Vapiano

Ma megint imádom ezt a várost. A Vapiano (Budapest, Fashion Street (leánykori nevén V. ker., Bécsi út 5.)) sajtótájékoztatóján ebédeltem. A Vapiano újraértelmezte a gyorsétterem fogalmát és normális árakon Budapesten is olyat mutat, amit eddig csak nyugatról ismertem. Az étterem gyönyörű (hatalmas asztalok, az asztalokon olívaolaj és friss rozmaring meg bazsalikom, amiből lehet csípni saját ételünk fűszerezéséhez), az ételek pedig isteniek. (Kipróbáltam a crudo e fichi pizzát, a tiramisut és a panna cotta-t.) Minden ott készül, friss alapanyagokból, sőt még tésztagyár is van. Ma nemzetközi volt a személyzet, tökéletes a kiszolgálás és az egész gépezet a tányéroktól a kiskanálig. Nagyon tetszenek azok az emberek, akik a Vapiano-t működtetik itthon és külföldön. Mindenben ott a szenvedély és a profizmus. (Közgazdász lényem mindig örvend egy jó üzleti vállalkozás láttán.) Az étterem legjobb része nem az olajfa alatt van, pedig arra a legbüszkébbek, hanem a fűszernövény-tárolónál. Három polcnyi élő bazsalikom illata felülmúlhatatlan.

(Ma megint imádom ezt a várost és még az se keserít el, hogy a Szabadság-térre kitett nyugágyakat le kell kötözni.)

Petrezselymes rizs

Van egy régi (2004-es) bejegyzés, ami így kezdődik: Receptkönyvekből tanultam főzni. Elolvastam a receptet és valahogy összeállt a fejemben az étel és megcsináltam. Néha felhívtam anyukámat, hogyan kell egy-egy kedvenc ételem elkészíteni vagy a zöldborsófőzelékbe kell-e pirospaprikát tenni. Ő telefon-távirányítással navigált. Már bonyolultnak mondható ételeket is könnyed magabiztossággal főztem, de rizst, csak zacskósan. Egyik barátnőm elárulta a titkot. Azóta nem vettem zacskós rizst, mert kb. ugyanannyi energia elkészíteni, mint a "hagyományosat", de szerintem az utóbbi sokkal finomabb.

Most pedig egy blogbarátnő miatt itt folytatom és leírom a petrezselymes rizs technikáját. A minőségű (sárga zacskós) rizst szoktam választani. Megmosni nem szoktam, mert akkor ragad és pattog. Kimérek egy bögre rizst, majd néhány csepp olíva olajon egy lábasban megfuttatod, fél percnél tovább nem szoktam kevergetni, kicsit megsózom, majd felöntöm 2 bögre forró vízzel. (Ez az arány fotnos: 1 bögre rizs, 2 bögre víz.) Ezután takarékon (kicsi, de állandó hőfokon), fedő alatt, kevergetés nélkül 20 percig kell főzni. (Nagymamám sütőbe szokta tenni.) A 18. percnél legtöbbször elzárom és még néhány percig állni hagyom a fedő alatt. Ezután keverem hozzá az apróra vágott petrezselymet és néha, ha olyan kedvem van, megszórom reszelt füstölt sajttal is és akkor már készen is van egy egyszerű egytálétel....

Csodálatos dauertészta

A múlt hét valamelyik napján vettem harminckilenc forintért Vifon típusú "instant tésztás leves currys csirekhús" cuccost. Mert szőke nők egymás között megbeszélik a főzés csínját-bínját és a tuti recepteket is kicserélik, ezért feltettem az aktuális kérdést:
- Hogyan szoktad megfőzni a dauertésztát?
- Felforralom a vizet, tálba töröm a tésztát, rászórom a három cuccost, aztan ráöntöm a vizet, és kb. 3-5 percre letakarom egy tányérral. A vízmennyiség attól függ, hogy mennyi lével szereted. Én a saját "mélytányérunkban" annyit szoktam ráönteni, hogy pont ellepje.
- Oké! Én is így szoktam, csak rákérdeztem, hátha van trükkje...
- Trükkje, röhögnöm kell. A Világ Bonyolult Kulináris Csodái rovatunkkat halloták.

Szórok rá reszelt sajtot is, pont úgy, mint a koleszos években. Ennek más az íze, mint a csípős marhahúsosnak, amit elég nagy mennyiségben fogyasztottunk anno, meg finomabb is, viszont volt itthon sajt, így "üresen" ki se próbáltam.

Tészta, zöldség, mogyoró

Nem tudtam eldönteni, mit egyek. Arrabbiata szószos pennét - mostanában nagyon kívánom a csípős ételeket -, sült zöldséget sajttal, mogyorót vagy brassóit? Végül a brassóit elvetettem a többiből pedig "egytálételt" készítettem. Kevés olajon pirosra sütöttem a vékonyra szeletelt cukkinit és a (besózott, lecsöpögtetett) padlizsánt, majd mindegyiket falatnyi darabokra vágtam. A pennét két perccel tovább főztem, mint a doboz javasolta és összekevertem a felmelegített Barilla Arrabbiata szósszal. (Arrabbiata szósz készítését még nem találtam ki.) Pár percig hagytam, hogy a tészta felvegye a szószt, utána hozzákevertem a zöldségeket, végül a tányéron megszórtam némileg összevágott mogyoróval és reszelt sajttal.

... és akkor a neve legyen Sült cukkini és padlizsán arrabbiata szószos pennével, mert 25-25 dkg volt az apró cukkini, a padlizsán és a száraz tészta is.

Ciffarró - Tenuta Dell'Abate

Pont egy héttel ezelőtt, Szicíliában két bor- és sajtkóstolón voltam és az egyik vörösbor, a 2004-es Ciffarró - Cabernet Savignon Syrah a Tenuta Dell'abate pincészetből annyira ízlett, hogy egy üveggel haza is hoztam.

Nagyon szeretném elmesélni, hogy miért olyan jó ez a bor - persze azon mókás tényen kívül, hogy éppen olyan öreg, mint a kapcsolatunk -, de csak annyi jut eszembe, hogy erőteljes, ám mégis selymes, ezernyi ízt érzek benne, de egységes és tartalommal tölti fel a mesék és legendák eddig csak elképzelt nedű kifejezését.

Az elmúlt években számtalan jó bort ittam, viszont ez a harmadik - az első a Jaloco volt, a második a szederbor -, amelyből nagyon szeretnék egy újabb üveggel...

Konyhai kalandok (no szex, csupán néhány recept)

Klasszikus vasárnapi ebéd a rántott hús vagy elegánsabb helyeken a Wiener Schnitzel. Ha nem lenne fő ellenségem a panírozás és olajban sütés, akkor nálunk sem lenne másként. Legyen csirkecombból vagy borjúszeletből imádom a rántott húst. Erről is apám "tehet", aki hiába szakács, nagyon ritkán főzött otthon. Egyszer, azt hiszem, szakközépiskolás voltam már, napokig lázas beteg voltam és nem maradt meg bennem az étel. Egyik nap, amikor már éppen kezdtem jobban lenni, apa volt otthon és ebédre rántott húst sütött. Frissen, melegen hozta nekem az ágyba és annál finomabbat még sohasem ettem. Azután vártam, hogy megint az legyen az ebéd és ha megyünk haza és anya megkérdezi, hogy mit főzzön, rögtön a rántott húst választom. Az esküvőnk után is Bécsi szeletbe mentünk rántott borjút enni, másnap cseh almás-köményes borjú volt petrezselymes rizzsel, utána való nap pedig muszaka. Tulajdonképpen mostanság ez a három kedvenc ételem.

Az elmúlt egy hónapban, minden vasárnap muszakát csináltam. Annyira jól csinálom, hogy nem tudjuk megunni. Darált sertés vagy pulyka húsból egy kakukkfüves paradicsomos ragut főzök. A padlizsánkarikákat olaj nélkül, forró serpenyőben megsütöm. Vajból, lisztből, tejből és sok szerecsendióból beshamel mártást főzök, majd tűzálló tálba rétegezem: mártás, padlizsán, húsos cucc. A tetején a padlizsánsorra csak mártást teszek és megszórom sok sajttal és sütőben legalább 40 percig sütöm, amíg a tetején a sajt szépen megpirul.

Nem lennék igazi Ikrek, ha ennyi állandóság után ne akartam volna valamit változtatni. A padlizsán maradt, de áttettem szombatra és ájult imám lett belőle. Nem volt rossz, de jövő héttől visszatérünk a muszakára. Kárpótlásul viszont olyan finom paprikás csirkét csináltam, hogy a pasim kilátásba helyezte volna a házasságot, ha már nem lennék a felesége.

Valamikor a vasárnapi nap folyamán elővette a porszívót - talán használta is, de erre nincs tanú -, amit az ágy azon oldalára helyezett, ahol én alszom. Gondolom utalásféleképpen. Annyira viszont fájt a térdem, hogy az utált porszívózást hanyagoljam, viszont sütöttem neki csokis süteményt. Mivel éppen kicsit sértődött is voltam, délután tiramisut akartam enni, de nem volt kedve velem cukrászdába jönni, majd nem ment el boltba mazsoláért, ráadásul elmúlt hat óra és megfogadtam, hogy hat után nem eszem, ezért rögtönöztem. Rumba áztattam azt a néhány szem mazsolát, amit itthon találtam. Volt talán egy marék. Felütöttem két tojást, döntöttem hozzá cukrot, kevertem hozzá némi olvasztott vajat, kakaóport, lisztet, sütőport, rumot és tejet. Végül tepsibe öntöttem, tetejét megszórtam a mazsolával és megsütöttem. Olyan jól találtam el az arányokat, hogy felülmúltam az összes eddigi csokis süteményeimet.

Borjú sok köménnyel és almával

Kezdek rákattanni a borjú húsra és amikor a minap megláttam egy jóképű borjú nudlit, vettem egy kilót. Közben akaratlanul is kikezdtem a hentes fiúval, de legalább elmagyarázta, hogy a nudli a borjú vádlija és pörköltet szoktak belőle főzni. Oké, legyen, gondoltam, és kicsit átdolgoztam egy cseh receptet, amit a világ legjobb 100 húsétele könyvben találtam.

Egy kis fej hagymát és három gerezd fokhagymát apróra vágtam és kevés olajon megpároltam. A húst felkockáztam, majd a hagymán fehéredésig sütöttem. Megszórtam piros paprikával, egy púpos teáskanál őrölt köménymaggal és egy teáskanál szárított zöldséggel, felöntöttem vízzel, majd bő fél óráig főztem. Két jonatán almát meghámoztam és nagyobb kockákra vágtam, majd a pörköltbe kevertem. Miután az alma is megpuhult liszttel és tejföllel behabartam. A könyv szalvétagombócot javasolt hozzá, de én inkább a petrezselymes rizsre voksoltam. Nem kedvelem a római köményt, de néha szeretem, például ebben az ételben, és remekül kiegészíti az alma meg a petrezselyem ízét.

Egy csipet India

Túl sok huszonharmadikán lejáró tej volt itthon. Másfél litert felforraltam bele tettem egy citrom levét, összekevertem, majd egy tiszta (vadi új) konyharuhán keresztül leszűrtem és megvártam, amíg az összes nedv kicsöpög. A biztonság kedvéért a konyharuhát szűrőbe tettem és még egy hatalmas követ is tettem a tetejére. Ez volt az első lépés a palak paneer-hez, amit végül nem egészen a recept szerint készítettem el, de legalább finom lett. Összetört koriandert, őrölt szegfűszeget, fahéjat, kurkumát, chilit, köménymagot 3 evőkanál olajon elkezdtem sütni, majd hozzátettem két fej, nagyobb darabokra vágott vöröshagymát és addig sütöttem, amíg a hagyma barnulni nem kezdett. Ekkor hozzátettem a zúzott foghagymát és a reszelt gyömbért, utána pedig a felkockázott friss sajtot. Ez utóbbi lett a tejből. Jól megsóztam és az egészet 10 percig sütöttem. Ezután tettem még bele felkockázott paradicsomot és egy zacskó kiolvadt spenótpürét meg egy kevés vizet, jól megsóztam és addig főztem, amíg a paradicsom eltűnt.

Ha nem romlott volna el a mixerem, akkor tuti, hogy utána mangó lassit innék...

Kakaós csiga reggelire

Két héttel ezelőtt, éppen vasárnap, a reggeli kávé mellé megkívántam a kakaós csigát. Egyetlen boltban sem találtam egy tisztességes darabot, olyat, ami nem száraz, nem megégett, nem kelt tésztából készült. Akkor majd én sütök tisztességes kakaós csigát, gondoltam. Vettem Fanny nagynéni leveles tésztájából, mert levelest tésztát utálok gyúrni, majd egy evőkanál vajat összekevertem cukorral és kakaóporral és a 42x24-es tésztát megkentem a krémmel, de a "tetején" egy másfél cm-es csíkot kihagytam. Hosszabbik oldalánál, jó szorosan feltekertem a tésztát az üres csíkig és kb. 2 cm-es darabokra vágtam. Az üres tésztarészt a csigák alá hajtottam, a csigákat tepsibe tettem és kb. 15 perc alatt megsütöttem. Végeredmény: 16 apró csiga.

Amíg Kisan rá nem kérdezett, nekem olyan természetes volt, hogy tudok kakaós csigát sütni. Olyan természetes, mint a szorzótábla, egyszer valamikor megtanultam, azóta pedig tudom. Gyorsan elkezdtem keresgélni az emlékeim között. Gyerekkoromban anyuval sütöttünk kakaós csigát, de nem leveles tésztából. Anya gyúrt egy nagy adag kelt tésztát, majd buktát, túrós táskát és kakaós csigát sütöttünk belőle. A vajat cukorral és kakaóval mindig én kevertem ki, majd a tésztát is én igazítottam a feldarabolt csigák alá.

A harmadik sütésre - igen, minden nap sütöttem - sikerült tisztességes kakaós csigát csinálnom. Először nem hajtogattam alulra tésztát, gondoltam elspórolom, és a kifolyt töltelék elégett. Másodjára túl nagyra daraboltam a tésztacsíkot és feldőltek a csigák és kifolyt a töltelék. Harmadjára tökéletes lett.

Tojásos nokedli, hagymás rostélyos, zöldborsófőzelék

Apró kitérő: Ha Palik még egyszer elmondja a verseny-személygépjármű szellemes szösszenetét, valamit felgyújtok, de nagyon.

Péntek: Tojásos nokedli. Tigrincs főzte meg átbeszélgettük a délutánt. Sétáltattunk kutyát, szedtünk virágot, megtárgyaltuk az élet fontos és olykor elkeserítő részleteit. Már nagyon kellett. (Megint munkát keresek, lett a Firefoxomban "új lap" ikon és a magyarországi bürokrácia elviselhetetlen.)

Szombat: Hagymás rostélyos. Délelőtt Mamusszal megnéztük a Verseny utcai bolhapiacot és néhány kinccsel tértünk haza. Egyre többször dől meg, hogy én nem szeretem a retrot. 100 Ft-ért vettem egy lámpatörzset, amit majd a pasim megcsinál, én pedig keresek hozzá lámpaburát, de egyelőre ötletem sincs, milyen illene hozzá. Este baráti találkozó volt a Paprikában. A pasim legalább két éve ígérgeti, hogy elvisz hagymás rostélyost enni. Most megtörtént. Szóval minden megtörténik csak győzzem kivárni.

Vasárnap: Zöldborsófőzelék. A Forma-1-es starttal egyidőben kezdtünk ebédelni. Ez már szokásnak nevezhető.

Időzavar

Este kilenckor úgy meséltem a délelőtti moziról, mintha napokkal korábban történt volna.

Délelőtt két film és minkettő jó - nem szuperjó, hanem csak jó - a maga műfajában. A Vadidegen (Perfect Stranger)az utoló csattanóig egy átlagos thriller és ugyanúgy - csak a végén - csíp, mint a gázon éppen rotyogó chili con carne. Tudom, hogy nem hagyományos nagyszombati étel, de a második film alatt megkívántam. A pucér szakács receptje alapján csinálom és a chili, a kömény és a bors mellé titokban szórtam a fahéjat, mert utóbbit a pasim nem szereti. Egyik sem érződik erőteljesen, de összességében nagyon frankó. A második film: a Faterok motoron (Wild Hogs) chili-fesztivállal. Tulajdonképpen semmi extra, de nagyon nagyokat nevettem.

Délben elmentem házat nézni meg sétálni és beszélgetni. Két hónappal ezelőtt még komoly érveim voltak Budapest mellett, de most már kedvem se volt visszajönni. Maradtam volna ott a napsütésben, a csendben és a fák között. Akár egy szobát is képes lettem volna kifesteni vagy felásni a kertet. Már várom, hogy ott vendégeskedjek. Már várom, hogy legyen saját házunk, kerttel, fákkal... Az elmúlt öt évben soha nem terveztem 13 hónapnál tovább, most viszont egyre csak ezen jár az eszem.

Addig is élvezem Budapestet. Például imádom a székely fogorvosomat, aki nem csak a kis hibát javította ki a fogamban ingyen - na jó, vizitdíjat fizetnem kellett, ráadásul 600 Ft-ot, mert nem a körzetében lakom -, hanem egy pillanat alatt eloszlatta kiújuló fogmizériám. Mivel maradt egy csomó pénzem, amit pár napja gondolatban már kifizettem a fogorvosnál, így bementem a Csanády utcában pár hete nyílt gasztroboltba. Jobban mondva majdnem beestem, mert annyira elbambultam, hogy nem vettem észre a lépcsőt. Végül egy mandulás kalácsot rendeltem mára, vettem egy üveg spanyol bort és rengeteget beszélgettem a tulajjal. - Ma reggel már a nevemen köszöntött. Juhé, törzsvásárló vagyok. - A legjobb, hogy nem elszálltak az árak és a tulaj vérbeli kereskedő.

Hazaértem és elkezdtem takarítani, de soha ilyen lelkes nem voltam. Nem csak muszájból mosogatok, mosok, törlök port, hanem készülődöm a húsvétra. - Reggel vettem egy csokor nárciszt és egy piros tulipánt is. - Kitaláltam, hogy holnap hagyományos reggeli lesz, főtt sonkával, főtt tojással és a Kisanék-féle tormamártással. Ez utóbbit csak hírből ismerem, de a jó hír, hogy a piacon találtam tormagyökeret - bőgni fogok - és szép sonkát. (Megint okosabb lettem, mert ami nekem A sonka, azt a pestiek paraszt sonkának nevezik.)

Holland szirupos ostya

Nem voltam körültekintő Holland szirupos ostya vásárló, így csak ma fedeztem fel a Ziegler eme remekét. Egészen véletlenül találtam az apró csomagot egy apró bolt polcának eldugott szegletében és örömmel nyugtáztam, mennyire hasonlít a stroopwafel-re. (Most már bizton állíthatom íze és állaga is olyan.) Ropogós és mégis omlós ostya nyúlos karamelles töltelékkel.

Évekkel ezelőtt Budapesten egy házibuliban ettem először stroopwafel-t (siroopwafel-t), amely egyenesen Hollandiából érkezett. (Állítólag ott nagyon kedvelt teasütemény és kávéval is szívesen fogyasztják.) Először agitálni kellett, hogy megkóstoljam, mert ránézésre és illatra túl édesnek tűnt, de az első harapás után tudtam, ez egy falat mennyország és csak kötelező udvariasságom fogott vissza, hogy a pici csomagból ne zsákmányoljak még egyet.

Számomra a stroopwafel eddig a Starbucks kincsei közé tartozott - Hollandiába még sohase jártam - és szinte biztos volt, hogy a kávé mellé kérek egyet (jobban mondva kettőt, mert úgy szokták csomagolni).

Téli Tabuli

Kis Buddha

A sütőben az oldalas után éppen a Chili & Vanilia féle fűszeres karfiol (azaz kakaós karfiol) sül. Ma új ízekre vágyom. Főztem egy kancsónyit a Kis Buddha nevű teakeverékből is.

Azért mentem be a Pozsonyi úti teaboltban, hogy elfogyóban lévő citromfüves vörös teám helyett valami mást vegyek. De semmi sem hozott lázba, sem a tojáslikőr, sem a sült alma, sem a narancs és az aloe vera sem. Ezután a gyümölcsteákat vettem szermügyre, amikor bejött egy nagyon csinos barna hajú nő és mivel tudtam, a válogatás nálam még jó idejig eltart, így magam elé engedtem. Ő határozottan kért 5 dkg Kis Buddhát. Amikor az eladó kinyitotta a dobozt, fűszeres illat csapta meg az orrom. De nem édes, mint a fahéj, kókusz, a narancs, az alma, a málna, a rum, hanem hideg, mint a bors vagy a majoránna.

Most kortyolgatom a teát és a forró főzet ízhatása is hideg. Jól érződik a zöld tea aromája és mellette néhány fűszer, amelyet nem tudok beazonosítani, meg egy kevés ananász, amely inkább utóíz. Szokatlan és finom, pont ilyenre vágytam. Nem utolsó sorban az egyik legszebb teakeverék, amelyet eddig láttam. A zöld tealevelek között piros bogyók (pirosbors?) és kérgek (szanálfa?) meg szárított fehér virágok és kandírozott ananász- meg papayadarabok vannak.

Rendeljünk kaját!

Kétszer már lebeszéltem a pasimat arról, hogy a Tuk-Tukból rendeljünk, harmadszorra minden tiltakozás nélkül kiválasztottam, hogy mit szeretnék enni. Azóta lelkesen bújom a szakácskönyveket és ma a hosszú hónapok óta őrizgetett üvegtésztából ebéd lett. Hagymát, fokhagymát olajon megsütöttem, megszórtam gyömbérrel, meglocsoltam citromlével és szójaszósszal, tettem hozzá egy kevés csípős pirosaranyat (abból dolgoztam, ami itthon volt) és némi szárított és morzsolt zöldségkeveréket. Ezután hozzákevertem a leforrázott üvegtésztát, kicsit sütöttem, majd ettem. Még tökéletesíteni kell ezt a receptet, de azért jó volt (vagy csak én voltam nagyon éhes).

Először azért tiltakoztam a Tuk-Tuk ellen, mert túl trendi, inkább együnk pizzat, másodszor pedig azért, mert nem kedvelem a kínai gyorsbüfék kínálatát, együnk inkább rántott sajtot vagy svéd húsgolyót. Mindent összevetve a Tuk-Tuk jó: finom és dobozból ehetsz pálcikával, ahogy a filmekben.

A svéd húsgolyó régóta a kedvencem - de szigorúan az Ikeás változat lekvárral, barna mártással és burgonyapürével - viszont a Babilon 5 egyik epizódja után még jobban imádom. Kiderült, hogy egy Narn specialitás a "breen" ugyanilyen. Ez az Univerzum egyik rejtélye: minden fajnak van ilyen étele, csak másként hívják, a Földön svéd húsgolyónak.

Karácsony és tavasz között: narancsos sütemény

Hozzávalók: (Szemre és érzésre csináltam, de megpróbálom mennyiségekben is kifejezni.) 6-8 dkg vaj, 16-18 dkg cukor, 20-22 dkg liszt, 3 tojás, 2 narancs, 1 citrom, 1 csipet só, 1 tk sütőpor.

A vajat a cukorral és a sóval habosra kevertük, majd hozzáadtuk a tojásokat és még mindig kevertük. Beleszórtuk két narancs és egy citrom reszelt héját és még mindig kevertük. Beleszórtuk a lisztet és a sütőport, kevertük és kemény lett a massza, de így a maradék vajdarabok is eltűntek, egynemű lett a tészta. Kifacsartuk két narancs levét, hozzáöntöttük (természetesen magok nélkül) és tovább kevertük, amíg a massza fel nem vette a folyadékot. Egy gyümölcstorta* formát kivajaztunk, beleöntöttük a masszát és kb. 20 perc alatt közepes hőfokon megsütöttük. Amikor kihűlt a tetejére csokoládémáz került.

(*Régóta szerettem volna már venni és szombaton 500 Ft-ért kaptam egy nagyszerű darabot. Leárazás volt a Szent István körúti Vasedényben. Azért jó ebben sütni - persze sima tespsiben is jó lesz, sőt talán muffin sütőben is -, mert gusztább lesz és az apró minták szélénél sültebb és ropogósabb.)

Kakukkfüves fokhagymaleves és citromos sütemény

Vacsorára Frances Mayes Napsütötte Toszkána könyvéből fogom elkészíteni a fokhagymalevest. (Olíva olajon megdinsztelek egy apróra vágott vöröshagymát és két fej (!) gerezdekre szedett, megtisztított fokhagymát. Felöntöm vízzel (csirkehúsleves nincs, húsleveskockát pedig száműztem a konyhámból) és addig főzöm, amíg a fokhagyma teljesen megpuhul. 2 db főtt, megtört burgonyával sűrítem, turmixolom, öntök még hozzá vizet, teszek még bele őrölt borsot, sózom és tejszínnel krémessé varázsolom. Végül megszórom sok kakukkfűvel.) Amióta ezt a könyvet olvastam vágyott úti célom Toszkána. A tökéletes, nyarat idéző hangulat miatt desszertet is ebből a könyvből választottam (citromos sütemény), de már annyit dédelgettem magamban, hogy végül megalkottam a saját csokis-citromos süteményem. Véleményem szerint uzsonnára, tea mellé is tökéletes.

Hozzávalók: 10 dkg vaj meg egy pici, 15 dkg cukor, 20 dkg liszt, ½ csomag sütőpor, 2 tojás, 2 citrom, só, 1 dl tejszín, 100 g étcsokoládé.

A vajat (nem margarint) habosra kevertem a cukorra. Hozzáadtam a két citrom lereszelt héját és a két egész tojást és jól összekevertem. Ezután jött a sütőporos liszt, csipet só, majd a két citrom kifacsart leve. Ekkor még túl sűrű volt a tészta, ezért - Frances Mayes ötlete alapján - tejszínnel hígítottam. Viszont úgy gondolom - főleg a Papagájtorta receptje nyomán -, hogy tejföllel, kefirrel, vagy joghurttal is lehet lágyítani a tésztát. (Ezt a mennyiség egy 26 x 18-as* sütőtálra (tepsire) méreteztem.) Vajazott sütőtálban tűpróbáig sütöttem, végül a tetejét vastagon bevontam csokoládéval.

Legközelebb citrom helyett naranccsal fogom csinálni és simán meg lehet sütni muffin formában is - úgy tippelem, hogy a mennyiség elegendő egy 12-es formához - , bár nekem nagyon tetszenek a vékony (békebeli) süteményszeletek.

* Konyhai mértékegységeknél mindig eszembe jut az a kedves barátom, aki anno 36 cm (vagy valami hasonló hosszúságú) karajt kért. A hentes nem kicsit jött zavarba, mert általában a húst dkg/kg-ra, szeletre, vagy darabra kéri a vevő. Barátom logikája viszont kikezdhetetlen volt: lemérte, hogy a sütőedény optimális kihasználásához milyen hosszúságú karajt érdemes venni és ezt nem tudta más, csak hosszmértékben kifejezni.

Csirkemáj pástétom azaz májkrém háziasan

Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj, 2 dkg vaj, 1 közepes fej hagyma, 5 gerezd fokhagyma, 1 tk kakukkfű, 1 csipetnyi őrölt rozmaring, 1/2 tk majoránna, 1/2 tk zsálya, kb. 1 dl száraz fehér bor (Én apám Olaszrizlingjével szeretem a legjobban.), őrölt bors és só.

A vajat megolvasztom és azon megfonnyasztom az apró kockára vágott vöröshagymát és fokhagymát. (A fokhagymát nem kell szétnyomni, elég felkockázni.) A májat megtiszítom, közepes kockákra vágom és ráteszem a hagymára, fűszerezem és megszórom borssal. Addig sütöm, amíg a máj teljesen átsül, ráöntöm a bort és hagyom együtt rotyogni. Csak akkor sózom, amikor a serpenyőt leveszem a gázról. Még melegen, kis adagokban, robotgépben pépesítem, majd az egészet jól összekeverem, nem baj, ha rusztikusan egy-két darab hagyma vagy máj is marad a pástétomban, és lefedhető tartóba teszem. Ha kihűl, behűtőzöm. Nem tudom, hogy meddig tartható így el, mert másnapra nálunk mindig elfogy...

Mr. Tea

Találkoztam Stephen Twining-gal. (Fél háromkor tudtam meg, hogy négykor jelenésem van.) Az ő szépapjának ükapja, Thomas Twining, 1706-ban nyitotta meg Londonban Tom’s nevű kávézóját és anno majdnem 2000 konkurenciája akadt. Rendkívül jó (marketing) érzékkel arra gondolt, hogy valami különlegességet kell kínálnia, így elkezdett teát is felszolgálni. Ezzel egyike volt azon újítóknak, akik a teázás szokását meghonosították Angliában. Akkoriban a tea, a magas adók miatt, rendkívül drága volt, mai áron számolva 100 g tea 50-60.000 Ft-ba került, így csak kiváltságosok élvezhették.

Az eredeti Twinings üzlet még ma is működik London belvárosában (216 Strand). (Sajnos, amikor két évvel ezelőtt arra jártunk, zárva volt. De majd legközelebb...)

Richard Twining, az alapító unokája ismerte fel, hogy a magas adók gátolják a tea kereskedelmét. William Pritt akkori miniszterelnöknél azzal érvelt, hogy alacsonyabb adók mellett, magasabb lenne a fogyasztás és így sokkal több adó folyna be. 1784-ben a az árak csökkentek, a teafogyasztás pedig rövid idő alatt megduplázódott.*

A Twinings a XIX. század elején II. Charles Earl Grey megbízásából és útmutatása szerint megalkotta azt a teakeveréket, amely azóta is a gróf nevét viseli. Abban az időben még nem volt elterjedt a védjegy, így a keverék levédetése elmaradt, nem úgy, mint kevésbé karakteres, citrusízekkel lágyított Lady Gray neve és receptje.

1837-ben Viktória királynő a Királyi udvar hivatalos teaszállítójává tette meg a céget és ezt a feladatot a Twinings mind a mai napig ellátja.

1964-ben a Twining család eladta a vállalkozást az Associated British Foods csoportnak. Az 1963-as születésű Stephen Twining a híres teadinasztia tizedik generációjának tagja, a cég Corporate Relations igazgatója. A hivatalos sajtóközlemény szerint napi 9 csésze teát fogaszt.

A Magyar Tudományos Akadémián tartott teaszemináriumon azt is megtudtam, hogy a teafa tulajdonképpen óriásira is képes lenne nőni, de csak a friss hajtást és két levélből lehet finom teát főzni, ezért méteres magasságon tartják, hogy könnyen lehessen begyűjteni. Egyetlen bánatom volt, hogy a teakóstolón a nyolc teából hatot már ismertem.

Megtudtam, hogy az angolok tejes teája tulajdonképpen bizalmatlanságon alapul. A teával együtt Kínából megérkezett a porcelán is, amelyet nagyon törékenynek gondoltak, főleg attól féltek, hogy a forró ital megrepeszti a finom porcelánt, ezért először hideg tejet öntöttek a csészébe és csak arra a forró teát. Az eltartott kisujjnak is remek története van. Anno egy nő értékét hófehér kezei növelték, állítólag eltarott kisujjukkal ezt szemléltették az uraknak.

Való igaz, hogy a tea barna foltjait nehéz eltávolítani kannából és olykor a csészéből is. Én az ecetes áztatást szoktam alkalmazni, Stephen Twining viszont azt ajánlotta, hogy szódabikarbónát szorjunk a kanna forró vízbe, hagyjuk állni 2-3 órát, majd vízzel mossuk ki. Hasznos tipp volt még, hogy zöld tea vízhőmérsékletét úgy lehet könnyen eltalálni - a zöld teát könnyű megégetni és akkor keserű lesz - ha forrás után elzárjuk a gázt, három percig várunk és csak utána forrázzuk le a teafüvet vagy filtert.

* Adam Smith híres műve A nemzetek gazdagsága 1776-ban jelent meg és tulajdonképpen ez a közgazdaságtan első alapköve. Mindig mondom, hogy józan ész, csak az kellene, és a dolgok működésbe lendülnének...

A világ legfinomabb palacsintája

Persze, csak akkor, ha kakaós palacsintán kívül mást is kedvel az ember lánya. Ínséges idők járnak felénk (nincs itthon csokoládé), így muszáj volt kreatívkodnom (a hűtő is szinte kong az ürességtől), mert valami finomat szerettem volna enni. (Gyorsan.) Szemretételeztem a készleteket: cukor, liszt, tojás, vaj, tej, sütőpor... A teflon palacsintasütőben egy kis darab vajat megolvasztottam, majd vékony rétegben, egyenletes beszórtam az alját (kb. 1 evőkanál) kristálycukorral. A cukor lassan, szépen karamellizálódott, közben egy tojást összekevertem némi (kb. 1 evőkanál) liszttel, (pici szórás) sütőporral és (löttyintésnyi) tejjel, hogy egy serpenyőnyi (amerikai) palacsintára való tésztám legyen. A tésztát ráöntöttem a karamellre és addig sütöttem, amíg a teteje is megszilárdult. Megfordítottam, némi pirított cukor még maradt a serpenyő alján és azon megsütöttem a másik oldalát is. Így született a karamellás palacsinta, azaz finom amerikai palacsinta ropogós karamell réteggel. (Arra még nincs ötletem, hogyan lehetne egynél több ilyen palacsintát sütni szénné égetett cukordarabok nélkül, így mennyisége miatt mindenképpen diétás.)

Sárgarépa és narancs

Annak van értelme, hogy az öcsém gyerekkorában a natúrszeletet krumplipürével és csemege uborkával szerette legjobban, és ha lehetet ebédet kérni, akkor ő mindig ezt kérte. Én a vadast szerettem a legjobban, de az túl macerás főzni (mondta anya), ezért ha lehetett ebédet kérni, akkor sárgarépa főzeléket kívántam. Viszont a sárgarépa főzeléket sem lehetett akárhogyan elkészíteni. Nagyanyám lereszelte a sárgarépát, én ezen vérig sértődtem (meg úgy egyébént sincs jó íze), nem ettem egy falatot sem. Anya vékony szeletekre vágta a répát, kevés vajon kicsit lesütötte, lisztet szórt rá, jól megkeverte, majd tejjel felöntötte. Pici sót és pici cukrot tett bele és addig főzte, amíg a répa teljesen megpuhult. Néha próbálkozom sárgarépa főzelékkel és diós sárgarépás süteménnyel etettni szeretteimet, de ők ezt kínzásnak és nem szeretetnek értelmezik. Meg se kóstolják, pedig finom...

Amióta felnőtt vagyok, számtalanodik gyermekkoromat élem. Ez megmutatkozik táplálkozásomban is. Ebédre melegszendvicset eszem ketchup-pal, de csak azért, mert sült krumplit csinálni macerás. (Egyébként is, tegnap csináltam lasagne-t.) Tejberizst csinálni is macerás, de az utóbbi időben túlságosan jólesik. Némi rafinériaként Bourbon vaníliarúd harmadával főzöm és házi, ajándékba kapott narancslekvárral eszem.

Narancslekvár

Régen volt egy jól bevált receptem, de sehol sem találom. Szerencsére az interneten minden van, ez a recept hasonlít legjobban az emlékeimhez. Ráadásul, D már ki is próbálta, az eredményt pedig kóstoltam.

Hozzávalók: 4 db (kb. 60 dkg) narancs, 3 db citrom, 1,6 kg cukor.

Elkészítés: A narancsokat és 1 citromot megmosunk, félbevágjuk, a magjukat kiszedjük, és a gyümölcsöket héjastól nagyon vékony karikákra vágjuk. Célszerű tál fölött, hogy a leve se vesszen kárba. A gyümölcsre 2 liter vizet öntünk, majd 20 percig forraljuk. Félretesszük és másnap megint 20 percig forraljuk. Harmadnap belecsavarjuk a maradék 2 citrom levét, hozzáadjuk a cukrot, és állandóan kevergetve 40-60 percig főzzük, minél tovább, annál sűrűbb lesz. Forrón üvegekbe töltjük, mikor a teteje bebőrösödik, lekötjük. Gőzölni nem kell. (Ezzel a mennyiséggel kb. öt félliteres üveget tölthetünk meg.)

Nyitra, Főtéren karácsonyfa állt

Három napos felvidéki kirándulást kaptam karácsonyra a pasimtól. Két éjszakát Zsérén (Žirany-ban) töltöttünk. Nagyon jó házigazdáink voltak. Jókat beszélgettük meg finomakat ettünk. Kulináris utazás is volt, mert itt kóstoltuk először aszalt szilvás savanyú gombalevest. Először talán bizarrul hangzik, de ők karácsonykor ezt eszik és (kipróbáltan) nagyon finom. Persze a receptet is rögtön elkértem: A szárított, szeletelt gombát vízben felteszik főzni, dobnak mellé egy hagymát is. Amikor a gomba megpuhult, hozzádobják a vékony csíkokra vágott aszalt szilvát, lisztes tejföllel habarják, cukorral és ecettel ízesítik még. Zsére apró falu, a levegő olyan finom, hogy szinte harapni volt kedvem és a kertből – tiszta időben – jól látszik a Gímesi vár. Aznap, amikor oda indultunk tisztán látszott.

Gímesi várromról a kilátás

GÍMES (GHYMES, GÝMEŠ)/JELENEC
Reggel nagyon hideg volt, de mire felmásztunk a várhoz, nem csak a hegyoldal, de a napsütés is megizzasztott minket. Mintha tavasz lett volna, a kopasz fák közötti tisztások zölden vigyorogtak.
514 m magasan a Dúny dombon áll a Gímesi vár. A romok még sejtetik az egykori vár pompáját.

A kővárat a kései román stílusú toronnyal a 13. század második felében a Hunt-Pozmány nemzetségből származó Ivanka fia, András építtette és a század végére már 2 toronyból, palotából, magtárból, tartályból és külső erődítményből állt. Tamás, András fia, a vártól keletre fekvő sziklán 1295-ben saját várat építtetett és később a két várat összekötötték, viszont a hatalmas későgótikus palota csak a 15. század végén épült. A várat 1613-ban Forgách Zsigmond rekonstruálta, déli irányban bástyaerődítménnyel bővítette. 1663-ban a török a várat felgyújtotta, a tönkrement várat a 18. század elején Forgách Pál újította fel. A barokk stílusú palotán kívül a kései gótikus palotát is átépíttette. Itt kapott helyet a Szent Ignác-kápolna a családi sírbolttal együtt. A vár a 19. század elején is lakható volt.

Gímeskosztolány Szent György templom

GÍMESKOSZTOLÁNY/KOSTOL’ANY POD TRIBEČOM
A román stílusú Szent György templom a 11. században épült, majd a 13. században bővítették és miután leégett a 17. században újjáépítették. Az elmúlt évtizedekben ismét bővült a templom és az a rész igazán gyalázatos üvegtéglából rakott keresztjével. Talán a templomtól a legszebb a Gímesi vár látványa, de mire odaértünk, finom és fényképezhetetlen pára ült a hegyen.

Zobordarázs, Szent Mihály templom

ZOBORDARÁZS/DRAŽOVCE 

Tulajdonképpen még Nyitrához tartozik, de ahogy Lefántra - ahogy a helyiek nevezik - mentünk, ott állt a dombtetőn, misztikusan és hívogatóan a Szent Mihály templom. 

Felsőelefánt, lenyűgöző ereszcsatorna

FELSŐELEFÁNT/HORNÉ LEFANTOVCE
Miután túljutottunk a dolné és horné közötti különbség felderítésén - az első alsó, a második felső előtag – már-már feladtuk, hogy megtaláljuk a kastélyt. De a "kurta farkú malacon túl", az út végén ott állt a kastély. Romosan, de még régi pompájának foszlányaival.

Nyitra 

NYITRA/NITRA
Nyitrán többször jártunk. Legelső nap a várban és környékén sétáltunk, már szürkület volt, belehallgattunk még egy karácsonyi misébe, néztük a színes naplementét, sétáltunk a sétáló utcán, megnéztük a zsinagógát. Másnap a rettentő hideg miatt bemenekültünk a teaházba (Cajovňa-ba). Én a teaház egyik specialitását próbáltam ki, tibeti teát, de sós volt és furcsa, nem ízlett. Persze választásomat nem segítette, hogy minden csak szlovákul volt kiírva, angol (esetleg magyar) segítség nem volt.

Kistapolcsány, óra a belső udvarban

KISTAPOLCSÁNY/TOPOL’ČIANKY
Köd, kastély, dér. (Van lovarda és európai bölény is, de egyik sem hozott engem lázba...)

Garamszentbenedek, dupla ajtó bal oldala

GARAMSZENTBENEDEK/ HRONSKÝ BEŇADIK

1075-ben alapítottak itt bencés kolostort, amelyet a 14. században gótikus stílusban átépítettek. A kéttornyú templom és kolostor épülettömbjét vastag fal veszi körül. Anno a végvári rendszer része volt, a török rövidebb időre többször is elfoglalta. 1881-ben tűzvész pusztított benne. Főkapuja a koragótika legszebb emlékei közé tartozik. Tornyai 48 m magasak és legtetejükön szélkakas mutatja a széljárást.

Selmecbánya, belváros

SELMECBÁNYA/BANSKÁ-ŠTIAVNICA
Egész napunkat uralta a köd. Nem zavaróan, viszont kitartóan. Már közel sejtettük Selmecbányát, amikor az egyik hegytetőn, a köd felett, vakítóan sütött a nap. Befagyott aprócska tavon gyerekek hokiztak. Ahogy lejjebb ereszkedtünk a köd ismét beburkolt minket. Selmecbánya viszont azonnal elbűvölt romosan is gyönyörű házaival, kacskaringós és meredek utcáival meg templomtornyaival. Azonnal elhatároztuk, hogy ide még visszajövünk, a Óvárat meg se néztünk. (Történelmi belvárosát az UNESCO a világörökség részének nyilvánította 1993. december 11-én.)

Az Art Cafe-t apró, kék épületébe azonnal beleszerettem. Bent zöld cserépkályha ontotta a meleget, viszont az apró ablakok és az a néhány lámpa igen gyenge fényt biztosított. Könnyű volt elképzelni a XIX. századi kávézók hangulatát. A mellettünk lévő asztalnál helyi fiatalok kártyáztak. Falra szerelt fiókok polcként funkcionáltak a polcok, a tejeskávé viszont csíkos volt és nagyon jó.

Szentanton, óra a belső udvarban

SZENTANTON/SVÄTÝ ANTON
Két óra előtt öt perccel értünk a kastélyhoz – hazafelé tartottunk, de ha kastélyt látunk terv ide vagy oda, megállunk - és így éppen befértünk az egészkor induló kastélynéző csoportba. A sok kitömött állat és agancs nem hozott lázba, de remek képeket láttam - például Budapestről, Párizsról és a Szabadság szoborról – és a konyha igazi csoda volt a maga evőeszköz tisztító masinájával és réz edényeivel. Az udvaron álltam és a kéményeket számoltam – a tájékoztatóban azt olvastam, hogy a kastélyt a XVIII. században építette a Koháry család és a tervezésénél az úgynevezett naptár módszert alkalmazták. Az épület négy szárnya a 4 évszakot, a 12 kémény a hónapokat, az 52 szoba a heteket és a 365 ablak az év napjait szimbolizálja. (Szent Hubertusz ünnepén érdemes megnézni a kastélyt, mert akkor egész nap nyitva van és van bőven idő végignézni a képeket...)

A minap vettem teát. Egyetlen filterért kétszázvalahány forintot fizettem és akkor bele se gondoltam, hogy bizonyos teákból ezért már egy dobozzal kapnék. Tulajdonképpen a zacskó harmóniája tetszett meg és miközben a tea harmóniáját ízlelgettem, megnéztem a siteot is. 

Nem kerestem azonnal a skip intro linket és leküzdhetetlen vágyat sem éreztem, hogy azonnal az enter felé mozgassam egerem és így elkerüljem egy kreatív időrabló agymenését. Csak kortyoltam a teát és nézegettem a gyönyörű képeket. Most pont ilyen hangulatom van. Vágyakoztam. (Sok mindent kellene ma szavakba önteni...)

Persze én már akkor el voltam bűvölve, amikor felszakítottam a papír tasakot. Finom illat szabadult el (mint szellem a palackból), majd kicsúszott egy vékony, finom szövésű, varott szegélyű stanecli, benne teafű. Minél öregebb vagyok, annál jobban kedvelem a hétköznapi tárgyak minőségét és szépségét.

Talán, ha minden reggel ilyen teát innék, megszoknám a filtert, megszoknám a képet, megszoknám a tea ízét és másért vágyakoznék. Talán. Talán elfelejteném szeretni ezeket az apróságokat. Ma voltunk otthon. Sétáltunk a falu sötét utcáin én pedig emlékeket idéztem, régi ismerősként üdvözöltek a megnyúlott fák, az öreg házak és egykori tanító nénim.

Szokásommá vált, hogy a Culinarisban mindig veszek két falatnyi Café-Tasse csokoládét. Legjobban a narancsosat szeretem. Most kipróbáltuk ugyanezen márka fűszeres, karamelles, fahéjas és narancsos forrócsoki porait is. Illenek ezekhez a hideg, téli napokhoz...

Egy héten belül két különböző Café Miróban ettem tiramisut és mind a kétszer igen jól vizsgázott a csatos üvegbe zárt édesség. Majdnem olyan finom volt, mint amilyet a pasim szokott gyártani.

Miközben sejtelmem sincs a karácsonyi menüről (talán vadas lesz zsemlegombóccal), hetek óta készültem poulet yassa-t főzni. Ez a hagymás-citromos csirke az afrikai, pontosabban a szenegáli konyha legismertebb étele, de én akkor akatam a Praktikában Natacha Guego receptjére, amikor karácsonyi ötleteket vadásztam. Hetekig készülődtem, rosszabb voltam, mint egy első bálozó: többször elolvastam a receptet, próbáltam fejben összerakni az ízét, kicsit változtattam rajta és végül a citromokat olyan gonddal választottam ki, mint randi előtt a csipkés combfikszet.

Ebéd után bizton állíthatom, hogy a poulet yassa egy kitűnő élet és savanykás íze miatt forró nyári vasárnapokra is remek eledel. Az elkészítése hosszadalmas, de élvezetes. Készülhet egész csirkéből, de csirkecombból és -mellből is. Én legközelebb csak combból fogom főzni.

Hozzávalók 4 személyre:

4 egész csirkecomb
4 nagy citrom
4 nagy vöröshagyma
2 termetes gerezd fokhagyma
1 evőkanál dijoni és 1 evőkanál "hagyományos" mustár
2 babérlevél
só, bors, csípős paprika, olaj

A csirekcombokat alsó és felső darabokra szétvágom. A citromok elvét kifacsarom, majd némi olajjal, mustárokkal, frissen őrölt borssal, felszeletelt fokhagymával, felkockázott hagymával pácot készítek és a húsokat beletuszakolom, hogy a pár mindenhol ellepje. Hűtőben 24 óráig érlelem, majd kiszedem a húsokat, lecsepegtetem (amennyire tudom), megsózom és forró serpenyőben minden oldalát pirosra sütöm. Közben a maradék páclevet leszűröm. A húsok után a serpenyőből kihalászom a megégett hagymákat (nem tudtam mindet leszedni) és a pácból visszamaradt hagymákat üvegesre főzöm, párolom, sütöm. Amikor a hagyma szép, visszateszem a húsokat és ráöntöm a páclevet. Picit sózom, nagyon borsozom és hozzáteszem a babérleveleket és néhány karika csípős zöldpaprikát. Fedő alatt fél óráig, majd fedő nélkül 40 percig főzőm, néha megkeverem, hogy a húsok egyenletesen érintkezzenek a fűszeres szósszal. Vastag szaftot hagytam és azzal locsoltuk meg a tányéron a rizst.

Legtöbbször korlátozottnak érzem konyhai kreatívitásom, mert a pasim legjobban a csokis süteményt szereti, de letiltott a kísérletezésekről. (Szexhez pedig végkép reménytelenül apró a konyhapult.) Tegnap azért sütöttem egy adag marcipános-csokis muffint. Bátor voltam, mint egy sárkánnyal vívó lovag, mert tettem bele mézeskalács fűszerkeveréket, viszont vakmerőség határát nem súroltam, mert a kandírozott narancshéjat kihagytam. 15 dkg cukrot összekevertem 15 dkg apró kockákra vágott marcipánnal és 6-7 dkg olvasztott vajjal. Hozzáadtam még 3 tojást összekevertem, majd 22 dkg lisztet, 1 csomag sütőport, 1 teáskanál mézeskalács fűszerkeveréket, 1 zacskó vaníliás cukrot, fél tábla apró kockákra darabolt étcsokoládét és annyi tejet, hogy jó állagú tésztát kapjak. Muffin tepsibe porcióztam, majd megsütöttem.

Szerénytelen, de az én szilvalekváros csirkém ezerszer finomabb, mint Ben bácsi maláj (aszaltszilvás) mártása, bár az öreg nem gondolt rosszat a csípős ízzel. Be kell vallanom, hogy egy hete egy kis fahéjat is csempésztem a fűszerek közé, de nem hangoztattam, mert a pasim nem szeretni a fahéjat. Viszont ki se szúrta. (V szintén fahéjjal és fehér borral turbózta a receptet, egyik sem rossz gondolat.)

Viszont a hétvége tagadhatatlan nyertese a trifle. Ugyanúgy halálosan tele tudom belőle zabálni magam, mint tiramisuból. Írországból is hoztunk két epres, dobozos trifle-t, amihez tulajdonképpen csak víz és tej kell, de én még banánt is tettem hozzá. Egyébként trifle-t készíteni a világ legegyszerűbb, de leghosszadalmasabb dolga. (Na jó, az egyikben túloztam.) Egyes, eredetinek mondott recept szerint egy nagy tál aljába piskótát kell tördelni és meglocsolni valamilyen alkohollal, javasolt a cherry és a brandy keveréke, illetve felmelegített és felhígított lekvárral. Én jobban kedvelem azt a változatot, amikor a tál aljára tördelt babapiskótát valamilyen gyümölcs ízű kocsonyával öntöm le és hagyom megdermedni. Bármelyik legyen is az első réteg, a következő a mindig a gyümölcs (lehet málna, szeder, banán, magozott meggy vagy cseresznye is). Erre jön a kihűlt tejsodó vagy vanília puding, majd a tejszínhab réteg. Néhány óra a hűtőben, majd tálalás előtt csokireszelékkel lehet díszíteni. (Hétvénén nálunk a kocsonya eper ízű volt, a gyümölcs pedig banán.)

Ha egyszer megcsinálom azt kávézót, amiről néha-néha álmodozom, akkor ott biztosan lesz nyáron bodza- és málnaszörp, télen karamelles tej meg madeleine is és tuti, hogy új vendégeknek - mert biztos vagyok abban, hogy lennének törzsvendékek is - a madeleinie mellé mindig kivinnénk a Proust idézetet is.

A konyhában úgy főzött, ahogyan nagyapjától tanulta. (Közben én vöröslencs levest csináltam neki.) A serpenyőbe először a szalonnát rakta meg a hagymát, majd a savanyú káposztát. Fedő alatt sütötte és párolta, majd amikor jónak ítélte hozzátette az összetört, főtt krumplit. A tányéron még meghalmoztuk jó sok tejföllel. Amíg az ablaktalan konyhában voltunk a nap alábukott a helyek mögött és a városban kigyúltak a lámpák. Tisztább vidéki éjszakákon ilyen az égbolt is. Előkerült egy kis mazsolabor is és nagyon sokat beszélgettünk.

Post Scriptum: Zap Mama

Sütőtök krémleves és orosz irodalom

Hideg estén forró sütőtök krémleves felett beszélgetni ugyanaz a boldogság, mint Ljudmila Ulickaja Szonyecska című könyvét olvasni. Az egyiket édes íze és vidám színe, a másikat pedig a sorokból áradó varázslat miatt szeretem. Vékony, kecses könyv, szürke, barna borítóval. "Szonyecskának sok teje volt, könnyen szoptatott, a szoptatás, mellbimbójának finom gyömöszölésével, húzkodásával, a fogatlan ajkacskák finom kis harapásaival élvezet volt számára, amelyet férje megmagyarázhatatlan módon mindig megérzett, s ezen a kora hajnali órán csalhatatlanul fel is ébredt. Átölelte felesége széles vállát, féltékenyen magához húzta, és Szonya majdnem elájult ilyenko a kibírhatatlan boldogság e kettős terhétől. És mosolygott a reggel első fényénél, teste néma örömmel csillapította a két, tőle elválaszthatatlan, drága lény szomját." Nehéz mondatokat kiragadni, hiszen már az első után sajnáltam, hogy csupán 92 oldal a könyv. "Házasságának évei alatt Szonyecskából, a fellegekben járó leányból kimondottan gyakorlatias háziasszonylett. Szenvedélyesen vágyott egy normális, emberi otthonra, vízcsappal a konyhában, külön gyerekszobával, műteremmel a férjének, fasírttal, kompóttal, keményített fehér lepedővel, amit nem három különböző darabból varrt össze."

Minap fejeztem be Gogol Az őrült naplóját is. "Így hát Spanyolországban vagyok! Olyan hirtelen történt, hogy alig tudtam felocsúdni. Ma reggel megjelentek nálam a spanyol küldöttek, és velük együtt kocsiba ültem. Furcsának találtam ez a szokatlan gyorsaságot. Olyan sebesen hajtottunk, hogy fél óra múlva már elértük a spanyol határt. Egyébként hát most Európában vasutak vannak, és a vonatok boszorkányos gyorsasággal száguldanak. Különös ország ez a Spanyolország: amikor beléptünk az első szobába, rengeteg kopaszra borotvált koponyájú embert pillantottam meg. De rögtön kitaláltam, hogy ezek csakis grandok vagy katonák lehetnek, mert beretválják a koponyájukat. Rendkívül furcsának találtam az államkancellárt modorát, aki kézen fogva vezetett engem, betuszkolt egy nagy szobába és azt mondta: „Csak ülj meg itt ha tovább is Ferdinánd királynak mondod magad, én majd kiverem belőled ez a hóbortot.” De én – tudatában lévén annak, hogy ez nem egyéb aljas merényletnél – tagadólag feleltem; ezért a kancellár kétszer is jókorát sózott a hátamra egy fütykössel; annyira fájt, hogy majdnem feljajdultam, de türtőztettem magam, mert eszembe jutott, hogy ez lovagi szokás olyankor, amikor e magas címet elnyeri az ember, vagyis amikor lovaggá ütik, ami még a mai napig is divatos Spanyolországban."

Szezonja van a sütőtöknek, habár a pasim szerint csak a gyerekek és a nők rajonganak érte. Úgy látszik, hogy életem férfiai ebben teljesen egyetértenek. Még évekkel ezelőtt megettem egy nagy lábos sütőtök krémleves és utána évekig nem vitt rá a lélek, hogy főzzek magamnak. De az unokatesómnak, vagy barátnőnek, vagy anyunak főzni egyészen más. Akkor abból én is ehetek egy nagy tányérral. Sok vajon puhára pároltam egy felkockázott sonkahagymást. Kisebb tököt vettem, megpucoltam, kikapartam a magjait és felkockáztam. A hagymát felöntöttem vízzel, beletettem a tököt, megsóztam és megborsoztam és addig főztem, amíg szét nem esett. Összeturmixoltam és főzőtejszínt öntöttem bele, kicsit még melegítettem. Tökmagot pirítottam serpenyőben, és a tálkába szedett tetejére szórtam. Íze és színe is szívet melenget, tökéletesen illet hozzá a beszélgetés.

Szilvalekváros csirke

Saját kútfőből nem jutott volna eszembe ez a meglepő párosítás, de miután a tévében néhányszor végignéztem a szilvás szósz reklámját és egyetlen üzletben sem tudtam megvenni, hogy megkóstoljam, így megalkottam saját verziómat. 

Egy nagy sonkahagymát felkockáztam és sok vajban megpároltam. A csirkehúst (egy csirke filézett mellhúsát) felkockáztam, megsóztam, megszórtam őrölt fekete borssal és bazsalikommal, majd a hagymához adtam és megsütöttem. Miközben sült további fűszereket adtam hozzá: őrölt fehér borsot, morzsolt majoránnát, őrölt rozmaringot és szerecsendiót és nagyon sok őrölt gyömbért. A fűszereket inkább a vajba szórtam először, mint a húsra, hogy kicsit "süljenek". Amikor a hús már jó volt, belecsavartam egy citrom levét, hozzákevertem két evőkanál (saját készítésű) szilvalekvárt és egy apró kockákra vágott savanykás almát. Addig kevergettem és rotyogtattam, amíg az alma meg nem puhult. Mielőtt elkezdtem a szilvalekváros húst csinálni, feltettem a rizst főni és mire kész lett a hús, készen volt a köret is.

Az elmúlt napokban, napszaktól függetlenül, a kedvencem a füstölt sajtos zsemle friss kakukkfűvel. Nemcsak a sötétzöld leveleket szórom a grillsütőben megolvasztott sajtra (Cheeseland Füstölt Sajt), hanem a friss hajtásokat is.

Ha rohannom kell - ez mostanság szintén elég gyakori -, akkor a Király utcában (a körúthoz közel a Zeneakadémiával átellenben), az Istambul büfét ejtem útba, ahol isteni a töltött kifli. Fél tizenkettőkor pont olyan forró a dagadós kelt tészta, hogy nagymamám intése jut eszembe: "ha melegen eszed, meg fog fájdulni a pocakod". Már gyerekkoromban sem rettentem meg ilyen baljós árnyaktól és most is forrón eszem a padlizsános és a spenótos töltött kifliket. Ugyancsak az elmúlt időszak "kutatómunkájának eredménye" a Bio Szeder nektár (Vitafood) és az erdei gyümölcs ízesítésű, tejsavó alapú ital (Minna).

Lehet, hogy ez a baj: türelmetlen vagyok. Nem tudom kivárni, hogy megtörténjen, hogy eljöjjön az ideje. Tudni akarom, kontrollálni, mind a jót, mind a rosszat. Sohasem bízom eléggé a jószerencsémben, és sohasem bízom eléggé önmagamban, hogy bármi történik, megoldom, hogy bármi történik, valaki elkap. Elkap, mert szeret, mert fontos vagyok, mert számára a legtermészetesebb, hogy elkapjon. Úgy érzem, én vagyok a legfeleslegesebb dolog a világon. Nem akarok senkit sem terhelni magammal, még akkor sem, ha szeret. Egyszer talán megbánja, hogy szeretett, hogy adott, hogy vigyázott rám. Talán egyszer (megint) megkapom, hogy ő nem is ezt álmodta volna, csak én voltam, akinek nem lehetett nemet mondani, csak én akartam. Amit én vállaltam, nekem kell teljesítenem. Nekem kell dupla hatost dobni... Közben olyan súlytalannak érzem magam, sehol sem tudok sokáig megmaradni és kitartani. Egy idő után minden szűk: gyerekkoromban imádtam a garbót, után viszont voltak évek, amikor úgy érzetem, megfojt, egy ideje viszont megint szeretem. Nem vagyok képes felnőni, minden csak játék, de gyereknek túl felnőtt, felnőttnek viszont túl gyerek vagyok.

Én újra és újra megdöbbenek, mennyire hasonlóak vagyunk, ő roppant jól szórakozik rajta. Mindkettőnket megnyugtat, hogy nem egyedül vagyunk hülyék. Beszélgetünk, a lendület, mint csendes orvgyilkos lecsap rám, megforgatom a kerekeket és az egész gépezet mozgásba lendül.

Narancs-piros tunikámban és khaki zöld nadrágomban sétáltam, mert nem volt kedvem békávézni ebben az őszi napsütésben. A Nyugati tér és az Oktogon között fejemre esett a boldogság, akárcsak egy rakoncátlan cserepes muskátli. Fejbekólintott és elkábított. Fél szívvel az álmodott kertben voltam, málnatövekről és ribizli bokrokról egyeztettem a faiskolával. A zöldségesnél brokkolit, a kisboltban tojást és sajtot vettem. Főzni volt kedvem, sajtos brokkolit. Jó hangosan elindítottam Für Anikó: Nőstény Álom CD-jét, a brokkolit megmostam, rózsáira szedtem, majd félig megpároltam. Három tojást összekevertem egy nagy pohár tejföllel, 15 dkg sajttal, kevés sóval és frissen őrölt borssal. Még 6-7 dkg sajtot lereszeltem. Begyújtottam a sütőt, közepes hőfok, és már szedhettem ki a brokkolikat a kivajazott tűzálló tálba, ráöntöttem a tojásos masszát, majd rászórtam a reszelt sajtot és kb. fél órát sütöttem, amíg a tetején a sajt ropogósra sült.

Vacsorára szépen megterítettem, fehér szalvétával, vörösborral (gyereknek cukros szélű pohárban málnaszöppel), de amikor kinyitottam az ajtót, a varázslat kisurrant az érkezők mellett...

Konyha szekció, mert megfogható, egyszerűen leírható (söpredék), közben annyi érzés feszít, annyi gondolat cikázik fejemben, amely itt-ott megbújik a hozzávalók között...

Évek óta nem kívántam ennyire a szőlőt, sőt kicsit gyűlöltem is. Kedden öcsém hozott egy nagy kosárral, szombaton reggel pedig én. Először a fehér és fekete muskotályos, ropogós szemeket kajálom fel, majd végül a - már a Páskomban sem szeretem - Saszla marad, de az is elfogy. Reggelire szerecsendiós szőlősalátát csináltam. A szőlőszemeket félbevágtam és kimagoztam, Pannonia és Karaván sajtot apró kockára vágtam és kevés frissen reszelt szerecsendióval és egy löttyintésnyi tejszínnel összekevertem. Valahogy a pasijaim nem rajonganak ezért a kompozícióért, pedig...

Ültem a buszon, háttal, ahogy szoktam és azon az úton, amely annyira belém kódolódott, mintha tegnap utaztam volna arra utoljára. Furcsán egyensúlyozunk állandóság és változás, ismeretlen ismerősök között. Idegennek néznek, pedig semmi mást nem ismerek annyira, mint azokat a házakat, azokat a fákat, azokat az embereket.

Tavaly év végén érkezett egy naptár Kanadából és hónapról hónapra más-más recept néz velünk farkasszemet. Eddig egyik sem hozott lázba és már szinte immunis lettem a képekre, csak jelölöm alatta tennivalókat és fontos napokat. Szeptember elején a pasim vetette fel, hogy ezt a mushroom chicken on a bed of fussilli-t meg kellene csinálni. Alaposabban szemügyre vettem a kép melletti receptet és egyetértettem, bár kicsit átdolgoztam. Az étel három részből áll. Tészta: ezzel nem kell sokat vacakolni, egyszerűen sós vízben meg kell főzni. Csirke: A csirkemellet besóztam és megborsoztam, minden oldalán megsütöttem kevés olíva olajon, majd fedő alatt puhára pároltam. Gombás, tárkonyos mártás: Ez a legmacerásabb, de ez sem bonyolult. A vöröshagymát péppé turmixoltam és aranysárgára sütöttem. (Gyorsabb, ha kockázza az ember...) Tettem hozzá egy kevés friss gyömbért és egy gerezd összezúzott fokhagymát. A gombát összevágtam és hozzáadtam a hagymás alaphoz. Megsóztam és fedő alatt megpároltam, hagytam, hogy a gomba eresszen levet. Dijon-i mustárral, sok tárkonnyal és kevés tárkonyos ecettel ízesítettem. Egy kevés főzőtejszínnel tettem mártásosabbá. Nagyon szépen lehet tálalni (úgy, mint a naptári képen) és degeszre ettük magunkat belőle.

Biztos, megvan a titka, hogyan lehet két személyre töltött paprikát készíteni, de én legkisebb mennyiségben is csak hat személyre tudom főzni. A töltött paprika készítésének lépései nálam: hetekig tartó vágyódás, elhatározás, reggeli egyeztetés anyuval, hogyan is készül a töltelék, majd bevásárlás és főzés. Mindig így csinálom, utána legalább három napig eszem és akárcsak a vadast, nem tudom megunni.

A főzés kicsit részletesebben: Egy fej vöröshagymát apróra kockázok és kevés olajon aranysárgára párolom. 50 dkg darált sertéshúst jól összedolgozom másfél marék megmosott rizzsel, egy tojással, a megpárolt vöröshagymával, valamint sóval, borssal, őrölt majoránnával és pirospaprikával. Három evőkanál lisztből és olajból rántást pirítok, majd sok (400 g) sűrített paradicsompürét keverek hozzá és felengedem két és fél liter vízzel. Amíg felforr, néha megkeverem és kicsumázom a paprikákat (6-7 darabot) és kiskanállal beléjük tuszakolom a tölteléket. A paradicsomos mártásban másfél-két óra alatt, néha megkevergetve megfőzöm a megtöltött paprikákat. A mártást, ha szükséges, a végén kevés cukorral ízesítem. Nem korábban, mert a cukortól könnyen lesül.

Pár hónapja kapott szerepet konyhámban a zabpehely. Addig nem igazán kedveltem, mert száraz volt, mint a pozdorja. Az első kiváló étel a zabkása volt, amit reggelire szoktam enni. Egy tálba zabpelyhet szórok, felöntöm annyi tejjel, hogy ellepje, majd két percre beteszem a mikróba. Utána lekvárral, szárított vagy friss gyümölcsel szoktam enni. A másik recept saját kútfőből egy másik recept átdolgozásával készült. Persze nem kecsegtetem magam azzal az illúzióval, hogy én sütöttem először ilyet, de azért büszke vagyok az ötletemre.

Az eredeti recept a morzsás alma. Egy tűzálló tálba vékonyra szeletelt almát (fél kilót) teszek. 15 dkg lisztből, 15 dkg cukorból, 15 dkg vajból és egy késhegynyi fahéjból morzsát készítek és az almákra szórom. Közepes hőfokú sütőben 40 percig sütöm. A teteje ropogós lesz, az alján a gyümölcs pedig finom puha.

A zabpelyhes-kókuszos szilva pedig úgy készül, hogy egy tűzálló tál aljára fél kiló kimagozott szilvát teszek. Megolvasztok 5-6 dkg vajat és hozzákeverek zabpelyhet, kókuszreszeléket és egy kevés cukrot. Semmit sem mérek, hanem úgy érzésre... A keveréket rászórom a szilva tetejére és közepes sütőben 30-40 percig sütöm. A teteje nem fog összeállni, de kellemes és egészséges csemege lesz.

Ez volt az utolsó előtti falat...

Vannak napok, amikor már-már hipernek lehet mondani aktivitásom. Egyszerre írok cikket, főzök ebédet - igen, drága pasim, maradt neked is, nem úgy, mint a sóskából - és két falat között még fényképezni is van kedvem.

