Kérdezi Betlen János az m1 reggeli műsorába egy interjú során nem sokkal azután, hogy felolvasta az internetet és kiakadt élő adásban, hogy lefagyott a gépe és nem tudta megmondani, melyik utcát látja a webkamerás felvételen. Illetékes elvtársakat emlegetett, hogy intézzék el nekik a jobb gépet.
Lelkem állapota. Túl sok mindent kell fejben tartani, túl sok mindent kell megcsinálni és mintha nem lenne időm belemerülni és eljutni a dolgok lényegéig. Vagy csak élvezni, ami van. Egyre többször ülök le a fiam mellé a szőnyegre és akkor nem foglalkozom semmi mással, csak vele. De áltatom magam, mert akkor sincs üresjárat, akkor is valami jár a fejemben. Nyüsz.
Voltunk tegnap Búgócsigán. Jó volt, de... A zene és a kezdeményezés hibátlan. Azonban túl sokan voltunk és minden gyerek evett. A kaja láttán a fiam meg tátog és barátkozik. Egyszóval ugyanazt csinálta, mint nyáron a strandon. Aztán elkezdődött a koncert, és a Füli csak a Nyúlfület rágcsálva üldögélt az ölemben, egyébként mehetnékje volt, csak lépni nem tudott a tömegben, de édesen "visszadúdolta" a dallamot. A Nyúlfül rágcsálás és az alvásidő meghozta a hatását, olyan álmos lett, hogy elaludt a buszon. (A 2V-n, mert a villamos nem jár, a busz magas padlós vagy hogy a fenébe hívják, babakocsit feltenni rá nehéz, a segítőkész buszsofőr meg csenget, hogy csukná az ajtót, iparkodjak a babakocsival. De előtte már kocsisokat megszégyenítően beszéltem a BKV-ról, mert itthon direkt megnéztem, a 15-ös busz megállóit, de a weben csak a rendes megállókat találtam, gondoltam csoda, újra a régi útvonalon jár a busz, alleluja, de jó lesz nekem. Nem találtam meg a megállót visszafelé és akkor füstölt a fejem, mint az istennyila, mert végkielégítésre telik, de arra nincs pénz és szakember, hogy feltegyen egy térképet a népnek, hogy itt, és itt, és itt vannak az ideiglenes megállók, amik talán már fél éve ideiglenesek és még egy fél évig biztosan azok leszenk.)
Aztán este történt valami más is, ami szíven ütött. Na, az szíven ütött. Találkoztam valakivel, aki régen fontos volt és én még mindig szeretettel gondolok rá és örültem, amikor megláttam, de a helyzet nem kölcsönös és ebben biztos vagyok, mert direkt nem nézett rám. Tudom, hogy észrevett, de még köszönni se akart. Viszont azt hiszem, hogy jól van, ennek örülök és természetesen tiszteletben tartom a kérését, hogy nem akar velem beszélni, de azért nem jó érzés.
Aztán még fáj egy-két dolog a lelkemnek, de arról meg nem lehet írni, mert arról beszélni se lehet. Szóval zaklatott...
Tegnap szemészeten voltunk a Füllel. Én elkövettem azt a hibát, hogy otthon hagytam a gyerek taj-kártyáját és a lakcímkártyát, de nálam volt a kiskönyve és a beutaló. Először a betegfelvételen basztak le, mint a pengős malacot, hogy "szerencséjük, hogy benne voltak a gépben, különben hazaküldtem volna magukat a taj- és lakcímkártyáért". Ja, egyszer már vittük oda, beutalóval, de nem szóltam, reméltem, túl vagyunk a nehezén. De nem. Utána jött a doktornő. Aki először elkérte a beutalót, majd felszólított a faliújság elolvasására. Az egyik hirdetményen 3 mondatban a vizsgálat menetét ismertették. Behívtak minket és a doktornő megint kérte a taj- és lakcímkártyát. Mondtam, hogy otthon felejtettem, de a betegfelvételen már egyszer felvették az adatokat. "De nekünk nincs számítógépünk, újra fel kell vennünk az adatokat. Na jó, akkor diktálja." Diktáltam, Ilike meg igazi, barna kartonra írta. Vizsgálat 2 perc, majd 5 perc várakozás a leletre. Ugyanis Ilike átment a másik szobába, majd kiadott nekünk egy nyomtatott leletet és költségelszámolást. Én úgy tippelem, a sok papírmunka miatt hálózatra sincs pénz, ezért látom magam előtt Ilikét, aki újra felviszi az adatokat, kiválasztja a "nem beteg" státuszt és kinyomtatja a leletet.
A bejegyzés címe, nem saját találmány, az egyik zöldséges sajátságos reklámszövege a 7-es út mellett.
De ha már reklám, akkor arra a kérdésre keresem a választ, hogyha nem olyan jó tévén nézem a F1 futamot, mint a hirdetett szuper tévé, akkor a reklámban vázolt különbség hogyan látszódhat, hiszen a fasza tévé képminőségét a saját rossz tévém úgyis lerontja, nem?
És ha már az élet nagy kérdéseinél tartunk, azt is szeretném tudni, hogy vasárnap reggel miért megy mindenki a két belső sávban 80-nál lasabban (a megengedett 100 ) és miért kényszerít minket előzésre a külső sávban. A külső sáv szinte üres volt, mert mindenki a belső sávban küzdött a jobb helyekért...
Mindenféle ideológiai töltet nélkül csak annyit szeretnék mondani néhány "utcai művésznek" és újságírónak, hogy némileg tájékozódjanak a horogkeresztről. Mert ez nem az, csak valami hasonló. Javaslom a hír módosítását: "Horogkeresztet akartak rajzolni egy nyíregyházi házra, de elbaszták"-ra.
Egyébként egy ilyen "baki" melegágya az összeesküvés-elméleteknek és az ufó-kutatásnak.
Annyit szeretnék hozzáfűzni a liberális párt legújabb plakátkampányához (szabad, demokrata vs. árpádsávosok), hogy kurvára mindegy Tito Ortiz a kopasz, kigyúrt csávó vagy sem. Viszont a szabad, demokratáknak ízlelgetni kellene a rasszizmus fogalmát:
"A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi és politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel" (Forrás: Wikipedia, rasszizmus szócikk)
És akinél a liberális (hehehe) mutatót nem csapta ki a plakát, az elemezze Fodor Gábor azon kijelentését, hogy mindegy Tito Ortiz van-e a képen, egy ügynökségtől vásárolták a fotót, és az a fontos, amit képvisel. (Próbáltam előkeresni a sajtótájékoztató azon részét, ahol ez elhangzott, de sajnos nem találom és akkor most nem vázolok fel összeesküvéselméleteket.)
Úgy vettem észre, hogy az elmúlt napokban a magyar politikai elit kedvenc szófordulata a "nem ördögtől való" lett. Bajnai ugyanolyan előszeretettel használja, mint Kósa.
Reggel fél órán át néztem a lányt a metró kijáratánál, aki újságot osztogatott a Jónépnek. A Jónépből nagyon kevesen mondták azt, hogy köszönöm, miután elvették az újságot, a többség csak kinyújtotta a kezét, elkapta az újságot, majd ment tovább. Néhányan megálltak és kettőt-hármat vittek. A kedvencem viszont az a bácsi volt, aki először lement a mozgólépcsőn, ekkor szerzett 4 újságot, majd visszajött a következővel, akkor szerzett újabb háromat, majd amikor a kabátjába tuszkolta, visszalépett kérni még kettőt.
Egyébként senki se mosolygott, de nem hiszem, hogy ennek a kora reggeli óra volt az oka.
"Amanda! Most már ne maradj le! Hazamegyünk, leöltözöl és bezárlak a szobádba. Nyolcig ki se mozdulsz. Ha elég nagy vagy ahhoz, hogy veszekedj velem és leégess, akkor elég nagy vagy a büntetéshez is. Egyedül fogsz leöltözni, utána pedig ki se mozdulhatsz a szobádból."
Kezdek elanyásodni. Tegnap ezt mondtam: "Óvatosan közlekedj, már paprikasprayeztek!"
2009. március 15. margójára, gondoltam írok valami bánatosat, de Tóta W. reggelre leírta, ami bennem kavargott, amiről tegnap este a pasimmal beszélgettünk. Igen, mi az a korosztály vagyunk, akik emlékeznek az átkos képmutató ünnepségeire. A kettős, rendőrrel töltött kordon, a politikai elit ünneplése "zárt ajtók mögött" és a "problémás embereken" térdeplő rendőrök múltidézően ismerősök voltak. A rendőrök nem biztonságot sugalltak, hanem erő demonstráltak, félelmet keltettek. A hatalomtól mindenki elkurvul. 20 évvel ezelőtt Demszky kiabált a kordonon túlról, most meg ő az a pojáca, aki saját magától és saját eszmétitől megrészegülten szónokol.
Förtelmesen büdös a város, még itt, az ötödiken, sincs "hegyi levegő", csak a bűz. Mintha az ufók légi járművük kipufogóját, ami hasonlatos egy kétütemű Trabantéval, éppen a város felett felejtették volna, de járó motorral. A piszkos levegő, meg ellepte a várost. (Nincs ilyen légszennyezettség miatti riadó és egyebek?) De nem csak a várost, hanem az ablakok résein keresztül még a lakásba is szivárog*.
Elméletileg lassan világosodik. De nem lennék meglepve, ha az éjszaka feketeségét nappali sötétszürke váltaná fel. Koszos szürke. (Ezt tesszük a kék bolygónkkal...)
*A konvektornál éreztem először a nehéz, büdös levegőt. Na, gondoltam, valamit kevertek a gázhoz, az büdös, de volt valami hidegsége a szagnak, ezért kinyitottam a bejárati ajtón az ablakot és kiszagoltam. Innen jön, keseredtem el, és azonnal elkezdtem kidolgozni a "menekítsük a gyereket jó levegőre" tervet és a "tartsuk kint a büdöset" vésztervet.
Tegnap este óta az egyik szerver akadozik. Vajon az is gázzal megy? Sőt, talán az internet is...
Lelkiismeret-furdalással tekertem fel a konvektort, a Balkánon fűtés nincs, hideg viszont annál inkább (Zsombor majd erről úgy tanul, hogy a 2009-es nagy orosz-ukrán gázvita), viszont itt is hideg volt, Zsombor pedig régi szórakozásának hódol: combközépig húzza a nadrágját.
De amíg a világ a gáz-problémát elemzi, tárgyalja és próbálja megoldani, mi az első hisztikorszakot próbáljuk sikeresen és egészségesen túlélni. Az első menetet pár nappal korábban a gyerek nyerte, majd az apja kiegyenlített és vezetést szerzett a szülői csapatnak. Cafatfül ráerősített, de én is megkeményítettem a szívem. Szóval most már egészen jól állunk.
Reménykeltő, hogy változnak a dolgok. Az utóbbi időben arra lettem figyelmes, talán annak a babakocsis reklámnak is köze van hozzá, hogy egyre több autós áll meg a zebránál és adja meg az elsőbbséget a gyalogosnak. Tízből hét autós, számolgatom, még mindig nem tartja be a KRESZ szabályait, de nem vagyok elégedetlen, sok kis lépés sokra megy.
A barmok viszont mindent túlélnek. Történt ugyanis, hogy felújították az utcánkat, kapott szép, új aszfaltszőnyeget és szorgos munkásemberek felfestették az útburkolati jeleket. Újrafestették a zebrákat és a kereszteződéseknél forgalom elől elzárt területeket jelöltek ki. A KRESZ ugyan szabályozza és tiltja ott a parkolást, de ez mostanság senkit nem ütött szíven, ezért jó megoldás felrajzolni, becsíkozni. Kell a sorvezetőn, na. (Ráadásul így a zebrán is könnyebb közlekedni. Jobban látni az autókat és a sofőrök is jobban látják a zebránál álló, lelépő gyalogosokat.) Kereken egy napja működik a rendszer és ma reggel és este mit látok. Mivel minden második ember vagy külföldön vásárol (hello, válság és árfolyamkockázat), vagy vidéken nyaral, így az utcánkban alig parkol autó, viszont akadt egy barom, aki egész nap a csíkos placcon parkoltatta autóját. (Kérem, vigyék el, zúzzák be.)
Miért kell az államnak beavatkoznia? Mindenkinek, aki deviza hitelt vett fel, tudnia kellett, hogy mit vállal. Szintén tudnia kellett mindenkinek, hogy a magyar gazdasági helyzetben az erős forint meseszerű, de ez nem jelenti azt, hogy a valóságban is a nagymamát és Piroskát elő lehet bányászni a farkas gyomrából. Az erős forintnak lehetett örülni, ebayezni és úrként nyaralni, de számítható volt, hogy előbb vagy utóbb jön a gyengülés. Jött. Itt van. A műfogsort is szeretné mindenki elkerülni, de azt sem lehet. Nem hallottam egyetlen devizahitellel rendelkező emberről sem, aki árfolyamnyereségét a banknak ajánlotta volna fel. Most hogyan juthat eszébe, hogy a veszteségét átterhelje a bankra vagy bárki másra? Miért kellene őt megmenteni? Aki két éve vett fel hitelt, az elmúlt két évben kevesebbet fizetett, mint amire számított. Mit csinált a pénzzel? Félretette? Előtörlesztett? A válság meg nem hirtelen a semmiből jött, hanem már két éve tudjuk, hogy jön, hogy nagy lesz, de közben választásokat még mindig betarthatatlan ígéretekkel lehet nyerni. A magyar mindig büszke híres feltalálóira meg nagy eszére, de segghülyék vagyunk. A devizahitelek nagyrésze (pontos számokra nem emlékszem, de úgy a 60 %-a) áruhitel. Azaz luxuskiadás. Miért gondolja bárki, hogyha 2 éven keresztül nem tudott félretenni egy törökoszági nyaralásnyit, akkor azt majd most, kamatokkal ki tudja gazdálkodni? (Itt szeretném megjegyezni, hogy semmi sincs ingyen és aki ilyet állít, hazudik. Még azért is fizetni kell, ha az ember felad egy lottószelvényt.) Aki meg a nyáron vett fel devizahitlet és nem volt szükséghelyzetben, de hiányzott otthonról egy plazmatévé, szintén mehet a levesbe.
Ja! És megint oda lyukadunk ki, hogy az ember vállaljon felelősséget a tetteiért. De hogy emberiségbe vetett hitem megmaradjon, tudok egy emberről, aki a nyáron nem vett fel devizahitelt, mert tudta, hogy amikor vissza kell fizetnie szintén devizában, jóval drágább lesz. Garantálom, hogy ez az ember nem jövőbelátó, csak gondolkodó...
Szerinted segíthet az agykutatás megérteni az emberi elme és az érzelmek működését, vagy inkább tévútra visz?
Szerintem minden kutatás segít. De ha például meg akarnék ismerni egy nőt, és odakötném őt egy székhez, majd tűkkel szurkálnám, és az agyát vizsgálva leírnám, hogy mi a reakciója, valami mást tudnék meg róla, mintha elkezdeném szeretni, udvarolni neki, lefeküdnék vele, és hosszú éjszakákat beszélgetnénk. A tudományos cikkeket nagyon szívesen olvasom, és amit csak lehet, tudni szeretnék, de az az igazság, hogy a napi munkámat tekintve abszolút mindegy, hogy mit mond a tudomány.
Egyébként George humora nem abban rejlik, hogy minden ember másképpen látja a világot, hanem abban, hogy túl komolyan vesszük magunkat, hogy nem vállaljuk a felelősséget és elfelejtettünk kételkedni, hogy minden kemény ember mögött áll egy sugalmazó, akit nevezhetünk a téma szakértőjének is, illetve hogy a tudományt hajlamosak vagyunk mindenhatónak elfogadni, közben csupán a hit egyik formája, és erre a legjobb bizonyíték, hogy a tézisek megdőlnek. (Nem a Nap kering a Föld körül. Nem az atom a legkisebb részecske.)
Régen voltam ilyen optimista, mint a válság szélén. A fiam ugyanis az éjszak hat órát aludt egyhuzamban, én abból kettőt, mert a szokásos négy óra alvás alatt karaktereket fűztem láncra, mégis vidáman és erősen ébredtem. Persze, a férjem nélkül idegroncs lennék, mert nem alvó pocokpofa mellett egyedül nehézkes lett volna lemenedzselni a reggeli zuhanyzást, készülődést és fejést. Természetesen a kölyök akkor aludt be, amikor odaértünk a gyerekorvoshoz és az én csendes-rendes gyerekem végigüvöltötte a várakozást, majd a vizsgálatot, majd a búcsúzást, de amint kiléptünk az ajtón, mintha elvágták volna a sírást. Bennem az aggodalmas anya csak akkor ébredt fel, amikor a 45 fokos lejtőn le kellett engednem a babakocsit (egyébként kb. 10 lépcsőt kellett volna cipelnem, de szeretném hangsúlyozni, hogy gyerekorvosnál voltam, ahova a gyerekek általában babakocsival érkeznek) és a "pallók" olyan messze voltak egymástól, hogy a babakocsi kerekei éppen csak a pallók belső szélein tántorogtak.
Azt hiszem, hogy ez is jellemző erre az országra, akárcsak a sorban állási kultúra hiánya, úgy csinálunk, mintha megoldanánk dolgokat, látszatra meg is oldjuk, csak használhatatlan. Egyébként tegnap óta azt tippelgetem, mikor lesz válság Magyarországon is. Vicces hallgatni a kommunikációkat, mind kormányzatit, mind egyebet, amelyek azt próbálják elhitetni, hogy Magyarországra (az erős és független államba) nem szivárog be a (csúnya) pénzügyi válság. A kormány garanciákat ad, hogy az emberek ne rohanjanak a pénzükért a bankba, a tőzsdei elemző a mélypontról beszél, amikor már érdemes vásárolni, befektetni. Mindez azonban időhúzás. Az emberek a bankba fognak rohanni, nem akarnak venni, inkább eladnának, hogy meghitelezett életük töredékét megtartsák. Elképzelhetetlenül nagy válság lesz. Az Index főoldalán már érezni hideg leheletét.
Mivel nem vagyok budapesti lakcímmel rendelkező személy, pedig itt élek csak ez egy hosszú és életemnek megfelelően kusza történet, így nem lesz kisgyerekes havi bérletem. Jól jött volna (az az évi megspórolt 60.000 Ft). Viszont saját nyomoromon felül vicces, hogy Budapest nem vesz tudomást az agglomerációról. Mondjuk ezért épít négyesmetrót és nem fejlesz elővárosi közlekedést.
Nem akarom elképzelni, mert most már tudom, hogy olyan jól át tudom érezni, hogy a kölyök megretten tőle, már akkor megrettent, amikor még csak vágyódtunk egymás után, de mégse megy, nem tudom nem elképzelni. Látom a családot. Vacsora után a gyerekek éppen autóversenyt tartanak a szőnyegen, az apa tévét néz, az anya elmosogatja a tányérokat a csepegtetőre teszi, majd holnap elpakolja. Aztán a kiszámítható és várt holnap nem érkezik meg. Bombák csapódnak a városba, ők gyorsan összekapják a legfontosabbakat, 15 perc alatt pakolják be az életüket egy bőröndbe. A tányérok a szárítón maradnak. Kilépnek a lakásból. Menekülnek. Egy másik országban egy másik lakásban új életet kezdenek. Remélik, hogy eljutnak a határig. Remélik, hogy eljutnak egy háborúmentes világba. Lakásukba, amire terveik szerint még 15 évig fizetniük kellene a jelzáloghitelt, bomba csapódott. A tányérok azonban nem vesznek tudomást arról, hogy minden megváltozott, úgy tesznek, mintha minden normális lenne, mintha nem feküdnének terítővel letakart halott katonák az utcákon, mintha nem égnének lakások, mintha nem masíroznának harckocsik és tankok az utakon.
