Végtelen sikítás
moksha.hu
 


2009. november 17., kedd

Ablak

# 23:12 - konyha - Myreille


2009. február 2., hétfő

Régi-új ízek

Vettem madársalátát. Nem meglepetés, mert amióta Németországban kóstoltam és tudok egy-két üzletet, ahol lehet kapni, rendszeresen veszek. A meglepetés akkor ért, amikor anyu meglátta a dobozt. Úgy csillogott a szeme, mint egy kisgyereknek, és már mesélte is. Gyerekkorában a nagymamája szedett neki ilyen salátát és azóta nem is evett. Egyébként a nagyija a birs és naspolya fa alatt "nevelte" az apró salátákat. Más történet, de a madársalátához tartozik, hogy a francia öregek valerianellanak hívják.

Egyébként ma a gasztronómia csúcsaira törtem, és megállapítottam, hogy remek dolog magyarnak lenni, mert a rendes pörkölt és a töltött paprika ugyanolyan finom, mint a rucolából, málnából, balzsamecetből és kecsekesajtból összeállított salátával.

Vacsorára viszont tejfölös tojáslevest főztem. (Megint egy életemben első, de rendszeresítem.) Hagyma nem volt itthon, ezért a hagyma aprítását és dinsztelését kihagytam, de nem is hiányzott a végeredményből. Kevés olajon kevés liszttel rántást készítettem, felöntöttem (1 liter) vízzel és amíg felforrt, sóval, sok őrölt köménnyel, kevés piros paprikával, egy kiskanál szárított zöldségmixszel és egy babérlevéllel fűszereztem. Főztem 10-12 percig, hozzáadtam egy fél apróra vágott chilit, majd kivettem a babérlevelet és a levesbe csorgattam két felvert tojás. (A tojásokat akár egészbe is bele lehetne tenni...) Ezután két evőkanál tejfölt és fél citrom levét kevertem hozzá, és tálaláskor fokhagymás krutont tettem a tetejére.

# 23:52 - konyha - Myreille


2009. január 15., csütörtök

Csúf, de finom (Banános sütemény Jamie Oliver nyomán)

Hanának

Sütöttünk. Ő meg én. Ő hozta a könyvet, amiben találtam egy receptet és kicsit átgondoltam. Ő megette a banán végét, lemeozta a süteményt, majd elmeséltette a receptet.
- Hogyan csinálunk karamellt?
- Egy lábasban cukrot olvasztunk.
- Ennyi?
- Aha, egyes receptek úgy szólnak, hogy kell hozzá tenni egy kis vizet és forralni sokáig, de szerintem hülyeség. A lábasba dermedt karamell vízben felázik, tökéletes karamelles tejhez.
Persze, azt már látta, hogy a forró karamellt - jelzem, háromszor égette meg vele a száját - a tűzálló tál aljába csorgatom és vágott felükkel rápakolom a banánokat.
- És tésztát hogyan gyúrtunk? - kérdezi szempilla-remegtetve. Jut eszembe, pár napja együtt sminkeltünk, igazán muris volt, mert engem sminkeltünk, most meg itt hagyott egy kosárnyi maskara alapot.
- 15 dkg szobameleg vajjal kikentem a tűzálló tálat, a maradékhoz tettem 21 dkg lisztet (kicsit megszaladt, de nem gond), 2 evőkanál cukrot, nem lett túl édes, elbírt volna még egyet vagy kettőt, csipet sót, 1 tojás sárgáját és egy evőkanál tejfölt. Összegyúrtam, nagyon lágy tészta lett, két kezem között kicsit megnyújtottam, és befedtem a tésztával a banánokat. Sütöttük pirosodásig, majd amikor jónak ítéltük, kivettük, a tészta került az aljára, mint a tarte tatin-nél és végül még némi olvasztott csokoládét is csorgattunk a tetejére. Csúnya, illetve nem szép, de nagyon finom.
- Kérsz még egy kockát?
- Aha, a széléből, mert ott olyan jó ropogós.

# 16:25 - konyha - Myreille


2008. december 28., vasárnap

Édes élet

Nyitogatom a hűtő ajtaját pedig nem is éhes vagyok, hanem valamit innék. Valamit amiben van némi alkohol. Csúszna most a forralt bor vagy egy jó Shiraz, de a mézes rum, a vodka narancs vagy a málna pálinka is, de ez utóbbiak a szoptatás miatt tiltó listán szerepelnek. Kombinálok. Van itthon tejszín, délután főzött kávé, cukor meg Amaretto likőr. Nosza, összekevertem, de rendes voltam, mert adtam a pasimnak is, aki először gyanakodva szagolgatta, de amikor mondtam, hogy adja vissza belekortyolt, majd minden harmadik korty után közölte, hogy fincsi.

De ha már konyha rovat, akkor jöjjenek a karácsonyi ajándékok:

Pácolt fokhagyma nemisbéka remek receptje szerint. A recept minden tekintetben megfelel a valóságnak, a pasim az ecetszag miatt panaszkodott. Nekem meg emlékeztetőül:

"10 fej fokhagyma
7,5 dl száraz fehérbor
1,5 dl balzsamecet
10 dkg finomítatlan nádcukor
1 tk. só
1/2 tk. őrölt feketebors
2 babérlevél
2 közepes chilipaprika
2 ek. szárított petrezselyem
kis marék friss kakukkfűág
olívaolaj

A bort, ecetet, cukrot, sót, babérlevelet összeöntjük, ha felforrt, beleszórjuk a chiliket, a kis marék kakukkfüvet és a szárított petrezselymet. Újabb öt perc után követi a [rabszolgamunkával megpucolt] fokhagyma, ha ezzel is ismét felforrt, az újraforrástól számított öt percig főzzük. Fedő a tetejére, alapos szellőztetés, az ecetes szag miatt morgó férj kiengesztelése. Éjszaka szépen így elpihen az edényben. Másnap alkalmatos időben ismét fel kell forralni és forrástól számított öt percig főzni. Ha kihűlt, a babérlevelet és a kakukkfüvet ki kell dobni belőle, majd alaposan elmosott, forrázott, 2-2,5 decis befőttesüvegeket kell keríteni (úgy négy-öt lesz, a fokhagymák méretétől függően), félig-harmadig tenni beléjük a fokhagymát (mehet bele a chilipaprika is), de semmiképpen sem tele. A levet rámerjük, a tetejére pedig egy vékonyka zárórétegnyi olívaolaj kerül."

Almás-hagymás-aszalt meggyes chutney

Maradt a fokhagyma páclevéből, ezért megpucoltam 3 almát és két fej lilahagymát. Cukrot pirítottam, rádobtam a hagymát, kicsit kevergettem, felöntöttem a páclével, beletettem az almát és addig főztem, amíg lekvár sűrűségűvé vált. Beleszórtam az aszalt meggyet, forraltam rajta egyet, majd üvegekbe töltöttem. Sült hús mellé tényleg kíváló.

Mézes-kakukkfüves mustár

1 doboz fekete mustármag és 1 doboz sárga mustármag*. A magokat egy üvegtálba szórtam, felöntöttem 200 ml almaecettel, majd egy éjszakát pihentettem fedő alatt. Másnap feltettem forrni. A recept szerint a magoknak szét kellett volna pattanni, de az istennek nem pattantak, 40 perc múlva meguntam, ezért turmixszal rásegítettem. Tettem hozzá 1 teáskanál sót, 2 evőkanál mézet és 1 pupos evőkanál kakukkfüvet. Rottanat még egyet, majd ment az üvegekbe. (A pasim úgy kommentálta, hogy meglepően jobb, mint amire számít az ember.)

Pralinék

Piszke vezérfonalát követtem. Lett sárgabarackos -diós - irish whiskey-s, Amarettos - mandulás - málnás (egyik felén ét- a másikon fehér csokival), aszalt szilvás - pálinkás- kekszes, narancsos - diós trüffel és Amarettoba áztatott sárgabarack fehér csoki kabátban. Praliné elmélet: aszalt gyümölcsöt alkoholba áztat, majd pépesít, kötőanyag hozzákever, porcukorral vagy lekvárral tovább édesít, golyókat formál, majd csokoládéba márt. Innen pofonegyszerű: Az aszalt szilva szinte kívánta a pálinkát, csak körte volt itthon, de nem számított. Hobbits (zabpelyhes keksz) durvára daráltam (mixer bizonyos részével), majd a kettőt összedolgoztam, kért még egy kis szilvalekvárt, majd jött a golyózás és a mártogatás. Az utóbbi a legpepecselősebb. A golyókat fogpiszkálóra szúrtam, olvasztott csokiba mártottam, majd (nem tudom, mi a neve, de száraz virágot szoktak beleszúrni) beleszúrtam és vártam, amíg megszárad. Az aszalt barackhoz darált diót tettem és a pralinék tetejére kis sárgabarack darabokat. A mandulásnál elkövettem egy bakit. Mazsola jól ázik,de utána nehéz pépesíteni. Konkrétan egybe maradnak a mazsolaszemek. A legegyszerűbb, de nekem nagyon ízlik, hogy a félbevágott aszalt sárgabarackot Amarettoba áztattam, majd fehér csokiba forgattam. Arra jöttem rá, hogy a csokit nem kell gőz fölött olvasztani és idegeskedni vele, ha 1 percig mikrózom akkor is tök jó, ráadásul, ha hűl, könnyű újra melegíteni.

*Emlék az Amarettoról és a mustármagról

Fatornyos kis falumban mindig elmentünk éjféli misére. Éjféli mise után, pedig otthon a konyhában anyu, én és a volt osztályfőnököm, aki akkor már a barátnőm volt, ittunk valami finomat. Egyik éven Amaretto likőr volt. Nagyon ízlett. Azt hiszem, hogy ugyanabban az évben volt, de összefolynak az évek, hogy a pap náthás volt és soha véget nem érő beszédbe kezdett a mustármagról.

# 23:43 - konyha - szőke nő - Myreille


2008. december 17., szerda

Mézeskalácsfűszer

Kihívás Budapesten mézeskalácsfűszert találni. Amikor találtam, két zacskóval vettem. Egy ment Párizsba, a másik maradt nálam. Egy percig sem kacérkodtam a mézeskalács gyártással, hiszen azt nagy konyhában és vidám társaságban tudom elképzelni, de valami karácsonyit azért szerettem volna sütni.

Rítussá vált, hogy az öcsém hozza anyut, hetente egy napot együtt töltünk, én meg sütök valamit az öcsémnek. A kevert tészták nagymestere vagyok, mert 10 perc + sülési idő alatt, remek süteményeket tudok gyártani. Az alap igen egyszerű: 3 tojást kikeverek kb. 15 dkg cukorral és 6-8 dkg vajjal. (Most már szemre csinálom, illetve ízre.) Teszek hozzá egy sütőport és kb. 20 dkg lisztet. Kell még egy kis tej, tejszín, tejföl vagy rum, attól függően milyen ízesítésű lesz a sütemény. Most mézeskalácsfűszerrel csináltam, így tej ment bele. Került még bele egy zacskó Bourbon vaníliás cukor és egy citrom reszelt héja. Meg lehet sütni muffin formában is, de én tortát sütöttem, a tetejét pedig megszórtam összetört csokimikulással.

Másik nagy kedvencünk, amikor nagyon sok kakaóport teszek bele és nagyon sok rumot. A megsült tésztát málnalekvárral kenem meg és tejszínhabot halmozok a tetejére.

# 01:27 - konyha - Myreille


2008. november 10., hétfő

Csokis keksz (12 nagy vagy 24 kicsi)

200 g csokoládé (Szerencsi Szerecsen)
30 g vaj
2 egész tojás
85 g cukor (kristály és barna vegyesen)
170 g liszt
egy kávéskanál sütőpor
egy kávéskanál szódabikarbóna
extraság: 2 marék mazsola

A csokoládét a vajjal együtt mikróban megolvasztottam. Másfél perc pont elég. A tojásokat habosra kevertem a kétféle cukorral, majd hozzáöntöttem a megolvasztott csokoládét és vajat. Belekevertem a sütőporral és szódabikarbónával elkevert lisztet meg a mazsolát. Tepsibe sütőpapírt tettem, 12 kupacba porcióztam a masszát, majd 10 perc alatt megsütöttem. A kekszek eltarthatóságát tesztelni nem tudtam, mert alig hűlt ki, máris elfogyott.

(Eddig is szerettem sütni-főzni, de most másként szeretek. Zsombi születése óta kalandvágyam nagyrészét a konyhában élem ki és a napi sikeradagbetevőket is innen szerzem.)

# 06:30 - konyha - Myreille


2008. október 25., szombat

Flancolok - Sajttorta

Évek óta szeretnék sajttortát sütni, de eddig nem vettem rá magam, mert a Balettcipőben olyan tökéleteseket ettem, hogy nem akartam szégyenben maradni. Ma este viszont úgy álltak a csillagok és már profin meg a quiche készítés, hogy megkísértettem George-ot.

A quiche tészta finom. A quiche tészta gyorsan elkészíthető. A quiche tészta a barátom. És már 4 napja van egy jó quiche tészta receptem. Ikrek vagyok, nem kedvelem a monoton kiszámíthatóságot, kicsit megvariáltam a quiche tészta receptjét. 18 dkg lisztet, 2 dkg macskás kakaóporral, 12 dkg vajjal, 1 tojás sárgájával, 2 evőkanál cukorral, pici sóval és kevés hideg vízzel gyors mozdulatokkal tésztává gyúrtam. 2,5 órát pihent a hűtőben, majd kinyújtottam és kibéleltem vele egy formát. Nincs rendes tortaformám, ezért a mindenes tűzálló tálamba került a tészta úgy, hogy egy 3-4 cm-es pereme legyen. A minap fedeztem fel, hogy a sütőm tulajdonképpen egy fokozatot tud, így nem aggódtam, arra tettem be a tésztát sülni. 250 g mascarpone-t, 250 g (2 doboz) Philadelphia sajtkrémmel, 4 evőkanál cukorral, 3 csomag vaníliás cukorral, 3 egész tojással meg a tésztából kimaradt tojásfehérjével, 1 dl tejszínnel és 2 evőkanál liszttel simára kevertem. A tészta addig sült, amíg kikevertem a tölteléket. Utána 30 percig az egész a sütőbe került és ennyi idő alatt a töltelék teljesen átsült.

A sajttorta nehéz része ezután következett: meg kellett várni, hogy kihűljön, sőt még a hűtőben is pihentetni kellett.

# 02:06 - konyha - Myreille


2008. október 20., hétfő

Megrontottál, de szeretlek - quiche

Nők, ha találkoznak, még ha virtuálisan is, de egy idő után biztos, hogy receptet cserélnek. (Jól is van ez így, mert egy nő a konyhában és a hálószobában is legyen profi.)

"Egy recept: 25 dkg liszt, 15 dkg vaj (inkább hidegen, kizárólag vajjal jó!!), 1 tojás sárgája, pici só, pici porcukor, kevés hideg víz. 1-2 órára hűtőbe teszem, pontosabban több adagot szoktam begyúrni és fagyasztóban eláll a tészta. Tehát kinyújtom, a sima tortaformába teszem, kicsit elősütöm és 2,5 dl tej, 1 vaníliás cukor, 6 dkg liszt, 13 dkg cukor és 3 tojás (és a kimaradt tojás fehérje se árválkodjon a hűtőben) keverékét beleteszem. Eper szemekkel megbolondítva sosem marad belőle. De tepsiben baracklekvárral almaszeletekkel és mandulaforgáccsal hintve is szeretem. Tegnap készítettem és amikor kihűlt, karamellt csepegtetett rá a lányom. De sósan is jó, sajtfelfújttal, brokkolival... és még ezerféleképpen."

Kacérkodtam én már régóta a quiche-sel, de így még senki sem egyszerűsítette le nekem és senki nem csinált ekkora kedvet hozzá. Azonnal kettőt készítettem. Egy édeset és egy sósat. (A tésztát jó vékonyra nyújtottam és nem szórakoztam babbal, lencsével az elősütésnél, egyszerűen betettem a sütőbe kicsit sülni, bekevertem a tölteléket és zutty. A sós hagymás-füstölt sajtosra sikeredett. A hagymát sötét karamell színűre sütöttük - besegített a férjem, mert a kölyök követelte az anyját -, a töltelékből elhagytam a cukrot, tettem bele sót, borsot és 25 dkg Karaván sajtot. Az édes birsalmásra sikeredett. Előtte a birsalmát megsütöttem - birsalmát kockára vágom, sütőtálba pakolom, megszórom kevés cukorral, fél deci vizet öntök alá, először lefedve majd anélkül sütöm -, azután az elősütött tésztára pakoltam, és lelocsoltam a lötyivel, igaz a 2,5 dl tejet megvariáltam, mert tej és tejszín keveréke lett.

Ja, és a tésztát két perc volt kimérni és összegyúrni.

# 15:25 - konyha - Myreille


2008. október 17., péntek

Jövőre, veled, ugyanitt...

A végletek embere vagyok. Vagy gyümölcsön, sütőtök krémlevesen és a közeli biobolt rántott, feta sajttal töltött palacsintáján élek, vagy hirtelen felindulásból a gasztronómia csúcsait veszélyeztetem. Mivel tegnap családilag megkívántuk a sült csirkét és rendes feleség vagyok, nem volt kérdés, mi lesz a mai vacsora. A csirke alsó combokat (felsőt akartam venni, de keveset aludtam és ilyenkor félrebeszélek) tűzálló tálba sorakoztattam. Megsóztam, megborsoztam és megszórtam jó sok, frissen reszelt szerecsendióval. Öntöttem a combok alá 1 dl mustot* és ez volt a legjobb ötletem a mai nap során. 30 percig lefedve, majd további 30 percig anélkül sütöttem. Sajnos, ez volt az idei szüret utolsó mustadagja, így az ismétlésre egy évet várni kell.

*Apa szűrte nekem, anya pedig elhozta. Nem is emlékszem, hogy volt olyan év, mint az idei, amikor nem szüreteltem.

# 20:30 - konyha - Myreille


2008. október 4., szombat

Morzsás alma

Rengeteg almát kaptam, így arra gondoltam, egy életem, egy halálom, sütök morzsás almát. A művelet végén (megint) bizonyosságot nyert, hogy remekül kiegészítjük egymást a pasimmal. Amire én nem emlékszem, azt ő tartja fejben, amire viszont ő nem emlékszik, azt én. Közölte ugyanis, hogy én már csináltam ilyet és ő szereti. Én meg azért nem sütöttem már egy hete, mert úgy tudtam, nem szereti a fahéjjal kacérkodó, nem csokis süteményeket. (Megjegyzem, a múltkor a szilvás sütit, amit kaptunk, szintén megette, pedig ordított róla a fahéj.) Mindegy. Most akkor őszre és télre rendszeresítem a morzsás almát, tavasszal meg majd szintet ugrunk és lesz morzsás rebarbara is.

Én a sok gyümölcs, kevés morzsa elvet vallom. 70 dkg vékonyra szeletelt almát halmozok egy kivajazott tűzálló tál aljába. Egy edénybe 15 dkg kristálycukrot, 15 dkg lisztet és 10 dkg vajat összemorzsolok és az almára szórom. Végül addig sütöm, úgy 40 perc, egy óra, amíg a széle kicsit megég, mert ekkor az alma megpuhul és legalsó rétegénél a gyümölcscukor karamellizálódik, tetején a morzsa viszont jó ropogós. Almáspitébb hatása lesz, ha az almára őrölt fahéjat szórok, a morzsába pedig vaníliás cukrot keverek.

# 13:55 - konyha - Myreille


2008. szeptember 30., kedd

Legszebb csokoládé

Ajándékba kaptam egy doboz Rózsavölgyi feketeborsos tejcsokoládét és nem találok szavakat. Már a csomagolás is megért egy misét, papírszalag dőlt betűkkel, díszes doboz és feszesen összehúzott zsírpapír, de a legeslegszebb maga a csokoládétábla volt. Arra pedig álmomban se gondoltam volna, hogy a feketebors ilyen jól illik a tejcsokihoz.

# 15:00 - konyha - csiribiri - Myreille


2008. szeptember 29., hétfő

Pozsonyi út

Ha bárhol élhetnék Budapesten, akkor itt (ezen a környéken) szeretnék élni, ahol most. Olyan mély gyökeret eresztenék, mint az öreg fák a Pozsonyi út szélén és bármerre is járnék, ide visszatérnék. Persze az is lehet, hogy csak gyarlóságomból fakad a rajongás. Tudom, hogy a közeljövőben emlék lesz minden itt megtett lépés, a zöldséges, a réteses, a táblák, a fák, a járda repedései, ezért minden pillanatot élvezek, úgy mint a vénasszonyok nyarát.

A Pozsonyi út mindig tartogat meglepetéseket. Legutóbb az egyik virágüzlet előtt kertészkedett valaki a fák tövénél, az út és a járda közötti részen, és a döngölt, kutyaszaros föld helyett fiatal bokrok nyújtogatják ágaikat és az egyik sarokban őszirózsa illegeti lila ruháját. (Idén divat a lila, mit tegyen.)

A réteses újított a kínálaton, árul flódnis rétest. A szilvalekvár és a mazsola, ugyan hiányzik belőle, narancsot sem tesz bele és nem is borral főzi a tölteléket, de a dió, a mák és az alma rétegek tökéletes kísérői az ősznek. Még sohasem ettem nagymama készítette flódnit, a világ legfinomabb süteménye lehet. Az én nagyim linzerkarikája és zserbója is fényévekkel jobb, mint a cukrászdákban kapható, mestercukrászok kreálmányai.

# 12:51 - konyha - budapest - Myreille


2008. szeptember 25., csütörtök

Túrós palacsinta

Anya sütött palacsintát, én meg csináltam hozzá túrókrémet. Mivel 2 hete túrós palacsintára vágyom, ezért volt időm alaposan átgondolni a töltelék hozzávalóit. Végül egy "kocka" túrót összekevertem fél doboz mascarpone-val, 2 csomag Bourbon vaníliás cukorral, 1 citrom reszelt héjával és fél marék nagy szemű fekete mazsolával. (Jövő héten közkívánatra megismételjük a mutatványt.)
# 11:08 - konyha - Myreille


2008. szeptember 22., hétfő

Málna dzsem

A St. Dalfour málna dzsem remek kísérője a szarvaspörköltnek és a rizsnek. Nem kicsit aggódtam a sok-sok mag miatt, 2 hétig vívódtam, hogy kell-e nekem egy kiábrándulás, ha mégse olyan jó a lekvár, mint remélem. Néha remek pesszimista vagyok. Végül győzött az optimizmus és megérte. A málna dzsem finom lesz kaláccsal és forró kakaóval is. Azt hiszem, nem vagyok normális, a reggeli miatt várom a reggelt...
# 20:46 - konyha - Myreille


2008. szeptember 7., vasárnap

Tejszínben sült burgonya

Kattanás. Már három napja minden nap, néhány megpucolt burgonyát (fél centi vastagságú) karikára vágok, és vékonyan kiolajozott tűzálló tálba pakolok úgy, hogy maximum három sor legyen. Sózom, borsozom, majd meglocsolom 2,5 dl tejszín és 0,5 dl tej keverékével. Először lefedve, majd csak úgy sütöm. A krumpli puha lesz, a tejszín krémesre sűrűsödik és ha olyan kedvem van (általában olyan kedvem van), akkor finomra vágott petrezselyemmel tovább tuningolom.
# 19:40 - konyha - Myreille


2008. szeptember 4., csütörtök

Egyszer

Nem az a legnagyobb csalódás az életben, hogy nincs Mikulás, hanem az, amikor 10 év után kiderül, anya már nem úgy főzi a sóskamártást, mint régen. Gyerekkoromban édesre főzte, pikánsan édesre, így főzöm én is, most meg sósra. Sósan én nem szeretem, viszont anya azt mondja, hogy az öcsém és apu csak sósan szereti. Vajon mikor lett kevesebb cukor és több só? Mert lett, ez nem vitás, hiszen a sós (menzás) sóskát sohasem szerettem, nekem külön sohasem főztek, de az otthoni sóskát mindig is imádtam.

# 18:24 - átlátszó emberek - konyha - Myreille


2008. augusztus 22., péntek

Dolce vita

Ódát nem zengenék a remek rakott vajbabról, amelynek gyakoribb elkészítését követelte uram és parancsolóm. (1 sor főtt rizs, 1 sor főtt vajbab (tudod, a sárga zöldbab), 1 sor darált húsból főzött pörkölt, sok tejföl, némi sajt és az egészet sütőben összesüt, majd további tejföllel befal.) Sokkal inkább a mai nap kulináris élvezeteit foglalnám versbe, ha tudnék verselni. A reggelire elfogyasztott alma említésen kívül esne, ha nem lett volna lédús és illatos. Az ebéd a Grissini Due-ban ért és sok röhögés mellett elfogyasztottam egy rukolás-sonkás bruschettát. Külföldre szakadt barátaim meg én is magamtól Túró Rudit kaptunk desszertként. De már ebédnél tudtam, hogy a vacsora lesz az olaszországi nyaralást idéző étkezés. Délelőtt vettem a Culinarisban érett Pecorinot, a Dolceban pedig mazsolás-diós kenyeret. Pont olyan isteni volt, mint ahogy elképzeltem, és persze megint eszembe jutott az a kisváros (a nevét nem tudom, elő kellene keresni, de volt ott sok lépcső, sok napsütés és egy templom, ahonnan gyönyörű volt a kilátás, szóval a kép megvan), ahol az utcán ettük a Pecorino Nero-t...

# 17:33 - konyha - Myreille


2008. augusztus 8., péntek

Mákos (3945. bejegyzés)

Vissza kellene állítani a délutáni női teadélutánok intézményét. Nagyon élvezem, hogy olyan sütit süthetek, amelyben nincs csoki és a pasim kifejezetten utálja, de én és a barátnőim imádjuk, és mire hazaér a pasim, már csak a morzsák emlékeztetnek az átbeszélgetett délutánra. 

Kaptam egy ígéretes mákos sütemény receptet, de túl sok volt benne a liszt és túl kevés a mák, így inkább szemmértékre öntögettem a hozzávalókat a tálba. Bő 10 dkg vajat kikevertem 15-20 dkg cukorral és 2 csomag vaníliás cukorral, a tésztához kevertem még 2 egész tojást, 2 evőkanál lisztet, 1 csomag sütőport és egy csomag (megnéztem, 20 dkg) darált mákot. Beletettem még egy citrom reszelt héját és levét meg 1 kis pohár tejfölt. Kivajazott formában tűpróbáig sütöttem, majd amikor kihűlt a tetejére citrom héjával és levével illetve porcukorral elkevert mascarpone-t tettem. Jól jött volna még egy narancs héja és leve is a krémhez, de az így nyár közepén nem volt a zöldségesnél. A kész művet nem lehet szépen szeletelni, de nagyon finom. A pikáns krém jó kiegészítője az édes, mákos tésztának. Mindenki legalább kétszer kért belőle.

# 19:06 - konyha - Myreille


2008. augusztus 7., csütörtök

Köményes-petrezselymes csirke

Borjúhús és alma hiányában nem tudtam megcsinálni egyik kedvenc kajámat, viszont nagyon vágytam a kömény és a tejszín íztalálkozására. Feltettem főni a rizst és közben megcsináltam a ragut. Egy kis fej vöröshagymát apróra vágtam, a csirkemellet (2 db filézett darabot) közepes kockákra vágtam. Némi olajon a hagymát és a csirkét elkezdtem sütni, megsóztam és rengeteg őrölt köménymagot szórtam rá. Legalább két teáskanálnyit. Sütöttem, sütöttem, majd amikor a csirkhús átsült, felöntöttem tejszínnel, újabb két teáskanálnyi köményt tettem hozzá, beforraltam, majd egy csokor apróra vágott petrezselymet kevertem hozzá és voliá, lehetett ebédelni.

Nem tudom, hogy mi ez a római kömény kattanásom mostanság. Gyerekkoromban nem kedveltem, ha éppen volt valamiben, megettem (általában tojáslevesben), de nem rajongtam értem, most pedig a kakukkfű és a bazsalikom mellett az egyik kedvenc fűszerem. Tudom, nem vagyok normális, mert a negyedik helyen a kapor áll.

A hentestől jöttem haza, amikor találkoztam a házmesternénivel és mivel eddig mindig elfelejtettem duplám megköszönni a múltkor kapott fügét, most megtettem. Rögtön berohant a lakásba és egy nagy zacskónyi fügével ajándékozott meg. Mert terem, itt Budapesten, és a családban csak ő és a férje szereti. Lassan úgy érezem, mintha ezer éve ismerne és mintha vidéken lennénk.

Anyutól pedig kaptam apró paradicsomot. Nem koktél, még egy rendes cseresznyénél is kisebb és imádom. Úgy eszem, mint a gyümölcsöt.

# 12:53 - konyha - Myreille


2008. június 22., vasárnap

A második legjobb, ami egy karajjal történhet

Az első legjobb, ami egy karajjal történhet, hogy rántott húsként végzi a tányéromon és nem nekem kell panírozni és kisütni.

Miután pasim legnagyobb bánatára elrontottam a csoki süteményt, ugyanis én botor, friss, magozott meggyet is szórtam bele - de azért elfogyott -, a hússal ismét visszakerültem a drága hitves státuszba. A karajt felszeleteltem, kővel kicsit megpuhítottam - klopfolóm (potyolóm) még mindig nincs vagy ha van, akkor egyszerűen nem veszek róla tudomást -, majd mustáros, vöröshagymás, olajos pácba pihentettem egy éjszakán át. Ebéd előtt másfél órával egy újabb fej vöröshagymát karikáztam fel és tettem egy tűzálló tál aljára. Erre jöttek a húsok az összes páccuccal együtt, só, bors, majd négy evőkanál mézből és két evőkanál mustárból készített lötty. Sütöttem először letakarva, majd csak úgy, amíg szépszínű lett.

# 19:47 - konyha - Myreille


2008. június 13., péntek

Reggeli kitérő

Troli és kisföldalatti között elmentem a Culinarisba, hogy gaudás csigát vegyek. Éppen időben érkeztem és vásároltam fel a készletet, mert pár pillanattal később lépett be egy lány, aki szintén erre a csemegére áhítozott. Szerintem ő szokta felvásárolni előlem az utolsó csigákat, szóval úgy döntöttem megtartom, amit már megszereztem, és kvittek vagyunk. Vettem még málnás teát is (twinings: raspberry, strawberry & loganberry, csak itt lehet kapni a városban), majd nagy lendülettel elindultam a földalatti felé, de elcsábított a Hunyadi téri piac. (Dokikám, én ártatlan vagyok, mentem és letámadott...) Meggy, cseresznye, ribizli, sárgabarack, mind hazai és mind nagyon olcsó. Végül kiegyeztem magammal egy kiló cseresznyében és egy kiló sárgabarackban és megkíméltem magam a krumpli és egyéb remek zöldségek (karalábé, sárgarépa) cipelésétől. Ha nem esik az eső és jó kedvvel ébredek, akkor holnap kimegyek a Komjádi elé a piacra. Hétvégén nagyon finomakat fogok enni, elhatároztam, de még azt nem tudom, hogy a finom, az tökfőzelék, paprikáskrumpli, pestos csirke vagy muszaka lesz.
# 11:24 - konyha - szőke nő - Myreille


2008. június 8., vasárnap

Cseresznyés clafoutis

Hársfavirág illatú vasárnap gulyáslevessel és rengeteg esővel. A gyümölcsösben a néni adott nekem egy szem sárgabarackot, mert mire odaértünk, a többi elfogyott. Volt viszont cseresznye. Világos, ropogós és sötétvörös, édes. Ez utóbbiból az előbb készült el a clafoutis, amit klafuti-nak kell mondani és egy klasszikus francia édesség és az autentikus recept szerint maggal együtt kerül a tésztába a cseresznye. Én utálom evés közben a magokat és a szálkákat, szóval úgy kezdtem, hogy kimagoztam a cseresznyét, kivajaztam egy sütőtálat, beltettem a cseresznyét és megszórtam egy kevés cukorral. 3 toját habosra kevertem, majd adtam hozzá 2 dl tejet, 3 evőkanál cukrot plusz egy zacskó vaníliás cukrot, majd fél csomag sütőporral elkevert 14 dkg lisztet. Olvasztottam egy kis vajat, ami végül másfél evőkanálnyi lett, belekevertem a tésztába azt is, meg egy evőkanál jófajta törkölypálinkát. Cseresznyepálinka stílusosabb lett volna, de azt nem tartok a hűtőben. (35 percig sütöttem kb. 180 fokos sütőben.)

Ui: A pasimnak is ízlik, pedig nem is csokis süti.

# 22:15 - konyha - Myreille


2008. május 22., csütörtök

Nagy mennyiségű fokhagyma

Most már értem, hogy mit érezhetnek a királyok, amikor legfelségesebb csemegéjüket szállítja palotájukba a királyi fűszeres. Ma reggel hozzám Tigrincs állított be hihetetlenül nagy mennyiségű balzsamos fokhagymával.
# 11:20 - konyha - Myreille


2008. május 19., hétfő

Harc a férjemért

Nem szeretem a paprikáskrumplit, nyilatkoztatta ki a férjem, majd még valamilyen negatív összefüggést feltárt a főzőkolbász és a paprikáskrumpli viszonyáról. Egy életem, egy halálom, gondoltam, a pasim imádni fog engem is és a paprikáskrumplimat is. Először komoly érzelmi zsarolással remek kolbászt szereztem a hentestől. Igazi, ízes, füstölt parasztkolbászt, majd a zöldségesnél vettem epret (de ez nem kellett a kajához, hanem desszertnek szántam), friss főzőhagymát, újkrumplit (kb. 80 dkg), paprikát és paradicsomot (egyet-egyet). Két közepes fej hagymát megdinszteltem, majd hozzáadtam a kolbászkarikákat és a felkockázott paprikát és paradicsomot. Megszórtam pirospaprikával, kevertem rajta egyet, majd hozzátettem a nagyobb kockára vágott újkrumplit. Annyi vízzel öntöttem fel, hogy éppen ellepje az egészet. Megsóztam és főztem, főztem, főztem. Szerintem addig kell főzni a paprikáskrumplit, ameddig kicsit lekap. Ettől kezdve jobban kell figyelni és gyakrabban kevergetni. Kenyér nem is kell mellé, de uborka mindenképpen.

Ui: Megfőztem, ebédeltem, majd elmentem csavarogni, amikor este hazaértem, a folyosón remek paprikáskrumpli illat volt. Már előre örültem, hogy végre tőlünk jön ez az isteni illat és majd benevezek egy éjféli kajálásra. Nagyokat nyeltem, de a lábas üres volt. A pasim mindet megette... Szerintem szereti a paprikáskrumplit.

# 00:27 - konyha - Myreille


2008. május 15., csütörtök

Hagymás-köményes paneer

Szombaton kitaláltam, hogy sütök hatlapost és felbuzdulásomban hatalmas mennyiségű tejkészletet halmoztam fel. Aztán nem sütöttem hatlapost és nyakamon maradt a sok tej, ráadásul sok, máig jó tej. Így adódott, hogy paneert csináltam. Felforraltam a tejet - ehhez két lábast használtam el, mert az elsőben kicsit odakozmált -, amikor puposodott a habja, elzártam, hozzáöntöttem másfél citrom kifacsart levét, kevergettem egy kicsit, majd nagy tésztaszűrőbe tett vászonkendőn átszűrtem. Összefogtam a kendő sarkait, megtekertem, visszatettem a szűrőbe és rátettem a mindenes kövemet. (Milyen szerencse, hogy Korfuról elhoztam és azóta is ragaszkodom hozzá.) Állt és csepegett úgy két órát, majd felkockáztam a paneert. Némi hagymát és fokhagymát olíva olajon aranysárgára pirítottam, a sistergő serpenyőbe szórtam egy púpos teáskanál őrölt köménymagot, majd beletettem a paneert, kicsit átsütöttem és bátran megsóztam. Egy kis naan illett volna hozzá, de nem volt itthon, így fehér kenyérrel "körítettem".
# 20:49 - konyha - Myreille


2008. április 19., szombat

Sült szalonnás wellness

Megkívántam a ropogós sült szalonnát, de közben valami könnyűre is vágytam. (Igen, egyszerű az élet önmagammal.) A megoldás saláta lett, és a szalonnát igazi, nagyon vékonyra szeletelt sonkával helyettesítettem. A tányérra pakoltam még mindenféle salátalevelet, paradicsomot és mozzarellát, meglocsoltam balzsamecettel és megszórtam parmezánnal. Grissinit ropogtattam hozzá.

# 22:29 - konyha - Myreille


2008. április 13., vasárnap

Májpástétom és granite

Tombol a tavasz. Reggelire a frissen sült, házi kenyér mellé házi májpástétomot ettünk, no meg paradicsomot és paprikát. Tegnapról maradt hagymás máj - Hagymaszeletekre tettem a kacsamájat, nem hízott volt, hanem "normál", megszórtam zsályával, borssal, befedtem hagymaszeletekkel és sütőben kb. 40 perc alatt először lefedve, majd anélkül sütöttem. Végül sóztam. -, amit ma reggel apu fehér borával és némi olvasztott vajjal összeturmixoltam. A pástétomba ment bele minden, máj, hagyma, bor, olvaszott vaj meg még egy kis só és még egy kis zsálya.

A tavalyi szicíliai emlékek nyomán ma granite limone con panna-t csináltam. Tulajdonképpen citrom sorbetnek indult, de végül győztek az emlékek.

3 dl vizet felforraltam 4 dkg cukorral. Két - napok óta a lakásban érlelt - citrom levét kifacsartam, és kihűlt cukros vízhez kevertem a citromhússal együtt. Lapos műanyag edénybe öntöttem és ment a fagyasztóba. Amikor eszembe jutott, kb. háromnegyed óránként, átkevertem. 5 óra fagyás és kevergetés után tökéletes lett. A szicíliai "hagyományoknak" megfelelően némi vanilíás cukorral felvert tejszínhabbal ettem.

# 18:27 - konyha - Myreille


2008. március 30., vasárnap

Pökölt kanállal

Örök hálám Fűszeres Eszternek, mert a vörösboros marhapörkölt bennefőtt fokhagymas gombócokkal receptje alapján leegyszerűsítettem kedvenc ételem, sőt tovább tunningoltam. 70 dkg sertéscombból és 50 dkg vöröshagymából sóval, pirospaprikával és őrölt köménymaggal (meg egy liter vízzel) hosszú lére eresztett pörköltet főztem. (Olajon megdinszteltem a hagymát, hozzáadtam a felkockázott húst, amit fehéredésig kevergettem, megszórtam sóval pirospaprikával és köménymaggal, felengedtem vízzel és főztem.) Amikor már egy jó órája főtt, beledobáltam az 1 kg krumpliból, 1 tojásból, 4 gerezd fokhagymából, kb. 15 dkg lisztból és némi sóból gyúrt tésztából formázott apró gombócokat. (A krumplit megfőztem, összetörtem, belekevertem a sót, a zúzott fokhagymát, a tojást, majd annyi lisztet, hogy jó állagú tésztát kapjak, amit vizes kézzel könnyű formálni.) Az ételt, miután felforrt, fél óráig főztem alacsony hőfokon, rázogatva, amíg kellemesen besűrűsödött és a gombócok megfőttek. Végül a tányérban betejfölöztük. Isteni!

# 12:21 - konyha - Myreille


2008. március 26., szerda

Fűszeres szószban főtt csuka vagy tengeri hal

Ha van a családban rendes pecás, aki nem csak kifogja a csukát, hanem meg is nyúzza, akkor nem érdemes variálni a hallal, viszont ha valaki olyan lusta városlakó, mint én, akkor jöhet a fagyasztott tengeri halfilé. Egy nagy fej vöröshagymát apró kockára vágok és kevés olajon aranybarnára dinsztelek. Ha csukát készítek, a mártást végig forrón tartom és abban főzöm meg a halat, tengeri halnál viszont egy tűzálló tálba fektetem a megsózott halszeleteket, leöntöm a hideg mártással és sütőben készre sütöm. A mártáshoz a hagymát felöntöm kb. 3 dl tejszínnel (de lehet akár tejföl is), belekeverek egy-egy kávéskanál piros paprikát, összezúzott koriandermagot, szerencsendiót és majorannát, valamint némi sót és őrölt fehér borsot.

Bár most legszívesebben Galwayben üldögélnék és fish and chips-et ennék nagy pohár tejjel, legközelebb inkább gombócos marhapörköltet főzök, mert már a receptet bogarászása közben is összefutott a nyál a számban.

Jegyzet (2008. április 5-én, szombaton) - Hókább, de finomabb!

Tegnap este megint megcsináltam a fűszeres szószós halat, de nem volt itthon paprika és tejszín helyett tejfölt használtam. Kicsit hókább lett, de sokkal finomabb. Két szelet halhoz (50 dkg a csomagolás szerint) a következő mennyiségek kellenek. Két közepes fej vöröshagyma, amelyet olaj és vaj keverékén aranyparnára sütöttem és a végén még beledobtam két kiskanálnyi őrölt koriandert és kicsit úgy is kevergettem. Levettem a gázról, hozzákevertem egy nagy pohár tejfölt és, ezután hozzászórtam őrölt fehér borsból, őrölt szerencsendióból egy-egy mokkáskanálnyit és mutatóba egy kis majorannát és a sót se felejtettem el. A halszeleteket kiolajozott jénai tálba tettem, kicsit megsóztam és ráöntötem a lötyit. Lefedve fél órát, utána pedig még 15 percet sütöttem. Először soknak gondoltam a szószt, de olyan finom, hogy még kicsit kevés is lett...

# 18:31 - konyha - Myreille


2008. március 18., kedd

Kedvenc minestrone - megint leves

Szentségtörésnek tűnik minestronét gyorsan főzni, de nekünk ez az étel az egyik kedvencünk. (Igen, most reggel főzöm és viszem ebédre.) Ráadásul az igazi szentségtörést azzal követtem el, hogy receptet és fakanalat ragadtam, és megpróbáltam megfőzni azt, amit eddig mindig a pasimtól rendeltem.

Forró olajban megdinszteltem egy fej, apróra vágott vöröshagymát, majd beletettem a fagyasztott zöldborsó - bébi répa combót és megpároltam. Hozzáadtam egy zúzott fokhagymagerezdet, a felaprított gombát, a paradicsomkonzervet és két konzervdoboznyi vízzel felöntöttem. Tettem bele sót, borsot, oreganót és bazsalikomot, forraltam 10 percig, majd szórtam bele csigatésztát és addig főztem, amíg a tészta megpuhult. Természetesen a tányérba majd kerül reszelt sajt is...

# 08:53 - konyha - Myreille


2008. március 16., vasárnap

Vasárnapi ebéd

Ezer éve nem főztem vasárnapi ebédet. Jöttünk-mentünk, nem voltunk itthon. A mai ebédre viszont már négy napja készültem, mikor a Forma-1-es futamra nagyjából készen is voltam. Fokhagymás-citromos tengeri halat sütöttem ropogós krumplival.


Vettem halfilét, amit egyszerűen, zúzott fokhagymával, őrölt borssal, oregánóval és sok reszelt citromhéjjal megszórva meg pici sóval és olíva olajjal megsütöttem. Ez a recept is régi, jól bevált kedvencem, amit azóta nem csináltam - fogalmam sincs, hogy miért nem csináltam, amióta Budapesten élek. Az is az igazsághoz tartozik, hogy az egyetlen igazi halrecept, amit tudok, és annyira egyszerű, hogy az már szégyenletes. A halat kiolajozott tűzálló tálba teszem, megsózom, megborsozom, bőségesen megkenem zúzott fokhagymával, majd kevés olajat csepegtetek rá, kiskanállal elkenem az egészet, megszórom oregánóval, majd frissen reszelt citromhéjjal. Letakarom és addig sütöm, amíg a lakásban meg nem lehet őrülni a finom illatoktól, ekkor leveszem a fóliát és 5-6 percig készre sütöm. A Nigella féle ropogós krumplit most próbáltam ki először és teljes kudarc volt. Szerintem. A férjem engedékenyebb volt, ő azt mondta, minden nagyon finom és imád. Összességében jól laktunk, de nincs az az isten, amiért én még egyszer ilyen búzadarás krumplit sütök. Ja és csináltam még majonézes csemegeuborkát is. A Mekibe tesznek hasonlót a halas szendvicsbe. A csemege uborkát le kell reszelni nagy lyukú reszelőn, majd majonézzel, tejföllel, kevés borssal és citromlével összekeverni. Bátrak tehetnek bele kaprot is.

Gyerekkorom egyik kedvenc süteménye volt, a kapros-túrós lepényen kívül, a négerkocka. Retró süti, amit keksztekerccsel együtt vittem a teadélutánokra, ahol mindig volt szamovár és kétkazettás magnóból szólt a zene. Készülök a gyerekre, valószínűleg azért csinálok ilyen "komoly anyás" süteményt. A barna piskóta egyszerű. 4 tojássárgáját ki kell keverni 20 dkg cukorral, 20 dkg olvasztott vajjal, 3 evőkanál kakaóporral, 20 dkg liszttel és egy zacskó sütőporra. Amíg a tészta a sütőben sül, vízgőz felett, kemény habbá kell verni a 4 tojásfehérjét és 20 dkg cukrot. Kemény feladat, de igazán boldog időben akad még legalább 2 tojásfehérje, hogy ne legyen vékonyka a habréteg. Miután megsült a kakaós tészta, még forrón megkenjük eperlekvárral, ráhalmozzunk a habot és visszatoljuk a sütőbe. Kb. 10 perc alatt a teteje aranybarnára pirul. Miután kihűlt, még egy csokimázzal vagyunk adósai az ördögnek, de amit az is megszilárdult, már lehet is enni.

# 18:52 - konyha - Myreille


2008. március 14., péntek

Svéd csirkemell

Az egyik kedvenc kajám és hasznos receptem a svéd csirkemell. Az utóbbi időben ritkán csináltam, mert mindig azt hittem, hogy a barátaim már halálosan unják, de csak tegnap este derült ki, hogy még sohasem kóstolták. A svéd csirkemell igazi jolly joker. Kevés előkészületet igényel; a hosszú sütési idő alatt, ki lehet takarítani a konyhát, mire a vendégek megérkeznek vagy hajatmosni és -szárítani; bármilyen saláta illik hozzá, de adhatunk mellé petrezselymes rizst is.

Fogalmam sincs, honnan szereztem az eredeti receptet, a lényeg, hogy benne van a szakácsfüzetemben. Az eredeti recept szerint a a csirkemelleket vékony szeletekre kell vágni, megforgatni tojásban, majd reszelt sajtban és jénaiba rétegezni. A maradék tojást, sajtot és egy pohár tejfölt össze kell keverni és ezzel leönteni a húst. Én a macerás részeket ki szoktam hagyni, úgy csinálok, mintha minden maradék volna. Fokhagymával bedörzsölök egy tűzálló tálat majd kivajazom. (A megfelelő tűzálló tál kiválasztásakor figyelembe kell venni, hogy a tojásos-tejfölös cucc sütés közben bő kétszeresére nő, de amint kivesszük a sütőből összeesik.) A csirkemellfiléket belepakolom, megsózom és megborsozom. 3 tojást összekeverek egy nagy pohár tejföllel, tesze hozzá egy kis őrölt borsot és egy gerezd zúzott fokhagymát, hozzákeverek kb. 20 dkg reszelt sajtot és ezzel a lötyivel leöntöm a húsokat. Lefedem és 50 percig sütöm, majd fedő nélkül addig, amíg a teteje megpirul. Melegen és hidegen is nagyon finom.

Tegnap - állapotos szétszórtságomban - csak akkor vettem észre a kimaradt sajtot, amikor a lötyi már a húson volt. Semmi gond. A sajtot a lötyi tetejére szórtam és észre se lehetett venni, hogy valamit elhibáztam.

# 14:41 - konyha - Myreille


2008. február 26., kedd

Álmaim konyhája

Álmaim tökéletes konyhájában mindig van chili, fokhagyma, paradicsom vagy paradicsomkonzerv, friss petrezselyem (vagy kilépek az ajtón és a kiskertben szedek), frissen gyúrt szélesmetélt vagy pappardelle, olíva olaj és Pecorino. Azaz minden adott, hogy bármikor csináljak egy arrabbiata szószos tésztát sok sajttal.
# 14:02 - konyha - szőke nő - Myreille


2008. február 9., szombat

Három recept

Vicces, de ha tandoori csirkét csinálok, nem keresek receptet, viszont ha paprikás csirkét, akkor előveszem Turós Emil - Turós Lukács: A mi szakácskönyvünk-et, ami családi örökség.

Tandoori csirke sáfrányos rizzsel és salátával

A csirkemellet falatnyi kockákra vágom. Olíva olajat összekeverek két evőkanál tandoori masalával, belekeverem a csirkemellet, sózni nem kell, és legalább 2 óráig pácolom. Utána forró serpenyőbe öntöm és megsütöm. A rizst úgy főzöm, mint mindig, de a főzővízbe sáfrányt teszek. Különféle salátaleveleket, ruculát és negyedekbe vágott koktélparadicsomot egy nagy salátás tálba teszek és olíva olaj, almaecet és borsból kevert öntettel leöntöm. Tejfölt összekeverek tandoori masala fűszerkeverékkel, jó a húshoz, jó a rizshez és remekül kiegészíti a salátát is.

Frances Mayes citromos tortája

Régen már sütöttem, igaz, akkor is módosítottam a recepten, de a múlt héten, amikor ismét megcsináltam, akkor az eredeti receptet vettem elő. Frances Mayes: Napsütötte Toszkána 270. oldal:

"Citromos sütemény: Keverjünk össze 1 csészényi teavajat 2 csészényi cukorral, egesével keverjünk el benne 3 tojást. Addig keverjük, amíg egészen sima nem lesz a massza. Keverjünk össze 3 csésze lisztet, 1 teáskanál sütőport, 1/4 teáskanál sót, és 1 csésze íróval felváltva keverjük el a vajas masszában. (Olaszországban tejszínt használok, mivel író nem kapható.) A lisztkeverékkel kezdjük éa azzal is fejezzük be az adagolást. Adjunk hozzá 3 evőkanál citromlevet és egy citrom reszelt héját. Teflon tepsipen süssük 50 percig, 300 fokon. Fogpiszkálóval ellenőrizzük, hgoy készen van-e már. (Mázzal is bevonhatjuk a sütemény tetjét: 1 csésze olvasztott vajban elkeverünk másfél csésze porcukrot és 3 evőkanál citromlét.) Díszítsük citromhéj-karikákkal."

Semmit sem mértem, mindent szemre és kóstolásra csináltam. Olvasztott vajat (kb. 15 dkg) összekevertem cukorral (kb. 20-25 dkg), majd 3 tojással tovább kevertem. A masszához hozzátettem egy csipet sót, 1 pohár joghurtot és annyi lisztet (kb. 25-30 dkg) valamint egy csomag sütőport, hogy közepes sűrűségű massza legyen. Belereszeltem 3 citorm héját és utána a három citrom elvét bele is facsartam. Kivajazott üvegtálban tűprobáig sütöttem. A tetejére krémet is csináltam. Egy evőkanál vajat összekevertem két evőkanál porcukorral és egy fél citorm levével.

A pasim eddig nem kóstolta meg ezt a süteményt, mert nincs benne csoki, de most annyit mondott, hogy finom. Gyorsan elfogyott, úgyhogy most nagyobb adagot fogok csinálni és ha nem felejtem el, lemérem, miből mennyit teszek bele...

Paprikás csirke

Valamelyik nap egy külföldi főzőműsorban paprikás csirkét csináltak. Na, az a színtelen, sok hagymás, kaliforniai paprikás valami minden volt, csak paprikás csirke nem.

A vöröshagymát apróra vágom és olíva olajon megdinsztelem. Félrehúzom - nehogy megégessem a pirospaprikát - és sok pirospaprikát szórok rá. Ezután beleteszem a csirke felsőcombokat, átkeverem, megsózom, felöntöm vízzel, apróra vágott zöldpaprikát és paradicsomot adok hozzá és fedő alatt, lassú tűzön másfél óráig főzöm. Ezután liszt + víz keverékével besűrítem, tejfölt adok hozzá, megkóstolom és rottyantok rajta egyet.

# 13:43 - konyha - Myreille


2008. január 15., kedd

Chilis kukoricalevesnek indult...

Egy nagy fej vöröshagymát, 4 fokhagymagerezdet, 4 szelet angolszalonnát, fél TV paprikát felkockáztam, majd kevés olíva olajon megpároltam. Amikor már aranybarna volt, feldaraboltam egy chilit és belekevertem. Kétharmad - egyharmad arányban mélyhűtött kukoricát valamint zöldborsó és sárgarépa keveréket tettem bele. Felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje, megsóztam, tettem bele pirospaprikát, szárított zöldségkeveréket és lestyánt. - A lestyán titkán Kisan árulta el és azóta mindig teszek a húslevesbe, hogy finomabb legyen, és amikor lestyánt szórok az ételbe, mindig Kisanra gondolok. - Addig főztem, amíg a zöldségek megpuhultak, majd öntöttem hozzá tejszínt. Laktató, vastag leves, csontig felmelegít.

# 17:29 - konyha - Myreille


2007. december 22., szombat

Quesadillas, ahogyan Jamie Oliver ajánlja

Régen kivágtam a recpeteket és füzetbe ragasztottam, most viszont az a legbiztosabb, ha bemásolom ide, és amikor majd quesadillast akarok csinálni, innen keresem elő. (Ha nem lenne rövid az eszem, akkor meg is jegyezhetném, dehát rövid...) Ezt a receptet először Jamie Oliver főzőműsorában láttam, legalább hét éve, és már akkor kitaláltam, hogy jól megjegyzem. Annyit sikerült az eszembe tartani, hogy Jamienek van egy nagyon jó quesadillas receptje. Most megtaláltam:

Quesadillas

6 db kész tortilla (lehetőleg búzalisztből készült),
200 g Gruyere (eredetileg) vagy Cheddar sajt (de használhatsz bármilyen kemény sajtot, ami kéznél van),
2 db friss piros chili, kimagozva, felszeletelve,
2 db zöldhagyma, felszeletelve,
1 kisebb csokor koriander, felaprítva (pár levelet hagyj meg egészben, díszítésre).

Vegyél egy teflon serpenyőt, ami a tortilla méretének megfelelő és melegítsd elő közepes hőfokúra! Fektess 3 tortillát a munkafelületre és reszeld a sajtot egyenletesen a felületükre! Ízesítsd az összevágott chilivel, zöldhagymával és a korianderrel, majd fedd be mindegyiket a megmaradt tortillákkal! Mielőtt mindkét oldalát megpirítod az előmelegített serpenyőben, nyomkodd össze határozottan mindegyiket kézzel – így jobban egyben marad. Egyesével pirítsd mindegyiket, míg forró, könnyedén ropogós nem lesz és a sajt el nem olvad belül. Vágd a quesadillas-t négy, hat vagy nyolc cikkre és szórd meg a meghagyott korianderlevelekkel! Tálald guacamole-val, paradicsomos salsával és mentás tejföllel.

# 15:42 - konyha - Myreille


2007. december 21., péntek

Gyerekkor íze

Találtam magamnak két rendes henteslegényt. Előre köszönnek, hússütési tanácsokat adnak, zokszó nélkül képesek 32 cm karajt vágni, élcelődnek velem és a legszebb húsokat adják. Minap vettem náluk tisztességes sonkát. Nem boltit, hanem igazi parasztsonkát. Hosszú, hideg téli estéken anyával szoktunk sonkát sütni és hozzá fokhagymás tejfölt enni. Mindig elmesélte, hogy anno a nagymamája csinált neki ilyen vacsorát és mennyire nagyon szerette. Emlékszem, gyerekkoromban rettentően sós volt a megsült sonka, ezért dupla tejföllel ettem. Akkor és azóta is anya rendszeresen felemlegeti, hogy gyerekkoromban apai nagymamám etetett tejfölös kenyérrel. Puha kenyér hideg tejföllel még mindig az egyik kedvenc kajám.
# 23:16 - átlátszó emberek - konyha - csiribiri - Myreille


2007. december 9., vasárnap

Gesztenyepüré

Ebben az évben annyi gesztenyepürét és főtt gesztenyét ettem, mint az egész előző életemben. (Ízlik és ezt is az öregedés jelének tudom be.) Amikor Chili & Vanilia-nál olvastam egy gesztenyepüré receptet, azonnal elhatároztam, én is megcsinálom. Az első probléma a gesztenyesütés jelentette. Mi gyerekkoromban nem sütöttünk, így ötletem se volt, hogyan kell csinálni. Most már kétszer csináltam és megtaláltam a biztos receptet: a gesztenyéket be kell áztatni legalább 3 órára, majd gömbölyű részükön egy kereszt alakú bevágást kell eszközölni, tepsibe pakolni, vizet önteni a tepsi aljára, majd legalább 40-60 percig sütni. Az első stresszt az okozta, hogy nem tudtam csak a héjat bevágni, mindig belevágtam a gesztenye húsába is. (A kés az oka.) De a végeredményt nem rontotta. Mivel lusta vagyok és nem szeretem macerás dolgokat, elég hebehurgyán tettem az alufóliát a tepsi aljára és kicsit meglottyan a víz. A forró gesztenye pucolása közben ennek örültem, mert könnyen lehetett tisztítani.

A megtisztított gesztenyét lábosba tettem, felöntöttem annyi tejjel, amennyi majdnem ellepi, majd vizet, hogy ne lássak egyetlen gesztenyét se. Vaníliás cukrot szórtam hozzá és jó sokáig főztem. (A gesztenyék megpuhultak, már-már kedvük támadt lesülni és az egész cucc besűrűsödött.) Ezután öntöttem hozzá egy kis tejszínt meg rumot (rum nélkül nem élet az élet) és robotképpel pépesítettem. Néhány óra pihenés és lehet enni.

Nem lehet kapni jó öreg krumplinyomót, így fokhagymanyomóval dolgozom. Édes élet.

# 15:47 - konyha - Myreille


2007. november 13., kedd

Ha kiejted a szádon, hogy zöldséglekvár, orrba váglak

Pár napja komolyan tanulmányozom a csatni recepteket, de egyik sem volt túl meggyőző. Mivel maradt birsem, úgy döntöttem, éppen ma jött el az ideje, hogy életemben először csatnit főzzek. Csak azt tartottam szem előtt, amit több helyen olvastam, hogy "a jó csatni olyan csípős, hogy nem lehet megenni, de olyan édes, hogy nem lehet otthagyni". A végeredmény pont ilyen lett, de még nem döntöttem el, hogy szeretem-e. Hétvégén sütök húst és eldöntöm.

Cukrot karamellizáltam, felöntöttem balzsamecettel, beleszórtam ugyanannyi apró kockára vágott birset és vöröshagymát, egy felaprózott chilit, pici sót, sok kakukkfüvet, löttintettem rá egy kis vizet, majd főztem sokáig. Ezután eretnek módon átturmixoltam, újra főztem és forrón üvegekbe öntöttem. Sötét, fűszeres, édes és nagyon csípős.

# 20:21 - konyha - Myreille


Tizenharmadika, kedd, sütl birs

Mamusszal mozi után elmentünk megnézni a Kirakat: Divat a szocializmusban kiállítást, csak azzal nem számoltunk, hogy a múzeum a szokásos hétfő helyett, kedden van zárva. Sebaj, legközelebb újra próbálkozunk, most meg beültünk a Ruszwurmba, utána pedig elmentünk "kreatív" boltba. Az ördög verte a feleségét, sőt a napsütésben nem csak eső, hanem hó is esett. Hazafelé bementem a Tátra utcai zöldségeshez almát venni. Még ma is tart a diétám és a Ruszwurmban elfogyasztott mákos rétes kisebb kihágás, az alma-vacsorával még rendben lesz a napom. Viszont, hopp, gyönyörű és illatos birseket találtam. Persze, hogy vettem, majd elrohantam a könyvesboltba, hogy megnézzem Nigella könyvében a receptet, amit tavasszal kinéztem magamnak. (Nigella Lawson: Egész évben nyári ízek.) A könyvesboltban csak kicsit néztek hülyének, igaz már ismernek.

Isteni birsalma illat tölti be az egész lakást, még egy óra és lesz sült birsem, de már most ígéretes a látvány. Nigella receptje 5 birsalmával számol, de nekem csak kettő fért el a tűzálló tálban és kicsit csaltam is, mert a nem volt kedvem egy óráig pepecselni a sziruppal. Szóval fél kg cukorból és 4 dl vízből szirupot főztem, addig forraltam, amíg két birsalmát félbe vágtam és kivágtam a magházát. Az eredeti recpet szerint egy órát kellene főzni meg egy egész birsalmát beledarabolni. (Birset kettévágni és kimagozni a legnehezebb dolog a világon, annyit dolgoztam velük, hogy igazán megérdemlem a végeredményt, akárhogyan is állok a diétával.) A sütőt közepes hőfokra állítottam, a birseket vágott felükkel levelé tepsibe pakoltam, félig felöntöttem a sziruppal, majd elkezdtem sütni. Egy óra múlva lejjebb állítottam a hőfokot, azóta eltelt egy óra és megfordítottam a birseket. Még legalább egy óra és egy újabb forgatás hátra van. (A birset legalább 2-3 órát kell sütni, olykor megforgatni.)

Olyan jó kedvem kerekedett, hogy azonnal elkezdtem tervezgetni, ha egyszer kertünk lesz, abba ültetünk birsalmafát, a szilva-, sárgabarack-, cseresznye- és meggy fák közé, de az is lehet, hogy a kert végébe, és úgy jelent meg lelkiszemeim előtt, hogy távol a málna- és ribizlibokroktól...

# 17:29 - konyha - szőke nő - Myreille


2007. november 11., vasárnap

Reggeli lélekmelegítő

Pár hete megint jártam a Csészényiben és kedvet kaptam a sajtos-répás kenyérrevalóhoz. Diónyi gyömbért, két közepes répát és 8-10 dkg füstölt sajtot (Karavánnal az igazi) lereszelek és összekeverek. Ízesítem még 1 gerezd összezúzott foghagymával, 1 evőkanál olíva olajjal, 1 evőkanál balzsamecettel meg egy kevés őrölt borssal. Sózni nem szoktam, mert a sajt éppen eléggé sós. Pirított kenyérrel igazi lélekmelegítő őszi és téli reggeleken.
# 10:39 - konyha - Myreille


2007. november 10., szombat

Meggyes hölgy

Az év legjobb találmánya a "meggyes hölgy". Sajnos, nem saját találmány a babapiskóta, gyümölcs és tejfölös krém rétegzése, de már a legelső alkalommal eltértem az eredeti recepttől és saját fejem után mentem, majd a múlt héten a sütemény a gyors és finom mellett kiérdemelte az egészséges jelzőt is. Viszont függőséget okoz. Hétfőn csináltam Bettinek, persze, én is ettem belőle, Szent Szerda alkalmából belakmároztunk egy dupla adagot és tegnap este is csináltam egy tállal, mert megkívántam, de már egy falat sincs belőle. A pasim is szereti.

A magozott meggybefőttet leszűröm. Egy nagy doboz tejfölt (450 g) összekeverek egy kis mézzel (vagy porcukorral), hogy kellemes, édes-hűvös íze legyen, majd hozzáadok 2 dl tejszínt és kézi habverővel jól átkeverem. Ezután a babapiskótát, meggyet és a tejfölös krémet többször rétegzem egy nagy tálban, letakarom és hűtőbe teszem. Én a Manner babapiskótára esküszöm és abból is a teljes kiörlésű lisztből készült változatra (a sárga dobozosra), mert egészséges és 3 óra várakozás után már fogyasztható. Ha nincs más, persze akkor csinálom normálból (rózsaszín dobozosból) is, mert azzal ugyanannyi a "türelmi idő". (Akkor igazán tökéletes bármelyik babapiskótával, ha egy éjszakát várakozott a hűtőben.) A legfelső tejfölös krémre meggylevet szoktam csorgatni, de ez csak optikai tunning, elhagyható.

Már most azt tervezgetem, hogy jövőre megcsinálom firss eperrel és málnával is, sőt még a télen kipróbálom (fagyasztott) vegyes erdei gyümölccsel is.

# 16:01 - konyha - Myreille


2007. október 26., péntek

Mi lesz ebből?

Vasárnap hirtelen felindulásból vettem zellert és almát, tegnap diót, ma pedig megkívántam a majonézt. Ezután még egy rövid hírnek kellett a kezembe kerülni a Waldorf-salátáról és Oscar Tschirky-ről, aki a Waldorf-Astoria megnyitójára kreálta ezt az ételt, igaz akkor még dió nélkül, hogy összeálljon a kép. Jégsalátát kell még vennem, és nem kérdés, hogy mit fogok vacsorázni.
# 12:42 - konyha - Myreille


2007. október 21., vasárnap

Petrezselyem esete a padlizsánnal

Zaalouknak indult, de végül egy lefényképezhetetlen, isteni zöld massza lett belőle, amit addig ettem - persze, mindig csak egy kis kanállal - amíg volt. Eredetileg holnap reggelire készült volna a friss kenyérhez, de előbb elfogyott.

A padlizsánokat felkockáztam és 15 percre betettem a mikróba. Két apró fej vöröshagymát és három fokhagymagerezdet felaprítottam, majd bő olajon megdinszteltem. Amikor aranybarna volt, hozzátettem a padlizsánkockákat, megsóztam, megborsoztam, kicsit átsütöttem, majd egy nagy csokor petrezselyemmel összeturmixoltam.

# 21:16 - konyha - Myreille


2007. október 11., csütörtök

Főzzél ilyet otthon is

Idegen konyhákban nem szeretek főzni, mert elveszett vagyok. Nem ismerem az edényeket, nem ismerem a sütőt (és nekem a villanysütőt is be kell gyújtani), összezavarodom a fűszereknél és rettegek, hogy valamit elrontok, eltörök vagy egyszerűen tornádóként pusztítok. (Amilyen idióta vagyok, már azért lelkiismeret furdalásom van, mert nem találom el a megfelelő rizsmennyiséget.)

Tegnap este, szent szerda apropóján sikerült megugranom az idegen konyha akadályát - persze, rengeteg segítséget kaptam és fáradtságom kinyírta frusztrációmat -, így végül elkészült az (isteni) rakott zöldbab, én meg abban a konyhában szorgoskodtam, ahol néhány héttel korábban a Lecsó TV is. (Pszt, ájulásról és öldöklő sárkányról egy szót se.)

Vacsora közben a pasim elsütötte (szokásos) poénját, hogy ilyet otthon is főzzél. ("Mert ilyet biztos, hogy nem csináltál még, mert arra emlékeznék".) Nem vitatkozom vele. Már sokszor főztem ilyet és néhányszor már feleségül is akart venni miatta, viszont tény, hogy az utóbbi fél évben nem ettünk ilyet.