Mézes-mustáros csirkét akartam csinálni, de nem tudtam, hogyan kell, ezért rögtönöztem egy majdnem mézes-mustáros csirkét. Tulajdonképpen méz és mustár is van benne... A hűtőben volt 30 dkg csirkemell és három kis fej lilahagyma. Nem volt kedvem hagymát aprítani, ezért a szupertuti robotképpel pépesre daráltam. Olíva olajon cukrot karamellizáltam, majd hozzáadtam a hagymapépet, némi őrölt gyömbért, néhány csepp chili szószt, egy evőkanál mézet, egy kiskanál dijoni mustárt és egy evőkanál "sima" mustárt. Főztem, sütöttem és közben apró kockára vágtam a húst, besótzam és megszórtam frissen őrölt feketeborssal. Hozzáadtam a hagymás cucchoz és addig főztem, sütöttem, amíg a hús teljesen megpuhult. Egy kis citromot csavartam hozzá, elkevertem, majd pár löttyintés tejszínnel simára kevertem a szószt. (Köretnek rizst főztem, de az már mosogatás közben...)

Tegnap este megnéztük a Garfieldot, reggel amerikai palacsintát ettünk eredeti kanadai juharsziruppal, majd megnéztük a Garfield 2-t (Garfield: A Tail of Two Kitties)* és ebédre (stílusosan) lasagne-t** csináltam. (Ez utóbbi miatt a pasim megint feleségül akar venni.)

*Az új Garfield film nem rossz, de nem is igazán jó, mert a kövér, vörös macskának nem áll jól, ha nem undok és lusta, ráadásul az alkotók éltek az elcsépelt beszélő háziállatok meg a hasonmás és helycsere konfliktussal, tisztára mint a Koldus és királyfiban.

**2 kisebb fej vöröshagymát és 4 nagy gerezd fokhagymát apróra vágtam, majd olívaolajon megdinszteltem. Hozzáadtam a darátlhúst, sóztam, borsoztam és megszórtam sok bazsalikommal. Felöntöttem vörösborral és hat kockára vágott paradicsommal sűrűre főztem. (Türelmesek és igényesebbek a paradicsom héját lehúzzák...) Vajból, lisztből, tejből mártást főztem, amit sóval, borssal, szerecsendióval izesítettem. Ezután a tűzálló tál aljába tettem a mártásból, rátettem egy Barilla lasagne tésztasort, majd ismét a mártás, azután húst és reszelt sajtot, majd a következő réteg tésztát... A tetejére jó sok sajtot szórtam, végül 20 percig sütöttem. A pasim szerint egy baj van vele: nem lehet abbahagyni. (A Barilla tésztával az a jó, hogy nem kell előfőzni, viszont helyettesíthető sós palacsintákkal, mert nem olcsóság.)

Persze írhatnék arról is, milyen szánalmas, ami megint kialakult a goldenblog körül, meg mindenkinek van a véleménye (tudod, akárcsak segglyuka) és azt hiszi, hogy az övé valamivel fontosabb, mint a többi. Lamentálhatnék arról, hogy toleranciáról, empátiáról és szabadságról - szabad véleménynyilvánításról - papolunk, miközben mindenkiben egy kis diktátor őrjöng, követeli saját igazát, nem tudja elfogadni, hogy másnak más a szép, és felháborodik, ha nem az van, amit ő akar, de közben Sehallselát Dömötör módon nem képes beszélgetni, vitatkozni és hallgatni.

Egyébként is Mérő ígért egy tánctanárt arról, hogy az nem tolerancia, amikor ráhagyom a másikra, amit mond, de közben rendíthetetlenül meg vagyok győződve saját igazamról.

Szóval inkább a paprikás krumpliról értekeznék. Szerintem akkor lesz igazán finom, ha sok hagymával és igazi szárazkolbásszal készül, kevés csípős pirosarannyal és őrölt római köménnyel. (Hagymát kevés olajon megdinsztelem, pirospaprikát teszek rá, hozzáadom a felkockázott krumplit, megsózom, felöntöm vízzel és főzöm.) Ahogy anyám és nagyanyám, én se teszek bele tarhonyát, csak paradicsomot és a végén hagyom a lábasban kicsit lesülni. Tulajdonképpen csak azért szoktam főzni, mert a kovászos uborkához a legjobb főfogás.

Azért a rend kedvéért tisztázzuk: 

Idén ugyanúgy gondolom a goldenblogot, mint tavaly, amikor nem válogattak be a 100 közé, csak most keserűség helyett meglepődtem, mert nem hiszem, hogy egy év alatt ennyit változtam volna. (Persze változom, de nem így.) Abban viszont biztos vagyok, hogy akik tavaly örültek, most bosszankodnak és simán megszavaznának nekem egy élve elégetést. Persze, biztosan jó móka a köpködjük Myreille-t, de szerintem ízléstelen és igencsak dacossá tesz. Ez az én blogom, azt írok bele, amit akarok, arról írok, ami engem foglalkoztat, ami velem történt, és mivel senkit sem kényszerítek rá, hogy olvassa, teljesen felesleges habzó szájjal fröcsögni. Igen, nyilvános, lehet véleményt mondani és én ezeket a véleményeket elolvasom, átgondolom, de senki ne várja, hogy vadidegenekkel kommentekben fogom megvitatni gondjaimat, vagy érzéseimet, mert azokat pasimmal és barátaimmal szoktam. Ízlésről, filmekről, könyvekről szívesen beszélgetnék, sőt kíváncsi is vagyok mások véleményére, gondolataira, tapasztalataira, de ott a kritikák kimerülnek annyiban, hogy egy érzéketlen idióta vagyok, aki úgy mond véleményt, hogy semmihez sem ért. Ezt viszont én nem tekintem vitalapnak. Akik szeretnek, néha írnak levelet és gondolom szavaztak, de ők sem ismernek igazán, mert a szavak önálló életet élnek, összekeverednek az olvasó képzeletével, álmaival és létrehoznak valakit, aki én vagyok és mégse. (Minden léleksimogatás jólesik, minden ütés erősít.) Akik régen ismertek, belegyömöszöltek egy skatulyába és nekik sokkal jobb, ha nem mászom ki onnan. Ez az ő túlélési stratégiájuk. Az egyém viszont a blog, az írás és a dac. Sokszor sokat kozkáztatok, hogy úgy éljek ahogy szeretnék. Végletek között feszülök, néha pofára esem, néha szárnyalok és néha a hozzám legközelebb álló emberek sem értik, hogy miről és miért írok. Ilyenkor megkérdezik, én pedig elmesélem. Ezerszer mondtam, hogy a blogom önzőség, szeretek írni és szeretek mindent, amit hozott. Nem nyertem díjakat - racionálisan esélyem sincs, hogy nyerjek - viszont kaptam egy olyan életet, amilyenre mindig vágytam.

Anya mondta régen, amikor arról faggattam - éppen második miért- és dackorszakomat éltem -, hogy a többi gyerek miért nem szereti a sóskát, a spenótot és a tökfőzeléket, hogy más anyukák nem főzik ilyen finomra. Persze, akkor szinte hihetetlen volt számomra, hogy ezeket lehet rosszul is csinálni, de azóta ettem néhány próbálkozást és most már teljesen igazat adok anyunak. Sőt én is úgy főzöm, ahogy ő csinálta.

Sóskamártás: A sóskaleveleket megtisztítom a levélszártól, majd egy kis zsiradékon megpárolom. Ezután lisztből és vízből habarást keverek, habverővel jól elkeverem, hogy a levelek teljesen szétessenek, majd tejfölt adok hozzá. Egy kis sóval és cukorral ízesítem, és mindig olyanra főzöm, hogy jó sűrű mártás legyen belőle.

Spenót: A spenótlevelet megtisztítom a levélszártól, majd vízben előfőzöm. Vastag rántást készítek, sok fokhagymával és beleteszem a leveleket és jól elkeverem. (Ha nincs friss levél, akkor itt teszem hozzá a felolvasztott parajt.) Sózom, tejet adok hozzá és felforralom. Szeretem ha olyan sűrű, hogy megáll benne a kanál.

Tökfőzelék: A gyalult tököt besózom. Hagymás, paprikás rántás készítek - olajon megdinsztelem a kockára vágott vöröshagymát, majd lisztet szórok rá, átpirítom, és pirospaprikát szórok hozzá -, a kinyomkodott tököt ráteszem, jól megkeverem és egy kis vizet öntök hozzá. Addig főzöm, amíg a tök megpuhul. A végén tejfölt és ecetet adok hozzá. Összekeverem és még egyszer átforralom.

Egyébként most van a vajbab szezonja és az is kíváló főzeléknek: A bab két végét levágom és 2-3 cm-es darabokra vágjuk. Hagymás, paprikás rántást készíte, majd felöntöm vízzel és beleteszem a babot, sózom és puhára főzöm. Tejfölös habarással sűrítem.

Napok óta padlizsán vásárlási láz van rajtam, és ennek eredményeképpen ma már három (gyönyörű) sötétlila zöldség volt itthon. Mivel jobb ötletem nem volt, arra gondoltam, muszakát csinálok. Elolvastam öt receptet, majd kitaláltam saját verziómat. Az eredményről annyit, hogy a pasim ismét sürgetőnek érzi, hogy feleségül vegyen...

A padlizsánokat fél centi vastag karikákra vágtam, besóztam és egy órát állni hagytam. Ezután lemostam, papírtörlővel szárazra töröltem és serpenyőben kevés olívaolajjal átsütöttem. Egy vöröshagymát apróra vágtam és megdinszteltem, hozzátettem 4 gerezd fokhagymát, majd 60 dkg sovány, darált sertéshúst (eredeti tervek alapján pulykahús lett volna, de nem kaptunk). Sóztam, borsoztam és jó sok (legalább egy evőkanálnyi) kakukkfűvel megszórtam. Amikor puha volt a hús, négy hámozott, cikkekre vágott paradicsomot tettem hozzá. Addig főztem, sütöttem, amíg már alig volt leve. Egy sütőtálba padlizsánt rétegeztem, majd jött egy húsréteg, majd padlizsán, és hús, a végén padlizsán és egy felkarikázott paradicsom, szép csíkosan. Két tojássárgáját elkevertem 2 dl tejszínnel, sóval és frissen reszelt szerecsendióval, legalább egy felet belereszeltem és ezt a cuccot ráöntöttem a rétegek tetejére. Emmentáli sajtot szórtam a tetejére és közepes hőfokon fél óráig sütöttem. Tovább nem, mert éhesek voltunk...

A tenger közelében megél és terem a málna? - tettem fel a fontos kérdést, miközben éppen arról álmodoztam, hogy mégiscsak tengerpartra kell költözni. Ma viszont teljesen városi módon állapítottam meg, hogy elkezdődött a málna szezonja: mindenhol lehet kapni és már nem is csillagászati az ára. Azonkívül, hogy telezabálom magam málnával, csinálok majd málnaszörpöt - a pasim már hozott hozzá buborékos ásványvizet -, esetleg málnalekvárt hideg téli napokra. Pár napja komolyan fontolgattuk egy nagyobb mélyhűtő vásárlását, hogy így szezonban tegyük tele málnával, mert a "gurulós málna" főfogyasztói vagyuk, ugyanis abból készítjük a fagyit.

És ha málna, akkor legalább egyszer sütni és enni kell Málnás-csokoládés Pavlova tortát. (A recept és a kép forrása Nigella Lawson websiteja.) Nigella így készíti, de van egy egyszerűsített magyar változat is, íme:

Hozzávalók: 6 tojás fehérje, 30 dkg porcukor, 3 ek kakaópor, 1 ek balzsamecet, 5 dkg keserű csoki és forgács, 5 dl tejszín, 50 dkg málna.

Előmelegítem a sütőt 4-es fokozaton. A felvert fehérjéhez kanalanként hozzáadom a cukrot. Hozzáadom a kakaót, az ecetet, a csokidarabokat, de úgy keverem át, hogy csíkos legyen. Sütőpapírra halmozom korongot formálok belőle, s amint betettem a sütőbe, azonnal leveszem azt 2-esre. 1 és negyed órát sütöm, majd óvatosan kinyitom a sütő ajtaját. Tetejére tejszínhab, málna és csokiforgács.

Jaloco - Bodegas Medina

Egy üveg jó és kedvenc borral az a legnagyobb baj, amikor elfogy. Amíg a konyhában várakozik, várakozom én is. Élvezem az állandó lehetőséget, hogy a zöld üveg nyakából bármikor kipukkanhat a parafadugó.

Nagyon szeretem azt is, ahogyan a jó és kedvenc bor társaságában négyen átbeszélgetünk egy délutánt. Kortyokban fogy a bor, és újabbnál újabb történeteket csalogat elő.

Végül itt marad az üres üveg, a bor gyümölcsös ízét már csak az emlékezetben érzem. Persze tudom, hogy van még jónéhány palack valahol a világban, de nem itt a közelemben... (Ezt a bort egyébként a pasim találta meg, kicsit képzavaros módon a pálinkafesztiválon.)

Kedvenc borom mostanság: Jaloco a spanyol Bodegas Medina pincészetből.

Azt hiszem, hogy a jó étel úgy terjed, mint a pletyka és ugyanannyit változik egy-egy főzés alkalmával, mint a cserfes asszonyok története. A mai ebéd alapja a titkos Bibi-féle basz, amiből végül Myreille-féle nyári basz lett. Bibivel én nem találkoztam, viszont van egy közös ismerősünk, aki megfőzte nekem a titkos baszt. (A pontos mennyiségeket elhagyom, csinálja mindenki a saját belátása szerint.) Sok vöröshagymát megdinszteltem egy kis cukorral, majd amikor aranybarna volt, hozzáadtam zúzott fokhagymát és reszelt friss gyömbért. Néhány keverés után a felét egy tányérra szedtem. A serpenyőben maradt pépre rádobtam a besózott csirkemell kockákat, majd borsoztam, szerecsendiót reszeltem rá, majd addig sütöttem, amíg a hús jó nem lett. (Jobban mondva ma kuktám volt, aki folyamatosan keverte az ételt és ezért lett ilyen finom.) A húst kiszedtük, majd visszatettük a maradék hagymát és egy újabb cikkekre vágott vöröshagymát. Utána mézet, mustárt, sok szójaszószt tettem hozzá és reszeltem hozzá egy kis szerecsendiót. Ezután jött az apró falatokra vágott sárgabarack, vilmoskörte és kopasz barack és az egészet még meg is megsóztam. A cucc addig sült-főtt, amíg szaftos levet nem eresztett, majd felszeletelt szelídgesztenyét (bioboltban kapható, a zacskóra a "gesztenye" és a "finomság" szavakat írták) tettem hozzá, reszeltem hozzá egy lime héját és bele is facsartam a levét, kicsit még rotyogtattam, majd visszaöntöttem a húst, jól összekevertem és végül mascarpone-t kevertem hozzá. A köret mellé rizs.

Mivel nyár van a desszert is gyümölcsös, úgynevezett kefires süti. A tésztához egy doboz kefirt a keverőtálba öntünk, majd a poharával kimérünk egy pohár kristálycukrot és két pohár lisztet, hozzáteszünk még fél csomag sütőport és 8 dkg olvasztott vajat. Fakanállal összekeverjük, majd kivajazott tepsibe öntjük. (Én az ilyeneket üveg sütőtálba sütöm.) A tészta tetejére magozott érdi meggyet és hatodokba vágott sárgabarackot meg szeletelt mandulát szórtam. Közepes sütőben addig sütöttem, amíg ránézésre jó nem lett. Amikor kihűlt egy fél zacskó vaníliás cukrot szórtam a tetejére.

Nem volt sok ötletem, hogy mit kezdhetnék a maradék gyömbérrel, de amikor a limonádét készítettem eszembe jutott, hogy tehetnék bele, hiszen a friss gyömbérnek is van egy kis citrusos illata. Két citromhoz egy evőkanál cukrot és egy normál dobókockányi gyömbért tettem, majd kb. másfél liter vizet. Biztos nem újdonság, de nekem nagy felfedezés a gyömbéres limonádé.

Egy leheletnyi gyömbér!

Teljesen célzatosan a tegnapi meccsre tapas-okat készítettem, ám végül mégis akadt egy renitens, aki örült a francia kakasok góljainak. Volt egy pillanat, amikor kicsit mániákusnak éreztem magam saját készítésű bodzaszörppel ("gyerekkor íze van"), limonádéval, friss bazsalikommal készült salátával, füstölt sajtos kenyérrel, meg fagyasztott málnából, cukorból és tejből készített fagyival.

Tepsis máj

Hozzávalók: 4 vöröshagyma, 80-90 dkg csirkemáj szív nélkül, olíva olaj, őrölt majoránna, bazsalikom

A hagymát felkarikázom, és a felével beterítem a tepsi alját. Rápakolom a megmosott májat, majd a maradék hagymát. Meglocsolom olíva olajjal és megszórom a fűszerekkel. Alufóliával letakarom és kb. 180 ˚C-os sütőben 1 óráig sütöm. Miután elkészült, megsózom.

Amikor kihűlt, falatnyi darabokra vágtuk, és hagymával együtt kenyérkockákra szúrtuk. (De melegen, burgonyapürével is nagyon szeretem.)

Padlizsán és csirke

Hozzávalók: padlizsán, csirkemell, kakukkfű, olíva olaj, só, bors

A padlizsánt fél centinél kicsit vastagabb szeletekre vágtam, majd mindkét oldalon megsóztam. A „kiizzadt” levet papírtörlővel leitattam, majd elég sok olíva olajon - a serpenyőbe mindig csak keveset öntöttem, de gyakran - mindkét oldalon megsütöttem.

Közben felkockáztam a csirkemellet, besóztam, megborsoztam és beszórtam kakukkfűvel. A padlizsánok után a serpenyőben megsütöttem.

A kenyérkockákra fél padlizsánszeletbe csomagolt fetakockát, illetve csirkét és fetát szúrtam.

Már az ajtóban álltunk, amikor előkerült egy régi történet, ami nem is velünk esett meg, hanem a francia drukker anyukájával. Nagy vacsorára készült, már napokkal korábban elkezdett sütni, pácolni és hasonlók, majd a vendégek fel is faltak mindent. A szorgalmas háziasszony éppen a mosogatással foglalatoskodott, amikor a vendégek búcsúztak és köszönték a nagyszerű vacsorát. Távozóban az egyik vendég visszalépet és azt mondta, hogy igazán jó volt minden, de az egyik ételbe kellett volna még egy leheletnyi gyömbér...

Szedtünk bodzavirágot. A pasim és az öcsém kevésbé volt lelkes, de legalább hűséges segítők voltak. Az öcsém lehúzta az ágakat és tartotta a zacskót, a pasim pedig "Myreille bodzavirágot szed" tréfás-mókás fotósorozatot készített. Este még elmentem az éjjel-nappaliba cukrot venni, azóta pedig készül a szörp. Idén nem aggódom, hogy sok lesz - sok barátom van, aki vevő az ilyen finomságra - és szerencsére négy nap alatt el is készül, mert kell az üveg a málnaszörphöz is.

Bodzaszörp, régi recept. Egy 5 literes befőttes üveget háromnegyed részig megtöltök a vastagabb szárrészekről leszedett bodzavirággal. (A virágtányérokat az üveg szájába dugom, majd ollóval levágom a virágokat, a szár pedig a kezemben marad.) Hozzáadok 1,5 kg cukrot, 3 karikára vágott citromot és 30 g citromsavat, majd felöntöm vízzel és összekeverem. Lazán lefedve 3 napig, időnként megkevergetve, érni hagyom. A 4. napon kész a szörp. Fel szoktam forralni és száraz dunsztba tenni, mert úgy tovább eláll, de mindenképpen hűtőben tartom.

Sajnos, kevés virágot szedtem, ezért nem maradt finomságnak: Sült bodzavirágnak, viszont még egy ideig lesznek friss virágok. A virágtányérokat sűrű palacsintatésztába mártom és forró olajban kisütöm, amikor kész, levágom a vastag szárrészeket és fahéjas porcukorba tunkolom. Ezzel a édeséggel tényleg lehet illatot enni... Csak firssen és forrón jó.

(Sztrapacska ismételt újraértelmezése.) Ahogy nem olyan régen megjegyezték szép szlovák (eredetű) vezetéknevem van. Nagyapám, akitől nevemet is örököltem, imádta a sztrapacskát, de ő három hónappal születésem után meghalt és ez az étel kimaradt a családi repertoárból. Már felnőtt voltam, amikor meg akartam kóstolni a sztrapacskát, de éppen akkor nem voltam jóban a juhtúróval, ezért kicsit átdolgoztam a receptet. (A történet részét képezi az is, hogy ez az étel egy férfihez is kötődik, aki úgy vonult be személyes történelmembe, hogy exférj.) A mai esős-borús vasárnap délelőtt viszont megkívántam ezt a krumplis eledelt, ráadásul a kisboltba (vérbeli budapesti azt mondaná, hogy sarki közértbe) csak tejfölért kellett leszaladni (éppen ideje volt már a szemetet is levinni), egyébként minden volt itthon. Három hagymát vastagabb karikákra vágtam, majd olajon megsütöttem. Amikor jól átsült, kicsit fekete is lett, tettem hozzá borsot, sót, pirospaprikát, őrölt köménymagot és mustárt. Közben krumplit pucoltam és a frissen élezett késekkel bőrfolytonossági hiányt okoztam magamnak, így a(z utált) pucolást a pasim fejezte be. - Erről persze mindig eszembe jut egy történet, ami "mondjuk nagybátyámhoz" kötődik. Azért "mondjuk nagybátyám", mert ezekben a családi ki kicsodákban nem vagyok jó. De ő tulajdonképpen apukám unokatestvérének a férje, és ő mesélte el, hogy vezetéknevem göndört jelent. Szóval, éppen náluk voltam nyolcadik után nyári vakáción, amikor az ebéd elkészítéséhez ránk esett a burgonya meghámozás nemes feladata. Ültünk a konyhában és én nagy műgonddal vékonyan hámoztam a krumplit. Vékonyan, mert nagymamám így tanította, és én szokásomhoz hűen, már az első krumpli felénél untam a dolgot. Túl lassan haladtam. Ekkor majdnem nagybátyám megmutatta, hogyan csinálták ezt a seregben. Hat határozott vágással, gyorsan, de roppant gazdaságtalanul, előállított egy kockát, éppen falatnyit. Később derült ki, hogy nem is volt katona. - Szóval, miután hüvelykujjamból lenyisszantottam egy keveset és az összes krumpli meztelenül sorakozott a pulton, reszelőt ragadtam és újabb sérülések nélkül, lereszeltem a krumplit, majd sóval és liszttel összekevertem. (Csak süteményekhez mérem ki a hozzávalókat, a többi érzésből megy. Látszik, hogy mikor jó.) Kiskanállal lobogó vízbe szaggattam a tésztát, majd a kifőtt gumókat a hagymás cuccba forgattam, és fokhagymás tejföllel belakmároztam.

A történet alatt hihetetlen kapcsolódásokkal, érthetetlen véletlenekkel tarkított gondolatháló feszül, ami ott van, de mégse...