(Pár napja láttam egy képet egy szétbombázott lakásról, ahol a normális életre csak a mosogató mellett, a műanyag szárítón álldogáló tányérok emlékeztettek, de az interneten minden van, csak ezt a képet nem találom most.)
A Római Katolikus Egyház rugalmasabb és kedvesebb intézmény, mint a Kórház, ahol szülni fogok. (Fene se gondolta volna.) Előbbiben a keresztelő iránt érdeklődtem, és soroltam az összes lehetséges gubancot, de egy várjuk szeretettel-t kaptam, illetve hogy nincs semmi gond. A kórházban ultrahangra akarok bejelentkezni, már egy órája és ennyi mufurc nővel egy rakáson még nem találkoztam. Ide-oda passzolgatnak. Az előbb beszéltem egy orvossal is - biztos véletlen volt -, ő legalább kedves és udvarias volt, amikor lerázott.
Lopnak-e a postások?Lopnak! Bő egy hónapja e-bay-en vettem gyerekruhát, három csomagból egy nem érkezett meg, és ezenkívül van még néhány meg nem érkezett csomagom (ajándékok). Szóval lopnak!
Arcpiríó a Magyar Posta hozzáállása: ha nem értékbiztosított valami, akkor azért nem vállalnak felelősséget. (Azaz hallgatólagosan beleegyeznek abba, hogy a dolgozóik ellopják.) Egyébként egy postás mesélte, hogy a Magyar Postát kurvára nem érdeklik a küldemények, ők most a sorsjegy-értékesítésben látják a nagy üzletet.
... ha működik ez az ország. Szombat este megrendeltem a gyerek (bio)matracát interneten, tegnap felhívtak, hogy egyeztessék a címet és a megrendelést, ma pedig már itt a matrac. (Természetesen a tranzakció a Magyar Posta nélkül zajlott.) Olcsóbb lett, mintha bementem volna a boltba és a hátamon hazacipeltem volna, kaptam kedvezményt és szállítási díj sem volt.
Szeretném kezdeményezni, hogy holnaptól Tamás Gáspár Miklós honoráriumaiból további 2 nagycsaládot tartson el, illetve a két család helyett fizessen adót, a gyerekek iskoláztatására, nyugdíjra, közvilágításra, utak karbantartására és pártok finanszírozására. Hiszen "a huszonegyedik század elejének műszaki és gazdasági állapota szükségtelenné teszi a szükséges és eladható áruk termelésében az aktív korú összlakosság munkavégzését. [...] Minekutána lehetetlen, hogy az aktív korú népesség nagy többségének tartós munkahelye legyen, az "inaktívak" elleni "erkölcsi" támadás teljesen indokolatlan és igazolhatatlan. Nagyon kevés ember dolgozik elviselhetetlenül sokat és kibírhatatlan intenzitással, miközben a többiek kiszorulnak a kapitalizmusban "az élet vizének" számító tőke-munka kontinuumból - ahelyett, hogy (amit a huszonegyedik századi technika megenged) sokkal többen dolgoznának egyre kevesebbet (vissza kell térni a harmincöt órás munkahét követeléséhez is), és valamennyien alkotásra, játékra, gondolkodásra és élvezetre szánnák szabadidejüket, hogy emberhez méltóbb életet élhessenek végre." Illetve mivel ilyen kurva jól megy a huszonegyedik században és TGM haladó és liberális gondolkodású, hobbiból reggelente felsöpörjön egy fél kerületnyi területet, kihordja az újságot és azokat a szemét prospektusokat, összeszedje a kutyaszart, télen ellapátolja a havat, megkapálja a virágágyásokat, saját költségen megfőzze a fél kerület nyugdíjasainak ebédjét, majd kihordja nekik, és hétvégi kikapcsolódásként Somogyban árokpartokon füvet kaszáljon, mert ezeket a munkákat is el kell végezni és a nagy többségnek félremagyarázott kényszerből, lustaságból vagy éppen az élet élvezete és elmélkedés miatt nem jut rá ideje.
Az én képletes faszommal pedig ne verje a csalánt.
A civilizáció halálos veszélyt jelent a nemrég felfedezett amazóniai törzs tagjaira: a békés találkozás ellenére, az indiánok valószínűleg nem tudnának megbirkózni az olyan egyszerű betegségekkel, mint például a nátha.
Olvasom és fűzöm tovább. És valószínűleg belehalnának, ha megtudnák mit művelünk a bolygónkkal és egymással. Szép-szép, hogy csak néhány légifelvétel készült a vöröstestű emberekről, de ez már nem az a pont, ahol még el lehet dönteni, hogy beleavatkozunk az életükbe, vagy sem. Már megtettük. Már elindult az első dominó és a folyamat megállíthatatlan. A törzs tagjai látták a berregő madarat, amiben nem tudtak kárt tenni nyilaikkal. Ha soha többet nem menne arra repülő vagy civilizált (mruhhaha) ember, legendáikban akkor is élne a berregő madár. De nem hiszem, hogy évszázadokat vagy évtizedeket élhetnének a törzs tagjai értetlenül. A változás, ami körülöttük zajlik, előbb-utóbb hozzájuk is elér. Találkoznak egy másik törzzsel vagy favágókkal, akik elmagyarázzák nekik, hogyan is működnek a dolgok az őserdőn kívül és a vöröstestű emberek unokái, egy rezervátum szélén árulják majd nagyapáik nyilait. Egyébként nem hiszem el, hogy most talákoztak volna velünk először. Már biztos láttak repülőt, ami kondenzcsíkot húz az égbolton, vagy éjszaka csillagra hasonlító műholdat, és ami nekünk hétköznapi és egyszerű, csupán egy gép, az nekik maga az istenség. Vicces, hogy istenségnek gondolhatnak minket, miközben nyavalyás bacik vagyunk, akik tönkreteszik a testet, amin megtelepedtek. (Jut eszembe, ma reggel tetveket fedeztem fel a napvirágomon. Nem kímélem őket. Már vettem mérget.)
Elkeserítő hallgatni a híreket. A globális felmelegedés nem mindenkit tölt el félelemmel. Kit érdekel, hogy kihalnak a jegesmedvék mert egyre vékonyabb a jég, nem tudnak vadászni és elsodródnak, evolució vagy mifene, nézzük a jó oldalát: becslések szerint az északi sark alatt található a föld kőolajkészletének jelentős része. Minél vékonyabb a jégpáncél, annál könnyebb kibányászni. Már marakodnak, hogy kié az a terület... Az élelmiszerhiányt sem vesszük komolyan, hiszen nem jegyre adják a lisztet és nem üresek a boltok polcai, Afrikát pedig ott kúrtuk el, amikor segélyeket osztogattunk, ők meg szaporodtak, mint a nyulak. Szóval ez sem más, mint komolytalan bulvárhír, akár a popsi implant. India és Kína lakosságnövekedését és ebből fakadó élelmiszerigényt pedig nem tudjuk feldolgozni, mert milliárdos számokkal csak akkor tudunk dobálózni, ha a magyar költségvetésről van szó.