Zöldbabot vagy vajbabot meg kell főzni. (De a zöldség helyettesíthető kelkáposztával is, csak akkor rakott bab helyett rakott kelkáposzta lesz.) Csinálni kell egy adag rizst és egy finom ragut darált húsból. (Most tettem bele egy kis paradicsompürét is, de legtöbbször hagyma, fokhagyma (nem szabad sajnálni), pirospaprika, bors, kömény, bazsalikom a fűszerezés.) Egy nagy jénaiba először beleteszem a babot, majd rárétegzem a rizst, utána pedig a húsos cuccot. A tetejére füstölt sajttal összekevert tejfölt teszek, arra pedig reszelt füstölt sajtot. Kb. 20 percig sütöm, aztán lehet enni.

Desszertnek málna fagyit gyártott a pasim. (Egyébként ő csinálja a világon a legfinomabb és legegészségesebb málna fagyit. Arra pedig nem emlékszem, hogy ezt a receptet feljegyeztem-e már vagy csak akartam, de inkább legyen meg kétszer, mint egyszer sem...) Kell hozzá egy doboz gurulós málna, egy turmixmasina, kevés cukor és tej. A fagyott málnát összeaprítja a géppel, majd szór hozzá egy kis cukrot, hozzá löttyint egy kevés tejet, géppel átkeveri és kész. Könnyebb és egyszerűbb az élet, ha a 300 g-os málnának a felét rakjuk egyszerre a masinába.

# 15:07 - konyha - Myreille


2007. szeptember 21., péntek

Csodálatos mangókrém és rucola málnával

Eredetileg mango lassit szerettem volna készíteni, de későn vettem észre, hogy nincs itthon tej, viszont találtam maradék tejszínt, így mangókrém lett a végeredmény. Egy érett mandót megpucoltam és feldaraboltam. Beletettem a turmixgépbe, öntöttem hozzá 2,5 dl joghurtot, kb. 1 dl habtejszínt és egy evőkanál nádcukrot. Turmixoltam, majd poharakba töltöttem. Lehet, hogy lehetne cicomázni, de nekem így tökéletes volt. Mango lassit leközelebb csinálok...

Rucola őrületem következő állomása a málnás, kecskesajtos rucolasaláta. Egy nagy tálba rucolát, málnát - már nincs friss, jó a fagyasztott is - és kecskesajtot szórok. Olíva olajból (2 rész) és balzsamecetből (1 rész) öntetet készítek és azzal meglocsolom. Amúgy is, de most még jobban friss málnára vágyom.

Mivel ma azt játszottam a Culinarisban, hogy nem számít a pénz, vettem pecorinot. Finomabb a csokoládénál, de ugyanúgy nem tudok belőle mértéket tartani.

# 20:44 - konyha - Myreille


2007. szeptember 10., hétfő

Most még friss paradicsomból

Eszembe nem jutott volna a paradicsomot tejszínnel kombinálni - gyerekkoromban se ettem meg a lekváros-mustáros kenyeret, pedig nagy divat volt a ligetben -, viszont amióta Mamusz megmutatta, hogy sok bazsalikommal milyen isteni, azóta szeretem, sőt szombaton már én magam is főztem. Egyrészt azért, mert gyorsan elkészül, másrész azért, mert megkívántam. Feltettem a vizet, kifőztem a tésztát, közben pedig megcsináltam a Mamusz féle paradicsomos-tejszínes mártást. Egy kisebb vöröshagymát apró kockára vágtam, megdinszteltem, majd rátettem az apróra vágott csirkemellet, megsóztam, megborsoztam és megszórtam sok bazsalikommal. Amikor a hús (kb. fél kiló) teljesen kifehéredett belevagdaltam 6 nagyobb paradicsomot és addig rotyogtattam, amíg jóképű mártást kaptam. Liszt és víz keverékével behabartam, majd felöntöttem tejszínnel. Tészta, szósz, sajt. Ha lett volna otthon friss bazsalikom, azt is szórok rá, de majd legközelebb...

Sokan szidják a Vapiano-t, de én még mindig szeretem. Legutóbb rukkolás tésztát ettem és nem találtam benne hibát. Egyszerű és tökéletes. Nem kell hozzá más csak egy finom paradicsomszósz, amit vöröshagymából, fokhagymából, paradicsomból sóval, borssal és bazsalikommal pár perc alatt össze lehet dobni. Utána a kifőtt tésztát össze kell keverni a szósszal, megszórni parmezánnal és a végén a tetejére halmozni rengeteg friss rukkolát meg némi friss bazsalikomot. Ez utóbbit el is lehet hagyni, de nem érdemes. Télen persze iszonyú pénzeket fogok rukkolára és bazsalikomra költeni és konzervből csinálom majd a szószt, de muszáj lesz rendszeresen rukkolás-paradicsomos tésztát enni.

# 10:14 - konyha - Myreille


2007. szeptember 2., vasárnap

Tarte Tatin - 2. kísérlet


Igen, ma másodjára is nekiálltam Tarte Tatin-t sütni (ebédre töltött paprika volt - Olyan finomat főztél - mondta a férjem ebédnél -, hogyha nem lennél a feleségem elvennélek. -) és most már megvan a tuti recept. (Már amennyire nálam meglehet egy pontos recept.) Két személyes, kis adagot sütöttem az egyik jénaiban, amit igen ritkán használok, mert nem fér el benne egy tisztességes adag rakott krumpli.

Megolvasztottam a vajat (5-6 dkg), hogy könnyebb legyen vele dolgozni, majd ugyanennyi kristálycukorral, kb. kétszer ennyi liszttel, 1 tojással és fél csomag sütőporral tésztát gyúrtam. A jénaiban megolvasztottam egy kevés vajat, (egy evőkanál) cukrot szórtam rá és karamellt készítettem. Két megtisztított almát vékony (és egyforma) szeletekre vágtam. Az első réteget szépen elrendeztem a karamellen, majd a többit rászórtam. A tésztát fél cm vastagra nyújtottam, betakartam az almákat és megpróbáltam az almák alá is nyomkodni a tésztát. Fél órát sütöttem, majd tányérra borítottam.

Semmi kis sütemény, de imádom.

# 19:29 - konyha - Myreille


Tarte Tatin - 1. kísérlet


Itt az ősz és én, mint mindig, imádom. Süt a nap, de a levegő hűvös, az almák pirosak és ízletesek, sőt ropognak, harapásnál fröccsen a levük. Éppen ideje volt, hogy (reggelire) megpróbáljak Tarte Tatin-t sütni. Ezt a fejre állított francia almatortát véletlenül találta fel Stéphanie és Caroline Tatin az 1800-as évek végén a Loire-völgyi vendégfogadójukban és egészen egyszerű a receptje.

Tényleg gyors és egyszerű elkészíteni, ráadásul nagyon finom, de nekem szétesett, a vékony tészta nem tudta megtartani az almákat. (Persze, elfogyott.) Addig nincs hiba, hogy vajból és cukorból karamellt készítek a sütőformában, ráhalmozom a cikkekre vágott almát, majd ráteszem a tésztát és 30 percig sütöm. Még melegen kiborítom a tortaformából (és pillanatok múlva elfogy).

A legtöbb recept kész vajastésztát említ, de én vajból, cukorból, lisztből és tojásból gyorsan gyúrtam egy tésztát, finom lett, de kevés és végül nem elég mutatós. Újabb kísérletek következnek, mert ha túl vastag a tészta, akkor nagyon kemény lesz, de azért jó lenne, ha a torta megőrizné a formáját szeletelve is...

# 10:30 - konyha - Myreille


2007. augusztus 22., szerda

Szibériától Mexikóig

- Látod, kívánós vagy...
- Na arról már hallottam, Pupa, hogy a kismamák tejet kívánnak az első hónapokban, de arról még nem, hogy vodka narancsot...
- Jól van, Bogyó, de én tudom, amit tudok.

Kulináris vágyaimat a vodka és a chili mentén lehetne pontosan leírni. (Nem beszélve a hűtőben kincsként tartott pecorinoról.) Egész nap a chili körül forogtak a gondolataim és megálmodtam a mexikói chilis kukoricalevest. (Azért mexikói, mert gyönyörű sárga és piros, valamint igazán tüzes.) Leírom a receptet, mielőtt elfelejteném - néha kicsit rövid az eszem -, mert igazán imádni fogom hideg téli estéken is. Akkor, amikor átfagyott kézzel bejövök a hóemberépítés után. Most pedig azért jó, mert belül melegebb van, mint kint.

Fogatam egy óriási vöröshagymát, olyan nagyot, amiből 5 db egy kiló és felkockáztam. Apróra vágtam 3 gerezd fokhagymát, 5 szelet szalonnát és egy piros, hegyes chili paprikát. Bő vajon az egészet addig sütöttem, amíg szép barna színt kapott és az sem jelentett gondot, hogy itt-ott kicsit le is sült. Szórtam rá egy kiskanál pirospaprikát, egy kiskanál szárított zöldségmixet, hozzáadtam fél kiló fagyasztott kukoricát - kukoricakonzervet azóta nem veszek, amióta néhány barátom megosztotta velem konzervgyári élményeit -, felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje a kukoricát és addig főzöm, amíg a kukorica megpuhul. Kóstolom és sózom, majd kb. 2 dl tejszínt öntök hozzá és összeforralom. Jelentem, én imádom.

Az pedig már csupán csak véletlen, hogy végre vettem új porcelángombokat a megmenekített fiókos kisszekrényre és egészen mexikói stílusú lett.

# 21:50 - konyha - Myreille


1 2 3

infinite scream

(c) 2002-2011 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor