Már három napos
A gyereket kifejezetten jó stílussal áldották meg az égiek. Miután az anyja 12 órát vajúdott vele, a császármetszést válaszotta - most majd bújkálhatok vele sötét csövekbe meg ilyenek - és 2008.08.26-án pontosan 10:00-kor megszületett.
Beceneve Doxa vagy a 20. szülinapjára vegyek neki egy Doxát?
Aznap jelent meg a harmadik: Anya leszek! - Én, a gyerekruhák és a majmok és apró elégtétel a Sorstól, hogy kb. a cikk megjelenésekor az apja is izzadt, ugyanis a szülésznő egy bodyt és egy rugit kért tőle, és nem mondhatta, hogy nincs a táskában, mert tudta, hogy van. Ezután az első mondat, amit a fia anyjának mondott természetesen a ruházkodáshoz kapcsolódott: "Lehet, hogy nem jó ruhát adtam rá..." A gyereken tökéletes ruha volt és amikor megláttam az sem érdekelt, hogy "majdnem kibeleztek" és egy tűt döftek a gerincembe.
Eddig én voltam a Zsombihordozó, mostantól a pasim. A kórházba én vittem be, a pasim hozta ki.
A kölyök szűz, akárcsak anyai ágon a nagyapja és dédnagyapja, rengeteg barna haja van, magassága 61 cm, születési súlya 4120 g, amiből kicsit ledobott. (Oké, elismerem nagy baba, óriási a keze és a talpa.) Úgy kémleli a világot, mint egy pocok, úgy bukik a mellbimbóra, mint egy vércse, és kicsit elfes a füle.
A kölyök anyja azóta is halálosan boldog (igen, jöhet a következő gyerek bármikor, na jó, az orvos azt javasolta, hogy a két szülés között a 2 év legyen meg) és szinte azonnal hazarohant volna fiával és férjével (fizikai állapota, bármilyen hihetetlen is, de lehetővé tette volna, viszont orvosok elbarikádozták a kórház kijáratát), így végül csak ma tette, pedig csak holnap jöhetett volna... Az egész kórházi haccacáréban a legrosszabb a szoba volt, ahol a szobatársak hittek a friss levegő nélkül, szalámiszagban felnövő gyerekek boldogságában.
A fél kórházat megismertük, amíg a folyosón üldögéltünk, én és mellkasomon a pocokvércse, de egy csepp könnyet sem hullattunk, hogy eljöttünk. (Természetesen, amikor elkezdtem intézni, hogy hazajöhessünk egy nappal korábban, senki sem kérdezte a nevem, mindenki tudta, hogy én vagyok a 7/1-es. Még olyanok is, akikkel korábban nem találkoztam. Szóval megint jó hírem volt: ellenkeztem hülye szabályokkal, állítólag hihetetlenül erős és makacs vagyok és nagyon nyugodt baba a gyerekem) Itthon nagyon jó. Nem furcsa, nem meglepő, hanem olyan, mintha mindig is így éltünk volna.
|
