Erősebb vas, nem almás, de fényes fekete, igazi numpaddal. A képernyő fényes, az évek óta használt párás üveg asztal használhatatlan. XXI. század, nem tehetek be kéket a la nature.

A pasim első kérdése: Jó helyen van az í? Meg kell szokni, mert a jobb kisujjról visszakerült a bal kisujjra, de ott ezelőtt a shift volt, tehát igazán viccesen gépelek mostanság. Főleg úgy, hogy az enter kicsit feljebb van, ezért olykor felfelé nyilat ütök. Megszokom, nem kérdéses.

Amúgy meg hasít, mint a szél. Boldogság!

Ja, és öregszem. Egyre jobban szeretem a bevált, megszokott dolgaimat és igazán zokon veszem a felhasználóbarát fejlesztéseket.

Kertészkedés is volt ma (meg fasírt sütés, ablakpucolás, vízkészletek felhalmozása és bonyolult vasútpálya megépítése) és a fiam igazán édes volt, amikor a gangon leült a fellépőre, kezében egy-egy szélforgó és áhítattal figyelte az anyját, amint három virágládában kertészkedik.

Szánalmas, hogy ettől kipirul az arcom

Úgy csaptam le, mint tyúk a meleg takonyra, a nagy dobozos (132 db-os) pelenkára. Azonnal csináltam 25 % kedvezményt és kicsit beleremegett a térdem, hogy kaptam ajándékba még 10 %-ot a vásárlás végösszegéből. A végeredmény 35 Ft/pelenka.

Egészen komoly önvizsgálatot kellene tartanom, hogy ilyen apróságtól megrészegülök, még szerencse, hogy pár bolttal korábban kinéztem magamnak egy Tommy Hilfiger szandált. Pont olyan, amilyet szeretnék. Kicsit várok, hátha leárazzák...

Lassan tövig ég a gyertya

Kaptam Lobótól Született tehetség bigyulát, aminek nagyon örülök, de húsvét előtti elhavazódásban kezdem magam reménytelenül kiégettnek érezni és csak azért küzdök, hogy a felszínen maradjak. (De már csak néhány nap, túlélésre játszom.)

Jellemzően Lobó mindkét blogja rss-ben van nálam, de megint 1000 fölött vannak az olvasatlan bejegyzések és D-nek kellett szólnia, hogy Lobótól kaptam valamit. (Igen, a postagalambok jó eséllyel megérkeznek hozzám...)

Két történet - hétköznapi csodák

"Alaposabb tanulmányozás után az egyik könyvben egy hímzett könyvjelzőt is találtam, amely a Lemezárugyár 100. születésnapjára készült." Egy semmi kis mondat egy online naplóban. És minden ezzel kezdődött. Megkerestek ugyanis a Lemezárugyár jogutódjától az Elzettől, hogy megmutatnám-e az említett könyvjelzőt, mert annyi miden elveszett a múltból, amit jó lenne megőrizni, kiállítássá rendezni. (Igen, volt valaki a "gyárban", aki igen régóta olvassa a blogom.) Ma odaadtam a könyvjelzőt. Jobb helyen lesz, mint nálam. (Soha, ilyen jól sikerült lomtalanítás nem volt. Lett egy forgófotelem és értékmentettünk egy darabot a múltból.)

Este elmentem futni. A Szent István Park sarkánál egy apró fehér egeret vettem észre. Először kivert a víz, iszonyodom az egerektől, majd alaposabban szemügyre vettem. (Személyiségfejlesztés: nézz szembe a félelmeiddel.) Igen helyes kisegér volt és igen rémült. Először eliramodott a Pozsonyi út felé, de a túl sok fény miatt meggondolta magát. Megállt előttem, istenemre rám nézett, megmozgatta pici orrát, végül a Szent István Park felé iramodott. Én meg csak ott álltam és azon gondolkodtam, hogy vajon van-e valami ami levadássza ezt a fehér egeret. Macska nincs a parkban, de valami más? Az egérke elszaladt a végzetébe, én pedig lefutottam a napi penzumot. (Mit keres egy fehér egér a város közepén? Honnan szökött meg?)

Nők a pasikról

- Tegnap tudtam meg, hogy amíg nálunk a gyerek csinálással a postást vádolják, addig az olaszoknál a hentest.
- Miért pont a hentest???? :D
- Mert az olasz nőknek is kell egy kis hús. :)
- :DDDD Ez a mondásod pont tegnap jutott eszembe, meg az is, hogy sose értettem, hogy miért KIS hús. :D
- Mert nincs benne csont. :)
- Akkor is NAGY kell belőle. :D

A nagy trükk

Javítottam a BMI indexemen. Vettem két magassarkú cipőt.

Azonnal fel is vettem az egyiket és túrára indultam. Amikor már nagyon sajgott a lábam - az elmúlt 6 éven alig volt rajtam magassarkú -, gyorsan elmantráztam, hogy a magassarkú viselése milyen lábproblémákat okozhat.

De legalább optikailag vékonyabb voltam.

Ma szőkítettem is egy árnyalatot a hajamon.

Itt a tavasz.

Igazi meglepetés

Elkészült a forgófotel és haza is érkezett. Szerelmes vagyok.

Majdnem hasamra sütött a nap

Bő fél órával ezelőtt arra a gondolatra ébredtem, hogy a fiamnak nem csomagoltam pólót, pedig milyen melegen süt a nap. Konkrétan a fejemre sütött a nap. (Persze, van ami változatlan: megint előbb keltem, mint a pasim.)

A tegnapi napom remek volt. Csináltam 255 db képet, a kozmetikus rajzol nekem szemöldököt és szempillát, voltam kiállítás megnyitón, este kézen fogva sétáltunk a pasimmal, nem kellett arra figyelni, hogy mindent (film, beszélgetés stb.) csendesen történjen.

Hazafelé beugrottunk a boltba és szokásos szertelenségünkkel vásároltunk, azaz nem törődtünk azzal, hogy más is meghallja terveinket, kétségeinket. Én éppen leemeltem egy leveles tésztát a polcról és "egész nap csak csalán teát ittam, ennyi jóság jár nekem" felkiáltással elindultam almát válogatni. Éppen a silány almakínálat felett sopánkodtam és azon lamentáltam, hogy a diétásnak egyáltalán nem mondható tésztába csomagolt camembert - nagy kedvencem - mellé mennyire diétás alma helyett a házi vegyes lekvár, amikor egy fiú ment el előttem és motyogott valamit. Először halálra rémültem, hogy évekkel ezelőtt netalántán volt némi pásztoróránk és én még az arcára sem emlékszem - a kor előrehaladtával a nevekkel már egy ideje igen rosszul állok -, de végül bolondnak minősítettem a srácot. Motyog. Valószínűleg mindenkinek motyog.

Közben a férjemet elnyelte a bolt, pedig csak kicsi, itt a közeli sarkon és miközben azt próbáltam kitalálni hol lehet, megint a közelembe került a srác. "Csak annyit akartam mondani, hogy így is szép vagy". Értetlenkedő tekintetemet látva folytatta "Nem kell fogyóznod. Ezt mondtam az előbb is, csak nem akartam, hogy a barátod meghallja."

A következő sorban megleltem a pasimat és nagyon halkan elmeséltem neki az eseményeket, amelyekből a tengeri herkentyűk tanulmányozása miatt kimaradt. Első reakciója: "Ugye mondtad neki, hogy a férjed vagyok?"

Egyre rövidebbek az éjszakák

Fél nyolc körül, amikor a fiamat fürdettem, úgy éreztem, hogy mindennel időben végezni fogok, korán lefekszem, kipihenem magam, és frissen és üdén állok a nem mindennapi péntekhez.

Ehhez képest a pontos idő 2:27, legkésőbb hétkor fel kell kelnem, és nem hagy nyugodni, hogy valamit elfelejtek, pedig fontos lenne megcsinálnom.

Még mindig

A második randin spenótot főzött nekem. A fokhagymakrémet azóta száműztem a konyhából, de még mindig imádom, ahogy a spenótot készíti. (Ma ez az ebéd.) A legjobban persze a zöldborsó főzeléket csinálja, csak azt éppen unta már főzni. Ja, és a hétvégén olyan paellát főzött, amitől minden nőnek megremegne a térde. De minden nőnek nem adtunk...

Csak egy hétfő... illetve kedd...

Küzdök az elgennyesedő gondolataimmal és betokosodó tüskéimmel. Nem kellett volna idáig eljutni, mert egy szellőből képes vagyok hurrikánt növeszteni két másodperc alatt. Pedig a szellő semmiség. Sok-sok semmiség és - hogy még kacifántosabb legyen minden - most, hogy (24 órája) minden tökéletes és tulajdonképpen az, amire vágyom, most egy házsártos vénkisasszony remegésével aggódom a jövő miatt. Most még nem vagyok olyan erős, hogy újra kibírjam azt, amit levet a vállamról.

Közben minden a taoizmusra nevel.

A forgófotel is.

Ebben a pillanatban ötletem sincs, hogy milyen színű lesz a fotelem. Történt ugyanis, hogy én kiválasztottam egy remek bútorszövetet, fémes piros csillogása volt és úgy gondoltam, hogy jól mutat majd a zöld hawaii fotel mellett és kék ikeás kanapé mellett.

Most hívott a kárpitos bácsi, hogy a szövet melyik felére gondoltam, mert a piros az viszont a visszája, ott vannak eldolgozva bizonyos szövetszálak. (Bizonyos szövetszálakat nekem is el kell dolgoznom, nem vitás...) Mondtam, hogy legyen akkor a másik. A másik, amiről fogalmam sincs, hogy pontosan milyen, mert egyszer ránéztem, de a piros felével foglalkoztam. A másik fele szürke. Vagy szürkés.

Egyre kíváncsibb vagyok a fotelre, de az már biztos, hogy lesz cikk arról, hogyan válasszunk bútorszövetet a visszájáról.

A lét elviselhetetlen könnyűsége

Megint itt van. Megint felbukkant.

Interjú egy női bloggerrel...

