Vendég 2.

Ilyen ez az utca

Szólt a zöldséges, hogy a férjem már vitt egy kiló mandarint.

Vendégek - itt énekelnek a cseresznyefa körül

Tél

Reggeli séta

Többek közözött azért nagyszerű, ha az embernek gyereke van (mondjuk egy majdnem 9 hónapos), mert tényleg a kakasokkal kelhet az első napsugarakra (5:45), majd némi hezitálás után a gyereket bepakolhatja a babakocsiba (6:10) és sétálni indulhat a friss levegőjű, ébredező városban, és ilyen furcsaságokra lelhet. A két óra séta alatt, persze, a Fül boldogan aludt... Mire hazaértünk (8:20) a pasim megfőzte a kávét, én meg hoztam friss croissant-t, szóval reggelizhettünk.

Fül boldogan rágcsálta a kiflicsücsköt.

Üdv a világodban!

A sötétségben legjobban a színek hiányoztak. Nem csuktam be a szemem. Szerettem a fekete "árnyalatait", a mély lila (majdnem fekete) foltokat. Meg magát a feketeséget. Nem szeretnék vak lenni.

Láthatatlan Kiállításon voltunk. Hana és én. Hana ezt kapta szülinapjára. Élményt. Nem tudtam előre, hogy jó lesz vagy sem, de nagy kalandnak ígérkezett. Nagy kaland volt. A tárgyak felismerése egyszerű volt, a közlekedés annál nehezebb és bizonytalanabb.

A bárban kártyáztunk az idős hangú, fiatal kezű "pincérrel", meg történeteket mesélt. Szénledobó aknákról, buszokról, buszsofőrökről, útpadkákról, figyelmetlen emberekről. Amikor megtudta, hogy Hanának szülinapja volt, elővette a tangóharmonikát és játszott egy Boldog szülinapot, majd a fiamnak ajánlva egy Tavaszi szelet.

A feketeségben, amikor a vak tárlatezető mutatott valamit gyakran használtam a "Látom!"-at. (Ott kell lenni egy széknek. Igen, látom, köszönem. Fenét láttam, kitapogattam.) Eddig észre se vettem, hogy szavam járása ez a szó. A nagyon vicces rész viszont akkor volt, amikor megkérdeztem a vak srácot, hogy hogyan tanultál meg vakon gépelni. Vakon, válaszolta. A kérdés persze arra vonatkozott, hogy tudott gépírni és arra voltam kíváncsi, hogyan tanulta.

Wampom van!

Ha piac, akkor Budapesten legjobb a WAMP. Rendszeres látogatónak számítok, bár utoljára terhesen voltam, és eddig, legnagyobb bánatomra, nehezen fűztem be másokat. Wampolni egyedül sem rossz, de többed magammal igazán vicces.

Ennyit, mint ma, még sohasem vásároltam. Igen, mert én a wampon nézelődni is szeretek és úgy vásárolok, hogyha megtetszik valamit és az ára nem abba az árkategóriába esik, amit azonnal kifizetnék azért a valamiért, akkor agyaskodom meg morfondírozom, szóval nem vásárolok azonnal, de ha még hónapok múlva is akarom azt a valamit, akkor megveszem, mert az nekem jár.) Szóval vettem magamnak Lego-fülbevalót, a fiamnak meg egy nyúlat a nyúlgyárból. A nyúlon nem sokat gondolkodtam, de kinéztem egy Pucc-os medvét is. A Lego-fülbevalót azonban régóta versenyeztettem két másikkal, de azt találtam ki, hogy a háromból nem egyet veszek meg, hanem minden alkalommal veszek egyet. Idén még két alkalommal lesz WAMP, addig pedig a Boltműhely kínálatát érdemes nézegetni.

Kaptam még Agócs Írisz képeslapokat, akinek a blogját már régóta nézegetem.

Sok-sok Budapesti séta

Megijedtem a hordákban sétáló kismamáktól, ezért nyakamba vettem a várost. Először átléptük a körutat, tegnap a Dunát és kimentünk a Margitszigetre, most pedig nincs más hátra, irány a Rubicon. A Margitsziget jó mulatság, sétáltunk vagy 3 órát, csak az aszfaltjárda repedései nagyot dobnak a babakocsin, ami a fiamat elégedetlenséggel tölti el, homlokráncol és morog egy kicsit. Egyébként megnéztük a Moró Anikban a Levélbontó kiállítást.

