Péntekre, az esti karácsonyi ünnepségre egészen elkapott a karácsonyi hangulat, igaz, csak két meggyes Rézangyal után nőtt meg bennem annyira a kommunikációs kényszer, hogy ismeretlenekkel is szóba álljak. Persze, nem voltak egészen ismeretlenek, mert évek óta együtt járunk sajtóvetítésre. (Így volt ez D-vel is. Heti kétszer vagy többször ültünk egy moziteremben, de végül kismama jógán kezdtünk el beszélgetni.)
Szóval ez a hét mozizósra sikeredett. Volt Avatár, Továbbállók, Derült égből szerelem és Mindenki megvan.
Talán az ünnepségen kicsit sokat emlegettem a fiam, de úgy érkeztem haza, hogy értelmes, szeretni való nő vagyok és ezt már majdnem elfelejtettem. (Még mindig meglep, ha szeretnek és figyelmesek velem...)
Imádtam, hogy kopog a csizmám sarka a fagyos téli éjszakában...
Láttam és olvastam a Coraline-t. Filmben jobban tetszett, mint könyvben. Láttam még a Marley meg én-t is. Szerettem. Olvastam Révaitól a Beszélgetések nem csak gyerekekről-t, Ransburgra és Vekeryre mindig kíváncsi vagyok, minden kérdésemre választ találtam, most meg Feldmártól a Szabadság és szerelem három előadást olvasom, de megint megfogadtam, nem kell többet olvasnom tőle.
Zsombor egyre nagyobb teret foglal el a lakásban. A pasi csinált egy nagy polcrendszert, ahova elpakolhatom fontos semmiségeimet. Négy év alatt rengeteg dolog jött össze.
Régóta vártam egy ilyen jó filmre, mint a Gettó milliomos (Slumdog Millionaire). Hibátlan a forgatókönyv, a rendezés, a zene, a szereplők. Csak azért vagyok irigy, mert nem nekem jutott eszembe a könyvötlet.
Utána átsétáltam a Margit hídon. Fújt a szél, hideg volt, de boldog voltam. Kicsit olyan volt, mint régen, de egészen mégsem, mert a fiam és a pasim itthon várt.
Benjamin Button különös élete
(The Curious Case of Benjamin Button) nagyon szép film (és nagyon hosszú is), igaz a mögöttem ülő médiamunkásoknak nem tetszett. Persze, amióta anya (még ízlelem a szót) vagyok, sokkal érzékenyebben reagálok az anya-gyerek, szülő-gyerek és szerelem témákra. Konkrétan hozom a terheskori formám és bőgök.
Felkavaró film. Először akkor kezdtek csorogni arcomon a könnyek, amikor Benjamin elviszi az apját napfelkeltét nézni. Utána volt egy kis szünet és csendben csodáltam a Robert Redford-os és James Dean-es Brad Pittet.
Benjamin Button (Brad Pitt) különös férfi. Aggastyánként születik és újszülöttként hal meg. Szerencsére a szexes jelenetek azokra az éveire estek, amikor ajtószaggatóan jól néz ki.
A napok egyformák és a nem egyformaság a monotóniában eltűnik. (Vagy csak molylepkésedett az agyam. Ki tudja?) Etetéstől etetésig tart egy periódus. Ami nappal 3-4 óra, éjszaka, ha szerencsém van, 6. Reggel korai ébresztő, majd reggeli lebegés, tízórai, majd játék, jó időben séta, ebéd, délutáni alvás, néha nekem is, uzsonna, játék, fürdés, vacsora, gyerek alszik, én pedig próbálok mindent megcsinálni, amit napközben nem tudtam.
A hét mélypontja egyértelműen az volt, amikor cipóra dagadt a térdem és álló nap görcsölt a vádlim. Menni alig tudtam, most már csak húzom a lábam.
A hét kiruccanásából kettő is akadt. A csajok háborúja
(Bride Wars) és a
Volt
(Bolt).
A hét "csimborasszója" viszont egy beszélgetés és egy ölelés volt. D-vel loptunk néhány percet, régen tea mellett beszélgettünk, most lopunk rá időt, de a felismerések ugyanolyan mellbevágóan simogatóak. H-val pedig búcsúzkodtunk, szerettem, hogy bármikor beugorhatott, de visszaköltözött a tenger mellé.
Csak azért, hogyha évek múlva fontos lesz, mikor láttam a Cincin lovagot
(The Tale of Despereaux) és a Négy karácsonyt
(Four Christmases), akkor tudjam, hogy tegnapelőtt és tegnap. Egyébként mindkettő jó és a Cincin lovagot elkezdtem felolvasni Zsombornak. Rájöttem, így tudom a leggyorsabban és legegyszerűbben elolvasni. Azon pedig igazán meglepődtem, hogy a fiam 3 (nyúlfarknyi) fejezetet élvezettel és csendben hallgatott végig.
Az Empire magazin összeírta a 100 legjobb mozikaraktert. Hosszú téli estéken lehet csemegézni a listából. Érdekesség, hogy az én kedvenceim: Buzz "A végtelenbe és tovább" Lightyear a 94., Keyser Soze (Közönséges bűnözők/The Usual Suspects) a 69., Amelie Poulain a 45., Maximus Decimus Meridius a Gladiátor a 35., a többiről, az első húszról, viszont nem mesélhetek, mert akkor oda a nőies sejtelmesség.
