Végtelen sikítás
moksha.hu
 


2010. szeptember 11., szombat

Születésnapi ünnepségek: ajándékok

Hiába a három torta, még mindig tartanak a kétéves születésnapi meglepetései. Elmentünk futóbringát venni (végül a Kettler Speedy lett a nyerő, a 12,5"-os kerékkel) és a kosárba landolt még egy Duplo, egy Duplo autó és 20 db fűzhető fagolyó.

Hiába csúszott a délutáni alvás, amikor hazaértünk, még segített az apjának összeszerelni a biciklit és igencsak hisztisen aludt el. Szerintem vitte volna magával az ágyba a Nyúl mellé, ugyanúgy, mint a múlt szombat este az új, sárga Duplo buszt. (És ha már ennyiszer leírtam, a Lego szponzorálhatna minket, jó lenne az nekünk.)

Alvás után, kezdődött a nagy játék, enni is alig volt ideje. (Utóbbi a mai napon szinte megszokottá vált és számtalan összezörrenést okozott neki az apjával.) Először a futóbringával ismerkedett. Újdonság volt számára, hogy nem tudja leállítani a biciklit és eldől, végül a régi, háromkerekű műanyag biciklit is eldöntötte, úgy rendezte sorba a járműveit. Mentünk egy kört a folyosón, rendes fegyverhordozóként segítettem az egyensúlyozásban, majd az apjával belecsaptak a lecsóba: duplozás, később velem gyöngyfűzés, majd vissza a bringához.

Az este legjobb része az volt - el is bőgtem magam -, amikor egyedül felült a bringára és egyedül ment egy kicsit.

Az nap vége már teljesen szokásos: fürdés, fogmosás, alvás. Pontosabban alvás nagyfiúknak való paplannal, amiből nem is takarózik ki.

# 22:06 - vackor - anya lettem - Myreille



infinite scream

(c) 2002-2011 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor