Könnyű léptek

Rohanok, mint mindig, most éppen haza. Ismeretlen néni jön velem szembe. Dagadt lábfejein mamusz és vastag zokni, aprókat lép, látszik, hogy minden lépésnél belenyilall a derekába.
Nagyot köszönök, éppen úgy, ahogyan anyukám egy másik faluban tanította.
A néni megáll, rám néz. Az idegenből azonnal kedves idegen leszek.
- Jó reggelt! De jó ilyen könnyű léptekkel! Szervusz, Babám!

Néha vénséges vénnek érzem magam és sírva kiáltok a 26-28 éves lényemért, de (remélem), leszek még öregebb és ahhoz képest pedig olyan fiatal vagyok. Az út további részén csak a lépésekre figyeltem és a dombon úgy szaladtam fel, mint a fiam. Legalábbis úgy képzeltem, hogy éppen annyi energia van bennem.