A Freeblog női oldalán bloggerinákat faggatnak az élet dolgairól és a blogolásról. Engem ért a megtiszteltetés, hogy a sorozatindító beszélgetés főszereplője lehettem:

Interjú egy női bloggerrel - Myreille

Még a pótgomb is

Az év legmocskosabb napja a kerületben. Lomtalanítás és minden szeméthalomnak megvan a saját kakasa. Véletlenségből kukáztam néhány könyvet, a legjobb egy 1978-as kiadású Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok. De elhoztam egy Fejes Endrét és egy Moldovát is.

Este, amikor hazafele nyargaltunk, egy elhagyott forgófotelre akadtam. Nem tudtam ellenállni a csábításnak. Első lépésben megpróbáltam egyik kezemben fotellel babakocsit tolni, de az eredmény siralmas volt, pedig két utcasaroknyit kellett volna mennem. Ezután segítséget kértem és két darab új kétszázas éppen elég motiváció volt. És akkor itt álltam a ház kapuja előtt. A forgófotel, fiam a babakocsiban és én. Behoztam a babakocsi, behoztam a fotelt. Majd begyömöszöltem magunkat a liftbe. Sikerült. Csupán csak a babakocsit kellett összecsuknom és a fiamat rávenni arra, hogy hagyja abba a rohangálást. Ez utóbbi elég nehéz volt, mert a Fül zokon vette, hogy ezen a verőfényes napon babakocsiban tologatom, pedig tud ő menni a lábán is, ráadásul annyi izgalmas dolog volt ma az utcán, amit meg lehetett volna nézni.

Végül hazaértünk, mind a négyen (én, a Fül, a babakocsi és a retro fotel). A fotel amúgy siralmas állapotban van, tehát bútorszövetet kell vennem és kárpitost keresni, viszont még megtaláltam rajta a gyári pótgombot is.

Alaposabb tanulmányozás után az egyik könyvben egy hímzett könyvjelzőt is találtam, amely a Lemezárugyár 100. születésnapjára készült.

Ruha szaggató vérnyúl

Zsombor kiharapta a pamut blúzom.

Többet vérnarancsot nem kap.

Vörös körömlakk

Napok óra készülök kifesteni a körmöm. A körömlakkot minden reggel és este megnéztem a pipereszekrény alsó polcának szélén. Ma reggel kicsit figyelmetlenebb voltam és levertem. Az üvegcse széttörött, pattogott és minden, szó szerint minden - a farmerem, a futónadrágom, Zsombor nadrágja és zoknija, a mosógép, a csempe a kád, szóval tényleg minden - vörös körömlakkal érintkezett. A ruhákból nem akar kijönni, a fürdőszoba pedig körömlakklemosótól bűzlik.

Egyéb károk: Zsombor nagyon durván elharapta a száját, eltörött egy pohár, száraz lett a brassói és fáj a fejem.

Holnap megint sokszoros teremtő nap lesz, ideje összekapnom magam.

Látszik az Orion az égen.

Ribizlibor és kicsapott biztosíték

Ribizlibor mellett egészen komolyan feszegetésre került a kérdés, miszerint kell-e sorba állni a teleportáláshoz, pont úgy, mint a postán, hogy mitől magyar a magyar és kiderült, el lehet rontani a hamis vargabélest is. Olyan beszélgetés volt, amikor nem csak a barátaimat ismertem meg jobban, de saját magamat is.

Egyszerűen boldog voltam. Felhőtlenül.

[cenzúrázott mondatok]

Aztán ma délutánra beborult...

Ecce homo

Mantrázom Nietzschet, mert kell. Mert kell a tűz.

Nem szeretem Az út című regényt. Kő van a gyomromban, amikor olvasom. Nem fogom megnézni moziban, nem bírom én a szorongást.

Hullámvölgy alja

Hozzászoktam, hogy nálam sohasem mennek a dolgok "normálisan", de az mellbe vágott, hogy a fiamnál sem. Megint voltunk Ringatón - elkezdődött a babakocsi nélküli világ - és valahogy nagyon furcsa volt a fiam közösségben. Csekély érdeklődést mutatott a közös móka és a zene iránt, inkább rohangált a teremben, én pedig önmarcangoltam. Ráadásul, amikor egy szomorú dalt énekeltünk, a sok gyerek a földre feküdt, a Fül is, de közben idegen anyukák lábához támasztotta a hátát. Elveszett voltam. A furulyával alakul a barátság, akárcsak a hegedűvel, viszont egyre hisztisebb jeleket mutat - kiabál, ha nem az van, amit ő akar - és nem egyáltalán nem igényelte a társaságomat. Ezután már csak apró kihívás volt, hogy minden gyerek cumisüvegét meg akarta szerezni, viszont a sajátjából csak két kortyot ivott és utána fontos rohangálnivalója volt. Sőt, a nyitott ajtó ki is szökött, szóval volt 10 mp, amikor nem láttam a fiam és majdnem megállt a szívem.

Béna és rossz anya önmarcangolást azóta takarékra tettem, de azóta is ott kattog a tarkómnál, hogy vajon mit rontok el vagy mit rontottam el.

