Végtelen sikítás
moksha.hu
 


2010. november 5., péntek

Egy hét altatás nélkül

Szorítja a torkom. Eddig sohasem jelentett gondot, hogy kicsit más gondjaira bízzuk a Fület, de most, hogy tudom, egy hétig nem fogom altatni, szorítja a torkom valami. Zsombor mintha érezné, mert néha-néha kikiabál a szobájából, hogy anya? apa?, majd anya! anya! anya!. És amikor bemegyek, akkor érthetetlen gyereknyelvén beszél, nagyon komoly arckifejezéssel és végül benyögi, hogy apa?. Zokszó nélkül veszi tudomásul, hogy csak én vagyok neki, kér egy bób (bóbitát), majd csendben szemléli a plafont. Nagyjából 20 perc elteltével újra kezdődik az anya? apa? csak bóbita nélkül.

Ma, amikor a Kippkoppot olvastam, eszembe jutott, hogy pár héttel ezelőtt gyűjtöttünk gesztenyét a gyesztenyegyerekhez. Fül nagyon boldog volt, de a könyv közepénél jelezte, most már elege van a gesztenyelényekből, annapetigergőt akarja. Kicsit haragszom, mert Bartos Erika rajzai nagyon jó, azonban a szövegeket utálom.

Délelőtt voltunk kávéházban, ahol a gyerekem bemutatta mindkét oldalát. Édesen játszott egyedül, és hangosan hisztizett, amikor nem engedtem más gyerektől elvenni a Thomasos mozdonyt. Nagy franc, mert amikor előkerültek a lufik, nem foglalkozott a mozdonnyal, amikor viszont más gyerek kezében látta, majd megőrült értük. Remélem, a nőkkel bölcsebb lesz.

# 20:43 - vackor - Myreille



infinite scream

(c) 2002-2011 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor