Szívem csücske

Ezt - Dekorötleteket csentünk - nagyon szerettem. Remek beszélgetésekben volt részem, jó volt fotózni és jó volt megírni.

Mindig a legutolsó a legkedvesebb...

Riekje Boswijk-Hummel: A párkapcsolat forradalma

Sokszor eszembe jutott, hogy mit gondol, aki meglátja kezembe Riekje Boswijk-Hummel könyvét, A párkapcsoat forradalmát. Valószínűsítettem, hogy mindenre gondol, csak a valóságra nem. Eszébe se jut, hogy éppen dolgozom.

Nagy felismeréseket nem találok a könyvben - már mindet olvastam vagy kitapasztaltam -, viszont sokszor magamra ismerek és megrohannak az emlékek.

Legtöbbször arra a lányra gondolok, aki szakközépben falta a szerelmes regényeket, de soha, senkinek nem nyílt meg, és csak most, a könyv miatt, fogalmazódott meg, hogy milyen hosszú ideig gondoltam magamról, hogy nem érem meg a fáradságot. Ezért hatódom meg már-már nevetséges mélységekig, amikor Mamusz értem jön vagy hazahoz, amikor a pasim aggódik értem, vagy valamelyik barátnőm terem mellettem, amikor beteg vagyok. Persze, az a legtermészetesebb, hogy fordított helyzetben én is megtenném, csak azon csodálkozom mindig, hogy én is megérdelem.

Nem szeretni volt a legnehezebb, hanem elhinni, hogy engem lehet szeretni, hogy nem egyedül állok a világban és a "mi"-re nekem is van befolyásom, hogy valaki számol velem, hogy valaki tervez velem.

Hiába múltam harminc, nem tudok annyi leszarom tablettát bevenni, hogy újra és újra ne ütne szíven a "nem érem meg a fáradságot". Azon már túltettem magam, hogy amióta főiskolára mentem, nem kíváncsiak, hogy hol élek, nem látogatnak meg - tudom, sok munka, fáradtak stb. -, de idén ősszel nélkülem szüreteltek és mindekivel egyeztettek csak velem nem. Apám mindig ezt csinálta. Vagy nem szólt, vagy nem volt hajlandó foglalkozni velem - többször kértem, hogy tanítson meg szőlőt metszeni, mert próbáltam ott közeledni hozzá, ami fontos volt számára -, vagy kész tények elé állított és sohasem egyeztetett velem előre. Sohase becsülte semmire, amit csináltam. Vagyis ez nem igaz. Egyszer visszahallottam, hogy büszke volt rám, amikor megkaptam az érettségi bizonyítványt, de egyébként csak ilyen mondataira emlékszem: "minek futsz, sohasem leszel olyan nagy sportoló, mint Egerszegi Krisztina", "minden hülye újságot ír", "ha főiskola helyett dolgozol és azt a pénzt számolom, amennyibe ez került, már lenne egy lakásod".

Sohasem volt lehetőség

Bő egy évvel ezelőtt, amikor az Egész lényeddelt olvastam, sokat kutattam és telefonáltam, hogy összehozzak egy találkozót és egy interjút, de valahol mindig elakadtam. Egy ideje viszont nem csinálok interjúkat és el is felejtettem a dolgot, csak ma, amikor Polcz Alaine halálhírét olvastam, jöttem rá, hogy kifutottam az időből.

Drágaságom, életművésznő

Reggeli mosogatás majd kerékpározás - rekord idő alatt értem ki -, nyolc óra a boltban és rengeteg telefon, egy kávé a Gloriában - egy atomtámadást is mosolyogva néztem volna végig -, mozi: Drágaságom (Hors de prix) - mókás darab -, séta szélben és esőben - egyetlen lélek sincs az utcán -, fél óra forró zuhany, meleg puha zokni és most írok egy cikket a filmről.

Ne izgulj értem, játék az élet, mondom!

Szicíliai kalandok

Felnőttet játszom

Nagyon szerettem a Lakberendezési boltok mustrája cikk anyaggyűtjétést, fényképezését és írását. Most rendeltem az univerzumtól sok hasonló munkát.