Az alapoknál kellene kezdeni. Ha a baci megöli a testet, amin megtelepedett, akkor abba a baci is beledöglik. Lehet, hogy ő lesz az utolsó túlélő, de az eddigi végtelen hirtelen bemutatja a vége feliratot és nem csak viccből.
Nem nehéz elképzelni a felháborodott tömeget, amint fújog és öklenedezik, mert éppen végignézett egy videot a csirkevágásról. Természetesen az a termetes asszonyság, aki egy kisfejszével lecsapta a két perce még tyúkól körül rohangáló ifjú jószág fejét, maga az ördög. Állatkínzó, embertelen szörny, gonosz, mert képes bántani egy cuki kisállatot. Persze, ugyanez a tömeg nyugodt szívvel válogat a szupermarket polcán a tálcás csirkemellek és csirkecombok között, és eszébe se jut, hogyan került a tálcára a hús. Nekem nincs semmi bajom az asszonysággal, én szeretem a húst és örülök, hogy elvégzi helyettem a piszkos munkát, meg is fizetem. Nekem az öklendező tömeggel sincs sok bajom, hát istenem, van ilyen, hogy valakinek gyenge a gyomra, és azt is megértem, hogyha inkább nem eszik húst. Nekem azokkal a buta emberekkel van bajom, akik ökleneznek és felháborodnak az igazság láttát, de a sült csirkével semmi bajuk.
Drágám, megnyerted a lottó ötöst, vágd fel az ereidet
Három nap telt el. A jégkorong vasárnap óta a nemzeti öntudat szívecsücske. Most már úgy beszélünk, hogy a fiúk meg a mieink bejutottak a legjobb 16 közé és ilyen nem volt hetven éve. Neveket és arcokat memorizálunk. Sokan eddig azt se tudták, hogy létezik magyar jégkorongválogatott, bezzeg a foci, de annak a pár elhivatott embernek a sikerét rögtön valami közös nagy érdemként emlegetik. Közben a múlt agyonhallgatott homályába veszik, hogy a mi nagyszerű fiaink milyen körülmények között, milyen pályákon, mennyire kevés pénzből jutottak el ide és mennyire nagyszerű emberek. Ehelyett mi esik ki a Magyar Sportújságírás Szentembere szájából, miközben repi foteljában a jövőről elmélkedik? Egyenesen egy Kár. Mert kár volt bekerülni a legjobbak közé, ahol majd jól elkalapálnak minket. Jó lett volna nekünk a B csoport, ahol nagy sikereink lehetnének, nem az A, ahol nehéz helyzetben leszünk. Sajnos, senki sem kérdez vissza, hogy ugye eddig olyan nagyon kényelmes helyzetben voltak a jégkorongozók, kedves Magyar Sportújságírás Szentembere, és te is csak azért vagy még a újságírás házatáján, mert apád vitte valamire.
Így megy ez nálunk. Pezseg az optimizmus meg a hülyeség. A kulturális tárca most éppen arra tett javaslatot, hogy internet-adó mellett 0,8 százalékos kulturális járulékot vessék ki a szőnyegek, a felsőruházat, a férfiöltöny, a női kosztüm, az ing, a blúz, de még a nyakkendő, a csokornyakkendő és a kravátli után is. És ebből az NKA majd kulturális projektecet támogat, olyanokat, mint a Taxidermia, a Fekete Kefe (amiről rendezője azt mondta, hogy nem szól semmiről) és hasonló szarságokat.
Eddig azt hittem, hogy csak én nem látom a szürke felhők mögül kiragyogó napsugarakat, de ma délelőtt a zöldségesnél ugyanazt a fáradt reménytelenséget hallottam két ember hangjában, amit én is érzek.
"A magyar politikusok "azt teszik, amihez a legjobban értenek": rövid távú előnyökért perlekednek, miközben a szerkezeti problémákkal nem foglalkoznak."The Economist: Magyar zűrzavar via index.hu
"Az elmúlt években a költségvetésekben anélkül irányoztak és irányoznak elő közel 1500 milliárd forintot gazdaságfejlesztési kiadásokra, hogy meghatározták volna a közép- és hosszú távú társadalmi-gazdasági fejlesztésének átfogó stratégiáját."index.hu - Ész nélkül költöttünk el 1500 milliárd forintot
Tegnap hiába tépte kabátomat és kócolta hajamat a márciusi hóvihar, érzem, itt a tavasz. A Monok felébredtek téli álmukból, minden női huncutságom az ő számlájukra írható. Én nem csinálok semmit - na jó, őrülten krémeket vásárolok, de ez betudható a tavaszi megújulási izének - mégis olyan kerek a világ, mint egy pöttyös labda.
Apropó tegnap. A doki bácsi azt mondta, hogy méretre készült a kis alien és ekkor a mellem nem csak a terhesség miatt dagadt, hanem az anyai büszkeségtől is.
Apropó szülészet. Ma reggel - igen, 3 héttel korábban - megpróbáltam bejelentkezni a 20. heti ultrahangra. Miután tankkal átjutottam a telefonközpontos kisasszonyon - a frász álljon belé -, és egy kedves nővérkének megesett rajtam a szíve - sok-sok locsolót neki -, sima ügy volt. Naiv ügyfélként feltettem azt a kérdést, a harmadik kórházi alkalmazottnak, aki végre az illetékes volt, hogy talán választhatok időpontot, mire a mogorva néni, azt mondta, hogy arról szó sincs, de elfogadhatom az elsőt, amit javasol. Levegővételei tovább mélyültek, amikor megkérdeztem, hova kell mennem és nem elégedtem meg a kórház nevével (amit amúgy is tudtam), hanem az épületet, sőt még az emeletet is tudni akartam. (Már most borítékolom, hogy el fogok tévedni.) Tovább növeltem rossz pontjaim számát, amikor arról érdeklődtem, hogy vajon mennyit kell majd várni, mert a boldog apuka is szemrevételezné utódját. A néni kissé kioktató hangon közölte: Érkezési sorrend van, még valamikor a délelőtt sorra fogok kerülni. (Hurrá!) Na, ez az amit soha nem fogok megérteni. Ha be kell jelentkezni, akkor miért mindenkit egy időpontra hívnak... Még szerencse, hogy terhes vagyok és itt a tavasz, mert így, ebben a hangulatban, jókat tudok nevetni az ilyen és hasonló tortúrákon. (Itt szeretném megjegyezni, hogy néhány barátommal a szokásos (siker)díjak feléért, hasznos és okos tanácsokat (megvalósítható tanulmányokat) szívesen adunk a kórház (egészségügy) hatékonyságának növelésére. Felkéréseket a "Pártoknak Pénzt Vissza Nem Juttatunk" jeligére várjuk a kiadóba.)
"Mint a söréttel lőtt törpeharcsát apportírozó magyar vizsla a vizet, úgy rázzuk le magunkról a turáni átkot, akárki meglássa, véget vetünk most már az évszázados szenvedéssorozatnak, kompország kiköt végre, konkrétan Kánaán vagy Eldorádó partjainál (ezt még nem tudtam eldönteni), az immáron egységes nemzet csillaga újra felragyog, és ha a világ legtehetségesebb népe ebben az eksztatikus egységben megindul, akkor ki állíthatná meg?" (nol.hu Uj Péter: A dominó első lépése)
"Itt állunk két év elkapkodott reformkísérlet után. Tudjuk az Őszödiből: hét lakat alatt, rohammunkában készültek a reformtervek, nehogy kiszivárogjon valami. Meg is lett az eredménye. Az egyetlen siker talán, hogy az ország értelmesebb fele felfogott annyit, muszáj lesz mozdulni. Akárhogy hívják a miniszterelnököt.
Hívják akár Orbán Viktornak vagy Navracsics Tibornak, felőlem. Nem számít, nem színház ez, és nem lokál. És akkor mi lesz? Mire készüljek 2010-ben? Megyünk a Bakonyba kincset ásni? Varázsolunk, baszod? Vagy mindent lottóból fizetünk most már?
Egy lépést sem láttak előre. Ebben az egy győzelemben sem látták meg a felelősséget és a lehetőséget. Abban a pillanatban, amikor előkerült a kérdés, hogy mennyi az annyi, szégyenletesen leszerepeltek.
Mátyás királynál – így tartja a legenda – jelentkezett egyszer egy szélhámos, aki azt állította, ő szalmából kenyeret tud csinálni. Több se kellett az igazságos királynak, tömlöcbe vetette az alkimistát, és utánadobott egy zsák szalmát. Jövő héten beszéljünk – üzente a király.
"Azt hiszem, hogy nekem kell megmondani az őszinte igazságot, úgy
gondolom legalábbis, a magyar az egy olyan nép, tehát a saját fajtámról
mondhatom, ha más mondaná megsértődnék, amelyik a múltjában azt
dicsőíti, ami nem volt, a jelenében azzal elégedett, ami nincs, és a
jövőben abban hisz, ami nem lesz."
"...politikaelméleti és közgazdasági iskolák, irányzatok szerint
az „azt tenni, amit a nép óhajt” fordulat precíz terminológiai
fordítása: „totális abszurdum, teljes lehetetlenség, merő idiotizmus”."
(index.hu, Tamás Gáspár Miklós: A szerkesztett változat)
A nap legviccesebb dolga: Bealvás előtti utolsó pillanatban még megnéztem a leveleimet, majd olyat nevettem, hogy kicsordult a könnyem és kiment az álom a szememből. Elképzeltem az egyik barátom, aki éppen kemény kézilabdásként nyugdíjas nyanyák blokkján préseli át magát. A dologban csak az félelmetes, hogy nem ő volt udvariatlan, hiszen először a dühödt sorban állók között egy elnézéssel próbált utat kérni magának, mert éppen nem akarta az egész üzletet megkerülni, de amikor keménykedésre fordult a dolog, vállal kicsit besegített.
A nap legjobb dolga: Ma kitaláltuk, hogy hova megyünk jövőre nyaralni,
de még alig merem elhinni. Pszt, csak csendben, csak halkan...
A nap dinnyéje: Egy hete a melleim képzelik magukat érett dinnyének.
Hét nappal karácsony előtt: Egyre durvább a karácsonyi őrület. Én meg megtévedt úrilány vagyok, akinek nem kellene mással foglalkoznia, mint madarakat etetni, fát vágni, mézeskalácsot gyúrni és ilyenek. Persze, azért szórakoztatom magam, de közel se tökéletes a helyzet. Egész nap diószívvirágokat kellene gyártanom, meg az uram kedvenceit a csillogó gömböket, vagy inkább keksztekercset. Ez utóbbira az öcsém is leadta a redelést, szóval megint nem fogom megúszni 3 kg darált keksz alatt. Bár már ott tartanék, hogy felteszem a (nálunk) hagyományos karácsonyi vadast...
Isten szereti a barmokat, ezért teremtett belőlük sokat, mantráztam egész nap. Taoista nyugalommal beszéltem az ideges bolgár nővel, az ideges nepperrel, az ideges autószerelővel és mindenkivel, aki a karácsonyi frászt meglehetősen idegesen viseli. Hatkor viszont eljött az a pillanat, amikor arról kezdtem képzelődni, hogy egy nyálkás hallal pofán verem azt a pasit, aki éppen a pultnál duzzog. Megfogom a halat a farkánál, meglendítem és placcs. (Lélekben meg is tettem.) Azóta szebb a világ.
Megnyugtató a tudat, hogy az öt parlamenti párt képes vállvetve egyetéreni. Valóban felháborító lenne, ha jöttment tévétársaságok az ülésteremben üres padsorokat vagy a folyosón tilosban dohányzó képviselőket filmeznének. Skandalum! Ilyen nincs, nem volt és nem is lesz. A púder mindenkinek jár! Az ott mind, tisztességes ember, csak a jöttment kamerák lencséje torzít meg a gyöngyöző homlokok homályos fénye. Lássunk inkább tisztán! A parlament majd gondosan és alaposan megszerkeszti az igazságot, hogy még igazabb legyen. Semmit sem titkolnak el, természetesen minden a szemünk előtt zajlik majd, a valóságot mutatják. Őszintén és becsülettel. Hitelesen.
Van gáz! Juhé! Persze, most se volt olyan egyszerű a menet, mert azt ígérték a gázmágusok, hogy fél 10-re az egész házzal készen lesznek, ehhez képest 20 perce érkeztek. Igen, fél 12-kor. Még szerencse, hogy a gázóra visszaszerelés 6 perc volt. Oldalast fogos sütni... majd, ha lesz időm, mert a picinyke csúszás miatt a mai napom tiszta rohanás lesz. Még szerencse, hogy eddig idegeskedtem...
Dél-amerikai szappanoperát megszégyenítő hosszúságúra nyúlik a gázszerelés. Most éppen a nyomáspróbánál tartunk és apró probléma jelentkezett azon a felszállón, amelyikre mi is kapcsolódunk. Jómunkásember hívott, hogy akkor most igazán hazaugorhatnék, mert ellenőriznék a rendszert. Nem kell többre, csak 10 percre. Különben nem is tudja mikor lesz gáz. Lassan, tagoltan elmagyaráztam, hogy több mint 10 km-re vagyok a lakástól - teleport kellene -, dolgozom és igazán szólhattak volna előre, mert akkor úgy szervezem a napomat, most viszont nem tudok és nem is akarok eldobni mindent, mert akkor nem lesz miből kifizetni a gázszámlát, amit a gázhiányos állapot idején se csökkentenek. Ugyanakkor jólnevelt úrilányként azonnal javasoltam a holnap reggelt, amikor otthon leszek, de nem arattam sikert, mert holnap másik gázszerelő-brigád érkezik a házhoz és egymással nem egyeztetnek.
Kezdek nyűgös lenni. Szeretem én a szopást, de nem ezt a fajtáját. Ha kussolok, simán befalazzák a szétrohadt gázcsövet, mint ahogy be is falazták, én nyugodt szívvel költözöm el, hiszen szóltam a főbérlőnek, látta a közös képviselő, sőt még a Gázművek is, de ehelyett én hülye mit csinálok: kérdezek. Kérdezgetek, figyelmet felhívok, aggodalmaskodom és közben nekem ettől nem lesz jobb, nem lesz több pénzem, csak ugye az a hülye felelősségérzet meg ilyenek, az nem hagy elmenni a dolgok mellett. Aztán, ha nem tudok szétszakadni, akkor meg legyen lelkiismeretfurdalásom. Most közlöm, hogy egy fenét, nem fogom másnak kikaparni a gesztenyét.
Gondoltam, ha itthon vagyok és kopácsolok a billentyűzeten, akkor írok munkanaplót, mert igen vicces, legalábbis a délelőtti tapasztalataim szerint:
(huszonhat órával korábban) tegnap reggel szólt a közös képviselő, hogy mégse aznap, hanem másnap reggel - azaz ma reggel - jönnek a jó munkásemberek, hogy megoldják a falban található szétrohadt, de ismét befalazott gázcső esetét. (Összepakoltam a konyhát, mintha költöznénk.)
(három órával korábban, 8:30) érkezett egy ember, céges nadrágban és szemrevételezte a terepet
(másfél órával korábban, 9:58) az egyik jómunkásember szétszedte a vasárnapi falat és kopácsolt a vascsövön
(most, 11:31) bő fél óra szünet után, ugyanaz a jómunkásember feltakaritotta a sittet
12:13 Megérkezik a főszaki és közli, megszoptuk. A gázművek lekötött minket (az egész házat) és vissza sem fog kötni, amíg az elöregedett gázvezetéket, régi kötéseket (hoppá!) az egész házban ki nem cserélték. Először terveztetni kell - minden lakást végig kell járni -, majd engedélyeztetni és kivitelezni. Az egész házban, minden lakásban ki kell cserélni szinte mindent. Szóval több hónapapos menet lesz és gáznak még csak híre se lesz. (Gyorsan elmorzsoltam egy imát a Távhőért és az Elműért.) Ma már semmit sem fognak csinálni - feleslegesen maradtam itthon - és a gázmesteremberek elvonultak. A kőművesek pedig nem dolgoznak, mert amíg a gázosok nem végeztek, nem tudnak haladni. Mert ugye az egész úgy kezdődöt - éppen egy héttel ezelőtt -, hogy nejlont tettek az ablakokra és elkezdték felújítani a függőfolyosót és a ház "hátsó" homlokzatát. Akkor az ígérték, hogy egy hét múlva végeznek...
Tippelgetem, hogy hány ember hagyta jóvá ezt a táskát. Ennyire hülyék nem lehetnek, sőt figyelmetlenek sem, viccnek pedig igen durva és nem hiszem, hogy üzletileg kifizetődő. Ízléstelen, bár biztos, hogy már jónéhányat eladtak a "cuki virágos" táskából...
Tudom én, hogy minden szimbólumnak van ősibb és "tisztább" jelentése, de ezt azért mégse kellene. Meg meglepődni se, amikor a Tel Aviv-i Zara-t felgyújtják a gecibe.
Csak kicsivel ébredtem a Főtávos bácsi előtt. Fél órával korábban jött és azonnal benyújtotta a számlát. Először fizessek, majd utána leengedi az egy emeletnyi vizet. Másfél órával később jöttek a vízvezeték szerelők és megcsinálták a csöpögő radiátort. - Kis női noteszemben egyre szaporodnak a mesteremberek: kozmetikus, fodrász, nődoki, víz- és gázszerelő. - Jött megint a Főtávos bácsi, hogy miután önmagát néhány felessel feltöltötte, vízzel feltöltse a rendszert is. Rutinos mozdulatokkal levegőtlenítettem a radiátorokat, viszont a srácok kivették kezemből a kulcsot és az edényt. Majd ők megcsinálják. Éppen elöntött volna az elégedettség, hogy milyen ügyesen leszerveztem mindent és már "duruzsolnak" a radiátorok, amikor csengettek. A kőműves volt. Felújítják a házat - kopácsolnak mint ezer dolgos fakopács - és éppen a bejárati ajtó mellett találtak egy szétrohadt gázcsövet és érezni a gázszagot. Szóltam a közös képviselőnek, ő szólt a gázműveknek meg a biztosítónak, és csináltam egy nagy adag szappanhabot. Amikor minden izgalom elmúlt, lementem a boltba és benéztem a postaládába is. Csak egy "értesítés hivatalos irat érkezéséről" cetlit találtam, mert a postás úgy gondolta, hogy jogosult átvevőt a címhelyen nem talált. Itt durrant el nálam a biztosíték. Egész délelőtt itthon voltam és mivel ő lusta volt feljönni, most mi rohangálhatunk a levél után, sőt rohangálhatok én, ha a pasim ad nekem meghatalmazást, mert hiába élünk együtt lassan három éve, nincs közös lakcímünk. De ez utóbbi egy másik történet, amely úgy kezdődik, hogy semmit sem tudok normálisan csinálni. Már arra is gondoltam, hogy genetikailag vagyok erre képtelen vagy éppen Ikrekségemből fakad, de általában lebeszélem magam a dolog túlmagyarázásáról, mert csak arról van szó, hogy nincs lakásunk. Ugyanakkor nem érdekel ez a lakcím dolog - igaz még akkor vicces lesz, ha terhes leszek és szülésre kerül a sor -, mert én érzem a fejlődést, az apró lépéseket. Az ugráshoz még nincs elég lendületünk, de már ezen is boszorkánykodom.
Fél éve nem olvasok horoszkópokat, még a kedvencemet sem, viszont ma reggel Tigrincs ezzel fogadott: "humm, ez a mai horoszpokunk: In less than a month, the moment you've been waiting for will arrive, complete with kudos, congratulations and an even bigger prize -- the ideal relationship situation. In the meantime, don't try to rush anything. The universe has only one rule: Nothing comes to pass until all conditions are right."
Az e-mail és az sms korában a Magyar Posta is érzi a vesztét, ezért találta ki az elsőbbségi küldeményeket - szerintem rejtett áremelés volt - és kínálnak sorsjegyet legyen szó csekk befizetésről vagy éppen levél feladásról. Régóta lepereg az "ügyintézők" hivatali pökhendisége (szerintem a képzés része) és azon sem dühöngök, hogy arany árban szállítanak levelet a tengeren túlra (a gyorsposta még drágább, az élet meg rövid). Szóval türelmesen kiállom a sorom, akár kétszer és edzem az idegeimet:
- Ukrajna? - kérdezi a kisasszony és rámutat a címzés legutolsó sorára, az UK-ra.
- Nem, Egyesült Királyság*.
- Az is a tengeren túl van? - kérdezi és céloz a korábban beadott kanadai levélre.
- Nem, Európa, Nagy-Britannia... Anglia... - megnyugszom, amikor az értelem fénye gyullad a szemében és nem is magyarázom neki a különbségeket. Most már csak az a kérdés, hogy a levelek eljutnak-e a címzettekhez, mert a Magyar Postánál sohasem biztos.
*Azóta megnéztem a Magyar Posta hivatalos Postai díjak hirdetményét, amelyben felsorolják az európai országokat, ott Nagy-Britannia és Észak-Írország szerepel.
Félek azoktól az emberektől, akik névjegykártyájukra határozott betűkkel ráírják: író, költő, műfordító, kritikus. Így sorban mindet vagy ezek közül kettőt.
Mit keres a sárgabaracklekvárban guargumi? Én úgy tanultam anyutól, hogy csak sárgabarack és cukor kell bele, és jó sokáig kell főzni. Az már nem is mondom, hogy tartósítószer nélkül elállt egy évig, tovább csak azért nem, mert elfogyott.
Az ember lánya nehezen dönti el, hogy hisztérikusan nevessen vagy hisztérikusan bőgjön, amikor pofán baszák egy döglött hallal. Ugyanígy éreztem magam, amikor arról olvastam, hogy a pozsonyi kulturális minisztérium megtiltotta az Új szónak, hogy a szlovák fővárost Pozsonynak nevezze, mert csak azon településeken lehetnek magyar feliratok és ott engedélyezett a magyar elnevezések használata, ahol a lakosság legalább 20 százaléka magyar ajkú. Pozsonyban ennél kisebb a magyar ajkú lakosság, tehát az Új szó is köteles (lenne) Bratislavaként emlegetni a szlovák fővárost.
Találtam olyan csíkos anyagot, amiből szívesen varrnék asztalterítőt - pedig utálom az asztalterítőket -, viszont az anyag 2,90 széles és hogy az asztalon hosszában menjenek a csíkok - mert csak úgy néz ki jól -, meg kellene vennem az asztal hosszát plusz kb. 25 cm-t. Ennyi - több mint 4 m2 - anyagból három 75x120-as asztalra elegendő terítőm lenne, de ebből kettő már gondolati szinten teljesen felesleges és így az egész buli meglehetősen drágává válik. A néni azt mondta, hogy a maradékból - tehát az anyag kétharmadából - varrjak ülőkéket. Az ötletre azonnal kifordultam az üzletből, viszont amíg hazafelé sétáltam, azon agyaskodtam, hogy a mi asztalunkra meg anyuék nagyobb asztalára talán pont jó lenne...
Az élet sokkal egyszerűbb, ha az ember csak ilyen jellegű problémákkal foglalkozik. Persze, megpróbálkoztam a parlamenti közvetítés napirend előtti felszólalásaival is, de az egyszerre volt nevetséges és kétségbeejtő.
A Promodban és a Mangoban kiakasztották a "sale" táblát és ennek megfelelően olyan tömeg volt mindkét boltban, mint a reggeli halpiacon. Én csak azt nem értettem, hogy miért nem dolgozott az a sok 23-35 közötti nő - itt mindenki életművész? - ahelyett, hogy próbafülkék előtt várakozik, ruhákat próbál és végül semmit sem vásárol. Mert ez volt a legszebb: a legtöbben 3-6 ruhát felpróbáltak, de végül apró fintorral és "nem tetszett" indokkal mindet visszaadták. Én találtam három vicces nyári felsőt, abból kettőt meg is vettem és most pár hónapig megint nem megyek ruha- és cipőbolt közelébe.
Már ezerszer elhatároztam, hogy nem fogok politikával és közélettel foglalkozni, de mindig van valami, amit nem lehet szó nélkül nézni. Mert halálosan nem érdekel, hogy a miniszterelnök csalódott a köztársasági elnökben, de annak nagyon örülök, "hogy Sólyom László aggályosnak tartja Horn Gyula kitüntetését, mert 1956-os
tevékenysége ellentétes a magyar köztársaság alkotmányának
értékrendjével" illetve jó tudni, hogy a tébolyban még pislákol az értelem és józanság.
Harsányan röhögött a férjem, amikor meghallotta, hogy az egér kattog, mint a "gépfegyver" - mindenki a maga eszközeivel vesz részt a csatában -, majd gyorsan telepített a gépemre egy robotot.
A clickclickclick.com-on (a negyedik fordulóban) mókás és komoly csata zajlik néhány őrült japán és magyar között. A többi ország esélytelen, a "mag" tagjai egyenként többet kattintottak, mint a harmadik helyezett ország valamennyi résztvevője. A küzdelmet a szerver viseli a legnehezebben, rendszeresek a leállások, de úgy tűnik, tartjuk előnyünket. A harmadik fordulóban is hasonló volt a helyzet, de végül kevés volt az 500 millió kattintás, mert a japánok 502 milliót csináltak. A jelenlegi állapotok szerint, a negyedik fordulóban több mint 1,5 milliárd kattintásunk van és csak cirka 150 millióval vannak mögöttünk a japánok. Nem megnyugtató az előny. Az viszont rendkívül szórakoztató, ahogyan a fordítóprogramok dolgoznak, az ellenfelek olvassák egymás fórumait és mindenről statisztikát vezetnek.
Tudom, hogy kibaszott romantikusan hangzik, de jó tudni, hogy találunk valamit, amiben képesek vagyunk annyira összefogni, mint a szervezettségükről messze földön híres japánok. A 6-3 óta híres a magyar-ír barátság - ellenségem ellensége a barátom -, de most úgy tűnik, annyit foglalkozunk a másik országával, hogy megalapoztuk a magyar-japán barátságot is.
