Vendégek - itt énekelnek a cseresznyefa körül

Üdv a világodban!

A sötétségben legjobban a színek hiányoztak. Nem csuktam be a szemem. Szerettem a fekete "árnyalatait", a mély lila (majdnem fekete) foltokat. Meg magát a feketeséget. Nem szeretnék vak lenni.

Láthatatlan Kiállításon voltunk. Hana és én. Hana ezt kapta szülinapjára. Élményt. Nem tudtam előre, hogy jó lesz vagy sem, de nagy kalandnak ígérkezett. Nagy kaland volt. A tárgyak felismerése egyszerű volt, a közlekedés annál nehezebb és bizonytalanabb.

A bárban kártyáztunk az idős hangú, fiatal kezű "pincérrel", meg történeteket mesélt. Szénledobó aknákról, buszokról, buszsofőrökről, útpadkákról, figyelmetlen emberekről. Amikor megtudta, hogy Hanának szülinapja volt, elővette a tangóharmonikát és játszott egy Boldog szülinapot, majd a fiamnak ajánlva egy Tavaszi szelet.

A feketeségben, amikor a vak tárlatezető mutatott valamit gyakran használtam a "Látom!"-at. (Ott kell lenni egy széknek. Igen, látom, köszönem. Fenét láttam, kitapogattam.) Eddig észre se vettem, hogy szavam járása ez a szó. A nagyon vicces rész viszont akkor volt, amikor megkérdeztem a vak srácot, hogy hogyan tanultál meg vakon gépelni. Vakon, válaszolta. A kérdés persze arra vonatkozott, hogy tudott gépírni és arra voltam kíváncsi, hogyan tanulta.

Wampom van!

Ha piac, akkor Budapesten legjobb a WAMP. Rendszeres látogatónak számítok, bár utoljára terhesen voltam, és eddig, legnagyobb bánatomra, nehezen fűztem be másokat. Wampolni egyedül sem rossz, de többed magammal igazán vicces.

Ennyit, mint ma, még sohasem vásároltam. Igen, mert én a wampon nézelődni is szeretek és úgy vásárolok, hogyha megtetszik valamit és az ára nem abba az árkategóriába esik, amit azonnal kifizetnék azért a valamiért, akkor agyaskodom meg morfondírozom, szóval nem vásárolok azonnal, de ha még hónapok múlva is akarom azt a valamit, akkor megveszem, mert az nekem jár.) Szóval vettem magamnak Lego-fülbevalót, a fiamnak meg egy nyúlat a nyúlgyárból. A nyúlon nem sokat gondolkodtam, de kinéztem egy Pucc-os medvét is. A Lego-fülbevalót azonban régóta versenyeztettem két másikkal, de azt találtam ki, hogy a háromból nem egyet veszek meg, hanem minden alkalommal veszek egyet. Idén még két alkalommal lesz WAMP, addig pedig a Boltműhely kínálatát érdemes nézegetni.

Kaptam még Agócs Írisz képeslapokat, akinek a blogját már régóta nézegetem.

Vidám szombat délután

Szeretem aprímszámokat

A napokban olvastam a boldog prímekről. A boldog prímekről annyit kell tudni, hogy pírmek is és boldog számok is. Egy szám pedig attól boldog (állítólag, de ki vagyok én, hogy ebben kételkedjem), ha a számjegyeinek négyzetösszege illetve a négyzetösszegek számjegyeinek négyzetösszege végül egyet ad.

Ősz képekben (Vácrátót, arborétum)

Abszolváltuk az első családi kirándulást. Zsombi békésen aludt a Disznóparéjfélék, Királydinnyefélék és a Csodatölcsérfélék között, majd szörnyen megéhezett; a pasim hű babakocsi tologató volt, mert a babakocsinak mindig mozgásban kell lennie; én meg megint megállapítottam, hogy szeretem az ősz színeit. (Egyébként legalább 10 éve készülök a Vácrátóti arborétumba.)

34. Taxodium distichum (Mocsárciprus)

fehér lécek, fekete betűk

Illusztráció lehetne egy Neil Gaiman regényhez

Legszebb csokoládé

Ajándékba kaptam egy doboz Rózsavölgyi feketeborsos tejcsokoládét és nem találok szavakat. Már a csomagolás is megért egy misét, papírszalag dőlt betűkkel, díszes doboz és feszesen összehúzott zsírpapír, de a legeslegszebb maga a csokoládétábla volt. Arra pedig álmomban se gondoltam volna, hogy a feketebors ilyen jól illik a tejcsokihoz.

Mostanság

Egyre többet álmodozom egy saját házról (és egyre több ötlet gyűlik a lesz egy házunk füzetembe), de közben egyre állandóbbnak tűnik a mostani életünk a város közepén és a város felett. (Úgy tűnik, nagyon megtanultam a Mostot.) Ma, amikor a Szent István Parkban a gyerek levegőztetése címén rohangáltam, két fa között, kiláttam a Margit hídra, éppen áthaladt rajta egy négyeshatos, és hirtelen fejbe csapott a valóság, hogy pár lépésre vagyunk csak a dugótól (mert Budapest egyik legfőbb jellemzője a dugó) és a pezsgő élettől, nekem meg lassan összenő a fenekem a kanapéval. Tulajdonképpen nem is akarok menni sehova (dehogynem, csak azt várom, hogy a gyerek BCG oltása éles legyen), jobban mondva most éppen semmi konkrét tervem sincs, de kicsit frusztrál, hogy igazi kihívás babakocsival kólát venni, mert a három közeli bolt egyikébe se tudom betolni a babakocsit. Még jobban pedig az frusztrál, hogy tolom át a babakocsit a zebrán, a picsa pedig elénk kanyarodik, és nem áll meg, hanem átmegy előttünk.

Közben persze imádom az idei őszt, a napsütést, a hideg éjszakákat és az esőt. A Szent István Parkban nem csak az embergyerekek szokják a nagy betűs életet, hanem a verébgyerekek is. Ma legalább két tucat pelyhes verébgyerek randalírozott a puszpángnégyzetek között, persze, szigorú szülői felügyelettel.

A nyitott ablakon át, nem csak a hűvös esti levegő surran a szobába, hanem a házak között visszhangzó Nessun Dorma is. Mintha megállna az élet. A szemközti konyhában nem zörögnek az edények, nem hallatszik egyetlen éjszakai zaj sem, még a fiam is abbahagyja egy pillanatra a táplálkozást, megereszt egy félmosolyt, majd úgy harap a mellemre, mint kutya a koncra.

Egyre nő a kölyök állatrepertoárja. A pocok és a vércse után elsajátította a tücsök és a bogyó viselkedést, de ha a parkban ébred és nem kap azonnal kaját, akkor előadja az éhező gyermek műsort és sakálkodik. Szeretetét viszont azzal bizonyítja, hogy amikor a bejárati ajtóhoz érünk, elhallgat, nagy szemekkel nézelődik és kitartóan nyammogja az öklét. Egyébként még mindig tartom, hogy ő a világ legszebb és legjobb gyereke.

Zsombor ma 4300 g-mal mérlegelt. (Váltott karral ringatom, hogy szimmetrikusan izmosodjam.)

Három ember, két baba

Hülyeség, hogy megtörne a varázslat, ha egy Kokhesi baba állna a könyvespolc szélén. Megint tévedtem. Persze-persze, kell a tér meg minden, de most, hogy szülinapomra kaptam egy Momiji babát, nem is lehetne jobb helyen, mint a könyvespolc szélén, a kedvenc könyveim előtt. Tomitól kaptam*/kaptuk a babákat, de valahogy úgy választott, hogy az egyik egyértelműen én vagyok, a másik pedig Hana. Nálam Hanababa marad, Hanna viszont viszi Miribabát.

*Halálosan meghatódtam, hogy Tomi emlékezett a Kokhesi babákra.

Másik ablak

Csudaház

Már meséltem, hogy ez egy olyan ház, ahol karácsonykor karácsonyfa áll a bejárati ajtónál. Ez a ház már arról is híres, hogy este valaki mindig főz, de olyan ételek illata lebeg a lépcsőházban, hogy még jólakottan is meg tudna belőle enni az ember egy-egy tányérral, éhesen meg pláne. A héten volt ránott hús tejfölös uborkasalátával, lecsó és töltött paprika. (Megállapodtunk a pasimmal, hogy akkor hétvégén csinálhatom a tölött paprikát, mert szeretem, a tölött paprikát és a pasimat is.)

Jó hazajönni. Szeretem ennek a lakásnak a fényeit és az innen látható égszeleteket. Ezen a nyáron azért is jó hazajönni, mert minden udvarra néző ablakunkban egy-egy láda virágot tettem. Ahogy végigjövök a folyosón, először a petúniák, majd a muskátlik végül a büdöskék "állnak haptákba". (Már elkedtem tervezgetni a házat, amit majd építünk. Rám alig jellemző módon óvatos vagyok a házálommal. (Még telkünk sincs.) Most éppen ott tartok, hogy az amerikai konyhás ebédlőben el kell hogy férjen egy 10 személyes asztal, illetve egy ugyanekkora asztalt szeretnék a verandára is a hintaágy mellé. Illetve szeretnék gardróbszobát, mosókonyhát, kamrát, pincét, télikertet.)

Az eszemmel tudom, hogy ez az mostani lakás átmeneti állapot, de a szívemmel valahogy nem érzem. Főleg akkor nem, ha találkozom a házmesterrel vagy a férjével és megdicsérik a virágaimat, vagy érdeklődnek az unokájukról. (Igen, a kölyköt teljesen az unokájuknak tekintik.) Tegnap pedig olyan történt velem, amit falusi sajátságnak gondoltam. Régen, amikor a szomszédban érett az őszibarack (nagy, sárga húsú), akkor mindig kaptunk egy tállal, később, ősszel, anyu küldött vissza egy nagy tál szőlőt. Tegnap este a házmesterék éppen az ajtóban álltak, amikor hazajöttünk. Először is hívtak nekem liftet - valószínűleg látták, ha két percen belül nem jutok vécé közelébe, becsorgatok -, majd a kezembe nyomtak két fügét. Igazi, érett, illatos, Budapesten termett fügét.

Lényeges semmiségek

Ha elképzelem a múzsákat, ritkán két lökött tyúk (remélem, a másik lökött tyúk* nem sértődik meg a jelző miatt) jelenik meg lelki szemeim előtt. Viszont az nagyon-nagyon jó érzés, hogy egy ilyen jó dolognak lehettem a részese.

*Életünkben meghatározóak a Tamások. Volt egy, aki Magyarország és Anglia között hidat vert azzal a mondattal, hogy hasonlítunk. Igaza volt, bár ő, ha jól emlékszem, a pajkos tekintetünkben találta meg végül a hasonlóságot. A másik pedig lóg nekünk egy tengerparti ugrálással...

Csudajó...

"A távolságot, mint üveggolyót"

Tomitól, akit egyik pillanatban utálok (nem komolyan) a másikban viszont imádok (mindig, de néha titkolom), kaptam üveggolyót, szép színeket és új fejléceket. A régi piros/narancssárga/lepke hármast (kb. 3 év után) felváltotta a szépkék/szépzöld/üveggolyó. Ennyi év alatt nem csak meguntam a kék lepkét, hanem már a benzintől a teflonserpenyőn keresztül a nyúlgumiig mindent azzal a szerencsétlen lepkével próbálnak eladni.

Itt jegyzem meg, hogy ez az üveggyolyó az enyém, ha ellopod, kitépem a szíved és megetetem a hangyákkal.

Ilyen volt:

Ilyen lett:

És természetesen elkezdem gyűjteni az üveggolyókat...

Egyszer a Hogyan készült?-ben láttam, hogyan csinálnak igazi üveggolyót. Nem sorozatgyártott tucatot, hanem egyedit. Na, olyat egyszer igazából is látni akarok...

...

a szerelemből
nem tudom kiszakítani
a szeretetet

Esti kávéház

Ez már a tavasz, trallala...

Felkelek. Kinézek a tetőablakon, a napfényt és a felhőket figyelem. (Este lefekvés előtt is kinézek, a csillagokat kémlelem.) A nappaliban elhúzom a függönyt. Megnézem a szomszéd házat. Minden reggel, amióta a tavasz incselkedik, az egyik ablakban ágynemű szellőzik. Szeretem ezt a rendet.

Kinyílt a jácintom. Az egész lakásban érezni az illatát.

Rendes kölyök, mocorog

Frankón nem tudom, hogy mit mondanak az orvosok meg mit lehet érezni és mit nem a 10. hét végén, de tegnap éreztem a gyereket. Igaz, először nem is én, hanem a pasim, aki a kezét a pocakomra tette és így feküdtünk a sötét szobában. Aztán a pasim felkapta a fejét, hogy VALAMIT érzett, mintha pillefinoman valami mocorogna a pocakomban. Innen lelkes tapogatásba kezdett. Én meg biztosan tudtam, hogy a gyerek most a köldököm bal oldalán lubickol. Ezután én tettem a kezemet a pocakomra és vártam. Először valószínűtlen volt a könnyű, finom érintés, gondoltam arra, hogy talán a beleim tréfálnak meg, de ILYET még sohsem éreztem. A simogatás ismétlődött, hol eltűnt, hol feltűnt.

Szerintem a gyerek játszott. Ficánkolt a pocakomban és kacagott. Én meg fél lábbal a mennyországban éreztem magam.

Vannak olyan pillanatok, amikor megállítanám az időt és szelencébe zárnám a pillanatot. Ez is olyan volt. Meg az is, amikor vasárnap a család egy asztalnál ült és nevettünk, de úgy, hogy a könnyünk csordult. Meg akkor is megállítanám az időt, amikor a pasim szája puhán a számhoz ér...

Műanyag flakonok?

Jet Mous igazán érdekes nő, akárcsak a tárgyai. A cérnaspulniból fűzött nyaklánc vagy a műanyag flakonokra emlékeztető kerámiavázák.

"Ezekről" a flakonokról eszembe jutott kicsiny falum temetője, ahol a nénikék vagy a temetőgondnok a kék kútra levágott nyakú öblítős flakonokat aggattak. Azoknak, akik otthon felejtették illetve nem akarták cipelni az öntözőkannát.

Próbálom elképzelni az egyik vázát a nappaliban margarétákkal, de idegen és már a gondolatra rohadt virágok szaga férkőzik az orrlyukaimba. Pedig a kerámiából késült műanyag flakon ötlete nagyon tetszik...

A pasim kiderítette

Többek között azt imádom a pasimban, hogy nem hagyja megválaszolatlanul a kérdéseimet: "2000 óta lehetőség van egy libero szerepeltetésére. Ezt többek között azért találták ki, mert a röplabda-csapatok mind inkább kezdtek hasonlítani az égimeszelők gyülekezetére, a 180 centis klasszisok kezdtek kiszorulni a legjobb csapatokból is – a trénerek ugyanis tartottak attól, hogyha az „efféle törpék” a forgás során a hálóhoz kerülnek, képtelenek lesznek hatékonyan sáncolni. Megtartandó a kisebb termetű tehetségeket, létrehozták az új posztot: a libero egy védekező specialista, aki a többiekétől eltérő színű mezben játszik, kimarad a forgásból, csak a hátsó sorban állhat, nem szerválhat, nem sáncolhat, és nem ütheti meg azokat a labdákat, amelyek magasabban vannak a háló tetejénél."

A hét kérdése

Valaki elárulhatná (megírhatná) nekem, hogy a röplabda meccsen a csapattagok közül az egyik játékos miért van más mezben.

Néha eljátszom a gondolattal, hogy mi történne a világgal, ha eltűnnék. (Semmi.) Aztán adódott a technikai probléma a bloggal és jöttek a levelek, hiányoztam néhány embernek. Furcsa-jó érzés, hogy ilyen sokan szeretnek, hogy ilyen sok embernek ott vagyok a reggeli kávé mellett... (Köszönöm!)

Büszkeség

Karácsonyfa

Mit adsz egy Chilis Babért?

(Szent Szerda, második rész)

Már nem kérdés, hogy mi a következő társasjáték, amit megveszünk. Bohnanza. Mamusz és Will vitt minket a rosszba jóba, amikor (tegnap este) szent szerdán a Carcassonne-t felcseréltük a Babszüretre, és amivel egyetlen baj volt csupán: pont akkor kellett abbahagyni, ugyanis az óra egy órát mutatott, amikor kezdtem belejönni.

Gyerekkor íze

Mese egy budiról

Kisnyalkán Tibihez is bekötötték az internetet. Serény első dolga nem volt más, mint megnézni, a széles és kies világhálón, mit írnak az ő kis falujáról. Az első találatok között volt egy blog, amit egy Myreille nevű lány ír, és a blogon nem mást talál, mint egy képet a régi budijáról. Tibi első virtuális kommunikációjának témája így nem is lehet más, mint a "világhíres" klotyó. Kötelességének érezte, hogy a blog szerzőjét tájékoztassa a nevezett árnyékszék sorsáról. A budit ugyanis elajándékozta Péter barátjának, akinek nagy szüksége volt rá. A klotyó most Szentbékkálla melletti kőtengernél látja el tisztes feladatát. Nagyon jó helyen lett felállítva, de avatatlannak nem könnyű rátalálni. Tibi utolsó ottjáratakor még papír is volt benne.

Myreille el fog menni Szentbékkállára és megkeresi a budit, úgyis szeretne a Káli-medencében biciklizni.

A tél vasfoga

Reggel majdnem egy órával korábban keltem, mint a pasim. Gyorsan megcsináltam és megsütöttem a kakaós csigákat. Felébredt a pasim és megfőzte a kávét. Minden lusta szombat így indul, de persze nem nálunk. Mi rohantunk dolgozni. A levegőben télillat lebegett, ropogós hideg volt meg őrültekháza, és a bolt előtt el kellett söpörnöm a havat.

A disznóvágások tiszteletére délután kolbászt sütöttem.

Kevesebb, mint négy hónap

Tökéletes este

Jegyzetelek - Vámos Miklós

Teregetek, közben a tévét hallgatom, interjú Vámos Miklóssal. Muszáj jegyzetelnem:

"Már-már közröhej tárgya az én táskám. Benne van az egész életem. Itt vannak a hivatalos papírok, bankkártyák, egy magam korabeli férfinak már annyi igazolványa van, hogy csak na, itt vannak a magánéleti csecsebecsék, mostani feleségemtől kaptam két dobókockát, ez nálunk kultikus tárgy, itt egy boríték, kedves üzenettel, hordom babonából, itt vannak a gyógyszereim, és nagyon felkészült vagyok az életre, itt van a kiskanál, mi van, ha joghurtot kell enni, sörnyitó, és itt van az összes munkám, amivel most foglalkozom és a füzetkéim, ebbe jegyzetelek. Több ingatlan kulcsát hordozom, ahova nem járok, de mi van, ha igen."

"- Goethe, korának legnagyobb Casanovája volt, Jánoskának 15 szeretőt engedélyezel, neked hány volt?
- Most az a kérdés, hogy ez téged miért érdekel? Ha megmondod, megmondom." [Később még azt is mondta, hogy nagy demokrata, ezért válaszol, megmutat... Sajna, a riporter nem árulta el, hogy miért érdekli a kérdés, így a válasz is elmaradt.]

"Ha megírtam egy vaskos regényt, mindig jön a depresszió, mint szeretkezés után a szomorúság. Legnagyobb kihagyásom az Apák könyve után volt. Másfél évig nem írtam. Interjúkat persze ekkor is le tudok gépelni..."

"Családok krónikásának tartanak, és magamat is annak vallom. Az emberek és emberi kapcsolatok érdekelnek mikrokörnyezetben." 

"Harminc éve meg akarok írni egy regényt egy négyzetkilométer ezer évéről, de sohase fogom. Már azt is kitaláltam, hogy melyik terület lenne, de amióta elolvastam a Száz év magányt, nem olyan érdekes, meg írtam regényt 300 évről, ahhoz képest már nem lenne nagy ugrás."

Velem sohasem történik semmi*

Az elmúlt hetekben magam alatt voltam, mert velem semmi sem történik, csak dolgozom, dolgozom, dolgozom meg karácsonyig egy levegővel mindent kibírok. Na jó, megnéztük a Heroes második évadjából 10 részt, "bepillantottam" igazi kulisszatitkokba, decoupageoltam hungarocell gömböket, varrtam, és most jut eszembe, hogy láttam a Mézengúzt (Bee Movie) és elkezdtem olvasni a Csokicipőt.

A mai szombat éppen úgy indult, mint bármelyik nap a héten. Felkeltem és elkezdett kattogni az agyam, hogy mi mindent kell megcsinálnom, hova kell elmennem és mit kell lefényképezni. Fél tizenegykor majdnem visszafordultam, amikor a kinézett epres fülbevalót nem tudtam megvenni, mert bezárt az üzlet, de utána minden jó lett. Ment a munka, vettem Marilyn Monroes táskát (mivel Pucca-s nem volt és mielőtt bárki megkérdezné, nem, nem zavar, hogy egy halott nő van a táskámon, bár bevallom, amikor bennem felmerült a gondolat, gyorsan lesöpörtem), kaptam illatos szappant (olyat, amilyet régen a nagyim betett a ruhásszekrény polcára), voltam a Vörösmarty téren az adventi vásárban (minden árus ugyanott van, ahol tavaly és tavalyelőtt, és ugyanazokat árulják), megismerkedtem egy virágkötő lánnyal, aki megtanított szép masnit kötni és bejártam a fél várost.

Mivel a Jászain megszűnt a rövidárubolt, ezért még végig kellett caplatnom a Balzacon, hogy színes hímzőfonalat vegyek. Útközben találtam egy konténert (valaki lakásfelújít), amiből kiállt négy láb. Gyorsan feltérképeztem, hogy egy kisszekrény (éjjeliszekrény) négy lábáról van szó. Körbejártam a konténert és kukáztam egy retro tapétát. Egyik felén még eredeit a csomagolás. Szóval nem is retro, mert amikor a nénike vagy bácsika megvette, éppen divatosnak számított és mit sem sejtettek arról, hogy néhány évtized múlva megint divatos lesz. Az első fél métere kuka, a többit nem néztem, de használhatónak tűnik. Először a tapétát vittem el és gondoltam, ha visszafelé ott lesz a kisszekrény, akkor azt is hazaküzdöm. Ott volt. Nagy harc volt hazahozni, de itthon van, már csak le kell mosni. Ezt is türkizkékre akarom festeni.

Boldog tapéta és kisszekrény tulajdonosként, már csak egy lakást kell találni.

*Fősulin nem hitték el, hogy gátlásos vagyok, pedig tényleg az voltam. Annyira, hogy mindent eltúloztam és senkinek se jutott eszébe, hogy gátlásos vagyok, sőt, éppen az ellenkezőjét gondolták. Most meg, a sok munka miatt, ingerszegényebb az életem, mint amire vágyom, de azért a mai nappal elégedett vagyok.

Annyi a nyolcvanas éveknek

Tetőablak

Nem olyan régen fedeztem fel, hogy az Orion "felett", az én csillagképem, az Ikrek látható. Lefekvés előtt mindig kinézek a tetőablakon és ha tiszta az ég, a csillagokat kémlelem. (Már kikapcsoltam mindent, sötét volt a lakásban, de olyan lelkes lettem, hogy megint visszakapcsolatam mindent és a Celestiában ellenőriztem felfedezéseimet.)

