| |
2006. szeptember 17., vasárnap
|
|
Stargate 10. évad 9. rész, végre egy igen jó kis epizód. Olyan, mint a kezdeti időkben: mozgalmas, humoros és izgalmas.
Kitaláltam, hogyha legközelebb fodrászhoz megyek, egyszerűen majd annyit mondok, hogy olyan frizurát szeretnék, amilyen Samatha Carternek van. (Persze nem is egészen olyat szeretnék, hanem csak valami hasonlót, igaz, hogy most is hasonló...)
|
#
13:16 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. szeptember 6., szerda
|
|
Tegnap elmentem a kék-sárga bútoráruházba és iszonyat pénzekért bíborszínű lepedőt és keleties mintájú, bíbor, piros, narancssárga, zöld színkavalkádú ágyruhát vásároltam. Tulajdonképpen csiptetős akasztót akartam venni, de azt nem kaptam, ilyen ágyruhát viszont már azóta szeretnék, amióta először megláttam. Ráadásul a bíbor régóta kedvelt színem, de eddig nem volt divatszín és ritkán lehetett kapni. Állítólag a spiritualitás és a szexuális vágy színe. Pont nekem való és pont a hálószobába. Egyébként szerencsés vagyok, mert nőrokonaink nem árasztanak el praktikus lepedőkkel és ágyneműhuzatokkal, ugyanis, nagy, közös paplanunk van és megmondtam, hogy én szeretném kiválasztani, miben alszom. Már csak különleges alkalom kell az új huzatok kipróbálására...
A tegnapi nap egyébként vicces volt: megtudtam, hogy újabb barátnőmből lesz asszony, telefonon beszéltem érdekes emberekkel, nemsokára találkozni is fogok velük, játszótereztünk, ahol felcsípett egy négy év körüli kissrác és csini ruhában, cipőben kergetőztem vele, megnéztük az Én, a nő és plusz egy fő című filmet, ami nem hagyott bennem mély nyomokat, legfeljebb annyiban, hogy Owen Wilson kegyetlenül öreg. Nekem viszont kicsit új pasim van, és bár a régit is nagyon szerettem, ez az új nagyon bejön...
A horoszkópom, ami a pasim és minden Ikrek horoszkópja is, azt mondja, hogy jön a változás szele, de amióta itthon vagyok, csak a nyugati széllel találkoztam.
|
#
12:01 -
mozi - szőke nő -
Myreille
|
| 2006. szeptember 1., péntek
|
|
Rettentően utáltam, hogy a pasim minden 2-3 évvel ezelőtt készül képem után megjegyezte, hogy akkor még(!) rettentően fiatal voltam.
Nicsak, levágattad a hajad! Pasit is cserélsz? - kérdezte a szomszéd lány, amikor az utcán összefutottunk.
|
#
22:40 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. augusztus 13., vasárnap
|
|
- Láttam egy Maserati-t, de csúnya volt, mert habár kívül szép kék volt, belül világosbarna bőr, minden, az egész...
- Miket beszélsz? Egy Maserati nem lehet csúnya!
|
#
16:14 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. augusztus 9., szerda
|
|
Az egyezményes feed ikon (szerencsére harmonizál az oldal színvilágával) a (szerintem) megfelelő helyen, ennyit a mai kalandokról.
Itt szeretném (ismételten) megköszönni Istennek a férfiakat.
|
#
16:12 -
szőke nő -
Myreille
|
|
|
A kispad.hu azt mondja, hogy a feedek a szeletelt kenyér feltalálása óta a legjobb dolgok egyike. Na ja, nekik könnyű, ők értenek hozzá, én viszont szőke nő vagyok és már régen elvesztem a kódok és fejlesztések rengetegében. (Ellenben még mindig kitűnő lecsót főzök.) Tegnap kaptam egy kedves olvasói levelet, hogy nekem miért nincsenek feedek a blodomon. A válasz triviálisan egyszerű volt: Mert nem tudom, hogyan kell olyat csinálni. Erre kaptam egy kódsort, hogy tegyem be az oldalamba. Jól. Akárhova. Persze nekem nem jó, ha akárhova teszem, ezért elkezdtem próbálkozni. Módosítottam valamit, széttúrta az oldalamat, kiszedtem a módosítást és újra próbálkoztam. Azt még nem pontosan értem, hogyan fog ez nekem működni, mert pl. nincsenek címek sem a bejegyzéseknél, fogalmam sincs, hogyan lehet majd feliratkozni az adott (azaz erre a) feedre, de csigák húzzák a biteket, szóval valami csak lesz.
|
#
15:28 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. augusztus 1., kedd
|
|
Sajnos kideríthetetlen, hogy ki közvetíti a sport 2-n a Darts-ot, de olyan jól csinálja, hogy nem lehet elkapcsolni.
