Férfi a gáton

A férjem egy hős. (Ezt muszáj leírnom, mert összetörik az önbizalma és a végén nekem kell megfürdetni a gyereket.) A lényeg, hogy állja a sarat. Igaz, hogy nem mos, mosogat és takarít, de legalább ápol minket, főz teát és pudingot, én megcsináltam a fasírozottat, ő a  burgonyapürét, lázat mér, gyereket tesz tisztába és erélyesen ránk parancsol, hogy maradjunk a takaró alatt, nem virgonckodjunk, mert kicsit jobban vagyunk. (Nem csak én lettem lázas, hanem a gyerek is.)

A legszebb pillanat azért az volt a tegnap estében, amikor 4:30-kor (megnéztem, muszáj volt) megállt a gyerek a fejemnél és annyit mondott kétségbeesetten: Anya! Bijabo! Azonnal értettem, hogy arról van szó, éjszaka megébredt és nem találja a Nyulat! Megkerestük és utána közénk feküdt le. Igazi kegyelem volt, hogy reggel fél 10-ig aludt ezek után.