Margitsziget

Báthory u. 17.

Újpesti rakpart

Szent István Park

Pozsonyi út

Ha bárhol élhetnék Budapesten, akkor itt (ezen a környéken) szeretnék élni, ahol most. Olyan mély gyökeret eresztenék, mint az öreg fák a Pozsonyi út szélén és bármerre is járnék, ide visszatérnék. Persze az is lehet, hogy csak gyarlóságomból fakad a rajongás. Tudom, hogy a közeljövőben emlék lesz minden itt megtett lépés, a zöldséges, a réteses, a táblák, a fák, a járda repedései, ezért minden pillanatot élvezek, úgy mint a vénasszonyok nyarát.

A Pozsonyi út mindig tartogat meglepetéseket. Legutóbb az egyik virágüzlet előtt kertészkedett valaki a fák tövénél, az út és a járda közötti részen, és a döngölt, kutyaszaros föld helyett fiatal bokrok nyújtogatják ágaikat és az egyik sarokban őszirózsa illegeti lila ruháját. (Idén divat a lila, mit tegyen.)

A réteses újított a kínálaton, árul flódnis rétest. A szilvalekvár és a mazsola, ugyan hiányzik belőle, narancsot sem tesz bele és nem is borral főzi a tölteléket, de a dió, a mák és az alma rétegek tökéletes kísérői az ősznek. Még sohasem ettem nagymama készítette flódnit, a világ legfinomabb süteménye lehet. Az én nagyim linzerkarikája és zserbója is fényévekkel jobb, mint a cukrászdákban kapható, mestercukrászok kreálmányai.

Találkozás (Ki honnan jött...)

 

Dunához, és a lámpa alatt találkoznak

 

Fél évvel ezelőtt néztem ki magamnak ezt a lámpát, Roosevelt tér, de akkor nem volt nálam fényképezőgép. A Dunától tartottam a Szent István Bazilikához. Elmentem a lámpa alatt és amikor úgy tíz lépést távolodtam, visszanéztem. Kíváncsi voltam, hogy aki velem szembe jött, mint látott.

 

 

Idősíkok találkozása 

Mostanság

Egyre többet álmodozom egy saját házról (és egyre több ötlet gyűlik a lesz egy házunk füzetembe), de közben egyre állandóbbnak tűnik a mostani életünk a város közepén és a város felett. (Úgy tűnik, nagyon megtanultam a Mostot.) Ma, amikor a Szent István Parkban a gyerek levegőztetése címén rohangáltam, két fa között, kiláttam a Margit hídra, éppen áthaladt rajta egy négyeshatos, és hirtelen fejbe csapott a valóság, hogy pár lépésre vagyunk csak a dugótól (mert Budapest egyik legfőbb jellemzője a dugó) és a pezsgő élettől, nekem meg lassan összenő a fenekem a kanapéval. Tulajdonképpen nem is akarok menni sehova (dehogynem, csak azt várom, hogy a gyerek BCG oltása éles legyen), jobban mondva most éppen semmi konkrét tervem sincs, de kicsit frusztrál, hogy igazi kihívás babakocsival kólát venni, mert a három közeli bolt egyikébe se tudom betolni a babakocsit. Még jobban pedig az frusztrál, hogy tolom át a babakocsit a zebrán, a picsa pedig elénk kanyarodik, és nem áll meg, hanem átmegy előttünk.

Közben persze imádom az idei őszt, a napsütést, a hideg éjszakákat és az esőt. A Szent István Parkban nem csak az embergyerekek szokják a nagy betűs életet, hanem a verébgyerekek is. Ma legalább két tucat pelyhes verébgyerek randalírozott a puszpángnégyzetek között, persze, szigorú szülői felügyelettel.

A nyitott ablakon át, nem csak a hűvös esti levegő surran a szobába, hanem a házak között visszhangzó Nessun Dorma is. Mintha megállna az élet. A szemközti konyhában nem zörögnek az edények, nem hallatszik egyetlen éjszakai zaj sem, még a fiam is abbahagyja egy pillanatra a táplálkozást, megereszt egy félmosolyt, majd úgy harap a mellemre, mint kutya a koncra.

Egyre nő a kölyök állatrepertoárja. A pocok és a vércse után elsajátította a tücsök és a bogyó viselkedést, de ha a parkban ébred és nem kap azonnal kaját, akkor előadja az éhező gyermek műsort és sakálkodik. Szeretetét viszont azzal bizonyítja, hogy amikor a bejárati ajtóhoz érünk, elhallgat, nagy szemekkel nézelődik és kitartóan nyammogja az öklét. Egyébként még mindig tartom, hogy ő a világ legszebb és legjobb gyereke.

Zsombor ma 4300 g-mal mérlegelt. (Váltott karral ringatom, hogy szimmetrikusan izmosodjam.)

Metró - Árpád híd

Csudaház

Már meséltem, hogy ez egy olyan ház, ahol karácsonykor karácsonyfa áll a bejárati ajtónál. Ez a ház már arról is híres, hogy este valaki mindig főz, de olyan ételek illata lebeg a lépcsőházban, hogy még jólakottan is meg tudna belőle enni az ember egy-egy tányérral, éhesen meg pláne. A héten volt ránott hús tejfölös uborkasalátával, lecsó és töltött paprika. (Megállapodtunk a pasimmal, hogy akkor hétvégén csinálhatom a tölött paprikát, mert szeretem, a tölött paprikát és a pasimat is.)

Jó hazajönni. Szeretem ennek a lakásnak a fényeit és az innen látható égszeleteket. Ezen a nyáron azért is jó hazajönni, mert minden udvarra néző ablakunkban egy-egy láda virágot tettem. Ahogy végigjövök a folyosón, először a petúniák, majd a muskátlik végül a büdöskék "állnak haptákba". (Már elkedtem tervezgetni a házat, amit majd építünk. Rám alig jellemző módon óvatos vagyok a házálommal. (Még telkünk sincs.) Most éppen ott tartok, hogy az amerikai konyhás ebédlőben el kell hogy férjen egy 10 személyes asztal, illetve egy ugyanekkora asztalt szeretnék a verandára is a hintaágy mellé. Illetve szeretnék gardróbszobát, mosókonyhát, kamrát, pincét, télikertet.)

Az eszemmel tudom, hogy ez az mostani lakás átmeneti állapot, de a szívemmel valahogy nem érzem. Főleg akkor nem, ha találkozom a házmesterrel vagy a férjével és megdicsérik a virágaimat, vagy érdeklődnek az unokájukról. (Igen, a kölyköt teljesen az unokájuknak tekintik.) Tegnap pedig olyan történt velem, amit falusi sajátságnak gondoltam. Régen, amikor a szomszédban érett az őszibarack (nagy, sárga húsú), akkor mindig kaptunk egy tállal, később, ősszel, anyu küldött vissza egy nagy tál szőlőt. Tegnap este a házmesterék éppen az ajtóban álltak, amikor hazajöttünk. Először is hívtak nekem liftet - valószínűleg látták, ha két percen belül nem jutok vécé közelébe, becsorgatok -, majd a kezembe nyomtak két fügét. Igazi, érett, illatos, Budapesten termett fügét.

Ez csak egy szombat

Szenvedni nagyon tudok, családi örökség, az egyik fele, a másik pedig, hogy halálosan szégellem magam, amikor nyafogok, ezért lelkem bugyraiból előkeresem a maradék jókedvet és azon éldegélek. Bori ma jógán mondta is, amikor komor arccal megjelentem, hogy minél nyűgösebb vagyok, annál jobban mosolygok. Szerintem inkább most engedtem fel annyira (csupán 20 hét kellett hozzá), hogy közel engedjem őket magamhoz. Két fallal beljebb vannak. Így megy ez nálam.

Szóval, reggel félálomban a kanapén fetrengtem, amikor a pasim megjegyezte, hogy 175 cm. Nem nyitottam ki a szemem, de tudtam elégedett mosoly játszik a szája körül. 16 cm meg számít, tudjuk.

Nem boldogultam a visszaalvással, így kimentem a Komjádihoz a piacra. Málnát akartam venni a málnaszörphöz, de alig volt málna, ami volt, azt pedig aranyárban mérték. Vettem viszont kukoricát, szilvát, nyári almát és a holnapi lecsóhoz paprikát és paradicsomot. Minden gyümölcs és zöldség illatos, olyan, mintha papiék kertjében szedtük volna. Nem tudok egyes számba beszélni, 31 év megszokása erősebb a valóságnál...

A 6-os buszmegállóban egészen jó hangulat alakult ki a megfáradt piacozók között. Úgy beszélgettünk - drága a málna, szép a padlizsán, olcsó a meggy -, mintha ezer éve ismernénk egymást.

Üllői út

Ami szép... 

Orvos leszek 

Bringázz!

Budapesti zenészek

Egyre inkább úgy vagyok Budapesttel, mint egy régi szeretővel. Olykor halálosan idegesít, máskor viszont örömmel szemlélem ismerős mozdulatait és szeretni tudom tökéletlenségeit. Néha eszembe jut, az első találkozás, amikor nem valahonnan valahova tartotta a legbiztonságosabb úton, hanem észrevettem a várost. Amikor először voltam turista Budapesten. (Tulajdonképpen hiába élek itt már évek óta, hiába történnek itt életem meghatározó eseményei, mégis turista vagyok.) Az adventi fényekbe öltözött körút csábított el először és ha becsukom a szemem, még magam előtt látom a kopasz fákon végigfutó füzéreket és a Madách színház kivilágított homlokzatát.

Egyik este a 76-os trolit vártam az Andrássynál. A lámpánál vagánycsávó állt vagánycsávó autóval. Dübörgött a zene. Tuc-Tuc-Tuc. Az autó előtt egy bácsi ment át a zebrán, fém, soklábú botja ütemesen csengett. Csik-Csik-Csik. Az eredmény Tuc-Tuc-Csik-Tuc-Tuc-Csik lett. Eszembe is jutott, ha egyszer írok egy forgatókönyvet, akkor beleteszem. Olyan lesz, majd mint a Három színben a néni az üvegekkel.

Szerzemények

Budai pasik

Az 56-os villamos egyik megállója

Korábban csak a mesebeli Tündérhegyi utat jegyeztem Budáról, de azt is csak a neve miatt, ám az utóbbi időben két budai utca is feliratkozott kedvenc budapesti utcáim listájára. Az egyik a Heinrich István út, ahol mindig megnézek egy felújításra váró villát. Ma megállapítottam, hogy kertészettanilag nem helyes, de gyönyörű, hogy a ház udvarát fű mellet fehér virágok borítják. A másik a Kitaibel Pál utca. Tavasszal fedeztem fel, amikor a(z érdekes) házakat még nem takarták el a fák, de most, árnyasan is nagyon tetszik.

Eső- és akácillat

Újra és újra meg tud lepni Budapest. Most éppen azzal, hogy az aszfalt- és betondzsungel közepén bemutatja a tavaszt. A könnyű nyári zápor adja az esőillatot, a megkönnyebbült levegőben pedig bohókás táncot jár az akácfavirág illata.

Azért inkább vidékre kellene költözni és a kerítés mellé néhány akácfát ültetni. Bár ez is ugyanolyan hülyeségnek tűnik, mint szilvát venni. Igen, életem egyik legtragikusabb pillanata volt, még a válásnál is rosszabb, amikor a piacon szilvát vettem. Mert szilvát nem vesz az ember, hanem bringázás közben lopja és még meg sem kergetik érte, úgy mint az őszibarackért vagy a cseresznyéért, mert a termés fele az árokparton rohad, a másik feléből pedig pálinka és lekvár lesz. Szilvát nem vesz az ember, hanem a szilva van. Van a kertben, a kapu előtt vagy legrosszab esetben egy ág átnyúlik a szomszédból és azon az ágon annyi gyümölcs érik, hogy szilvásgombóc mellett még lekvárt is lehet belőle főzni. Akácfát sem ültet az ember, hanem az akácfa is van. Legtöbbször a kert végében és kegyelemből hagyják meg, mert ott senkit sem zavar.

Vajon kinek a kegyelméből maradtak meg Budapesten az akácfák? Talán csak szerencséjük volt, hogy sohasem voltak útban...

Apró csalódás

Szombaton, jóga után elmentem a Fény utcai piacra spárgát venni, beugrottam az Augusztba pálmalevélért és nem véletlenül nálam volt a fényképezőgépem, hogy a Millenárisnál lefényképezzem a falat. A falat viszont elbontották. Nem érdekel, hogy mit építenek a helyére, én a régi falat szeretném visszakapni. Ugyanúgy. (Tudom, lehetetlen, de akkor is.)

Bármennyire a változások embere vagyok, nagyon tudom utálni Budapest változásait. Még mindig nem szoktam hozzá, hogy az Árpád híd pesti hídfőjénél irodaházak magasodnak. Na jó, a Megyeri Colbert hidat szeretem. Szép. Persze, arra is kíváncsi leszek, hogy harminc év múlva ki emlékszik majd a névadó szavazásra és a "világhírre". (Szerencsére, az interneten minden van.)

Hol találkozunk?

Pimpós művészet

Játsszuk azt, hogy turisták vagyunk Budapesten

Karácsonyfa

Pozsonyi út

A Tátra utcai zöldségesnél lehet kapni birsalmát meg szőlőt és cseresznyét. De csak almát és birsalmát vettem. Nem is reméltem, hogy találhatok birsalmát. Januárban igazi kincs. Amíg megírom a bejegyzést, megfő a kompót.

Délelőtt nyakamba tekert sállal jártam a várost, kicsit dolgoztam, kicsit nézelődtem, néha kicsit ugráltam is, mert jókedvem volt. Délután nem ugráltam csak peperonis bruschettat ettem a Grissini Due-ben. Beszélgettem és nevettem sokat.

Tigrincstől kaptam szemránckrémet. Tökéletes nap. Még akkor is, ha a teabolt és a rétesbolt csak négy nap múlva nyit.

Két legyet egy csapásra

Salman Rushdie a Sálimár bohóc kapcsán éppen Budapesten villámlátogat. Délelőtt a Gresham-palotában volt sajtótájékoztató, amit (értelemszerűen) nem hagyhattam ki. Rushdie nagyon jó fej, jókat mondott, nagyon türelmesen és finom gyúnnyal válaszolgatott a legidiótább újságírói kérdésre is.

A legviccesebb újságírói kérdés azt firtatta, hogy hogyan kell Rushdie könyveit olvasni, regényként, allegóriaként vagy másként. (Anno bölcsész lehetett a kislány.) Rushdie olyan jámboran, ahogyan egy felnőtt magyaráz a kisgyereknek, egyszerűen azt válaszolta, hogy mint a többi könyvet. Olvasni kell oldalról oldalra és olykor lapozni. Aztán, ha hat, akkor hat, ha nem, akkor pedig nincs mit tenni vele. Egyébként arról is beszélt, hogy ő a Sálimár bohócát szerelmi és bosszúálló történetnek szánta, de az olvasók a terrorizmust látják benn. Érdekesség még, hogy Az éjfél gyermekeit a fiának írta és egészen más érzés egy embernek könyvet írni, mint csak úgy írni egy regényt, mert van egy történet, amit el szeretne mesélni.

Én csendben kussoltam és gyűjtöttem a jó pillanatokat meg történeteket. (Volt neki bőven.) Kaptam dedikálást a Sálimár bohócába (Ez a harmadik dedikált könyvem), majd ha már ott voltam (Ismerd meg Budapestet, mozgalom keretében) körülnéztem a Greshamben. Tudom, nem újdonság, hogy csudaszép, de én most jártam ott először.

Hétköznapi csodák

Ezer falu városa

"Színház az egész világ..."

Délután - Falk Art

Tavasszal lemaradtam, most nem hagyhattam ki. Nekem igen tetsző móka a Falk Art és lassan igazi nagyvárosi nő leszek, mert galériákba is szívesen járok. (Tévedés, sohasem leszek nagyvárosi nő, megmaradok vidéki kislánynak, aki úgy jár-kel a nagyvárosban, mint Alice Csodaországban.)

Az első két galéria után a sorosom egyértelmű volt. Azt hiszem, hogy mindig emlékezni fogok Lucien és Rodolf Hervé fotókiállítására az Erdész & Makláry Fine Artsban és Nyári István képeire a Galeria Whiteban. (Nyári István képei döbbenetesek, amikor még nem olvastam, hogy pop-szürrealista, lowbrow festmények, úgy jellemeztem, hogy képzeld el Dalít a XXI. században.) A "Duck hunting with AK47", a "Nuno gets a new heart" és a "He's gone for sure" képek miatt még vissza fogok menni és még egyszer megnézem. (Falk Miksa u. 7., nyitva okt. 27-ig, h-p 10-18-ig, szo: 10-13-ig) Láttam még Würtz Ádám képeket (felismertem a stílus a Tengerecki haza szállból) és igyekeztem fejben tartani, hogy a Bernát András úgy karcol mintát az olajfestékbe, mint mi annak idején a házi készítésű csokoládétortát borító vajkrémbe, de persze sokkal profibban és szinte nem is festmény, ami a vásznon látható, mert minden honnan mást mutat. Felírtam még Radák Eszter nevét is, hogy megjegyezzem, de Virág Judit Galériában a Friss festmények között igencsak jól éreztem magam. Nem hagytam ki a Buddhák kiállítást a Moró Antikban és bementem még a Montparnasse Galériába is, mert flörtölök az Art Deco-val.

A Falk Art nem zsúfolt, mint a legtöbb budapesti rendezvény. Kényelmesen lehet sétálni, nézelődni, isteni kürtöskalács illat száll a levegőben... bár én a gumicukroknál csábultam el. Olyat szeretnék, ami savanyú, de kívül cukros, magyaráztam és a pasi már mutatta is a választékot. Legalább öt különbözőt. Ráböktem az egyikre, nem kértem zacskót, mert majd séta közben megeszem, ezért ráadásnak kaptam egy Haribo-macis kulcstartót, amit csak gyerekeknek szoktak adni, de kaptam én is. A kulcstartónak pont olyan a tapintása, mint a gumicukor maciknak.

Délelőtt - Ecseri és Feri Lukács

Hogyan írjam a nevét? Feri Lukas, Feri Lukacs vagy magyarosan Lukács Feri? Az első kettő szerepel a fotókon, amelyeket ma vettem az Ecserin és mivel Mamusz mindig kapható a bolhapiacozásra, együtt mentünk. Olyan egyszerű történetnek indult. Én valami szívet szorító felindulásból az interneten "megmentettem" egy római sorozatot, mert fájt, hogy egy fotós képei pucéran és kilóra mérik. Szentimentális hülyeség, magyaráztam, mert igaz, hogy szeretem a régi képeket, de ilyenre még sohasem vetemedtem. A fotográfus nevét csak akkor mondtuk ki, amikor a képeket nézegettük és kiderült, Mamusz ismerte Feri Lukacsot, sőt fogadott nagypapája volt. Akkor az a valami még jobban összeszorította a gyomromat. Mamusz arról mesélt, hogy milyen pontosan és precízen kategorizálta képeit, milyen híres embereket fotózott, én meg csak arra tudtam gondolni, hogy ennek így kellett lenni. Így volt rendelve, hogy mi megtaláljuk ezeket a képeket. Néhány képet én vettem meg, néhányat Mamusz, nálunk jó helyen lesznek. Egyébként és nem utolsó sorban, a képek zseniálisak.

Ami Mamusznak a retro forgófotel, az nekem a régi fénykép. (Erre valami olyasmit mondott, hogy nem csak ő őrült.) A 19 Feri Lukacs fotó mellé még vettem kettőt. Az egyiken 1932. február 14. a dátum és egy fiatal házaspár tartja kezében újszülött babáját. (Nagymamám azon a napon ünnepelte 8. születésnapját.) A másikon - az eladó szerint - egy híres operaénekesnő jön ki az Orosztól. Ez utóbbinál egy versike is volt a lapon és az 1937. március 12-i dátum.

Végre tudom: hol, merre jársz;
Meleslek és ime itt állsz,
előtted leborul egy nő
Ki merev s hideg mint a kő.

De nem ugy én, ki immár
Tizennyolc éve Veled jár,
Együtt busulunk és nevetünk
S velünk együtt két gyermekünk.

E képnek 18 év előtti cime volna:
"A müvesznonek igen sok a dolga!"
Ruha, cipő, fejdisz, proba, Orosz
Istenem! ez a sok jó de rossz.

Az Orosz hölgyfodrász volt. Ez kiderül a képből. A művésznőre pedig az eladó azt mondta, hogy Thyo Mária és neki tulajdonítja a verset is. Én még mindig hangulat miatt vásárolom a régi képeket - már egészen sok van -, de ha azt kérdezik, hogy miért fényképezek, arra a felelet egyetlen szó: csak. 

Ma ilyen volt az Ecseri piac...

Pesti rakpart

Csurig van a Duna.

Tegnap

Felfedezés

Pingvinek Hawaiin

Kicsit eltévedtem és az sem sokat segített, hogy a villamosmegállóban nem volt menetrend. Viszont nem panaszkodhatom, mert George hozta a humorá, és nagy izgalmak között felfedeztem azt a kávéházat, ahol egyszer jártam, de még abban az időben, amikor a nagykörút is újdonság volt és azt hittem a város tele van vajassütemények boltjával. Szóval, most már tudom, hogy hol van a Külvárosi kávéház (1041 Budapest, István út 26.) és nem sokára ott fogunk kávézni vagy reggelizni.

Bár voltak pillanatok, amikor kételkedtem, de végül odaértem a moziba és még egy filpflop papucsot is kaptam. (Úgyis szerettem volna venni egyet a nyaralásra). A Vigyázz, kész, szörf! (Surf's Up)-nek a címe a leggagyibb, egyébként a film remek. A gyerekek nagyon nevettek, a kisebbek egy idő után a sötét lépcsőn rohangáltak (extrem sport, nincs mese), de én egy percig sem unatkoztam. A pingvinek, ahogy eddig is bizonyították, sikerre születtek és az külön jó, hogy az eddigi pingvines filmeknek is beszólnak, de megint a gumicsirke (Chicken Joe) miatt lesz verekedés a játékboltban. Mindent elmond a filmről, hogy tulajdonképpen animációs dokumentumfilm a Hawaii parjainál rendezett szörfversenyről, ahol a világ minden pontjáról érkeznek pingvinek. (Ausztrál pingvin, megvan?) Nagyon bolond, nagyon vicces.

A pingvinek, a csirke meg az az idétlen kis madár, szóval a szárnyasok magasan verik a gasztópatkányt.

Vapiano

Ma megint imádom ezt a várost. A Vapiano (Budapest, Fashion Street (leánykori nevén V. ker., Bécsi út 5.)) sajtótájékoztatóján ebédeltem. A Vapiano újraértelmezte a gyorsétterem fogalmát és normális árakon Budapesten is olyat mutat, amit eddig csak nyugatról ismertem. Az étterem gyönyörű (hatalmas asztalok, az asztalokon olívaolaj és friss rozmaring meg bazsalikom, amiből lehet csípni saját ételünk fűszerezéséhez), az ételek pedig isteniek. (Kipróbáltam a crudo e fichi pizzát, a tiramisut és a panna cotta-t.) Minden ott készül, friss alapanyagokból, sőt még tésztagyár is van. Ma nemzetközi volt a személyzet, tökéletes a kiszolgálás és az egész gépezet a tányéroktól a kiskanálig. Nagyon tetszenek azok az emberek, akik a Vapiano-t működtetik itthon és külföldön. Mindenben ott a szenvedély és a profizmus. (Közgazdász lényem mindig örvend egy jó üzleti vállalkozás láttán.) Az étterem legjobb része nem az olajfa alatt van, pedig arra a legbüszkébbek, hanem a fűszernövény-tárolónál. Három polcnyi élő bazsalikom illata felülmúlhatatlan.

(Ma megint imádom ezt a várost és még az se keserít el, hogy a Szabadság-térre kitett nyugágyakat le kell kötözni.)

Legjobb a városban (1.)

Marcipánburgonya, Cziniel (Budapest)

Olasz csók

Évek óta keresek a pasimnak Baciot, de tegnap én kaptam tőle, és kiderült, hogy nem is kell érte Olaszországig menni, elég csak beülni a tőlünk két sarokra lévő Grissini Kávézóba, ahol még nincs a falon a nevünk, mint a törzsvendégeknek, de lassan kiérdemeljük.

Tegnap este éppen hazafelé tartottunk és olyan egyértelmű volt, hogy munka és otthon között még  belefér egy jeges kávé, sőt, az kifejezetten jár nekünk. Persze, ha már ott voltunk, ettünk is egy keveset, csak az íze miatt és fütyülve a diétára, meg kaptam Baciot, igazit és valódit is.

La passione tinge dei propri colori tutto ció che tocca.

Szellemek (Népliget, Budapest)

Vasvonal

Budapest, Ludwig Múzeum

Nénike

Budapest, Király utca

Falfirka

Budapest, Curia utca

Turista Budapesten

Irány az Ecseri!

Budapesti virgoncságok keretében vasárnap délelőtt az Ecseri piacon (XIX. Nagykőrösi út 156., Nyitva: hétfőtől péntekig 7-16, szombaton 8-15, vasárnap 8-13) nézelődtünk. Imádok rácsodálkozni gyönyörű régi dolgokra vagy gyermekkoromból ismert (otthonról már kiszanált) limlomokra. Természetesen mindig kincseket remélek... Az egyik könyvkupacból kihalásztam Terry Pratchett: Az Igazi macska - Komoly(talan) Macskológia, Szily László: Etetés (sokkal szórakoztatóbb, mint a Kitolás) és Kallus László - Rátonyi Róbert: Fejvadászat könyvét. A pasim egy Operák könyvével meg egy Latin nyelvkönyvvel lett gazdagabb. Beleszerettem egy gyönyörű (dísz)tányérkészletbe (természetesen nem vettük meg) és nem lehetett letörölni a mosolyomat, amikor az egyik pasi azt mondta a másiknak, hogy eladta az utolsó Mussolinijét. Egy nénike kinevetett, mert szerinte ócskaságokat fényképeztem nagy lelkesedéssel.

Budapest, Ecseri piac

Csészényi

A Csészényi Kávézóba (1013 Budapest, Krisztina krt. 34.) érdemes lenne betérni a falra szerelt száz kávédaráló miatt is - hihetetlen látvány -, de ezenkívül eszméletlenül finom, békebeli forrócsokoládét és mindenféle süteményt meg kávékülönlegességet is árulnak. Azonnal első helyre került kedvenc kávézóim listáján, kár hogy nincs oda bérletem és hogy ilyen messze van tőlünk. Pop, csajok satöbbisen kedvenc kávézóim/csokoládézóim ötös listájának folytatása: Azték Choxolat, Balettcipő, Ruszwurm a várban, Noir ChocoBar. A lista biztos, hogy változni fog, ha Budapesten megnyílik az első Starbucks és talán változni fog, ha végre eljutok a Quetzalcoatl Kávézó és Csokoládézóba.

Régen nagyon dühös voltam a Teremtő humora miatt, mostanság sikerül vele röhögnöm magamon és az elképzelhetetlenen. Két és fél évvel ezelőtt nem fogadtam volna senkivel, hogy ma kivel fogok forró csokit inni. Az ilyen pillanatok mindig a számadás és a tévedések beismerésének, az összegzésnek és a tanulságok levonásának ideje. Leginkább mókás...

Délelőtt egy pillanatra meghaltam, mert nem találtam a szerencse one pound-om. Persze végül ott volt, ahova tettem, a táskám titkos zsebében. (Jól elrejtettem. Féltem, hogy elhagyom.) Legalább tíz éve kaptam egy szerencse penny-t, pár napja a fontot. Szerencsepénzeim értéknövekedése jelentős, mondom én, hogy idén gazdag leszek. Már csak az kérdés, hogyan...

Vihar

Még sohasem láttam ilyen gyönyörűt, mint ma fél hat tájékán. Elindultam, hogy a műanyag flakonokat elvigyem a legközelebbi szelektív gyűjtőhöz. Alig bírtam megfogni a teletömött három szatyrot, de mielőtt bezártam volna az ajtót, megláttam az eget: a fehér felhők egyre pirosabbak lettek, és visszaléptem a fényképezőgépemért. Kiürítettem a szatyrokat és elnéztem a Duna felé, majdnem elakadt a lélegzetem. Az ég alja szinte lángolt a lemenő nap sugaraitól és északról hatalmas fekete felhő közeledett. A szél egyre erősebben támadt rám, én pedig panoráma fotó részeit próbáltam egymásba illeszteni. Percről percre változott az ég, hirtelen eleredt az eső és éjszakai sötét lett.

Csak egyetlen pillanat. A nap előbújt a felhők mögül, átrohant a lakáson, megcsillant a padlón, mintha szürkületben valaki lámpát gyújtott volna, és én erre a fényjátékra felnéztem. A fekete felhők előtt a házak hihetetlen fehéren ragyogtak. Most nem az a sárgás meleg fény volt, amely napnyugtakor olyan gyönyörűvé varázsol mindent, hanem hideg volt és éles, mint a kés. Nem gondolkodtam, mire az ajtóhoz értem, már bekapcsoltam a fényképezőgépemet, érzésre zoomoltam, kiléptem és kattintottam. Második lehetőségem nem volt, a nap visszabújt a felhők közé.