Párhuzamosokról és állandóságról

Nem kell hozzá különösebb éleslátás, hogy elemezzem magam. Pontosan tudom, amikor tükörbe nézek, és ha mégse lennék egészen biztos a dolgomban, akkor mindent elárul, hogy végtelenített szalagon K.D. Lang Constant Craving-je szól a fejembe. Közvetlenül a fejhallgatón át, szívig, lélekig, áthatol a dermedtségen és a jégmezőn, cikázik a mozdulatlanságon. Gyönyörű, mint az éjszaki fény és tudom, csupán a sors játéka. Vagyok én. Nem jó most magamnak lenni, de talán valaki másnak se lenne jó lenni. Ikresen hozom a hullámhegy után a hullámvölgyet. Belehalok ebbe is, abba is. Cserbenhagy a remény és a testem. Kő van a hasam helyén. Lehúz. Eddig tartott ki a remény, hogy holnap jobb lesz, de teszek a holnapra, elég bajom van a mával.