Száááááznyolcvan!
|
#
23:27 -
szőke nő -
Myreille
|
|
|
Esőfelhőktől és emelkedőtől nem rettenve, feltekertem majdnem a Vérhalom térig. (Na jó, volt egy kis szakasz, ahol toltam a bingát.) Visszafelé viszont igazán nagyszerű volt. (Remekül fogtak a fékek.) Majd' kiugrott a szívem a boldogságtól, mert szakadt az eső, cirógatott a hűvös levegő és bár minden normális ember a szobaablakból nézte a vihart - üres volt a város -, én mégis bringáztam és a Margit hídon teli torokból énekeltem, hogy "Egyszer mindenki eljön/Egyszer mindenki itt lesz/Örökre megtalálhatsz/Örökre elveszíthetsz". Csudaszép volt a panoráma is: a Mátyás-templom, a Parlament, a Budai vár és a Szabadság-szobor felett nem éjfekete volt az ég, hanem ott fényesen foltok ragyogtak.
|
#
21:34 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. július 27., csütörtök
|
|
Alig tudtam reggel meggyőzni magam, hogy a hétvégéig még két munkás és zsúfolt nap áll előttem. Rögtön egy mozival kezdtem. Lúzer SC. Ez tényleg munkamozi volt, mert nem igazán kedvelem az ilyen kretén filmeket, de ez, ahhoz képest, hogy szar volt, legalább egyszer nézhető.
Utána elmentem táskát venni a fényképezőgépemnek. A médiamarcis srác egészen jól bírta, hogy a vitrinből ötször elő kellett vennie a gépet - szépektől haladtam a csúnyák, de talán még jók leszenk felé -, hogy kipróbáljam a táskák méretét, végül pedig nem vettem meg egyiket sem, mert sem a túl nagyot, sem az elég csúnyát nem akartam. Vettem viszont három szoknyát - anyu ki is nevetett, hogy hármasával veszem a ruhákat -, mert mindegyik tetszett, ráadásul valami leárazási hullámba futottam bele. Erős optimizmusomra bizonyíték, hogy Promode-ban, Mexx-ben és Mango-ban vásároltam, de úgy döntöttem, hogyha szeptemberben mégis szorul a hurok a nyakamon, majd akkor aggódom.
Nehezen írok arról, ami a felszín alatt van. Sok (hétköznapi) találkozás fodrozza lelkem, sok történet és sok vágy. Olyan (végzetesen) egyértelmű minden, mégis hihetetlen. Kivárom.
|
#
17:22 -
mozi - szőke nő -
Myreille
|
| 2006. július 21., péntek
|
|
Tegnap vettem egy vagány táskát, mert egyszerűen nem bírtam elviselni a másikat, amelyikből ellopták a fényképezőgépemet. Az már csak aprócska elégtétel volt, hogy éppen egy leárazásba futottam bele.
Az előbb hazajött a pasim és egy dobozt hozott nekem. A dobozban egy Canon Powe3rShot S2 IS fényképezőgép volt. Ajándék nekem. Már kipróbáltam a 12x-es zoomot - lefényképeztem a szomszéd tetőt - és már megfejtettem a sok gomb felét - kezelési útmutatót olvasok -, de még mindig alig hiszem el, hogy az enyém.
|
#
18:59 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. július 18., kedd
|
Kezek tarkó alatt összekulcsolva, has megfeszül, szem csillog, lélegzetvétel mélyülő.
- Miért nézel? - kérdezem a legártatlanabb, szűzkurva hangon.
- Te azt szereted nézni, amikor borotválkozom, én ezt.
|
#
22:57 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. július 13., csütörtök
|
|
A nap meglepetése: a végtelen sikítás rajta van a listán.
|
#
12:02 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. július 11., kedd
|
|
Néhány napja unokatesómnak magyaráztam az emberi természet kifürkészhetetlenségéről, és ezt alátámasztandó példának hoztam fel, hogy az egyik leggyakoribb keresőszó a blogomra a "nedves bugyi". Most képzeld el azt az embert, aki a google-ba beírja, hogy "nedves bugyi", majd végignéz jó sok oldalt, rengeteg találatot, és még az én oldalamra is rákattint... - mondtam és közben kis fáziskéséssel elbeszélésemet szemléltettem is. Csak akkor akadtam meg és kezdtünk el hangosan nevetni, amikor a második találat a végtelen sikítás volt. (Azóta kicsit romlott helyzetem, de még a negyedik találat is igen korrekt.)
|
#
12:02 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. július 6., csütörtök
|
|
Már régóta nézegettem a Teva szandálokat, de amire azt mondtam, hogy igen, ezt akarom, az száz forint híján húszezer forint volt, és azt azért sokallottam. Ezért arra gondoltam, hogy van némi pénzem, és mi lenne, ha a tőzsde mozgását kihasználva "megnyerném" a lábbeli árát. Sikerült, és ma meg is vettem, bár nem azt, amit kinéztem, hanem egy másik márkát (Source Vagabond System - Gobi), igaz árban ugyanannyi volt, de legalább csajosan rózsaszín-piros és persze szebb is... Utána viszont táskát kerestem ilyen színekben, de (még) nem találtam, ám a sportosság jegyében vettem egy szoknyának álcázott rövidnadrágot.
|
#
18:36 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. június 30., péntek
|
|
Felhívott a barátnőm és nem azt kérdezte, hogy nézem-e a Németország-Argentína meccset, hanem azt, hogy hol, majd rövid egyeztetés után megbeszéltük, hogy akkor nálunk és együtt nézzük. (Igen, két csaj focimeccset néz, még akkor is, ha nincs hím a közelben.) Az argentin gólnál teljesen elkeseredtünk és Ayala percek alatt "közellenségé" vált. A kiegyenlítésnél úgy örültünk, mint a reklámban a csirke és a szakács, a fa és a favágó stb. Innentől kezdve, amint az argentinok megközelítették a német kaput, mi nem mertünk levegőt venni. A tizenegyeseknél erősen boszorkánykodtunk, majd a jól végzett munka elégedettségével nyugtáztuk, hogy a németek jutottak tovább. Néztük az örömöt és (az argentinok) fájdalmát, mi örültünk, de a vesztesek fájdalmat is megértettük, még a férfi könnyeket is. Majd olyan csajosan szidtuk a kommentátort, mert még ha igaznak vesszük az állítást, hogy tizenegyest nem lehet védeni, csak rosszul lőni, akkor sem igazságos egy kivédett tizenegyesre (egyébként is kettő kivédett tizenegyes volt, mert a "közellenség" tizenegyesét is megfogta Lehmann), hogy Cambiasso hibája miatt estek ki az argentinok.
|
#
20:17 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. június 27., kedd
|
|
Az összes (na jó, csak kettő) ablak nyitva. Harsog a meccs, hogy a konyhában is halljam. Jön a csótányíró kisiparos, ajtót nyitok neki, vár, vár, vár, majd amikor világossá válik számára, hogy nincs ember a háznál, bejön, körbepermetezi a vizesblokkokat, majd kissé csodálkozó, ám mindenképpen széles vigyorral távozik. Ezek a férfiak…
|
#
17:17 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. június 26., hétfő
|
|
Úgy izgultam, mint irodalom érettségi előtt, sőt a második félidőben egy-egy veszélyesebb holland támadásnál még fel is sikítottam. (A harcos férfiakat kifejezetten élveztem.) Csudajó lenne, ha a portugálok nyernék ezt a világbajnokságot, legalábbis ez a vágyálmom a mai Portugália-Hollandia meccs 46. perce óta.
|
#
00:15 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. június 19., hétfő
|
|
Ez a hétfő igencsak brrrr és grrrr... eddig. Most viszont jelentős javulást várok (akárcsak a bux-tól), mert új életet kezdtem, gyümölcs, tea és ásványvíz napok váltják majd egymást. Ma gyümölcstea napot tartok, nagyjából.
Egyébként olyan szép bókot kaptam, muszáj megörökíteni, mert a leveleimet bizonyos időközönként kitörlöm: "Nagyon tetszik, ahogyan írsz mindenről. Fanyar, harmónikus, ízletes, mint egy jó Earl Grey tea."
Erről viszont eszembe jutott, hogy pár napja, amikor a pasim beteg volt (nagyhalál), nem habos cappuccinot kívánt reggelire, hanem forró teát. Rendes asszonyként rögtön el is kezdtem sorolni az itthol fellelhető teákat, jobbnál jobbakat - epres-málnás gyümölcstea, a mandarinos zöld teát kihagytam, mert nem szereti, majd jött a feketeribizlis gyümölcstea és a gránátalmás vörös tea, majd a Lady Gray és még három féle Twinings -, amire láztól csillogó szemmel - ezért bocsátottam meg - megkérdezte: Rendes tea nincs itthon?
|
#
11:25 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. június 18., vasárnap
|
|
Pénteken ismét bizonyítást nyert, hogy minden hiedelemmel és pletykával ellentétben, igen jól tájékozódom, éppen ezért ma remek ebédet főztem.
|
#
15:08 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. június 11., vasárnap
|
|
Tegnap este én is megtettem összegzésemet a labdarúgó-világbajnokság második napjáról: Az angoloknak nagyon szép a mezük, illetve az elefántcsontpariak átizzadt meze kíváló (gyönyörű), izmos hasakat mutatott. (A többiről nem érdemes írni, mert a pasik azt úgyis leírják...)
|
#
12:48 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. május 28., vasárnap
|
|
Megjavult a fejhallgatóm - ah, csak a jobb oldala le volt halkítva - és most K-Pax Soundtrack-jei közül a Grand Central szól a fejemben. A zongora kalapácsai úgy kopognak, mint hajnalban az eső a tetőn.
Vagyok így dolgokkal, elromlott dolgokkal. Néha csak idő kell hozzá és megjavulnak. Néha pedig nem segít az idő, tovább romlanak...
|
#
22:34 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. május 11., csütörtök
|
|
Van néhány mondat, amitől fejlett szociális intelligenciám - mondják, van ilyenem és állítólag, nem nemi úton terjed - azonnal zéróra csökken. Anyám mindet ismeri, és természetesen akkor húzza elő varázskalapjából az egyiket, amikor egyszerre vagyok kialvatlan és túlpörgött. Persze ilyenkor még a határidők is szorongatnak, így a margitszigeti nyugtató futást sem tudom bevállalni, görcsöl a bal mutatóujjam és egy tisztességes valami sincs itt, amit szét tudnék verni.
|
#
11:29 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. május 5., péntek
|
|
Régen ittam ennyit, mint ma este a pálinka fesztiválon, viszont igazán jól éreztem magam. Egy kupica 1,4 cl volt és ittam 2 kupica málna pálinkát - az egyiket vettem, és ott megkaptam, hogy mint a maci, szeretem a málnát, a másikat kidumáltam magamnak, hogy a "szomszédban" kóstoltam... - 1 kupica bodza, 1 kupica ágyas meggy - itt pálinkába áztatott meggyet dumáltam ki magamnak -, 1 kupica ágyas szilvát, 1 kupica szamóca, 1 kupica alma, 1 kupica fekete ribizli, 1 kupica birsalma pálinkát. Viszont úgy tervezzük, hogy holnap is megyünk, na nem azért, mert pohárkészletet szeretnénk összegyűjteni, hanem azért, mert Jamie Winchester és Hrutka Róbert koncert lesz.
|
#
23:33 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. május 3., szerda
|
|
Myreille a játékboltban
Myreille: Van valamilyen Pucca-s dolog? Eladó1: Milyen? Myreille: Kiscsaj csíkszemmel, gömbölyű copfokkal és mindig szerelmes... Eladó1: Nem tudom, megkérdezem. - odamegy csapatosan trécselő munkatársaihoz - Van nekünk Pucca vagy ilyesmi? Eladó2: Persze! - Majd a vitrinhez hív. - Az a fekete, apró figura… - magyarázza segítőkészen. Myreille: De hát az nem is Pucca, hanem Garu! Eladó1-en érezhető volt, hogy ezt a csalódott hangot kiskölyköktől már megszokta, de felnőtt nőtől kicsit sem.
Egyébként ma az egyik barátnőmtől kaptam aloe & avokádó bőrtápláló, szemápoló zselét. Végülis korral jár...
|
#
22:09 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. május 1., hétfő
|
|
Már éppen ideje, hogy véget érjen a mai nap. Csupán csak kupán csap… a gépem megmakacsolta magát és nem akarta USB-n keresztül felismerni a fényképezőgépem, sőt a fejhallgatóm jobb oldala is ma döglött be. Ez bizony már hisztiküszöb feletti inger. Próbáltam a tegnap vásárolt piros nadrágból jókedvet meríteni, de nem ment. Pedig igazán ügyes voltam. Kb. 2 évvel ezelőtt szerettem bele ebbe a Jackpot gatyába, de húszezer forintot nem ért meg, most viszont csak négy volt. Ugyanakkor aggódva diagnosztizáltam magamon kezdődő márkahűséget. Pl. nem tudok úgy elmenni egy Promod üzlet előtt, hogy ne nézzek be, csak egy kicsit...
Mai altató: Hiperkarma - Kérdőjel. "...már átlátok rajtam de nem látok belém én egy univerzális gondolkodóval élek aki folyton boldogabb akar lenni és nem érti meg hogy ez nem így működik nem ilyen egyszerű és folytatnám még tovább is van de félbeszakít és azt mondja hogy ez az élet szerinte annyira egyszerű hogy az már fáj mégis érdekes láthatnám én is hát persze hogy láthatnád csak akkor ne legyél már ilyen mélységesen felületes mondd meg milyen legyek mikor egy rajzfilmben élek együtt veled és ott van a fejed felett a kérdőjeled..."
|
#
23:53 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. április 24., hétfő
|
Na jó, elmesélem, hogy a pasimmal min röhögünk két napja. A története érdekességes, hogy minden felelevenítéssel egy picit színesítünk a titán rejtett gondolatmenetét, de egyet nem lehet tagadni: nagyon hülye vagyok. Szóval volt nekünk szupertuti, Critical Mass-os pólónk, amilyet mindenki szeretett volna, és amikor az ötvennegyedik ember jött oda, szerencsétlenségére hímnemű egyén volt, a jól nevelt úrilányt lenyomta a ribanc. (Tavasz van!) Ifjú titán: - Hello! Hol lehet ilyen pólót szerezni. - A testedet kell érte adni. - válaszoltam teljes nyugalommal. Mellettem álló pasim, követte az ifjú titán tekintetét, amely "véletlenül" a mellemre tévedt, és hangos felnevetett. A titán viszont lelkesedni kezdett: - Benne vagyok! Erre én a legszemtelenebb és legkedvesebb mosolyommal egy majdnem két méteres pasira mutattam: - De neki! A titán lelkesedése lelohadt, de azért próbálta tartani magát és viccel elütni a dolgot, de végül póló nélkül távozott.
|
#
00:32 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. április 21., péntek
|
|
Pokolian jól szórakozom, és ezt szó szerint kell érteni. Kitoltam bringámat a gangra, hogy indulok, és amikor bezártam az összes zárat, hatalmas cseppekben leszakadt az eső. Természetesen időre kellene mennem, de hurka vagyok és visszajöttem, most pedig mérgelődöm. (És várom, hogy elálljon az eső. Észak-keletről jött a sötét felhő és ott már fényes az ég.) De nem itt kezdődött, hanem a szavakkal. Gyűlölt talán, hátha és esetleg kéjesen csapott le rám, majd ki is csapta nálam a biztosítékot. Nem tudom, hogy magamra vagy erre az egész valamire vagyok dühös, de dühös vagyok, az biztos. (Én kértem, megkaptam, köszönöm.) Pár órával ezelőtt még nagyon sütött a nap és én egy pólóban járkáltam, aminek az volt a következménye, hogy a pasik fókusza (véletlenül) mindig a mellemen volt. Ezek után felhívott a pasim öccse - tulajdonképpen kedves volt és egy szavam nem lehetne - és a beszélgetés folyamán elejtette, hogy "neked is xl-es póló kell, mert nagy a melled". Tudom, hogy dús idomokkal áldott meg a természet, rendes napokon ez nem szokott zavarni, sőt... – Olaszországban is a pasim szólt, hogy szőkeségem és kebelméretem bejön az olasz férfiaknak -, de a mai nap nem rendes. Kicsit sem és nem sok reményem van, mert még éppen csak elmúlt kettő és kaptam egy sms-t is, ami megint csak lehetetlen feladatra hív: látni valakit, aki régi, fájó dolgokra emlékeztet, mégis ártatlan. Egyébként életem különleges emberei, akiket nagyon szerettem, de mind simán szíven szúrt, ma és holnap ünneplik születésnapjukat. Így megy ez. Az eső csak esik...
|
#
14:23 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. április 20., csütörtök
|
|
Sokkal kételkedőbb vagyok, mint azt felszínes ismerős határozott állításaimból megállapíthatná. Rendszeresen tesztelem azokat a dolgokat, amelyeket nem szeretek, persze mindig kiderül, hogy már korábban igazam volt, kár kételkedni. Éppen lelki békémnek és határozottságomnak kell, hogy néha még egy esélyt adjak annak, amit nem szeretek. Ma a gyöngyházfényű, halványlila körömlakk kapott bizonyítási lehetőséget. Nem néz ki rosszul, de annyira nagyon jól sem, cseppet elegáns, de leginkább hülyepicsás, műköröm hatású. Tehát a "vampy red", illetve a hozzá hasonló bordó szín a legszebb és a legvagányabb a körmökön. Uff!
|
#
17:12 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. április 13., csütörtök
|
Tegnap találkoztam a nyuszikával és kaptam ezeket a jópofa habfürdőket - köszönöm még egyszer -, ma pedig vettem magamnak egy gyönyörű piros bőrkabátot. Persze kicsit gondolkoztam a praktikus fekete és a szívem vágya piros bőrkabát között, de győzött a szív, különbenis van egy fekete szövetkabátom, sőt ilyen szép pirosba - kicsit bordóba hajlik és olyan, mint a kedvenc körömlakkom - azonnal beleszerettem.
|
#
20:54 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. április 11., kedd
|
|
A "hiányoztál" akkor is átbizsereg bőrömön, ha le se léptünk a szellemi ösvényről. Igazán zsigerig hatol és az egyik legszebb bók, amikor a pasi azt mondja nekem a beszélgetés végén, hogy "összevissza gondolataim lettek tőled, gondolkoznom kell még ezen". Viszont a legeslegjobb, amikor a pasi meg akar dugni.
|
#
19:43 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. március 29., szerda
|
|
Tizenvalahány éves lehettem és leginkább a címe töltött el izgalommal Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból filmjéből. (Na jó, a svéd címe se piskóta: Scener ur ett äktenskap. Sőt akkor a házasság igazán felnőtt, komoly és misztikus dolog volt.) Ma ismét ez a cím jutott eszembe, miközben a szomszéddal megszereltettem a vízcsapot. A dolog pikantériája, hogy először a pasimat kértem meg erre, mert a konyhában éppen csak csordogált a víz, nem lehetett rendesen mosogatni – igen, rendetlenül mosogattam - és minden egyes egész házas vízelzáráskor csökkent a nyomás. Én amolyan szőke nősen közöltem a problémát, és vártam, majd megoldódik, valaki megoldja, de a víz továbbra is csak csordogált. Ma a legelveszettebb tekintettel kérdeztem meg a szomszédot, hogy műszaki ember lévén és ismervén a ház titkait - persze, hogy két bókkal kezdtem -, van-e ötlete a probléma orvoslására. Pajkosan megcsillant a szeme, átjött két franciakulccsal - legalábbis szerintem franciakulcs volt -, letekerte a csap szűrőjét, kimosta, és a csapból megint rendesen ömlik a víz. Azért arra nagyon büszke vagyok, hogy sikerült úgy leélnem majdnem harminc évet, hogy eddig nem kerültem közelebbi kapcsolatba a csapszűrőkkel.
|
#
19:32 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. február 9., csütörtök
|
|
Délelőtti nyugalmában lebegett az utca, én várakoztam, de eluntam és volt sok jó hó, így hóembert építettem. Persze, éppen a legnagyobb munkában voltam, amikor az egyik épületből nagy csapat pasi özönlött ki az utcára. Azt hiszem, nagyobb feltűnést csak akkor kelthettem volna, ha fürdőruhában állok a hóban. Egyébként a fene tudja, mi van velem. Na jó, tudom, hogy mi van velem, azt is értem, hogy miért történik, csak ez így nem tetszik… Néhány napja úgy tapadnak rám a pasik, mint legyek a légypapírra. Megint ezek a csintalan Monok, hetyegnek a pasikkal, én pedig ámultan veszem észre a csillogó és mosolygó szempárakat.
|
#
16:42 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. február 7., kedd
|
|
Kockás lapok és webre teregetett gondolatok...
Találtam egy naplót. A gardrób-sufniban pakoltam, dobozokba rejtettem a kósza tárgyakat, amikor a kezembe akadt egy barna füzet. Először azt hittem, hogy az enyém, mert középiskolás koromban (1990-1994) nekem is volt egy ilyen. Kinyitottam. Egy 1992-es dátumon akadt meg a szemem, majd az apró betűkön. Becsuktam. Megkérdeztem, elolvashatom-e. Azt mondta, hogy inkább ne. Azóta érintetlenül hever ez a füzet az asztalon. Ahogyan múlnak a napok egyre észrevétlenebb lesz. Nem csábít, nem akarom kutatni, egyszerűen ott van, mint a múlt. Jól van ez így...
Trogir és Velence keskeny utcái jutottak eszembe és a szárítókötélre teregetett ruhák. Idegen a gondolat, hogy bugyijaimat két-két csipesszel az utca fölé biggyesszem, mégis szeretem ezeket a zsinórokat és ruhákat. Bezzeg a blogbejegyzések kiteregetése olyan súlytalan... Pedig valószínűleg többet - éppen egy hangyafingnyival többet - változtatnak a világon, mint a bugyijaim...
Egyre gyakrabban érzem az erőmet. Na, ez így roppant mulatságos, pedig az érzés inkább léleksimogató, mint nevetséges...
|
#
00:49 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. február 4., szombat
|
|
Zokni Aloe Vera-val. (Frászkarika tipikus esete.) A kereskedői találékonyság elképesztő. Én eddig mindig fekete, illetve csíkos (bohóc) pamut zoknit kerestem és vásároltam, most viszont beszereztem egy ilyen Aloe Vera-s zoknit - ártani csak nem árt -, mert eszméletlenül szép pink volt, és ilyen színű normál változatban nem volt, sőt a boltban egyáltalán nem volt normál változat.
Egyébként pedig Stargate és Stargate Atlantis után rajongásom és függésem legújabb okozója: Battlestar Galactica.
|
#
14:58 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. február 3., péntek
|
|
Napok óta a mai reggel volt a legjobb, viszont még így is egy jó vastag bugyogóhoz lett volna kedvem - íme az önkifejezés női formája fehérnemű választásban -, de bugyis dobozomban semmi olyat sem találtam, ami vagy a vastag, vagy a bugyogó kategóriákat kielégítette volna. Egyébként zaklatottan alszom mostanság. Több okból. Válsággal és problémával jól állok és ezeket csak tetézte, hogy egyik éjjel azt álmodtam, a fogorvos egy kivételével az összes alsó fogamat kihúzta. Nem egyszer előfordult már, hogy a fogaimmal álmodtam, ezelőtt azt, hogy hullottak ki a számból - és ilyenkor mindig történik valami, de sohasem tudom, hogy jó vagy rossz -, viszont szívesebben emlékeznék a szép álmaimra. Mert ugye az mégsem lehet, hogy ritkán álmodom és akkor is rémeseket.
|
#
14:50 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. február 1., szerda
|
|
Szupertuti kisboltot fedeztem fel a Hollán Ernő utcában, bár cégérét tekintve édesség és illatszer diszkont. A pici és kacskaringós üzlet - talán illene rá, hogy szatócs bolt - azért érdemelte ki a szupertuti jelzőt, mert magyarországi boltban először itt találtam meg a Dove Shower Mousse-t, ráadásul szemtelenül olcsón (490 HUF). Eddigi készleteimet Németországból kaptam, és bő 3 évnek kellett eltelni, hogy itthoni bolt polcán is megtaláljam.
Ilyenkor elkap a remény, hogy egyszer majd megint lehet kapni ebben az országban Seramis agyaggranulátumot, valamint lesz olyan 100 %-os gyümölcslé - mint Londonban -, ami nem koncentrátumból készül, és Budapesten is beülhetek majd egy Starbucks-ba.
Igazságtalan lennék, ha nem ejtenék szót a Vanilin cukrászda - szintén Hollán Ernő utca - remek szilvalekváros papucsáról. Hájas sütit - csak savanykás lekvárral, a diótöltelék felejtős - kívánok hetek óta, de olyan nincs és a szilváros papucs jobb, mint a semmi...
|
#
12:14 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. január 29., vasárnap
|
|
Teljesen traszban vagyok, még vasalni is alig tudok. Australian Opent nézek a tévében (Federer - Baghdatis döntő) - nehéz volt a döntés, mert Star Trek is van -, de olyan szenzációsan teniszeznek, hogy az ember lánya nem akar semmi mást csinálni, csak őket nézni.
|
#
10:42 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. január 28., szombat
|
|
Kicsit rákattantam az uborkára és nem csak fokhagymával és tejföllel salátának, vagy üvegbe zárva „csemege uborkának”, hanem arcpakolásnak, tusfürdőnek és krémnek is. A Garnier Pure melegítő hatású mélytisztító maszk nagyon jó illatú, akárcsak a Dove uborka & zöld tea tusfürdője, illetve (Bio Cream) uborka, avokádó és E-vitamin krém.
|
#
15:44 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. január 24., kedd
|
|
A megoldatlan problémák állandóan a fejemben vannak, de a kevésbé fontosakon nem szoktam töprengeni - talán a többin sem - és segítséget sem kérek, hanem egyszerűen várom az "isteni szikrát". Így voltam azzal a csekélységgel is, hogy nem tudtam több kategóriát megadni, mert nem volt közöttük elválasztó jel és úgy rettentő csúnya volt. Ma este a tusfürdőért nyúltam - éppen a pasimét használom, de pszt! - amikor eszembe jutott: ha a fránya kötőjeleket nem a sablonban, hanem a kategóriákban adnám meg, akkor nem jelentene gondot, viszont ezt rögtön elvetettem, mert akkor a kötőjel is link lenne, de azt nem szeretném. Csorgattam magamra a forró vizet és egyszer csak bevillant: két kategória valószínűleg ismétlést jelent, tehát a kategória kezdő és záró sora közé kell csempésznem a kötőjelet. Megtörölköztem, megnéztem a sablont, átírtam és most működik. Juhé!
|
#
22:00 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2006. január 12., csütörtök
|
|

Néha egészen ügyesnek tűnök, pedig nem is értek hozzá. Kislepke és kategóriák, most egy időre kikreatívkodtam magam.
|
#
22:38 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2005. július 19., kedd
|
|
Bejártam az egész várost, hogy blonding spray-t vegyek. Nem volt egyszerű, de találtam. Tengerpari szőkeség, tenger nélkül, bár az utóbbiból is be kell szereznem egy kis darabot ebben az évben is, mert különben hisztis picsa leszek. De legalább szőke. Növesztem a hajam. Vagyis nő rendesen, azzal nincs baj, csak türelmetlen vagyok. Ráadásul a lehetetlenül kacsás állapotban van - mármint a hajam -, ami rettentően idegesít. Vampy Red körömlakkot már nem lehet kapni. Az illetékeseknek üzenem, hogy a jó dolgokat nem kellene megszüntetni, elég lenne - ha már mindenképpen szükségesnek tartják - az új csomagolás. Azt sem értem, miért nem lehet már Magyarországon Seramis agyag-granulátumot kapni - magyar gyártmány csúnya és bumfordi -, nekem szükségem lenne néhány zacskóra a növényeimhez. (Kívánságlistákat teljesítek, ha valaki szerez nekem Seramis agyag-granulátumot (sok kell), vagy mutat egy lelőhelyet...)
|
#
15:56 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2004. december 23., csütörtök
|
|
Egy 16 perces beszélgetéssel összekötött vihogás lényege, ami tartalmazza a karácsonyi ajándékozási problémákat és némi ismeretet a férfiak vágyairól
- Hol lehet ilyenkor jó minőségű nyakkendőt venni? - Inkább szopd le!
|
#
10:14 -
szőke nő -
Myreille
|
| 2003. június 28., szombat
|
Komoly problémát jelentett, mire Sz-szel sikerült mindkettőnk számára megfelelő időpontot találnunk, de ez a péntek este végül tökéletes lett. Születésnapom alkalmából hekket ettünk a Római parton, majd megnéztük a Gyalog Galopp-ot. Imádom, ahogy éjszaka pesten vezet. Jellemző rá: határozott, céltudatos, ésszerű és pont annyira vakmerő, amitől izgalmasabb lesz az élet. Én pedig imádom a sebességet. Meglepetésemre hazafuvarozás vette kezdetét, és elképedésem tovább fokozódott, amikor egy piros lámpánál kiugrott az autóból, utána pedig a kezembe nyomta azt a borítékot, amit minden nap vártam. Egész este ezért a borítékért "kínoztam", mert minden racionális érvem és minden megérzésem azt súgta, hogy nála van. Főként miatta mentem el tesztet írni. Amikor már el is felejtettem az egészet és azt tervezgettem, hogy erőteljes elbeszélgetésbe kezdek a postással, akkor kaptam meg. Én nem törődtem a navigállással, hanem téptem fel a borítékot és a következőket olvastam benne:
"A Mensa HungarIQa tanúsítja, hogy Myreille intelligenciahányadosa [IQ] >155, ami az emberiség 1%-át jellemzi. Az eredményt egy nemzetközileg elfogadott intelligenciateszten érte el. A számítás alapja a 100-as átlagú és 24-es szórású normál eloszlás."
Ilyenkor mindig olyan érzésem van, mint amikor a labda suhogva átfut a gyűrűn és a palánk alatt a földre pattan. Mindenki megáll egy pillanatra, a dobó száját elhagyja egy "Igen!" és arcán elterül egy mosoly, majd a következő pillanatban fut vissza védekezni. [Igen, a kosárlabdát is szeretem és nem csak a magas, széles vállú, hihetetlen mosolyú fiúk miatt. Emlékszem, valamelyik évben a Chicago Bulls összes meccsét megnéztem és a kedvencem Scottie Pippen volt. Abban az évben bajnok is lett a Michael Jordan-nel pályára lépő Bulls. Az már személyes történelmem, hogy abban az időben még szentül meg voltam róla győződve, hogy nekem sportriporternek kell lennem.]
Vajon hány hibám lett a tesztben? Ez még érdekelne...
|
#
00:35 -
szőke nő -
Myreille
|
|
|