Vidéki csendélet

A vidéki élet megtette a hatását. A busz mellé, mint úton felismerhető jármű, becsatlakozott traktor (trao) is. Kapott is egy kis zöldet, mármint traktort és most a Nyúl mellett a kis zöld traktort is viszi aludni.

A csigák iránti érdeklődést kiszorították a szőlők. Tegnap este ugyanis felfedezte a fiam a szőlőtőkéket és próbált róla bármi ehetőt megszerezni. Végül kapott szőlőt, érettet, de most nem adta elő, amit az áruházban a sajtpultból megszerzett műszőlővel, miszerint mindenestül tolta az arcába, hanem úriasan leszemezte.

A városi kutyákhoz szokott gyerekem minden kutyának mond egy vau-vau-vau-t, amivel hihetetlenül felingerli az amúgy is idegbeteg, kerítésnél ugató ebeket. De cicasimogatásban is profi lett a Fül.

Tegnap este kint voltunk a szőlőben és olyan nagy játékot csaptunk (labdázás, autózás, buborékfújás, kergetőzés), hogy a végén még a murván is képes volt gyalogolni a labdáért. Persze, az összes apró kő szúrását végigsziszegte.

Én még mindig nem olvastam egy sort sem, viszont voltam futni, nagyjából 1 km-t, kicsit belehaltam, de azóta lépcsőzéssel küzdök az izomláz ellen, na meg valahogy fel kell jutni az emeletre. Itt vidéken, ahol nő a parlagfű, mint a ligetszépe, nem vagyok allergiás. Illetve kicsit, ami annyiból merül ki, hogy érzem a szemem.

A reggelek a legnehezebbek. Ma alacsonyan szálló motoros repülő ébresztett minket, tegnap a kutyalánc. De voltunk vendégségben és a fiam teljes csodálattal fedezte fel, mi minden egy kétlányos család játéktárában, de végül a vonat volt a nyerő játék, illetve a játék fűnyíró.