Közben arra gondoltam, hogy kellene csinálni egy magyar listát is, de kis ország vagyunk és a magyar filmekről elég vegyes érzelmekkel tudok beszélni, ezért legyen csak egy 20-as lista. Sőt, még nagy bátorságot is találtam valahol és megkérdezlek téged nyájas olvasó, írd meg nekem, hogy szerinted, melyik a 20 legjobb magyar mozikarakter. Egy-egy javaslatot, vagy hosszabb-rövidebb listákat a myreilleblog[kukac]gmail[pont]com-ra lehet küldeni. Olykor mufurc vagyok és nem lehet kommentelni a blogomon, de most örülnék, ha sok levél jönne. A határidő pedig december 6, mert az egy jó nap.
Mondom, hogy szórakozás a munka. Délelőtt anyu vigyázott a kölyökmackóra, én pedig moziba mentem. (Igen, merőkanállal eszem az életet.) A Madagaszkár 2 (Madagascar: Escape 2 Africa) nagyon vicces, de sutább, mint az első rész.
Kimenőt kaptam a pasiktól. A magasabb korán hazajött, a pelenkás pedig mintagyerek volt, pedig mindkét combjába kapott oltást, de csak kicsit sírt, utána viszont boldogan mosolygott. (Remélem, ezt a molylepke agyat kinövi.)
Moziba mentem. Szórakozás a munka. Éjjel a parton (Nights in Rodanthe). Nem volt elviselhetetlenül rossz film, de nekem legjobban a ház tetszett:
Most éreztem először, hogy megváltozott az életem. Ott voltam a régi életemben, a megszokott helyemen a moziban és már nem volt ugyanaz. Utáltam, hogy mások nem látják rajtam a változást, a filmben is az anya-lánya viszonyon bőgtem legjobban, szerelem nekem már smafu (na jó, ez erős túlzás, de ez költői túlzás, hogy a lényeg ne vesszen el a halálpontos definícióban). Ott kattogott a fejemben, hogy "tegyél szert egy lányra is"... Aztán abba gondoltam bele - figyelem! spoiler! -, hogyha meghalna a pasim én már nem akarok szerelmes lenni, illetve nem hiszem, hogy tudnék. A rossz gondolatokat azonnal elhessegettem és inkább arról álmodozom, milyen lenne családilag végigautózni Hatteras Islandon. Mindenesetre felírtam az "ebben az életben egyszer ide el szeretnék jutni" listámra és szent fogadalmat tettem lottózásra.
Batmant halálosan unom, így A sötét lovag bemutatójára el se mentem, viszont a Hellboy újabb részét nem szerettem volna kihagyni. Egészen más a
Hellboy II - Az Aranyhadsereg
(Hellboy II: The Golden Army), mint amire számítottam. Nagyon vicces, de nem nagyon izgalmas, mert kiszámítható. Egyébként Hellboy megfogalmazta a párkapcsolatok lényegét: "Én az életemet adnám érte, ő pedig azt szeretné, ha mosogatnék."
A Múmia - A Sárkánycsászár sírja
(The Mummy: Tomb of the Dragon Emperor) nem olyan jó, mint ahogy vártam. Azt hiszem, hogy mindent elmond egy kalandfilmről, hogy a legizgalmasabb(nak szánt) csatajeleneten elaludtam és a záró (romantikus) képsorokat hangos röhögés kísérte.
De legalább belefértek két órába, nem mindenkinek szokott sikerülni...
WALL-E aranyos és kedves. (Szögletes robot E.T.) Nem csak a robot jópofa, hanem az egész film, bár nekem a mozi eleje jobban tetszett, mint a vége. Utálom, ha túl sokat beszélnek egy filmben és mindig tetszik, ha a képekkel mesélnek, nem pedig monológokkal. Szóval ez jó pont, viszont sci-fi rajongóként akadnak hibák a forgatókönyvben.
Mozihoz is kellene adni használati útmutatót. A Mamma Mia!-hoz elég lenne annyi, hogy vedd könyedén, semmi sem halálosan komoly, viszont készülj a legrosszabbra, úgy csak kellemes meglepetés érhet. A film kicsit nyálas, kicsit giccses, viszont szórakoztató és Meryl Streepért mindenképpen érdemes megnézni. Nem tudom, hogyan működik ez a nő, de félelmetes.
Ja, és készülj fel, a film hatására egy hétig Abba slágereket fogsz hallgatni...
Banki meló (The Bank Job) akkor is jó lenne, ha nem Jason Statham játszana benne, így meg hogy igen, simán üti az aktuális kedvencemet a belga csokis csokifagyit. Az élet megint bizonyított, hogy jobb forgatókönyveket ír, mint a forgatókönyvírók, a "krimi" alapja ugyanis igaz történet. Van benne minden, mint a búcsúban: démoni szépség, eszes rabló (ki más játszhatná, mint Statham), feka gengszter, kémek, sok-sok rossz fiú, sok-sok titok és sok-sok átverés.
"Terhes nő ne legyen válogatós, nekem jöhet Will Smith és Jason Statham is."
Statham imádatom biztos alapja igencsak repedezett, amikor az egyik jelenteben a csaj (a démoni dög) magasabb volt nála. Utána persze mindig Statham volt a magasabb, csak hát a dolog szépséghibája, hogy amikor mentek, biztos, hogy nem állt sámlin, az egyéb jeleneteknél viszont (ezek után) elképzelhető.
Úgy tűnik A boldogság nyomában óta Will Smith folyamatosan mellényúl vagy csak a forgatókönyvek elejét olvassa el, mielőtt elvállalja a filmet. A Hancock jól indul, akárcsak a Legenda vagyok, de a végére sablonosan ellaposodik, és végül úgy jöttem ki a moziból, hogy egy-két poént leszámítva semmi extra.
A művész önkifejezésének nem csak értelmezésével, de befogadásával is rendszeresen kétes helyzetbe kerülök. A My Blueberry Nights - A távolság íze (My Blueberry Nights) még csak-csak jólesett, de a I'm Not There - Bob Dylan életei (I'm Not There) megakadt a torkomon. A művészet elefántcsontornyának valószínűleg csak a pincéjébe nyertem bebocsátást, mert a Wanted pont olyan film, ami éppen nekem való. Nem hiszem, hogy kismama kalauzok ajánlanák, mimóza lelkűeknek én sem, de ez a mozi annyira brutális és halálosan komoly, hogy szórakoztató. Angelina Jolie született Lara Croft, James McAvoy pedig az újgenerációs Neo.
Nem is emlékszem, mióta vártam a Kung Fu Pandát. Nem olyan, amilyennek elképzeltem, de ez persze csak azt jelenti, hogy a forgatókönyvíróknak színesebb és élénkebb a fantáziája, mint az enyém. Regneteg nagy dumát meg akartam jegyezni, viszont a film végére mind kiesett a fejemből. Meg kell még nézni néhányszor.
Jó tanács a filmhez: nem kirohanni a moziból, amint elkezdenek jönni a betűk, hanem tessék megvárni az utolsó utáni jelenetet is.
Egyébként a nap mondata Lackfi Jánostól származik, semmi köze a filmhez, de nekem nagyon tetszik: "Időnként minden madzagon támad egy kis gubanc."
Sohasem tudom eldönteni, hogyan állok Máraival. Néha lenyűgöz (Füves könyv), néha az idegeimre megy (A gyertyák csonkig égnek). Ugyanez a kettőség jellemezte az Eszter hagyatékát is, tehát telitalálatosan márais a film. Gyönyörű képek, remek színészek, de a történettől idegbajt kaptam. Nem bírom én ezt az apatikus önfeláldozást, a csendes, de elkerülhetetlen végzetet. Engem olyan "olcsó" hollywoodi dolgokkal lehet megfogni, mint pl. a jellemfejlődés.
A boldogító talán (Made of Honor) nem volt se túl jó, se túl rossz, tipikusan egynek elmegy mozi, viszont hatására újabb úticél került fel a listámra. Skócia. Egyszer oda (is) el akarok menni.
Mozi után Tigrinccsel elmentünk a Margitszigetre, a Dunának egészen tenger illata volt, és hajtogattunk csónakot kívánsággal. Így kezdőtött: Kedves Univerzum! Idén nem kértem utazást, de pontosítottam - mit, hogyan, mivel - és emeltem az egyik tavalyi kívánságomat, azt amelyik csak részben valósult meg, de persze első helyre a gyerek került. Vicces csak az volt igazán, hogy este, amikor meséltem a pasimnak a kívánságcsónakot, akkor szinte szó szerint ugyanazokat sorolta, amelyeket én ráítram a csónakra, pedig az egyikről azt hittem, hogy olyan titkos vágyam, amiről senki sem tud. Még ő sem.
Sárga papírcsónakomat a tenger felé sodorta a Duna. Néhány lépésig együtt haladtunk, de végül magára hagytuk a csónakokat és mindenki ment a maga dolgára. Én haza aludni. Kellemesen hűs volt a délután és sok-sok pisiléssel szabdalt, zaklatott éjszaka után végre igazán jót aludtam.
Ébredés után B. jött fel hozzám, észrevétlenül beszélgettünk át (megint) néhány órát. Vanília fagyit ettünk meggyel és piros ribizlivel, most pedig nekiállok dolgozni.
A nap szállóigéje viszont egy tankönyvből való:
"Egy váratlan fékezés következtében két jármű összeütközik.
Szabálysértést követ-e el az a vezető, amelyik így szól a balesettel érintett partneréhez:
- És elismeri, hogy elém vágott? Elismeri vagy szétvágom az agyát!"
Őrült nagy sci-fi éhségem van és megnézek mindent, aminek a hivatalos műfaji besorolásánál feltűntetik ezt a kategóriát. A képregény múlt pedig két plusz pontot jelent. Tehát emberi számítás szerint A hihetetlen Hulk (The Incredible Hulk) egészen jó film lehetett volna, de végül úgy éreztem magam, mint a nagyobbacska csemetéjével mozizó megrettent anyuka, aki nem érti, hogy mit keres a sötét és hideg teremben, és mikor ér véget a mozivásznon futó hülyeség, ami minden kategóriában gyenge.
A film legkatartikusabb pillanata kimerült annyiban, hogy megállapítottam, én is "ilyen" verandát szeretnék, csak nem az utcára, hanem a kertre nézzen. (Kép nincs, de megjegyeztem.)
A Narnia Krónikái - Caspian herceg
(The Chronicles of Narnia: Prince Caspian) nem rossz, viszont sokszor komolytalanul komoly és ilyenkor mulatságos. Az alkotók nem fecsérelték a "drága műsoridőt" az "előző részek tartalmából" fejezetnek, de ugye amíg kussol a néző és az emlékei között kutat, hogy ki kivel van, addig nem kritizálja a filmet.
A Szex és New York
(Sex and the City: The Movie)
sokkal jobb, mint azt az imdb-s 4,8-as értékelés sejteti. Anno nem néztem a sorozatot, mert egy időben nem volt tévém, majd amikor már volt, láttam vagy öt epizódot, de azért nem néztem rendszeresen, mert halálba idegesített, hogy az emberek szemében a női újságíró olyan, mint Carrie Bradshaw - pedig soha, de soha nem tennék egy madárfészket a fejemre -, ráadásul túl sokszor hasonlítottak Samantha Jones-hoz. Na jó, ez utóbbiban talán némiképpen igazuk volt, de akkor is hogyan hasonlíthatnak egy kitalált karakterhez? Nem tudják, hogy amit a tévében látnak, az fikció és csak hasonlít a valósághoz? Még akkor is fikció, ha a sorozat alapjául Candace Bushnell önéletrajzi ihletésű írásai szolgáltak, amelyek a The New York Observerben jelentek meg.
Az Egyszer (Once) nagy baklövés volt részemről. Másfél órás videoklipnek éltem meg a filmet, amely állítólag filmdráma és az imdb-n sok pontot kapott, és aminek én a jelentős részét átaludtam. Pedig olyan jól indult a film. Dublin - Jé, mindjárt jön a Monsoon, hogy be mennék oda, és igen, azon az utcán is sétáltunk... - egy-két jó poén, majd sok-sok ének. Ez utóbbi borzasztó volt. Nem kötnek le az éneklő főszereplők a Pomádé óta.
A másik Boleyn lány (The Other Boleyn Girl) viszont nagyon tetszett. Natalie Portman és Scarlett Johansson tökéletes Anne és Mary Boleyn szerepére, és film forgatókönyve is zseniális. Kötelező "tananyag" lehetne minden nőnek, aki nem érti a férfi-nő kapcsolatot, aki nem érti, hogy ugyanaz a férfi az egyik nőért miért ad fel mindent és mégis miért gyűlöli meg, a másikat pedig miért szereti végtelen szeretettel.
Még mindig kedvelem (még mindig nem unom) a szépen fényképezett, női sorsokat bemutató finom filmeket. Éppen ezért a Karamell
(Sukkar banat)-t is nagyon szerettem. Okos és szép film, de semmit sem magyaráz túl.
A Gyilkosság online
(Untraceable) az ember sötét, arctalan és névtelen oldalára épít meg egy őrült ötletre. A mozi maga nem túl jó, szokásos thriller, de mégis jó volt utána kilépni a napsütésre.
Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull) nem akkora durranás, mint amikor Harrison Ford először indult kincset keresni, de nagyon szórakoztató. Sem a film, sem az alkotók nem veszik túl komolyan saját magukat, így okot adnak a felhőtlen nevetésre, és a látvánnyal sem fukarkodnak. Közben a mozi nyomokban tartalmaz Csillagkapu utánérzés, de ez csak azokat fogja zavarni, akik ragaszkodnak az evolúciós elmélethez. Spielbergék megteremtették a hidat múlt és jövő között, szóval elég nagy tétben merek fogani, hogy lesz folytatás... Két gondom volt csupán: az egyik, hogy nagyon hosszú volt és a kölyökkel nem szeretünk ennyit ülni, a másik pedig, hogy sokszor a Star Wars átdolgozott zenéje szólt.
Fene se gondolta volna, hogy Anna Gavalda könyvéből, az Együtt lehetnénkből (Ensemble, c'est tout) készült filmetEgyedül nem megy címen forgalmazzák itthon. Hiába vártam már egy éve, hogy végre a hazai mozikba kerüljön, szépen elbaltáztam a sajtóvetítését. Még szerencse, hogy olvasok blogokat, különben örökre lemaradtam volna. Ezután pár perc alatt megszületett a döntés, takarítás helyett délben moziba mentem.
Kedvenc könyvből készült filmmel mindig elfogult és szigorú vagyok, viszont az elmúlt egy év elhalványította a könyv emlékét, így nagy reményekkel ültem be a moziba. Hülyeség volt. A film felületes és minden apró mozzanat, ami a könyvben lényeges volt és szépséges, kimaradt. A mozi ugyanolyan snassz lett, mint a magyar címe.
Éppen olyan volt, mintha borzasztóan rossz képeket nézegetnék az Aran-szigetekről, de én nem is a tényleges képeket nézném, hanem saját emlékeim között sétálgatnék. A mozi hiányzó részeit is kitöltöttem az emlékeimmel.
Úgy vagyok Kevin Spaceyvel, mint Gombóc Artúr a csokoládéval, mindig szeretem. Csak miatta mentem el megnézni a 21 - Las Vegas ostromát
(21). A film egyébkén pont olyan, amilyennek vártam: csavaros és gyerekes. Megállapítottam, hogy öregszem, mert az egyetemista csínytevések és szerelmek nem hoznak lázba.
A Kis Vuk nálam hendikeppel indult, mert még mindig ott tartok, hogy "Fürge rókalábak, surranó kis árnyak,
Hipp-hopp, jön Vuk.
Híres nagy vadászok, jobb, ha félreálltok,
Hipp-hopp, jön Vuk.
Ő az éjszakától sohasem fél,
Bár a sűrű erdő csupa veszély,
Azt beszélik róla, ravasz, mint a róka,
Jön, lát, győz, fut.
Felragyog az ég is, felkiálltok én is:
Hipp-hopp, jön Vuk!" és a Dargay-féle Vuk örök kedvencem. Ehhez képest a Kis Vuk nagyon modern(nek tűnik) és a mai trendeknek tökéletesen megfelel(het, hiszen a varázsszó a 3D), kellőképpen cuki. A "magyar hangokkal", a zenével és a forgatókönyvvel viszont egyértelműen elégedetlen vagyok. Tudom, tudom, a mostani generációnak a Kis Vuk lesz az etalon (szegények), a régi Vuk pedig őskövület.
