Mit keres Britney Spears Spiró darabjában?

(Szent Szerda, első rész)

A Szappanopera után úgy tűnt érdemes Spiró művekkel kísérletezni, ezért tegnap este megnéztük az Árpádházat. Az elején majdnem elaludtam, annyira vontatott és unalmas volt, ha éppen nem ordibáltak a színészek, a közepe táján Dolmány Attila mentette meg a darabot, a végére csak kikerekedett valami, amit okos volt és elgondolkodtató, de nem hagyott mély nyomot, sőt igazán nyomot se hagyott. Na jó, az a barokkos mintájú zakó nagyon szuper volt, legalább három percig azzal szórakoztattam magam, hogy milyen ügyesen kell az anyagra tenni a szabásmintát, hogy ilyen szépen kiadja és visszaadja a mintákat. A díszlet és a jelmez igen merész volt és nagyon kortárs - itt tűnt fel Britney Spears is -, de sokszor öncélú, akárcsak a színdarab.

Tökéletes este

Alkonyattól pirkadatik teázom, Szappanopera és Panda

Kedden hirtelen felindulásból beneveztem magunkat csütörtök estére Spiró György: Szappanopera színdarabjára. Mostanság zsigerből ugrom fejest az ismeretlenbe. Csak azért választottam ezt az előadást, mert szégyen ide vagy oda, de még nem láttam Spiró darabot. Mostantól rajongok. Nagyon tetszett. A szituáció, az egyszerű mondatok, a nyelvezet, a morális kérdések. Minden nagyon a helyén volt. Sőt, az előadás nagy meglepetése Németh Kristóf volt. Eddig idióta ripacsnak tartottam és most láttam először színpadon. Remek színész, nem is értem, miért feszeng és bohóckodik máshol. (Jó, tudom, pénzért.)

A mozgalmas este csendes levezetésének beültünk egy motoros pubba. Én jókislányos szürke pulcsimban, csinoska nyakláncomban, fehér porcelánból teát kortyolgattam, mint egy úrilány, közben a "motoros horda" hangolt. Úgy éreztem, mintha az Alkonyattól pirkadatig elevenedne meg és szinte már vártam, hogy megjelenjen a jónő nyakában a kígyóval. Ezzel párhuzamosan azon elmélkedtem melyik széklábból tudnék frankó karót készíteni és vajon milyen gyorsan jutnék el a konyhába fokhagymáért.

A zenekar befejezte a beállást és elkezdték... Guns N' Roses: Paradise City-t játszották, de az énekes Halász Judittól a Boldog szülinapot énekelte. Legnagyobb boldogságomra egy órán keresztül hasonló viccességeket adtak elő. Így abban az örömben volt részem, hogy kemény rockerek Zoltán Erika és Bonanza Banzai slágereket énekelnek.

Egy évig pandázunk, mert várjuk a filmet (Kung Fu Panda), utána pedig azért, mert láttuk.

A kripli

Sokat kellett rá várni, egyszer már elmaradt az előadás, de megérte, igaz, az első 10 percben görcsben állt a gyomrom a bajszos-csúnya nők láttán. Inishmaan a szívem csücske és valóban nem szépek ott a nők, viszont nem is ennyire rondák. Eltelt jópár perc mire elvonatkoztattam emlékeimtől és csak a színpadra figyeltem. Martin McDonagh darabja A kripli egyszerre vicces és szívszorító, de azt hiszem, hogy sok szóvicc a "véletlen-egy-beesés" jellegű humor és Varró Dani fordítása miatt üt. (Elnézést, Varró Danit nem tudom Varró Dánielnek hívni.)

Színházba nem annyira a történet, mint inkább az előadás miatt járok. Az olyan pillanatokat szeretem, ami valami - észrevehetően - nem rutin szerint megy. Tegnap este Kulka sült bele a szövegbe és Schell Judit először kisegítette, majd az "Ennyi volt a hír?" rögtönzött mondattal kicsit meg is viccelte. Pár pillanatig zűrzvar támadt a színpadon, de beleillett az előadás hangulatába és stílusába, majd érezhetően visszazökkent a szokásos mederbe.

Nagy hurrá a pasiknak!

Kisan szervezésében elmentünk Cavemant nézni. Stílusosan a Kisszínházba vezető lépcsőnek ázott patkány szaga volt. (Persze, fogalmam sincs, hogy milyen az ázott patkány szaga, de pont ilyennek képzelem.) Kálloy Molnár Péter remekül hozza a pasit és akkor a legjobb, amikor hibázik és mint egy próbán újra nekifut a mondatnak, kiszól önmagának meg a nézőkenk. A komédia (akárcsak Dave Barry könyve A pasik természetrajza) a pasikról szól, de leginkább nőknek kötelező. Feministáknak pedig addig kellene nézni, amíg nem röhögnek önmagukon. Mert akárhogyan is magyarázzuk a férfi és a nő egyenlő, de nem egyforma. Ebből kell kiindulni és akkor a világ egyszerűbb és szerethetőbb lesz. A pasik 16 színben látják a világot és a barack egy gyümölcs. Nem szeretnek az érzéseikről beszélni vagy legalábbis nem úgy, ahogyan a nők. Nem gondolkoznak előre - halálosan nem érdekli őket csütörtökön, hogy mi lesz az ebéd vasárnap -, nem nyomasztja őket a házimunka és nem bókolnak egymásnak. Leszarják a függöny színét, amíg fűtés sincs a lakásban. De szeretnek és akkor sután próbálják kitalálni a nő gondolatait, vágyait és álmait. Én pontosan tudom, milyen lehetetlen feladatra vállalkoznak és imádom őket. Nekünk nőciknek sokkal könyebb megérteni a pasikat és ha kicsit magunkba nézünk, nem nehéz belátni, hogy a pasik ugyanolyan jól élik az életüket, mint mi. Ne frusztráljuk egymást és saját magunkat, inkább röhögjünk.

Egyébként pedig pénteki vidámság: DSLZ, azaz Debout sur le Zinc. (Június 21-én jönnek Magyarországra. Hoppá!) Amióta hallgatom boldogságmértőm egyre nagyobb számokat mutat és a L'abbé chamelre a délelőtti időpont ellenére muszáj táncolnom, na jó, ugrálnom.

Hogyan legyek jó? (2.)

Azt hiszem, hogy végre megértettem valamit, amit már régóta mondogatnak nekem. Nem volt egyszerű menet, de az eredménye egy újabb felébredés. Csak most jöttem rá, hogy tudattalanul hányszor nem akartam megmutatni magam. Nem volt fontos. Maszatoltam és toporogtam. Az írás sokszor boldoggá tett, de gyakran fogyott a lelkesedés - főleg, ha munkáról volt szó -, egyre zárkózottabb lettem. (Igen, már én is érzem a paradoxont: zárkózott blogger, véleményét nem egészen vállaló (újság)író.) Most kérték számon rajtam, most értettem meg. Eddig azt hallottam, hogy meg akarok felelni. Egy fenét akartam megfelelni. Lényem egy kis, majd egyre nagyobb darabja, nem tartotta elég fontosnak magát, de erről nem vettem tudomást. A boldogság nem feszít szét, mint a düh. A boldogság jó, belesüppedek. Most (mégis) én feszítem szét saját magam. Nem csak próbálom, hanem feszítem.

Nagyon vártam Bertolt Brecht darabját A szecsuáni jólélek-et. Kíváncsi voltam, hogyan lehet az isteni parancsot betartani és közben nem beledögleni. Nem meglepő módon, nem lehet, a darab néha ripacskodásba csapott, de Tóth Ildikóért érdemes volt kockára ülni a seggemet.

Kövek a zsebben

Kacagtam. Szívből és igazán. Színház és színészet mesterfokon, miközben a színpadon csupán csak két színész, két asztal és hat szék található. Kálloy Molnár Péter és Rudolf Péter zseniális Marie Jones: Kövek a zsebben színdarabjában, amelyet Kálloy Molnár Péter fordított.

A két színész játszik legalább egy tucat szerepet. Így néz ki a szereposztás:

Charlie Conlon, statiszta: Rudolf Péter
Jake Quinn, statiszta: Kálloy Molnár Péter
Simon, első asszisztens: Rudolf Péter
Aisling, harmadik asszisztens: Kálloy Molnár Péter
Caroline Giovanni, mozisztár: Rudolf Péter
Mickey, statiszta: Kálloy Molnár Péter
Fin, Sean barátja: Rudolf Péter
Sean, Fin barátja: Kálloy Molnár Péter
Clem, filmrendező: Rudolf Péter
John, beszédtanár: Kálloy Molnár Péter
Jock Cambell, testőr: Rudolf Péter
Dave, felvételvezető: Kálloy Molnár Péter
Mr. Harkin, Sean apja: Rudolf Péter
Christian, riporter: Kálloy Molnár Péter
Jirži, operatőr: Rudolf Péter

(Nehéz jegyet venni az előadásra, de megéri a tortúra.)

Íroszági emlékek

Miután pénz érkezett a bankszámlámra elmentem a Culinarisba és ott legnagyobb meglepetésemre és egyben örömömre megtaláltam a Twinings Fruit Bliss - Cranberry, Raspberry & Elderflower teát, amely nagy kedvencem és anno Dublinban vettem belőle két dobozzal, ám ez a két doboz hónapok óta elfogyott és világjáró barátaim se tudták feltölteni készleteimet. Nagy volt a kísértés, hogy két dobozzal vegyek, de előtört optimizmusom és azt remélem, ha legközelebb megyek, megint lesz.

Ha már van pénzem, akkor gyorsan színházjegyet is vettem. Pár hete a Radnóti előterében álldogáltunk, amikor észrevettem egy szórólapot és mosolyogva nézegettem, hogy az egyik szórólapon az Aran-szigetek jelképe köszönt vissza. (Felfordított csónak alatta három emberrel.) Tavaly nyáron az egyik Aran-szigeten nyaraltunk és persze be is jártuk mindhármat. Az előadás magyar címe A kripli nem mondott sokat, de az angol cím mindent a helyére tett: The Cripple of Inishmaan. Márciusban megnézzük, de amennyire várom, annyira félek is, mert az előadás képeitnézegetve nem a vörös hajú, kedves embereket fogom viszontlátni.

Írország, Aran-szigetek, Inisheer

Castel Felice

Fedezzük fel Budapest színházait (és élvezzük a városi életet) program keretében tegnap este a Radnótiban megnéztük Hamvai Kornél Castel Felice-jét. Olyan darabot kerestem, amelyre nem kell egy hónappal korábban jegyet venni, hanem a csütörtöki előadásra kedden is kapok jegyet. Jegyárusító hölgyekkel mindig bajom van - mert jobban esne több udvariasság, segítőkészség és kedvesség -, de közben teljesen megértem őket, mert általában türelmetlen, akaratos és udvariatlan emberekkel beszélnek és kissé rezignálttá váltak. Aztán az is lehet, hogy gond van otthon a gyerekkel, a nagymamával, a férjjel, a gázszámlával, a szomszéddal, vagy csak belefáradt az életbe. Ezzel szemben a Radnóti szervezésén olyan kellemes meglepetésben volt részem, hogy zavaromban először szóhoz sem jutottam. Végül ott ajánlották nekem a Castel Felice-t. (Ezúton is köszönöm, jó választásnak bizonyult.)

1958 októberében egy óceánjáró fedélzetén nyolc magyar találkozik. Ausztráliába tartanak, viszik magukkal múltjukat és boldog jövőt remélnek. ("Most leszünk boldogok!") Az utazás egy hónapja alatt kibomlanak a múlt sötét titkai, szerelem szövődik, remény és kiábrándultság között vergődnek. Olyan darab, amelyen sokat és jóízűen lehet nevetni, de mégis gyomorszájon vág. (A négy férfi: Bálint András, Szervét Tibor, Szombathy Gyula és Márton András sokkal jobb, mint a négy színésznő.) A darab során úgy tűnik, a nők mozgatják a szálakat, de mint kiderül, az adu egy férfinél van.

Gyerekelőadásokat azért szeretem, mert néha egy kisgyerek bekiabál: Vigyázz, mögötted van a gonosz boszorka!, a színdarabbal élnek, a színészekkel lélegeznek. Felnőttként már sokkal jobban figyelünk reakcióinkra. Számomra úgy vált teljessé az előadás, hogy amikor lezuhant a függöny, mögöttem egy idősebb nő száján kiszaladt: De szemét! Hamvai Kornél nagyon sok dolgot nem mondatott ki a színészekkel, mégis mindent pontosan ért a néző.

Utána itthon megnyugtató volt összebújni a pasimmal és megnézni a Nő kétszer (Sliding Doors)-t. Tipikusan az a film, amelyet remek ötlet alapján nagyon jól csinálnak meg, de a végét elbasszák, vagy finomabban elkapkodják. Ez utóbbiért viszont kár kihagyni.

A végzetet úgy képzelem, hogy tulajdonképpen rajtad és a szerencséden múlik, hogy milyen úton érsz el a következő állomásra. (Hirtelen eszembe jutott a londoni metró térképe, lehetőségek végtelen sora.)

Nehéz szívvel indultunk színházba, mert Alonso éppen tetemes előnyre tett szert Schumacher-rel szemben, de nyugtatott minket a tudat, hogy amint hazajövünk, megnézzük az egész futamot. Összebújtunk a kanapén, és így izgultunk végig 45 kört. Utána már nem volt miért izgulni.

A színház nagyon jó volt. (Életemben először voltam az (új) Nemzeti Színház nagyszínpadának előadásán.) Weöres Sándor: Holdbéli csónakos meséjét néztük meg, ami nem csak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is nagyon élvezetes (és látványos) darab.

Ismét megnéztük a Stílusgyakorlatokat, másodszorra is tökéletes, azután pedig a gyermek baleseti sebészetre mentünk... Nincs törés, csak egy kis húzódás.

Tizenegyéves édesen nőcikezdemény. Sántikálása ellenére olyan vörösre akarja festeni a körmeit, mint az enyémek, a színházra kölcsönkérte az egyik régi gyűrűmet, sőt lelkesen várja a vasárnapi hajnosást - ilyen még nem volt -, mert megígértem, hogy utána angyalkás, göndör frizurát csinálunk neki.

Ma ismét nyomtatott A4-es papír fogadott minket a Vígszínház ajtajában. Játszd újra, Sam! A kávéház helyett. Azért megnéztük, a katarzis elmaradt, és A kávéházra még mindig kíváncsi vagyok, bár már meg se próbálom megtippelni, hogy mi lesz az utolsó előadás a bérletből.

Tegnap randiztunk a pasimmal a Balettcipőben. Jó volt másfél órára kiszakadni a munka-malomból és hihetetlenül jót beszélgettünk. A kávéházaknak van egy utánozhatatlan hangulata - beszélgetések duruzsolása, kőpadlón szilánkjaira törő poharak, kávéfőző fortyogása -, amit itthon nem lehet megteremteni. Úgy simogatta meg az arcom az asztal fölött, mint egy szerelmes udvarló, majd kéz a kézben hazasétáltunk.

Megvettem életem első színházbérletét. Torkomban dobogott a szívem, mert ki tudja mi lesz egy év múlva. Hol leszek, mit csinálok és ilyenek, de azzal biztattam magam, hogy ennyi kockázatot fel lehet vállalni. Klasszikus bérlet a Vígszínház egyik páholyába. Négy darab, amit én, a pasim és a lánya meg fogunk nézni a 2005-2006-os évadban: Dumas: A három testőr, Goldoni: A kávéház, Örkény: Pisti a vérzivatarban és Shakespeare: Tévedések vígjátéka.

"Szervusz! Én vagyok a félelmed.
Mostantól soha nem leszel egyedül.
Hát nem klassz?
Prímán meg fogjuk érteni egymást."
(Sibylle Berg: Helge élete)

Emberélet só az ember három legnagyobb félemére. Félelem az élettől, a kudarctól és a haláltól. Sibylle Berg színdarabja egyszerűen zseniális. (Bárka színház)

Kései találkozás Törőcsik Marival és Garas Dezsővel. Egy nő és egy férfi. Egy eleven, virgonc nő és egy mogorva, zárkózott férfi. A nő 68 éves, a férfi 69, a szerelem viszont időtlen...

- Nagyon szerette a feleségét?
- Igen, de egész életemben téged vártalak.

- Nincs kedved este színházba menni? - kérdezte a srác, akivel éppen 5 perce beszélgettem, ráadásul a legrosszabb formámban. Néha annyira belassulok a fáradtságtól, hogy a beszédem szakaszossá válik és a csiga hozzám képest kapkodó idegbeteg. - Adok szakmai jegyet a ma esti Többé-Kevésbé-re. Úgyis esik a hó és ilyenek.
- Jó, akkor kérek két jegyet! - válaszoltam és bár lelkes voltam, ez kicsit sem látszott rajtam. A pasimat csak azután hívtam, hogy eltettem a jegyeket.

Én imádok színházba menni, így nem volt kérdéses, élvezni fogom az estét. Ráadásul magamba töltöttem rengeteg kávét és némi pilóta keksszel megemeltem vércukorszintemet. A pasim miatt viszont izgultam, vajon tetszeni fog-e neki. Annyit tudtam a darabról, hogy irodalmi tréning egy részben, Karinthy Frigyes műveinek felhasználásával készült és kevés szereplőt mozgat.

A Shure Stúdióban a legelső sor még szabad volt. Hát persze, hogy oda akartam ülni. A színpadon nem láttam mást, csak egy követ. Laposat és szépet. Elsötétedett minden és elkezdődött a darab, amit mindketten élveztünk az első pillanattól az utolsóig. Karinthy hangos mondatai és a színészek játéka újra és újra stimulálta nevetőközpontunkat.

"Azért, csak kérem, máskor vigyáva szábere feledé mi vészekere, ha nekem is - ugyebár, lesz szíves?"

Akkor nagyon távolinak tűnt az október. Azután elmúlt, majd jött még egy, és az is elmúlt. Egyszer volt már jegyem, de végül mégse tudtam elmenni. (Viszont egyszer minden megtörténik, ha fontos, csak ki kell várni.) A kaktusz virágának ma volt az estéje. Könnyű, kellemes, kacagtató. Azt sejtettem, hogy Reviczky Gábor jó lesz, de arról elképzelésem sem volt, hogy Szulák Andrea ennyire jó ebben a szerepben.

Vándorkaktusz. Zűrösek ezek a napok és amint oszlani látszanak a gondfelhők, feltámad a szél és újakat sodor feje fölé. -  Minden szerver nő és csak azon ügyeskedik, hogy vele foglalkozzanak. Nem szeretem a rakoncátlan szervereket. - Hozzábújni vágyom, de csak izgulok, hogy minden rendben legyen és ne feszítse túl magát. A színház sötétjében kapott finom csókok, gyengéd érintések bearanyozzák a napomat. Magamban nagyon kiáltok a boldogságtól, amikor a gond helyére mosoly költözik az arcára, még ha csak egy pillanatra is.

Figaro házassága. Az előadás színhelye nem az Opera, hanem a Vidám színpad. A színház épülete csalódás volt. Sebarna bársony, elhasználtbarna falak, kényelmetlen székek és a látványba benyúló fejek. A színpadkép viszont rögtön rabulejetett. Beaumarchais: Figaro házassága. Fergeteges komédia gyönyörű színekkel, szellemes mondatokkal és hiteles színészi alakításokkal. Nem jó egy ilyen darab után rögtön hazaérni. Miközben a langyos őszi estén sétáltam, morzsolgattam az emlékeimet, mint kabátzsebben lapuló tengerparti kavicsokat.

Pierre Augustin Caron de Beaumarchais (1732-1799). Ezt a különös nevet, Beaumarchais, ami francia nyelven "jó üzlet"-et jelent, XV. Lajos király adta nemesi névként Pierre Augustin Caronnak, amikor a sikeres üzletembert lovagi rangra emelte. Beaumarchais már ezen a néven kezdett színdarabokat is írni, hogy azután, már híres íróként hajóskereskedő, fegyvercsempész, egy időre pedig, még kém is legyen. Hol tönkrement, hol dúsgazdag volt, pompás hintói és drága szeretői voltak. Rég megfeledkezett arról, hogy egykor meg is nősült. Hol lángeszű kereskedőnek, hol veszedelmes szélhámosnak tartották. Első vígjátéka, az A Sevilla-i borbély (1755) után kilenc évvel írta a Figaro házasságát (1764), amelyben folytatta az első darab hőseinek történetét. (A sevillai borbély Rossini, a Figaro házassága pedig Mozart zenéje révén is fennmaradt.)

A Ruszwurmban ültem és krémesem égetett tésztáját próbáltam úrinősen kisebb darabokra aprítani - feladatomat nehezítette a mesésen lágy krém -, amikor megszólalt a telefonom. A nőcis táskából mindig kész tortúra előkotorni a csipogó vacakot, ami az esetek nagytöbbségében már csak a nem fogadott hívást jelzi, amikor kezembe kerül. Mit csinálsz ma este? Van egy szabad jegyünk. Van kedved velünk jönni a Nemzeti Színházba? - kérdezték tőlem a vonal túlsó végén. Persze, én erre rögtön igent mondtam és csak azt kérdeztem, hogy hogyan jutok el a Nemeztihez. Miután végetért a beszélgetés, magamra néztem és konstatáltam, hogy így nem lehet a Nemzeti Színházba menni. Ezen felismerésemben a szemben ülő férfi is megerősített. Rohanás haza. 5 perc alatt ruházatigazítás, pici smink és már tömegközlekedtem is a színház felé. Ilyenkor persze az összes villamos lassan megy, hihetetlenül lassan, viszont a másodpercmutató az órám számlapján őrült sebességgel rohanni kezd. Vészes késésben voltam, viszont nagyon oda akartam érni, így a villamosmegállótól a színház bejáratáig gyorsan megdöntöttem a miniszoknyás, csizmás futás 200 m-es országos csúcsát. Pont időben érkeztem és mielőtt leültem, ártatlanul tettem fel a kérdést, hogy mit nézünk? Grace és Gloria. Nekem először semmit sem mondott és azzal sem lettem okosabb, hogy a Pécsi Nemzeti Színház vendégelőadása. Elsötétült a nézőtér, megszólalat a zene és a színpadon két színésznő - Sólyom Katalin és Füsti Molnár Éva - elmesélt nekünk egy történetet, életről és halálról. Vajon ki segít kinek? Az önkéntes ápoló Gloria segít a haldokló Grace-nek, vagy fordítva? Nevettem Grace szókimondó őszinteségén és Gloria ügyetlenségén. Összeszorult a szívem, amikor gyermekeik haláláról beszéltek, vagy röpke boldogságukról. Egy színházi előadás mindig a húsomig hatol, ráadásul ez az előadás hátborzongatóan jó volt.
Szünetben megismertem Tigris- és Teppik-mamát. Irtó jófejek. Két perc alatt könnyesre nevettem magam mellettük. Az előadás után, végre, jól megnéztem a színház épületét és környékét, a sötétség sem zavart. Nekem tetszik. Majd pedig a 2-es villamossal végigmentem a Duna-parton és gyönyörködtem a kivilágított épületekben. Most csak azt érzem, hogy szép az élet és élni jó. Kicsit sem keserít, hogy az életnek nem csak a születés, hanem a halál is része.