Végtelen sikítás
moksha.hu
 


2010. december 9., csütörtök

Pillanatkép

Beszéd: A legizgalmasabb az életünkben, mert mértékeim szerint nem beszél a fiam, viszont rengeteget dumál. Ma reggel elővette az Anna, Peti és Gergő - Megmondalak!-ot, aminek mellesleg már nincs meg a kemény kötése, kinyitotta annál a résznél, amikor Anna táskáját megkapta Gergő és elkezdte mesélni. A betűk egészen kuszán törtek elő a szájából, viszont rámutatott a banánra (Bartos Erikán edződött szülők tudják, ez az a rész, amikor Gergő táskájába banánt tesz anya), majd annyit mondott, hogy Ba. Lapozott párat és amikor ahhoz a képhez ért, amikor a megrohadt banánt szedik ki a táskából annyit mondott, hogy Fúúúzs! Közbe persze beszúrt néhány követhetetlen betűláncot is. Szóval elmesélte a mesét. És mindent a maga érthetetlen nyelvén kommentál.

Tegnap viszont a Kispip és kisrécét mesélte el, de csak a Pipi-t értettem a szavai közül.

Ha megkérdezem tőle, hogy milyen színű lámpánál szabad átmenni az úton, akkor mondja hogy cszsőd. Illetve nagyon frankón ismeri a színeket. Gond nélkül megmutatja a lilát, a rózsaszínt, a fehéret, a világos és a sötétkéket, a pirosat, a sárgát, a narancssárgát, a zöldet. Boribon és a lufikat nagyon szereti, de a lufikat önmagukban is.

Autók: Bécsből hoztam neki játékkatalógust. Csak az autók érdeklik, de olyan szinten, hogy a lányok rózsaszín autóját is boldog vigyorral mutogatja.

Mozgás: Mindenhova felmászik és tud páros lábbal ugrálni. Ezt az ugrálást tartogatja azon alkalmakra is, ha éppen hisztivel próbálkozik. Mert éppen gonosz anya vagyok, aki nem száll fel vele a buszra és őt se hagyja felszállni.

Evés: Ma éppen nem szereti a májat, de ez  a holnapi ízléséről semmit sem árul el. Amihez kedve van, megeszi, amihez nem, azt nem. De remek kukta, ma megmosta az összes zöldséget a leveshez.

Alvás: rendben.

Egészség: lekopogom, rendben. Némi pelenkakiütést szedett össze most, hogy már le kellene szoknia a pelenkáról. Most éppen ott tart, hogy pontosan és jól használja a kaka szót, viszont ha éppen tele van a pelenkája, letagadja.

A másik kedvenc szava a waka waka. Igen, ilyenkor el kell neki indítani Shakira vb-re készült dalát, amire táncol. Táncolni imád, én meg azt imádom, ahogy rázza a fenekét a zenére.

Karácsony: Megenyhültem, és kap egy új Anna, Peti és Gergőt, a Süss fel napot!, mert a Gergőkönyvet és a Megmondalakot már nagyon untam. A könyvet tegnap öt után egy kicsivel megrendeltem és ma reggel már ki is hozták. Amúgy csodálattal nézi az összes karácsonyfát. Egészen elgondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne már most felállítani a fát és akkor hosszú ideig nézegethetné, illetve még azt nem találtam ki, hogyan is legyen a jézuskázás. A karácsonyfát és az ajándékokat is a Jézuska hozza vagy csak az ajándékokat. Utóbbi jóval egyszerűbb lenne.

Feladatok: A Fül teljesen tisztában van azzal, hogy kinek mi a feladata a családban. A reggeli kakaót az apjától kéri, akárcsak a távirányítós autók feltöltését. Reggel viszont csak az Anya! hallatszik a szobájából, ha ő kel korábban. Van egy anyaapa szava is, így egyben, ami nem rám vagy az apjára vonatkozik, hanem bárkire, aki megcsinálja neki, amit kigondolt.

Tempó: kapott egy beszélő kutyát, amivel addig nem volt hajlandó foglalkozni, egyszerűen láthatatlan volt a kutya, amíg a nagyiék itt voltak. Egészen úgy tűnt, hogy nem egy eltalál ajándék, ám amikor a nagyiék kiléptek, összehaverkodott a kutyával és az esti lefekvéskor követelte, hogy ültessük oda az ágya mellé.

Este, fürdés után még mindig megiszik egy adag langyos vizet cumisüvegből.

Amúgy pohárból egyedül iszik és kanállal, villával egyedül eszik.

A kesztyűt nem szereti, de ha nagyon muszáj, elviseli.

Szeretem, ahogy belemerül dolgokba. Egészen sokat játszik egyedül, vagy olvasgat egyedül. De akkor is aranyos, amikor olyan dologra bukkan, amiről nem egészen bizonyos, hogy neki lehet-e, mert ilyenkor teljesen átadja magát a felfedezésnek.

Hallása szelektív. Férfiasan. Ami számára kellemetlen, nem hallja meg. Egészen sokat csatározunk vele, hogy az állj meg és az add oda nem a játék részei, hanem felszólítások, amelyeknek be kell tartania. A hűtőből kiszolgálja magát, de ezen törekvéseit is határok közé szorítjuk. Egészen jól megy. Ha ő is úgy akarja.

Remekül tud kacagni, ha a hasát puszilgatom. A nagyiéknál kicsit leszokott az ágyon ugrálásról, de amióta itthon van, megint tökéletesen csinálja. Ugrálószőnyegre viszont nem hajlandó felmenni.

Kicsit visszasírom azt a 10 napot, amikor független voltam, de közben olyan jó, hogy itt van és az idegeimen (is) ugrál. Amikor először meglátott 10 nap után annyi mindent mesélt, hogy nem győztem figyelni és koncentrálni kusza szavaira. De édes volt, nagyon édes!

# 13:06 - vackor - Myreille



infinite scream

(c) 2002-2011 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor