Az én fiam

Az eső ellenére elindultunk. Bátrak vagyunk, mint az oroszlán. A gyerek sárga gumicsizmájához sárga esőkabátot vettem. (Mi így öltözünk egymáshoz.) A bank, posta, villamos, könyvesbolt, cukrászda, bolt útvonalon mozogtunk, jó sokat mentünk, amit a gyerek hősiesen bírt. A gyenge pont a könyvesbolt volt, ahol Bauhaus-t vettem magamnak és a gyereknek a 100 kép járművekről című könyvet. Az első tervezett vásárlás volt, a második viszont impulzus. És még örülhetek, hogy nem egy tucat gyerekkönyvvel távoztunk.

Zúgó lelkiismeretem - már megint könyvet vettünk - csak azzal tudom nyugtatni, hogy a délutáni alváshoz, most nem az autót vitte be a Nyúl mellé a gyerek, hanem a könyvet. 5 percig titkos gyereknyelvén dumálgatott és kacagott, majd elaludt.

A könyvet kivettem a hasa alól és betakartam. Úgy alszik, mint a bunda. Mondanám, hogy flexelni is lehetne mellette, de az erős túlzás. Éppen elég volt neki, hogy a körúton csatornázás címszó alatt flexeltek sokat.

Ja, és szombaton gyönyörűen kimondta, hogy hajó.

Egyre jobban várom, hogy beszéljen, mert annyira érdekel mit forgat a fejében, hogyan látja a világot. Egyre többször beszél sokat, de - tudom, szégyen és gyalázat - fogalmam sincs, hogy mit.