Ma mindenki kapitulált

Tegnap a fiam rákapott a kiságyból kimászás ízére és ebéd után a délutáni alvás idején a függőségig vitte. Először magyaráztam, majd fenyegetve üzleteltem (ha kijössz, letépem a Nyúl fejét és kidobom a szemétbe), majd beleálltam egy erőviszony próbába. Utóbbi abból állt, hogy álltam a kiságy mellett és amikor kimászott a gyerek, én visszatettem a kiságyba. A 20. alkalommal, már nehezen emelte a lábát a válla magasságába, de megcsinálta és kimászott és olyan vigyor ült az arcán, amiből egyértelmű volt az üzenet (nem adom fel, akkor sem). A csatát, káromra, anyu döntötte el, bedobta az "ugye, szomjas van" lasztit, amit a fiam le is csapott. (Persze, pár napja arra is rájött, hogyha azt harsogja a kiságyból, hogy kaka, kaka, kaka, akkor kivesszük, ráültetjük a bilire és akkor addig sem kell az unalmas alvással foglalkoznia.)

Amikor a gyerekszobából a fiam elégedett képpel távozott, miközben az anyám kezét fogta, tudtam, hogy az esti menet még keményebb lesz. A francos, azért visszaszaladt és adott egy puszit a padlón összetörten ülő anyjának.

És az esti altatás pontosan olyan lett, amilyennek sejtettem. Addig szokásos volt, hogy fürdés, öltözés, ének (legújabb kedvenc a Bóbita), majd esti langyos víz, puszi és Zsombor kiságyba be. Útközben megszerzett egy másik fülest is. Kijöttem. Két másodperccel később a fiam is követett a két nyúllal. Eljátszottuk néhányszor (a teljes sötétség se zavarta, akkor is kimászott és még a paplanját is hozta, hátha szüksége lesz rá). Közben megjött az apja és leszerelte a kiságy oldalát. (A gyerek lába csúnyán piros a sok mászástól és ugye, tök fölösleges a rácsos oldal, ha a gyerek gond nélkül kimászik.) A szerelés roppant izgalmas volt. Zsombor még csavarhatott is, boldogság. Ezután jött az altatás, ami senkinek se volt boldogság.

A fiam eddig úgy aludt, hogy megpusziltuk, letettük, mondta a magáét egy ideig, majd elaludt. Most viszont nem bírt 2 mp-nél többet az ágyban tölteni. És akkor bevetettünk mindent, amit egy szülő ilyen esetben be tud vetni. A kedvenc részeim:

Még fent volt a rácsos ágy, amikor odafeküdtem mellé, hogy elénekeljem a Bóbitát. (Naivan azt gondoltam, hátha elálmosodik.) Ebből az kerekedett ki, hogy nagy boldogan mosolygott, kimászott és befeküdt közém és a rácsos ágy közé. Ekkor érkezett haza az apja és ez elterelte a figyelmét arról, hol is alszunk.

Túl voltunk már egyórás érvelésen, amikor ismét odafeküdtem mellé. Akkor már tudta, hogyha a szobájában vagyunk, nem érdemes kiszállnia az ágyból. Ezért odakúszott az ágy szélére és adott egy puszit. Majd egy másikat az orromra. (Most szólok, hogy kiborult exnői ne keressenek, én a fiam pártján állok, még akkor is, ha szó szerint egy nagy franc.)

Fél tízkor győzött a fáradtság és elaludt. Az ágya mellé kapott egy paplant, mert az várható, hogy le fog esni, de ha már ilyen nagyfiú, akkor nagyfiús dolgokat tanulunk. Holnap pedig átsétálunk gyalog a Margit hídon. Oda-vissza, hogy jobban menjen majd az alvás...