Nem emlékszem a napokra, dátumokra még annyira sem, csak időtlen hangulatok ragadtak a fejemben. A temetés télen volt, most viszont már tavasz van. Pedig, ha jól belegondolok, még csak 6 nap telt el. Valaki ennyi idő alatt megteremtette az egész világot. Amikor bezárunk, még süt a nap. A kedvenc műszaki hiba megállapításom a "sksh". A pasim világosított fel, hogy ez a "se kép, se hang" hibajelenség (szakmai) rövidítése. Én is ilyen sksh vagyok. Őrülten sodor az időfolyam. Nem emlékszem a hétfőre, a keddre, de a szerda és a csütörtök is évtizedek homályába veszik. Voltunk moziban, megnéztük a Bolondok aranyát (Fool's Gold). Semmi extra. Könnyű, vicces, könnyen felejthető. Keltem hatkor, írtam cikket, húztam tiszta ágyruhát, mostam, takarítottam és megint ott tartok, hogy mosni kell és takarítani, gyúrtam tésztát, sütöttem fekete olívás tésztát, elfogyott a balzsamecetes fokhagyma és a receptet sem tudom. Néztem gyerekruhákat, paráztam, mert túl pici a hasam, nyünyörögtem, mert nem tudok rendesen aludni. Beugrott D a rá szabott kosztümben és nagyon felnőtt volt és nagyon csinos, és eszembe jutott, milyen távoli már, amikor Győrben pulóvert cseréltünk és milyen jó harmincasnak lenni. Ugyanaznap találkoztam B-vel, néztünk mexikói képeket és ittunk teát, de még mindig reggel volt. Ugyanaznap délután pedig H-val találkoztam, röhögtünk, sétáltunk, ittunk kávét és párhuzamosan olvassuk ugyanazt a könyvet. Aztán ott az ecet, ami Ferihegyen maradt és én ennek nem örülök és nem tudom, hogy mikor leszek majd én is Ferihegyen, hogy H-val a tengerparton sétáljunk. A Duna-parton elsétáltuk leánykorunk utolsó pillanatait, a tengerpart pedig már olyan anyás dolog lesz. Másik ország, másik dimenzió.
Tévedtem. Nem az egész filmet, csak a végét bőgtem szét. Az Út a vadonba (Into the Wild) nagyon jó, szép és fájdalmas mozi. A film "tanulságát" mindannyian hallottuk már, de olyan ritkán fogalmazzák meg ilyen egyszerűen, de mégis plasztikusan. Christopher McCandless élete valóban filmre illik, de ...
Rám most, érthető okokból, leginkább a szülő-gyerek viszony bemutatása hatott. Szinte már feldmáros, hogy a szülő a legnagyobb jószándék hitével és álarcával, mibe képes belekergetni gyermekét. A film közben olykor-olykor némán felsikoltottam: Istenem, kérlek segíts, hogy ilyet sohase tegyek...
A véletlen margójára a valóság és a képzelet összemosódásáról
Vannak olyan esték, amikor valaki egy láthatatlan, de súlyos kendőt terít a vállamra. Ilyen volt a tegnapi is. Hétfő esti hangulatban - CSINY (New Yorki-i helyszínelők nélkül) - unatkoztam a keddi estén és kapcsolgattam a tévét. Először jobbról balra, majd vissza, végül rászántam magam egy egész körre, mit számít már nekem, jöhet a kínai csatorna és a mezzo, úgyse lesz már jobb ez a mai este. A Zone Europán viszont megálltam és bambultam a zöld betűket a fekete háttéren. Amikor megjelent a felirat, The Piano, nagyot dobbant a szívem, de amilyen ökör vagyok, csak a második jelenetnél ismertem fel az egyik kedvenc filmem. A világ a helyére került, mintha egész este erre a filmre vártam volna. Összevackolódtam és ezredszer is megnéztem. A pasimnak viszont egy életében első volt, viszont azóta néha arra figyelek fel, ahogy a film jellegzetes dallamát fügyüli. Bár nekem gyakran eszembe jut a film és Michael Nyman filmzenéjét is gyakran hallgatom, az utóbbi időben kicsit nagyobb figyelmet kap, mert Isabelle Delobel és Olivier Schoenfelder műkorcsolyázók az egyik kűrjüket a filmzenére futják, sőt még a jelelést is használják. Illetve, ha már itt tartunk, pár napja nyertek a göteborgi jégtánc világbajnokságon. (Nem kedvelem a korcsolyaközvetítéseket, de eddig kétszer láttam azt a bizonyos kűrt.)
A zongoralecke (The Piano) olyan volt, mint amilyennek szeretem és még mindig nem unom, viszont nincs benne az a rész, amelyet olyan sokszor emlegettem. Vagy legalábbis most nem volt benne. Nem tudom, hogy az emlékeim és a képzeletem tréfált meg vagy ebből a tévés verzióból maradt ki a gödrös jelenet. Mindenesetre furcsa, hogy a gödörbe sikítós jelenet élénken él az emlékezetemben, viszont nem tudom, hogy a tegnap esti filmben melyik két jelenet közé illeszteném.
A bakancslista
(The Bucket List) éppen olyan jó, mint ahogyan vártam. Igaz, hogy a forgatókönyv gyenge, főként klissékből építkezik, de Jack Nicholson és
Morgan Freeman párosa verhetetlen. (Természetesen ezt a filmet is végigbőgtem.)
Írnom kell egy bakancslistát. Egy listát azokról a dolgokról, amelyeket szeretnék megtenni, mielőtt feldobom a bakancsom...
Úgy emlékszem, a Step Up kimaradt az életemből, illetve ha mégsem, akkor úgy elfejeltettem, mintha sohasem létezett volna. Tehát a Streetdance - Step Up 2. (Step Up 2 the Streets) mozival kezdtem. Borús, esős szombat délutánra vagy délelőttre kellemes és kellemesen illékony.
Nem is tudom, hogy Hortont, az elefántot, vagy pedig Kifalva polgármesterét szerettem a legjobban, de a Horton (Horton Hears a Who!) mesefilm azonnal a kedvencem lett.
Herótom van a Harry Potter klónoktól és A Gyűrűk Ura utánérzésektől. Persze, tudom, hogy meséből sohasem elég, és újat hozni a tündérek és mumusok világába szinte lehetetlen - habár Neil Gaiman Amerikai istenek című könyvét azért érdemes lenne átlapozni annak, aki fantasyra adja a fejét -, viszont A Spiderwick krónikák (The Spiderwick Chronicles) sokkal jobb, mint amire számítottam. A történet nem bonyolult, de legalább könnyű, kellemes, látványos és olykor vicces is. A méz és a paradicsomszósz leleményes "felhasználásáért" emelem kalapom a szerző előtt, igaz, már akkor megszerettem a filmet, amikor megtudtam, hogy öt vékony kötetecskéből egy filmet csináltak, nem pedig végtelen filmfolyamot.
Most már ilyenek lesznek a mesék és ez szomorú: Az anya nem azért költözik új házba három gyermekével, mert apjuk hősi halált halt vagy nemes cél érdekében nyakába vette a világot, hanem mert az apa összeköltözött a egy másik nővel. Még szerencse, hogy a tündérekben lehet bízni.
Az Eastern Promises - Gyilkos ígéretek
(Eastern Promises) jó mozi, de nem nagy szám. Egyszerűbb bármelyik Agatha Christie regénynél, könnyű volt mindig egy lépéssel a film előtt járni. Tetkó őrülteknek viszont kötelező.
Most szólok, idióta nőkön idióta delfinek jelentése egyszerű: hülyeség, egyébként pedig
Nyikolaj Luzsin (Viggo Mortensen) tetoválásai a Gyilkos ígéretekben (forrás: Budapest Film) - azaz tetkó értelmező és kis orosz nyelvlecke.
1. Mellkas – Krisztus a kereszten – jelentése: a tolvajok hercege, magas rangot jelent, nem vallási értelmű, hanem arra utal, hogy a hatóságok elnyomták és megbüntették, akárcsak Jézust.
2. Gyomor jobb oldala – Halál a kaszával – jelentése: az illető gyilkos
3. A kasza alatti felirat: Пусть будет сном что пережито мною – Legyen álom, amit átéltem (Az alatta lévő félhold Viggo Mortensen saját tetoválása…)
4. Gyomor bal oldala – Madonna nyitott szívvel és késsel – A fájdalmas Madonna, apotropaikus szimbólum, viselőjét megvédi a rendőrségtől és a riválisaitól.
5. Bal csípő – Себя не обманешь – Magadat nem csaphatod be
6. Jobb csípő – Я здесь и я жду – Itt vagyok és várok.
7. Hát – Három kupolás templom – a tetoválás tulajdonosa három különböző börtönben volt.
8. Hát – (a kupolák fölött) – Важно оставаться человеком – Legfontosabb embernek maradni
9. Hát – (a kupolák alatt) – Раб судьбы но не лакей закона – A sors rabja vagyok, de nem a törvény szolgája.
10. Derék – kereszt
11. Jobb comb – Madonna egy (nagyon nagy) gyermekkel – a tetoválás tulajdonosa tolvaj/bűnöző már kora ifjúsága óta, tkp a börtön az otthona. Lojális a bűnözőkkel szemben, és hisz abban hogy Isten anyja megvédi őt.
12. Jobb comb – Körben egy kelta kereszt – Egy mindenkiért, mindenki egyért, szabad vagyok.
13. Bal láb – дальше в лес больше дров – Minél mélyebbre mész az erdőben, annál több fát találsz
14. Két boka – láncot formázó tetoválás – visszautalás Nagy Péter cár idejére, amikor az elítélteket általában lábbilincsbe verték
15. Jobb láb – kereszt
16. Jobb lábfej felső része – orosz mondás: Hová a pokolba mész?
17. Bal lábfej felső része – orosz mondás: Mi a fenét törődsz vele?
18. Jobb felső kar – fekete holló
19. Jobb felső kar – Черный ворон, я не твой – Fekete holló, nem vagyok a tiéd
20. Jobb alsó kar – Пошли вы све нах**! – Menjetek a f**ba!
21. Jobb alsó kar külső része – tőrre csavarodó kígyó – jelentése: a harc éltet
22. Bal felső kar – koponya virágokkal – jelentése: tulajdonosa fittyet hány a végzetre, a tulipán fiatalkorú gyilkosra utal, a rózsa azt jelzi, hogy 18 éves kora előtt már börtönbe került.
23. Bal felső kar – наперекор судьбе – Kihívom a sorsot
24. Bal alsó kar – буду на свободе – Szabad leszek
25. Bal alsó kar – Не верь, не бойся, не проси – Ne bízz, ne félj, ne könyörögj
26. Bal alkar belső része – kör kelta kereszttel – a fehér hatalom rasszista jelképe, ott található, amely helyen az ember vért ad vagy kap, jelentése: Akármit is tesztek velem, szabad vagyok.
27. Bal váll/felső kar – pókháló – droghasználatra utal, s azt is jelenti, hogy viselője tolvaj. Ha a pók felfelé mozog, a tetkó tulajdonosa aktív bűnöző, ha lefelé, arra utal, hogy viselője fel akar hagyni a tolvaj életmóddal
28. Bal felső kar külső része – nem a filmes tetoválásokhoz tartozó tünde kilences – A gyűrűk ura trilógia forgatásának befejezése után a gyűrű szövetségéhez tartozó kilenc színész, köztük az Aragornt alakító Viggo Mortensen is magára tetováltatta a tünde kilences számot...)
29. Bal csukló – szögesdrót – a szögesdrótok száma gyakran a börtönben töltött évekre utal.
30. Jobb csukló – kör – valószínűleg a színész saját tetoválását, a H betűt fedi, amely Mortensen fiának keresztnevére utal, ugyanis amikor a kis Henry (ma már 20 éves) írni tanult, mindenhová nevének kezdőbetjét írogatta, egyszer apja csulójára is, és a büszke papa magára tetováltatta...
31. Kulcscsontok alatt – csillagok, mindegyik csúcs egy-egy börtönévet jelent, a nyolcágú csillag csak az alvilág nagykutyáinak jár. Az ide tetovált csillagok arra utalnak, hogy tulajdonosuk bekerült a vory v zakone felső köreibe.
32. Térdek – az ide tetovált csillag azt jelenti, hogy viselője senki előtt sem térdel le, átvitt értelemben nem alázkodik meg senki előtt.
33. Bal kézfej a mutatóujj alatt – a három pont három börtönévet jelent.
34. Bal mutatóujj – az ábra jelentése visszautasítás mind a polgári, mind a börtönhatóságokkal szemben. Tulajdonosa az elit rabok közé tartozott. Gyűlölte a smasszereket, és azokat, akik jó útra akartak térni. A téglalap fölötti korona általában az állammal való konfliktusra utal, és magas rangot jelent bűnözői körökben
35. Bal kéz gyűrűsujja – Szentpétervár keresztje – annak jelképe, hogy ott volt börtönben
36. Bal kéz kisujja – a fekete kereszt ponttal a közepén és az átlós vonalak jelentése: a szegénység és a felbomlott család miatt lett bűnöző
37. Jobb kézfej – cebep – Oroszország északi részére utal, ahol a legszigorúbb börtönök találhatók notorius gyilkosok és rablók számára
38. – Jobb mutatóujj ízülete – зона – a zóna az orosz szlengben speciális börtönt jelent.
Nem kivehető testtájakon található tetoválások:
39. Cigarettázó koponya
40. Skorpió
41. Vitorláshajó – jelentése: ha valaki szökni akar a börtönből, az ilyen tetoválás tulajdonosára is számíthat.
42. Keréken ülő ruhátlan angyal
43. Pipázó macska – jelentése: macskaügyesség, tolvajok kedvelt tetkója.
44. Kandeláber – jelentése: óvakodj tőlem, mert kiolthaton az életedet.
Ugyanúgy végigbőgtem a könyvet is, mint a filmet, és a könyv, ugyanolyan jó, mint a film. Legalábbis nálam ez a sorrend, egyébként pedig megint az a ritka eset fordult elő, hogy a film ugyanolyan jó, mint az eredeti könyv. Tehát Khaled Hosseini írón kívül nagy piros pontot érdemel David Benioff forgatókönyvíró is.
Lassan haladtam a könyvvel, mert mostanság nagyon sokat alszom, békávézás közben pedig nem tudtam olvasni, mert folyton csorogtak a könnyeim és igen nagy feltűnést keltettem, amint ülök a tömegben, kezemben a könyv, és csorognak a könnyeim. A könyvben és a filmben két kedvenc "jelenetem" van, legalábbis most, mindkettőt bejelöltem.
"A gyerekek nem kifestőkönyek. Nem lehet olyan színűvé változtatni őket, amilyenre akarjuk."
"- Előbb ennék földet - mondta felháborodott arckifejezéssel.
- Tényleg? Megtennéd?
Zavarodott pillantást vetett rám.
- Mit tennék meg?
- Ennél földet, ha én mondanám neked?
[...]
- Ha megkérnél rá, megtenném - szólalt meg végül, egyenesen a szemembe nézve. Lesütöttem tekintetemet. A mai napig nehezemre esik belenézni azok szemébe, akik olyan komolyan gondolják minden egyes szavukat, mint Haszan. - De kíváncsi vagyok - tette hozzá -, kérnél tőlem valaha is ilyesmit, Amir aga? - Ilyen egyszerűen visszavágott, most ő volt felül. Ha én játszani akartam vele, próbára tenni a hűségét, akkor ő is játszik egy kicsit velem, próbára teszi a tisztességemet."
Ha (mondom ha), még a kölyök születése előtt megírom az első könyvemet, akkor az biztos, hogy rémtörténet lesz vagy sci-fi, és nem csinálok mást, mint papírra vetem az álmaimat. Ugyanis egész éjjel gonosz bogarakkal küzdöttem. Apró fényes szárnyú bogarak - mutáns bolhák - üldöztek egy idegen bolygón, és néha bőrömbe tolták fullánkjukat. A csípés helyén óriási pattanás nőtt, fájt és rohadtul viszketett. Ja, és nagyon csúnya volt, a bogarak pedig simán túlélték.
A kölyök állítólag végignézi az anyja álmait. Na, bravó, ennyit a harmonikus gyerekkorról...
Egyre erősebb a meggyőződésem, hogy Mary Shelly állapotos volt, amikor a Frankensteint írta. Ha máshogyan nem, akkor tudat alatt volt terhes...
Régóta - még mindig - vágyom jó sci-fire. Adtam hát egy esélyt a Hipervándornak (Jumper), de őrült csalódás volt, mert nem más, mint egy idióta tinifilm némi térváltással meg gagyi szerelmes szarsággal. Az AeonFlux-nál is gyengébb. Jó, az AeonFlux legalább látványos volt és a dögös néni volt a főszereplő. Tény: a Riddick-nek még mindig nincs konkurenciája.
Furcsa érzések kavarogtak bennem, miután véget ért a Nem vénnek való vidék
(No Country for Old Men). Leginkább üres voltam. A film nagy részét nem láttam, mert a gyilkolós jeleneteknél becsuktam a szemem, annyi vér folyt, mint Tarantino jobb napján, és a végére igencsak belassult a film, már-már unalmas volt. Gondolom, majd megköveznek, mert mindenki úgy beszél a filmről, hogy Az Év Filmje, Az Oscar-díjas Film, de nekem nem tetszett, még akkor sem, ha volt egy-két nagyon jó (hátborzongatóan cinikus) mondat és jelenet.
Csömöröm van a romantikus vígjátékoktól, de "szakmai elhivatottságból" mindegyiket megnézem. Bemutatója alapján nem sok reménnyel ültem be Mindenképpen talánra (Definitely, Maybe), de végül egész jó kis történet és film keredekett belőle. Nem szokványos, gagyi sztori, hanem "szerelmi krimi", amelyet egy kislány fejt meg és amely válási papírokkal kezdődik.
Pár napja láttam a Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya
(Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street) Tim Burton filmet, de a mai napig nem döntöttem el, hogy tetszett-e vagy sem. A látvánnyal nagyon elégedett voltam, a meseszövéssel is, de nekem túl sok volt a vér. Tudom, mit várok egy Tim Burton filmtől...
Gyakran megesik, hogy nem tudom megmagyarázni, hogy mit miért szeretnék, de határozottan és pontosan érzem, mit akarok csinálni. Igen, ilyenkor hat lóval se lehet eltántorítnai, és nem afféle női megérzésről van szó, hanem bizonyosságról. Ezzel a határozottsággal akartam megnézni a Papírsárkányok
(The Kite Runner) című filmet is. Jó szokásom szerint sajtókönyvet előtte nem olvastam, hanem a film végére állt össze minden apró részlet, ami engem eddig a filmig elvezetett.
A filmet szinte végigbőgtem, olyan szép, és nem győztem mély levegőket venni, nehogy kiszakadjon belőlem az a sok kavargó érzelem. Legszívesebben azonnal újra megnéztem volna.
Még film közben elhatároztam, hogy elolvasom a könyvet, de már a stáblista úszott a vásznon, amikor bevillant. Nekem ez a könyv megvan. A felső polc ötödik vagy hatodik könyve. Évek óta ott áll és arra vár, hogy elolvassam. Szinte minden könyv után eszembe jutott, hogy lehetne a következő, de valahogy mindig voltak csábítóbb könyvek...
Akitől kaptam, annyit modott, hogy ő végigbőgte és az utóbbi évek egyik legjobb könyve. Emiatt a mondat miatt ragadt meg a fejemben, hogy a Papírsárkányok jó dolog, ragaszkodni kell hozzá. Látni kell. Olvasni kell.
Ma délelőtt megnéztem a Vérző olajat
(There Will Be Blood), de írásban megígértem, hogy február 10-ig nem írok róla kritikát. Sehova. Ide se. Most akkor csak annyit mondanénk, hogy imdb-n 8,9-et kapott a film, 90 %-ot Rotten Tomatoes-on és az Akadémiától 9 jelölést.
Remek kis film a Charlie Wilson háborúja (Charlie Wilson's War). Pergő, gúnyos, sikamlós, vicces és közben a röhögés mélyén nagyon kijózanító. Philip Seymour Hoffman úgy játszik, mint egy született tapló, de jól áll neki. A csavar az összes csavaron túl pedig nem más, mint hogy a film megtörtént események alapján készült.
Az utolsó óra (The 11th Hour) minden várakozásomat alulmúlta, pedig nem nagy reményekkel ültem be a moziba. Leonardo DiCaprioban egy kis Frei Tamás veszett el, de ha még ettől is eltekintek, akkor marad egy kibaszott hosszú (másfél órás) monológ, ami inkább sablonos, mint tényszerű. El nem tudom képzelni, hogy ki fog mozijegyet venni erre a filmre. Korhatár nélkül megtekinthető, de szerintem egyetlen kölyök sem fogja végigolvasni. Szombati ejtőzéshez, szinkronizálva talán lehetne családi program, mert fontos témát boncolgat, igaz, a megoldási javaslatokban csak odáig jut, hogy használjunk energiatakarékos izzót.
Vannak olyan esték, amikor valaki egy láthatatlan, de súlyos kendőt terít a vállamra. Ilyen volt a tegnapi is. Hétfő esti hangulatban - CSINY (New Yorki-i helyszínelők nélkül) - unatkoztam a keddi estén és kapcsolgattam a tévét. Először jobbról balra, majd vissza, végül rászántam magam egy egész körre, mit számít már nekem, jöhet a kínai csatorna és a mezzo, úgyse lesz már jobb ez a mai este. A Zone Europán viszont megálltam és bambultam a zöld betűket a fekete háttéren. Amikor megjelent a felirat, 
Most szólok, idióta nőkön idióta delfinek jelentése egyszerű: hülyeség, egyébként pedig
Nyikolaj Luzsin (Viggo Mortensen) tetoválásai a Gyilkos ígéretekben (forrás: Budapest Film) - azaz tetkó értelmező és kis orosz nyelvlecke.
Ugyanúgy végigbőgtem a könyvet is, mint a filmet, és a könyv, ugyanolyan jó, mint a film. Legalábbis nálam ez a sorrend, egyébként pedig megint az a ritka eset fordult elő, hogy a film ugyanolyan jó, mint az eredeti könyv. Tehát Khaled Hosseini írón kívül nagy piros pontot érdemel 