Ma éjjel, amikor kinéztem, éppen az Orionnal "szemben álltam". A felette és jobbra mellette kémleltem az eget. Polluxot és Castort, az Ikrek fejeit jól láttam, de még ezeknél is fényesebben ragyogott valami a csillagkép "közepében". Megint egy bolygó! A Celestia meg is mondta, hogy melyik. A Mars. (Vajon mikor lép ember a Marsra? És mikor fognak ott élni emberek?)

Ma megdöntöttem az egy nap alatt beazonosított bolygók rekordját. Reggel Vénusz, este Mars. Ennyi izgalom mellett nem is tudok elaludni.

Még a Nyilast lenne jó látni, mert abban a csillagképben találkozik pár nap múlva a Plútó és a Jupiter. (A horoszpók szerint ez nagyon jó lesz.)

Tiszta hülye vagyok, mert még sohasem néztem nagy távcsővel az égbe.

Álom és ébrenlét között

Hat óra múlt néhány perccel, amikor felébredtem. Mellettem a pasim nyugodtan szuszogott. Nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy valaki figyel, hogy valaki hangtalan szavakkal hozzám beszél. Hanyatt fordultam és kinéztem a tetőablakon. A Hold vékonyka, fénylő csíkja mellett egy fényes csillagot láttam, de annyi józanságom volt, hogy fényéből bolygónak tippeljem. Talán a Vénusz, gondoltam. A Hold és a (Esthajnal)csillag fénye pont a takaró azon részére esett, ahol én feküdtem. Úgy aludtam vissza, mintha valaki a karjába vett volna. A második ébredéskor a pasim félálomban vackolt magához.

Régen keltem ilyen pihenten és boldogan. 

Megnéztem, tényleg a Vénusz volt.

Az ördög és a felesége

A zinterneten minden van...

Az ember lányának férje nézegeti a Google Earth Panoramio-t, aztán egyszer csak felkiált, hogy "nézd, mit találtam, anyád majd jól meglepődik"...

Szent Szerda keksztekerccsel

- Szeretsz biliárdozni?
- 18 évesen, kocsmában biliárdoztam utoljára...

- Olyan béna vagyok.
- Igen, de én szeretlek.

Neonhalaktól a biliárdasztalig

Szépségesen-mókás, novellára elegendő, történetet tudok egy apukáról, egy kisfiúról és néhány aranyhalról, sőt még egy biliárdasztalról is - elképesztő barátaim vannak -, de egyik se az enyém. (Elkérhetem?) Nekem most alig vannak történeteim, csak ülök a pult mögött és hajtom a verklit, otthon pedig a szobabiciklit*. Milyen dolog az, hogy csak az egyik végén égetem a gyertyát és nincs időm elmenni vörös teát venni?

*Minek nekem szobabicikli, kacagam régen, hiszen, ha bringázni támad kedvem, akkor felülök a rendes biciklire, és huss, már itt se vagyok. A szobabicikli amúgy is úri huncutság, sőt egyenesen hülyeség. A hetek óta tartó rossz idő - erre ma kisüt a nap - és az egyre erőteljesebben jelentkező mozgáshiány végül tegnap döntési helyzet elé állított minket: csokit vegyünk vagy szobabiciklit.

Szívdesszert - kis 21. századi temegén

- Nevet ne is írjak?
- Nem kell, köszönöm. Írd azt, amit először eszedbe jut, lehet tokmány is.

Ezek után Varró Dani a következőkkel dedikálta Szívdesszert című verseskötetét: "Tokmánykezelési útmutatóként és könnyű szívalakú csokoládédesszertként egyaránt ajánlom. Varró Dániel, 2007.11. 15."

Ritka az a pillanat, amikor az ember lánya megérzi, aminek most részese, szerepelni fog unokái irodalomkönyvében. Nem voltunk sokan az Uránia kávézójában, hétköznapi pillanatok sűrűsödtek össze, akárcsak a versekben, mégis ünnepélyesség remegett a levegőben. Először kapkodón és felületesen estem neki a verseknek, megszokott módon az információt halásztam, és csak akkor lassítottam le, amikor Mácsai Pál elkezdte felolvasni a Mesét. Előbújt belőlem a csillogó szemű gyerek, akit megbabonáznak a szavak és a ritmus. Az idő lelassult és kicsit sem érdekelt, hogy kint esik a szutykos őszi eső. Ezután jött a Mozi, a Cossante a lehányt küszöbről és végül sms #4. Miért is tagadnám, Mácsai Pál hangja, előadása és a versek megbűvöltek. Hazafelé pörgettem az esernyőmet és értelmetlen mondatokat dúdolgattam.

Igazából, kicsit Varró Daniba is szerelmes lettem. Zárkózott, szűkszavú pasi, aki a leghülyébb kérdésre is megpróbál kedvesen válaszolni, aki mint minden valamire való magyar költő, megírta saját puszta versét, abban szerepelnek mindenféle tokmányok, és bevallja, nem tudja mi az a tokmány, de amikor az ácsmesterség után kutakodott, mindenféle érdekes szóra lelt, rókafűrészől a szorítótokmányokig.

Affianced

Levelet kaptam Nagy Gertrúdtól, hogy bővült a karikagyűrű képtár és felkerült a webre a mi gyűrűnk is, amely, ahogy korábban megbeszéltük, a Myreille nevet kapta. Csudajó! Ez már egy csipet halhatatlanság!?

Borzongás

Művelődjünk reklámokból

Mély hangjáról a pasim azonnal felismerte, sőt arra is emlékezett, hogy a tévében megmutatta a mellét, amikor azzal vádolták, hogy férfi. Abban az időben (70-es évek vége, 80-as évek eleje) engem csak gyerekdalok hoztak lázba, semmit sem tudtam a disco-korszakról. Egy reklám kellett, hogy Amanda Lear dalokat hallgassak és az is a reklámnak köszönhető, hogy az Enigma, Give a bit of hmmm to me legyen a kedvencem.

Táncolni, meg így kell! (Korabeli oktatófilm, hogyan táncolj a discoban. Beszarás.)

Annyit szeretnék mondani, hogy...

Hilipati hilipati hilipati hillaa,
hilipati hilipati hilipampaa.
Jalituli jallaa talituli jallaa
tilitali tilitali tilitantaa.

Az élet olyan gyönyörű! (Loituma - Ievan Polkka)

Mindennek térre van szüksége

Mondtam már?

Ha Marvin áll az ajtóban...

Bringára fel!

Körhinta - Budapest, Nagyrét

Régen ébredtem ilyen lelkesen. Fél tízkor indultunk és másfél óra múlva - egy soha véget nem érő emelkedő után - már haza is akartam jönni. Elkeseredettségemet jól mutatta, hogy a pasim lelkesen mutogatta a kertészeteket, sőt be is cipelt. Végül összeszorított foggal tovább indultam, csak akkor lett jobb kedvem, amikor az út szélén csipkebogyó, galagonya és kökény ágakat gyűjtöttem csokorra, majd a kormánytáskámra kötöttem. Amikor ugrálva egy nagy csokor napraforgót is szedtem, az uram már kezdett türelmetlenkendi, igaz, addigra belakmároztunk a szüreti fesztiválon (Budajenő) - konkrétan a faszén és a sült hús illata után mentünk - és a "fészergalériában" (Telki, Á La Carte Galéria) Szász Endre, Alföldi Róbert és Macskássy Izolda képeit is megnéztük. Reménykedtem egy Mácsaiban is, de nem volt.

Visszafelé elnéztünk egy jobb kanyart, de még így is 66 km-t tekertünk. Budapest - Budakeszi - Telki - Budajenő - Perbál - Tinnye - Piliscsaba - Pilisvörösvár - Budapest. A kerékpártérkép útvonaljavaslata nem általotta azt írni, hogy a túra dimbes-dombos, de ez messze áll a valóságtól. (Hegyek vannak itt, bazmeg.) Mégis a legrosszabb a nagy forgalom és az a bűz volt, amit az autók generáltak.

Felemás hangulatban álltunk meg Tinnye és Piliscsaba között a Garancsi-tónál, az Üvegtigris büfékocsinál. Nehéz volt eldönteni, hogy egy szemfüles vállalkozót látunk vagy a kultfilm kulthelyszínén járunk. Aztán az egyik pasi ócska tragacsával sportosan indult. Nem telt el egy perc és visszajött, mellette a nője, hátul a haverja vagy az öccse. Természetesen nagyott fékezett. Napszemcsi, bézbólsityak és visszapillantóra lógatott cédé. Apró hatásszünet, majd egy újabb sportos indulás. Természetesen kipördő kerekekkel és hatalmas porral. Tiszta Gaben...

Őszi csendélet - Budajenő

Ajándék Myreillenek

Játszótársamtól kaptam. Imádom.

Délután - Falk Art

Tavasszal lemaradtam, most nem hagyhattam ki. Nekem igen tetsző móka a Falk Art és lassan igazi nagyvárosi nő leszek, mert galériákba is szívesen járok. (Tévedés, sohasem leszek nagyvárosi nő, megmaradok vidéki kislánynak, aki úgy jár-kel a nagyvárosban, mint Alice Csodaországban.)

Az első két galéria után a sorosom egyértelmű volt. Azt hiszem, hogy mindig emlékezni fogok Lucien és Rodolf Hervé fotókiállítására az Erdész & Makláry Fine Artsban és Nyári István képeire a Galeria Whiteban. (Nyári István képei döbbenetesek, amikor még nem olvastam, hogy pop-szürrealista, lowbrow festmények, úgy jellemeztem, hogy képzeld el Dalít a XXI. században.) A "Duck hunting with AK47", a "Nuno gets a new heart" és a "He's gone for sure" képek miatt még vissza fogok menni és még egyszer megnézem. (Falk Miksa u. 7., nyitva okt. 27-ig, h-p 10-18-ig, szo: 10-13-ig) Láttam még Würtz Ádám képeket (felismertem a stílus a Tengerecki haza szállból) és igyekeztem fejben tartani, hogy a Bernát András úgy karcol mintát az olajfestékbe, mint mi annak idején a házi készítésű csokoládétortát borító vajkrémbe, de persze sokkal profibban és szinte nem is festmény, ami a vásznon látható, mert minden honnan mást mutat. Felírtam még Radák Eszter nevét is, hogy megjegyezzem, de Virág Judit Galériában a Friss festmények között igencsak jól éreztem magam. Nem hagytam ki a Buddhák kiállítást a Moró Antikban és bementem még a Montparnasse Galériába is, mert flörtölök az Art Deco-val.

A Falk Art nem zsúfolt, mint a legtöbb budapesti rendezvény. Kényelmesen lehet sétálni, nézelődni, isteni kürtöskalács illat száll a levegőben... bár én a gumicukroknál csábultam el. Olyat szeretnék, ami savanyú, de kívül cukros, magyaráztam és a pasi már mutatta is a választékot. Legalább öt különbözőt. Ráböktem az egyikre, nem kértem zacskót, mert majd séta közben megeszem, ezért ráadásnak kaptam egy Haribo-macis kulcstartót, amit csak gyerekeknek szoktak adni, de kaptam én is. A kulcstartónak pont olyan a tapintása, mint a gumicukor maciknak.

Délelőtt - Ecseri és Feri Lukács

Hogyan írjam a nevét? Feri Lukas, Feri Lukacs vagy magyarosan Lukács Feri? Az első kettő szerepel a fotókon, amelyeket ma vettem az Ecserin és mivel Mamusz mindig kapható a bolhapiacozásra, együtt mentünk. Olyan egyszerű történetnek indult. Én valami szívet szorító felindulásból az interneten "megmentettem" egy római sorozatot, mert fájt, hogy egy fotós képei pucéran és kilóra mérik. Szentimentális hülyeség, magyaráztam, mert igaz, hogy szeretem a régi képeket, de ilyenre még sohasem vetemedtem. A fotográfus nevét csak akkor mondtuk ki, amikor a képeket nézegettük és kiderült, Mamusz ismerte Feri Lukacsot, sőt fogadott nagypapája volt. Akkor az a valami még jobban összeszorította a gyomromat. Mamusz arról mesélt, hogy milyen pontosan és precízen kategorizálta képeit, milyen híres embereket fotózott, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy ennek így kellett lenni. Így volt rendelve, hogy mi megtaláljuk ezeket a képeket. Néhány képet én vettem meg, néhányat Mamusz, nálunk jó helyen lesznek. Egyébként és nem utolsó sorban, a képek zseniálisak.

Ami Mamusznak a retro forgófotel, az nekem a régi fénykép. (Erre valami olyasmit mondott, hogy nem csak ő őrült.) A 19 Feri Lukacs fotó mellé még vettem kettőt. Az egyiken 1932. február 14. a dátum és egy fiatal házaspár tartja kezében újszülött babáját. (Nagymamám azon a napon ünnepelte 8. születésnapját.) A másikon - az eladó szerint - egy híres operaénekesnő jön ki az Orosztól. Ez utóbbinál egy versike is volt a lapon és az 1937. március 12-i dátum.

Végre tudom: hol, merre jársz;
Meleslek és ime itt állsz,
előtted leborul egy nő
Ki merev s hideg mint a kő.

De nem ugy én, ki immár
Tizennyolc éve Veled jár,
Együtt busulunk és nevetünk
S velünk együtt két gyermekünk.

E képnek 18 év előtti cime volna:
"A müvesznonek igen sok a dolga!"
Ruha, cipő, fejdisz, proba, Orosz
Istenem! ez a sok jó de rossz.

Az Orosz hölgyfodrász volt. Ez kiderül a képből. A művésznőre pedig az eladó azt mondta, hogy Thyo Mária és neki tulajdonítja a verset is. Én még mindig hangulat miatt vásárolom a régi képeket - már egészen sok van -, de ha azt kérdezik, hogy miért fényképezek, arra a felelet egyetlen szó: csak. 

Ma ilyen volt az Ecseri piac...