Közben pedig okos, ügyes, mosolygós, cukifej gyerek, akiben megint feltámadt a szekrénymászó reflex.

34 dolog, amit 34. születésnapomig meg akarok csinálni

1. Fogyni 15 kg-ot
2. Venni egy fekete kabátot
3. Venni egy fekete cipőt
4. Elvinni Zsombort állatkertbe
5. Randizni a férjemmel
6. Elmenni kozmetikushoz (legalább háromszor)
7. Saját konyha
8. Rendes késkészlet
9. Venni egy ezüst cipőt
10. Kökörcsint fényképezni a Sas-hegyen
11. Beszerezni egy rusztikus fadarabot a fotókhoz
12. Újratelepíteni a gépem
13. Megírni a moksha.hu médiaajánlatát (hogyan kell olyat csinálni?) szabadnapot tartani
14. Közös családi fotó
15. Jó képek rólam és Zsomborról
16. Elmenni természetgyógyászhoz
17. Új ágy
18. Rájönni, hogyan működik a videokamera
19. Rájönni, hogy lehet videot megvágni és feltölteni
20. Megtanulni a szuflé készítés trükkjét
21. "Behúzni" (még februárban), amit az Univerzumtól rendeltem pénz címszó alatt
22. Koncertre menni
23. Elmenni nőgyógyászhoz
24. Bilire szoktatni Zsombort
25. Varrni/venni egy táskát, amibe mindent bele tudok pakolni, ha babakocsi nélkül megyünk a Füllel
26. Elolvasni: Ulickaja: Kukockij eseteit
27. Elolvasni: McCarthy: Az út - és persze többet olvasni, mint most
28. Rászokni a rendszeres mosogatásra
29. Utolérni magam (ne legyen elmaradt levél, cikk vagy bármi)
30. Tavasszal rendszeresen futni
31. Zsombort megtanítani bringázni
32. Most már tényleg megírni, ami a fejemben van
33. Reggel croissant sütni a pasimnak
34. Rendet tenni a lelkemben

A város vicces arca

A város egy Super Mario pálya. Ha magassarkúban - mert ugye viháncol nőies énem és hagyom - túléled a csúszós járdákat - jó erősen kell kapaszkodni a babakocsiba -, és megúszod a tetőkről lepottyanó 20-40 cm-es jégcsapokat, akkor megérdemled a vacsorát, illetve a 200 kcal zsírégetést a szobabiciklin.

Elhatároztam

Túl gyorsan repült el ez a tíz év. Gyerekként sokszor eszembe jutott, hogy 24 éves leszek 2000-ben, de arra már nem gondoltam, hogy 34 leszek 2010-ben. Elhatároztam, hogy listát írok!

Helyzetjelentés

Egész nap ugráltam a két pasi körül - az egyik 16 hónapos, a másik férfi, csak beteg - és a délutáni lázmérés során a legnagyobb hőmérsékletet nekem sikerült produkálni. Mostanra - pedig _tényleg_ elindulni látszik az új év - kehes vagyok én is, nem csak az uram.

A gyógyító tyúkhúsleves isteni lett, emberem jobban is érzi magát és tényleg működik a trükk, amit tihi tanított, bár a csirkerészek közel sem voltak olyan véresek, mint a pulyka nyak.

Legalább 5 dolgot fel tudok sorolni, a mai napban jó volt oszlopba, pedig reggel még utáltam a mai napot.

A szilveszterről pedig itt vannak a krakkói, itt pedig a többi kép.

Reggel

Ezen a héten a legizgalmasabb dolgok reggeli vásárlás közben esnek meg velem. Tegnap a pénztáros "te is megszedted magad az ünnepek alatt" mondattal fogadott, ami szíven ütött, mert éppen reggel láttam magam soványabbnak. Próbáltam viccelni, hogy talán a sapka teszi, de ő kitartott, hogy a hasamon is látszik. Magamban már ordítottam, majd kivettem a zsebemből a pénztárcát, ami nem pénzzel, de iratokkal volt kitömve. Magamat azzal nyugtattam, hogy biztos a pénztárca miatt tűnt úgy... de már mindegy volt.

Még szerencse, hogy előttem egy lány két doboz teamécsest és két doboz gumit vett. Próbáltam elképzelni a napját és egy napra cseréltem volna vele.

Ma "csak" annyi történt, hogy (gonosz) babakocsi nélkül mentünk vásárolni a Füllel és a két háztömbnyi séta kellemesen lefárasztotta. Ha nem esik az arcába a hó, akkor szereti.

Telelés volt

Reggel még halvány esély mutatkozott arra, hogy hosszabb lesz a telelés, és a Lengyelországban összepiszkosodott - volt sár és hó is - ruhák kimosása mellett végre olvasok is egy kicsit. A képek rendezésével is kacérkodtam, de végül mégiscsak elkezdett csordogálni a net és én a laptop előtt ülök.

Nem mellesleg Zakopane és Krakkó hóban, sárban és ködben is nagyon jó.

A húsztízet viszont még szoknom kell.

Mítoszok és rítusok

Nem is olyan rossz a karácsony, ha 23-án letudom a Nagy Karácsonyi Kiborulást, mert akkor 24-én nagy lendülettel kitakaríthatom a lakást, 25-én és 26-án pedig degeszre ehetem magam, jókat beszélgethetek, játszhatok a fiammal és ilyenek. Persze, az ajándékkészítés (most is) kapkodósra sikeredett, pedig már októberben elkezdtem a készülődést, de az év vége mindig zsúfolt és fárasztó. A hosszú sötét éjszakákról, amikor aludni kellene, mint a medve, még nem is beszéltem.

Zsombor szereti a karácsonyfát, bár néha kicsit szúr és sajnos, a gömböket nem lehet leszedni. Sőt a sziveket és rénszarvasokat is a fán kell hagyni. Akkor díszítettük a fát, amikor aludt, de túl rövidet aludt, így csak a díszek egy része került fel a fára és közben eszembe jutott, hogy mennyi mindent nem csináltam meg és már most el kezdtem tervezgetni a jövő karácsonyt.

Sok jó pillanata volt az idei karácsonynak, de a legjobb az volt, amikor hárman összeölelkezve ott álltunk a (félig feldíszített) karácsonyfa előtt. Jövőre jobban fel kell készülnöm. Kell legalább A, B, C és D terv is...

Soha rosszabbat

Péntekre, az esti karácsonyi ünnepségre egészen elkapott a karácsonyi hangulat, igaz, csak két meggyes Rézangyal után nőtt meg bennem annyira a kommunikációs kényszer, hogy ismeretlenekkel is szóba álljak. Persze, nem voltak egészen ismeretlenek, mert évek óta együtt járunk sajtóvetítésre. (Így volt ez D-vel is. Heti kétszer vagy többször ültünk egy moziteremben, de végül kismama jógán kezdtünk el beszélgetni.)

Szóval ez a hét mozizósra sikeredett. Volt Avatár, Továbbállók, Derült égből szerelem és Mindenki megvan.

Talán az ünnepségen kicsit sokat emlegettem a fiam, de úgy érkeztem haza, hogy értelmes, szeretni való nő vagyok és ezt már majdnem elfelejtettem. (Még mindig meglep, ha szeretnek és figyelmesek velem...)

Imádtam, hogy kopog a csizmám sarka a fagyos téli éjszakában...

Piros bogyók

A kedvenc fám. Sokkal vastagabb a törzse, mint ahogy emlékeimben. A "hegy" tele volt piros bogyós bokrokkal. Szedtem anyunak és meglepetésként ott hagytam. Ma hívott. Az előszobában, amikor hazaért, talált 2 piros bogyót, és megsajdult a szíve, hogy ő úgy szeretne piros bogyós ágat. Aztán megtalálta a hűtő tetején a piros bogyós ágakat, amit neki szedtem. Hirtelen felindulásból meg léleknyugtatásnak sütöttem Panettone-t, most kávé, aztán szóláncok.

Egyébként ma olyan életigazságok jutottak eszembe, hogy a gyerek abban is megkönnyíti a nő életét, hogy rávegye a férjét a bútorok tologatására. Zsombor 15 hónapos, mi meg 5 éve ismerjük egymást, de az utolsó évben sokkal többször rendeztük át a lakást, mint korábban.

Szellemi állapotomra jó példa, hogy december 1-jén 5 éves évfordulónkat ünnepeltük, de elfelejtettem. Szerencsére az Úrparancsolónak se jutott eszébe.

Sokkal lazább anya vagyok - bár még semmi rettenő fontosat nem tett tönkre a fiam -, mint gondoltam. A minap, amikor a földhöz vágta a jénait - nem szándékosan csak eldobta, amikor rájött, hogy rájöttem tilosban jár - első reakcióm annyi volt, hogy "mazel tov", és egészen jó szerencsénk volt, mert a gyerek nem lépett bele egyetlen üvegszilánkba se és én is megúsztam egy karcolással, pedig mezítláb voltam.

Végre péntek

Bushido Mester és Tao Mester csóválja a fejét, miközben tarkómat tockolgatják. Hétfőtől úgy várom a pénteket, mint fuldokoló a levegőt, de nincs ez másként napközben sem, a hét órát várom, hogy majd akkor elkezdődik a nap - és végre megiszom a reggeli teám -, de végül olyan fáradt vagyok, hogy elalszom a kanapén. Alszom egy órát, majd fent vagyok hajnalig. Korán kelek, Zsombor élénk, én pedig újra és újra emlékeztetem magam, hogy semmi sem fontosabb annál, hogy a fiammal töltött idő minőségi legyen. Tehát elzárom a fejemben keringő gondolatokat és csúsztatom a teendőket - pedig utálom csúsztatni a teendőket - és szentül megfogadom, hogy a tea után - juharszirupos fekete tea némi tejszínnel - ez meg ez lesz az első, de lefektetem a fiam, leteszem, és elalszom. Legtöbbször akkor ébredek, amikor a férjem hazaér.

Közben nagy karácsonyi ajándékgyártásban vagyok, mert bár az október óta készülők csendben és rendben készülődnek, de azért van még mit csinálni. Nekem meg szilárd és megdönthetetlen elképzelésem, hogy karácsonykor saját készítésű ajándékokat adok.

Közben jól is vagyok. (Na ja, Ikrek vagyok és szélsőséges.) És közben megjött a futár, akit vártam, tehát gyorsan rohanok hajat mosni, mert a fiam éppen alszik, volt két percem, tehát blogoltam...

Ismét létezem

Az őskorban már volt iwiw-es regisztrációm, aztán - nem csak mondogattam, hanem meg is tettem -, és letöröltem. Akkor jó és korrekt megoldásnak tűnt, most már bánom. Egy csomó ismerősöm elveszett... De mától - mivel a férjem különböző sanyargatások hatására küldött meghívót - ismét létezem. (Szóval lehet ismerősnek jelölni... khm Kucsera Éva [Myreille] Légyszi!)

Azt hiszem, hogy az események ezen láncolatával semmi összefüggésben sincs, de lassan 5 éves kihagyás után - az iwiw nem volt ilyen hosszú - megint buci a térdem. Talán összefüggésben van a futással, de az is lehet, hogy nincs. Most is egy rossz mozdulat vezetett ahhoz, hogy bicebóca lettem.

Nevek, hidak, fejesek

Egyre többször jut eszembe egy éjszaka. Egy régi, elmúlt és mindenki más által elfelejtett éjszaka. Akkor erősen hittem a megérzésemben, az érzésemben, a világra adott válaszaimban. A mai eszemmel rendkívül nevetséges vagyok. Talán a mai válaszaimmal ugyanolyan nevetséges leszek 5 év múlva.

Nem, ennél pontosabban nem fogalmazhatok.

Csak úgy tudok élni, ha mindent, ami most van, valóságosnak fogadok el. Csak a most számít. - Végtelen mostok pillanata az élet, hiszem most. - És ugyanúgy szeretem a múlt tévedéseit, mint a jövő lehetőségeit.

Pár hete megint másként használom a nevem. Praktikus okok miatt kezdődött, majd úgy maradt. És amikor észrevettem, hogy úgy maradt, akkor megnéztem misztikusan. A különbség csak annyi, hogy míg születésem szerint a bölcsességet keresem, a Myreille a romboló és ezzel új lehetőséget teremtő, a mostani az ördög, az egyensúlyozás és a torony találkozása, azaz a bolond. Nem számít, most indulok, most érkezem, vagy félúton vagyok. Vagyok.

Életet adhatok.

Az anyaság a bőröm alá kúszott és alázatra, tiszteletre tanított, miközben tovább feszítette végleteim. Nem linkelem, de itt van velem az a lány, aki egykor voltam és akit napok óta szelídítek magamhoz.

Bennünk nagyon sok minden van és nagyon sok mindennek utat engedünk, mások azt látják meg bennünk, illetve másokban, amit közösnek vélnek, illetve korábbi tapasztalataikkal állítják párhuzamba, szóval nem rád/rám figyelnek, hanem önmagukra és valahol mindegy milyen vagy/vagyok, mert néha nem akarják, néha nem tudják befogadni.

Robog velünk a vonat, mi meg csak utazunk.

Zene...

Az elmúlt hetekben elmondtam ezerszer, reméltem, ha sétálok a sziklákon - mert semmi se véletlen, minden összefügg mindennel, csak a megoldókulcs kissé nehézkes - felbukkan a híd és kényelmesen átsétálok. Végre egyszer könnyű lesz. De nem könnyű. Már látom, nincs más ugrani kell...

Hanával beszélgettünk arról, hogy az életünk legfontosabb napjai úgy jönnek el, hogy nem is sejtjük pár órát vagy éveket kell várunk rá.

Nekem szerdán volt egy fontos nap: találkozás Joanne Harrisszel, nem maga a találkozás ténye volt fontos, hanem egy mondat, amit hallanom kellett.

Kellenen néhány szabad perc

Megdöbbentő felfedezés: rejtélyes feliratot találtak, amelyben az élet értelmének titkát sejtik

A bosszú csak hidegen jó

A tegnapi napom se lett az ördögé. Barátnőm nem magyar fiújának megtanítottam azt a szót, hogy punci és bár elég gyorsan tanulja a magyart, ennél könnyebben szó még nem ragadt meg a fejében. Nem volt tudatos visszavágás, de kiegyeztünk egy döntetlenben, ugyanis ő hónapokkal ezelőtt a fiamnak megtanította a zsebkendős dobozból kihúzkodni a zsebkendőket. Ezt a fiam azóta is élvezettel műveli.

Aztán az éjjel - már sötét volt, de mostanság korán sötétedik - végigsikáltam a konyhai fugákat és ablakot is pucoltam. Nem mintha annyi időm lenne, de a sötétedő fugák egyre kényszeresebb gondolatokat indukáltak a fejemben.

Ma addig nem fekszem le, amíg a mai napra írt listát nem teljesítem. Nem lenne az sok, csak nem mellesleg van egy fiam, aki a névnapjára, azaz egy hete kapott, gyűrűs játék minden karikáját felpakolja a rúdra.

(Ejha, punci és rúd, a keresők boldogok lesznek.)

Már nem is emlékszem

Már nem is emlékszem, hogy volt olyan, amikor este nem szuszogott a kiságyban egy ZsomborFülTáska. Tulajdonképpen most is szuszog a kiságyban csak nem vagyunk egy lakásban, illetve már ilyen is volt, hogy nem voltunk egy lakásban, de most olyan van, hogy én itthon vagyok, ő meg nem. Az egészben az a legviccesebb, hogy az apjának jobban hiányzik, mint nekem, ő elveszettebb a lakásban, mint én. Aggódás sincs bennem. Úgy érzem/gondolom, élvezi az új kalandot. Nekem meg hirtelen őrült távlatok nyíltak meg...

Az egész úgy kezdődött, hogy meghívást kaptam a Zombilandre, és mivel lehetett vinni embert, ezért azonnal kirajzolódott a program. A filmről majd később írok, még emésztek, bár azt már tudom, hogy Willnek látnia kell ezt a filmet. Hogy miért, azt nem mondhatom el, mert a forgalmazó megkért, hogy ne mondjam el.

Persze, a kisördög nem alszik. A fiam éppen piros fülű manót játszik, ezért délután voltunk a gyerekorvosi rendelőben és patikában is. Én délelőtt voltam orvosnál, azt még nem tudom állítani, hogy minden rendben, de tény, hogy minden egyre jobb.

A véletlen még mindig nem létezik

A tibetiek szerint a mai nap teremtő erejű nap. Készültem is erre a napra, hogy a "kívánságaimat ma küldjem el az univerzumnak", de majdnem elfelejtettem. Kiment a fejemből. Egészen addig, amíg az egyik barátnőm (másik, mint aki pár nappal korábban felhívta erre a napra a figyelmem), nem szólt. Szóval amíg Zsombort leköti az új szekrénye, amibe az előbb bepakoltuk az összes játékát, gyorsan leírom a listát. Rítus. Hiszek a kimondott és a leírt szavak erejében.

- Ha teremtésről van szó, akkor nekem először a moksha jut az eszembe. V mondta a minap, nem beszéltünk előtte jó fél éve, hogy ő nem is gondolta, hogy a moksha ilyen fontos nekem, illetve hogy ilyen nagy, ennyi frissülés van rajta, mert ugye a blogom döcög és ő mindig a blogomat szokta nézni, de most már a mokshát is nézi meg azt is mondta, hogy jó a moksha. A szégyellős mosoly után, mert mindig elpirulok, ha dicsérnek, rájöttem, hogy még sohasem próbáltam leírni, milyen szenvedéllyel született és születik minden nap. A moksha.hu nem pótcselekvés, egyszer, amikor definiálnom kellett az oldalt ezt írtam: "A moksha.hu közösségi blog, amelyet csajok írnak csajos és nem csak csajos témákban, nem csak csajoknak. Mondhatni, a világ a mi szemünkkel." Olyanokról írunk az oldalon, amiről egyébként is beszélgetnénk és nálunk a csajos dolgokba belefér a tetőfedés problematikája, a virágültetés, a főzés, a karácsonyi készülődés, a lakberendezés. A világjáró moksha-táska pedig bizonyíték arra, hogy őrültségeinkkel nem vagyunk egyedül és ez megint csak jó érzés. A mai napon az egyik teremtő gondolatom, hogy a moksha tovább növekedjen.

- Több energiát is szeretnék magamnak, hogy több szóláncot tudjak fűzni és a jegyzetpapírokból végre kikerekedjen valami. A zaklatottság, hogy csak alvásból elcsípett idő áll rendelkezésemre, kikészít. Semmibe se tudok annyira elmerülni, mint szeretnék, pedig a mélység nélkül semmi vagyok. Szeretnék többet írni.

- Foglalkoztat még a lakáskérdés. Viszont ha teremtő erejű nap, akkor azt mondom, hogy akarok egy lakást. Főleg most, hogy Zsombor újabb részt foglalt el a nappaliból és én meg egyre inkább térre vágyom. Ürességre, amit meg lehet tölteni. Falakra, amelyeket le lehet festeni. Szeretnék egy lakást, amely passzol hozzánk.

- Magamat is újra kell teremtenem. Reggel, zuhanyzás közben eszembe jutott Feldmár és az állandó eszmélés és születés. Nem tudom, hogy hányszor csináltam már, de még mindig cidrizem. Pedig tudom, hogy a túloldalon egy sokkal jobb dolog vár, mint ami itt van. Nem csak lelkileg szeretném áttörni a gátat, hanem le szeretném dobni a rám rakódott hájréteget is.

Csak most, hogy átgondoltam és leírtam láttam meg a "mintát", ami életem minden területére jellemző...

Nem viccelek

Reklámreggel

Ugyanaz

Három napból kettőn a pasim dolgozik, néha már annyira fásult vagyok, hogy a helyzet abszurditásán meg se lepődöm. Régen még reménykedtem, hogy egyszer, majd amikor ez meg az lesz, megváltozik, de soha. Mindig jön valami. Minden nap utálom magam, amikor megkérdezem, hogy mikor jön haza, és persze minden nap eljutok addig az állapotig, amikor megkérdezem.

Ma sem mentem el futni.

Persze, nem arról van szó, hogyha este programom van, akkor ne jönne haza időre, csak arról van szó, hogy elég sokat vagyok egyedül.

Viszont láttam Az időutazó feleségét. Szép és jó. A kedvencem. Ugyanolyan jó, mint a könyv. A plakát lehetne szebb...

Kirándul a család

2006 karácsonyára azt kaptam a pasimtól, hogy a Felvidéken töltöttünk néhány napot. Selmecbánya akkor igencsak ködbe burkolózott. Majdnem 3 évvel később és egy gyerekkel kiegészülve, végre visszamentünk. Reggel a ködtől majdnem szívrekedést kaptam, pedig egész este térképeket és leírásokat bújtam, de reményekkel telve útnak indultunk. Amikor még Vácnál is köd volt, aggódni kezdtem - a pasim szerint nincs olyan utazás, amelyen én nem aggódnék -, de napsugarakért és ködmentes időért mondtam néma imákat. Az égben meghallgattak. Fül élvezte az autózást, majd a kirándulást, én rengeteget fényképeztem nem csak Selmecről, hanem kerültek képek az őszi albumba és a világjáró moskha-táskába is.

Miután hazaértünk Zsombor "éhesen" vetette rá magát a könyvekre és gyorsan kiolvasott mindent, amit egy nap alatt szokott. Láthatóan boldog volt, hogy a sok utazás után, most ő is hódolhat szenvedélyének.

Fogalmam sincs arról, hogy holnap mit fogok főzni. Nincs ihletem. Valószínűleg ehhez hozzájárul a 3 napos hasfájásom és étvágytalanságom. (Végre, erre vártam.) De ugye a férfinépnek enni kell adni, nincs mese... Aztán volt olyan is, hogy kicsit reménykedtem, hogy talán azért fáj a hasam, mert terhes vagyok, de (ahogy az már lenni szokott) éppen a terhességi tesztet csináltam, amikor egyértelművé vált, hogy nem vagyok terhes. Kicsit szomorkodtam, kicsit örültem.

Facebook

Zaklatott

Lelkem állapota. Túl sok mindent kell fejben tartani, túl sok mindent kell megcsinálni és mintha nem lenne időm belemerülni és eljutni a dolgok lényegéig. Vagy csak élvezni, ami van. Egyre többször ülök le a fiam mellé a szőnyegre és akkor nem foglalkozom semmi mással, csak vele. De áltatom magam, mert akkor sincs üresjárat, akkor is valami jár a fejemben. Nyüsz.

Voltunk tegnap Búgócsigán. Jó volt, de... A zene és a kezdeményezés hibátlan. Azonban túl sokan voltunk és minden gyerek evett. A kaja láttán a fiam meg tátog és barátkozik. Egyszóval ugyanazt csinálta, mint nyáron a strandon. Aztán elkezdődött a koncert, és a Füli csak a Nyúlfület rágcsálva üldögélt az ölemben, egyébként mehetnékje volt, csak lépni nem tudott a tömegben, de édesen "visszadúdolta" a dallamot. A Nyúlfül rágcsálás és az alvásidő meghozta a hatását, olyan álmos lett, hogy elaludt a buszon. (A 2V-n, mert a villamos nem jár, a busz magas padlós vagy hogy a fenébe hívják, babakocsit feltenni rá nehéz, a segítőkész buszsofőr meg csenget, hogy csukná az ajtót, iparkodjak a babakocsival. De előtte már kocsisokat megszégyenítően beszéltem a BKV-ról, mert itthon direkt megnéztem, a 15-ös busz megállóit, de a weben csak a rendes megállókat találtam, gondoltam csoda, újra a régi útvonalon jár a busz, alleluja, de jó lesz nekem. Nem találtam meg a megállót visszafelé és akkor füstölt a fejem, mint az istennyila, mert végkielégítésre telik, de arra nincs pénz és szakember, hogy feltegyen egy térképet a népnek, hogy itt, és itt, és itt vannak az ideiglenes megállók, amik talán már fél éve ideiglenesek és még egy fél évig biztosan azok leszenk.)

Aztán este történt valami más is, ami szíven ütött. Na, az szíven ütött. Találkoztam valakivel, aki régen fontos volt és én még mindig szeretettel gondolok rá és örültem, amikor megláttam, de a helyzet nem kölcsönös és ebben biztos vagyok, mert direkt nem nézett rám. Tudom, hogy észrevett, de még köszönni se akart. Viszont azt hiszem, hogy jól van, ennek örülök és természetesen tiszteletben tartom a kérését, hogy nem akar velem beszélni, de azért nem jó érzés.

Aztán még fáj egy-két dolog a lelkemnek, de arról meg nem lehet írni, mert arról beszélni se lehet. Szóval zaklatott...

Azt hiszem, hogy a napokban lesz 6 éve, hogy ismer

Az anyaságról