Lehetetlen helyzetben

Valami határozott és hatásos lépésre lenne szükség, de mivel minden ötletem kudarcot vallott sértődötten leültem blogolni, a fiam pedig, ugyancsak sértődötten, a kisautót tologatja a könyvespolc szélén.

Megpróbálom összeszedni magam, de éppen túl vagyok egy szívrekedésen.

Egy óra "nem akarok elaludni és ebben a hülye kiságyban kell lennem" után a fiam gondolt egy nagyot és kimászott. Arra lettem figyelmes, hogy furcsa hangok érkeznek a szobájából, bementem, a gyerek denevért játszott (fejjel lefelé lógott) a kiságyból. Még időben elkaptam, mielőtt lefejelte volna a parkettát.

Gyorsan felhívtam az apját, aki annyit mondott, hogy "ugye, mondtam", mert amikor nagyon összevesztek a Füllel, akkor kimászott (mármint a Fül), de azóta, talán ennek már 2 hete is, meg se próbálta. Kérdeztem, hogy akkor most mi lesz, de az apja megnyugtatott, hogy semmi gond, majd akkor szereljük le a kiságy oldalát, ha magabiztosan mászik ki.

Oké, gyerekem, akkor alvás van, itt mellettem a kanapén. 2 perc után jeleztem neki, hogy ha itt nem megy, akkor megy vissza a kiságyba. Nem ment, a Fül ment. Leselkedtem. Úgy lendítette a lábát, tornázta fel magát, mintha évek óta ezt gyakorolná és már a vérében van. Kimászott. Visszatettem. Kimászott. De ekkor már nem fejjel lefelé, hanem talppal érkezett a földre. Visszatettem, kirohantam a kameráért, de amire beértem, már kint volt. Visszatettem és lefilmeztem, ahogy kimászik.

Innentől jön a neheze - éppen a napokban dicsekedtem mindenkinek, milyen könnyű nálunk az altatás -, le kell szerelni a kiságy oldalát (20 centiről csak kisebbet esik, mint kb. 70-ről) és rá kell venni az akaratos kisgyereket, hogy megszokja az alvás új módszerét.

Most is halálosan fáradt, de nem akar aludni...