Legjobb mellékszereplők

Jamie Foxx, Beyoncé Knowles és Eddie Murphy neve szerepel a Dreamgirls plakátján, Jennifer Hudson nem fért fel. Beyoncé Knowles szép és kecses, bármit el lehet vele adni, Jamie Foxx a Ray-ért már kapott egy Oscart, Eddie Murphy a "filmtörténet legsikeresebb afroamerikai színésze", de ki a fene Jennifer Hudson? Az American Idols döntőseként tűnt fel, korán kiesett és az igazán nagy dobása ez a film volt. Nem csak nemzetközi ismertséget hozott neki és hangjának, de már bezsebelt legjobb női mellékszereplőként egy Golden Globeot és egy Oscar jelölést. Legjobb férfi mellékszereplőként Eddie Murphy kapott Golden Globeot és jelölést az Oscarra. Beverly Hills-i zsaru-t még sohasem jutalmazta így a szakma, viszont az is tény, hogy egyetlen filmjében sem volt ennyire jó.

Comment nélkül

Mindent a mélytorok-technikáról

Tudtam, hogy mindenkinek határozott véleménye lesz és bevallom, nekem ez tetszik. Iszonyú unalmas lenne a világ, ha mindenki mindenkivel egyetértene. Az idők során megtanultam nyitottan fogadni és tiszteletben tartani mások véleményét, akár egyezett, akár különbözött az enyémmel. Vitatkozni jó, utálkozni felesleges!

Megint egy életemben első: Moulin Rouge. Na nem a színpadon pörögtem a csövön, ha 10 évvel fiatalabb lennék, biztos ezt is ki szeretném próbálni, hanem Rúzsa Magdi szülinap és lemezbemutató buliján voltam. Elképesztően gyönyörű a Moulin Rouge plafonja, Magdival jó volt beszélgetni, kaptam egy "jó ember vagy" bókot, a buli lapos volt és ismét nőiességem teljes tudatát élveztem, amikor az egyik médiagecivel – én csak patkányként emlegettem – majdnem flörtviszonyba keveredtem. Valami megint van a levegőben, érzem, de nem szívcsakra, hanem munkacsakra környékén érzékelhetők változások.

Ebéd helyett lenyomtam három filmet. Az első a nyelvtörőnek is beillő Terhelt Terkel dán animációs film volt. Mostanában vonzom a nagyon beteg emberek nagyon beteg alkotásait és ilyenkor mindig érzem, hogy mégiscsak remek hely ez a bolygó. (Nagyon-nagyon remek könyvet olvasok és pár nap múlva jelenik meg a szerző újabb könyve, de erről majd máskor.) Megnézetem még Politzer Péter Csendes éj című rövidfilmjét meg Robert Altman utolsó alkotását Az utolsó adás, de katartikus élményt egyik sem okozott.

Terveim szerint a délután karakterek rendezgetésének és adventi koszorú készítésnek szenteltem volna, de a Vörös Oroszlán teaházban találtam magam egy jó kis beszélgetésben.

Valamikor emlékezni jó. Valamikor emlékezni kell. Néha pedig újra és újra el kell ismételni, hogy ne felejtsük el...

Apám megint nagyon "büszke" lenne rám. - Ő a rockereket mindig a legbolondabb embernek tartotta, zenéjüket és megjelenésüket pedig botrányosnak. Sohasem volt rockzenekarokért rajongó pasim, akit bemutattam volna neki. (Nem sok pasimat ismerte, szám szerint kettőt.) - Ma a Tankcsapdával, jobban mondva annak két tagjával (Lukáccsal és Fejessel) reggeliztem. Régen volt ilyen vidám délelőttöm. Ezek után kit érdekel, hogy esik az eső?

Először csudaszép képeit találtam meg, utána elolvastam életrajzát, és tudtam - majd ez igazolódott is -, Krajcsik Zsolt történeteire érdemes odafigyelni.

Ezzel az egésszel, úgy cakpakk, az a baj, hogy a legjobb történeteket - amit majd az unokámnak is mesélni fogok - nem lehet még az élmény hevében megírni, még akkor se, ha már most tudom, hogy a cikkben sem jelenik majd meg. Pedig ma is remek néhány órát töltöttem egy teaházban. Olyan jól éreztem magam, mint azon a nyári napon, amikor Pierrot-val piknikeztünk a Szent István Parkban, vagy Ákossal, vagy Réz Andrással beszélgettünk egy kávéházban. A mai napról tehát annyit, hogy Vegyél nekem botot!

Ez életem egyik legmókásabb munkája.