Bijabó nagy kalandja a Rómain

Szombatra rossz időt és erős szelet jósolt a "pesti ember", de egész nap ragyogott a nap. Legalábbis Pesten. Zsombor és Bijabó letudta a délutáni alvást, és felkerekedtünk (vö: Apa, Anya, Zsombor és Bijabó felkerekedett), hogy elmenjünk marcipán burgonyát szerezni.

Már az indulás kalandos volt, mert Zsombor a maga (nehezen dekódolható) nyelvén elmagyarázta, hogy a Nyúl, azaz Bijabó és jön velünk. Először az én retikülömbe próbálta beletuszkolni, de talált egy világjáró moksha-táskát és végül abba tette bele. A táska majdnem akkora, mint ő maga, ezért átvetettem a vállán. Boldog volt.

A családi séta (vö: Apa, Anya, Zsombor és Bijabó - ha karakterre fizetnének, én is így írnám... - lesétált a Duna-partra) némi hisztivel indult. Zsombor nem akart eltávolodni az autóktól (az apja éppen egy Porsche mellé parkolt), így bizonyos időnként vissza akart fordulni. A vadkacsák némileg csökkentették bánatát és amikor rájött, hogy akarata ellenére egészen izgalmas helyre hozták szülei, elővette a nyulat a táskájából és mindent elmagyarázott neki. Megmutatta a nyúlnak a kacsákat, a vizet és úgy fogta a nyulat, szorosan az arca mellett, hogy az mindent jól lásson.

Cserébe a nyúl önfeláldozóan Zsombor és a térkő közé vetette magát, amikor a fiam éppen az elhasalást szemléltette. Bijabó megóvta Zsombort. (Ilyen egy igaz barátság.)

Ezután még megnéztük (vö: Apa, Anya, Zsombor és Bijabó megnézték) a nagy hajót, amely mozdulatlanul lebegett a vízen. Bijabó visszakerült a táskába, mi pedig visszamentünk az autóhoz.