Önbizalmam borús egén kisüt a nap

Budapest, busz, vasárnap este. Óvatosan és kedvesen megérintik a karomat a szomszéd ülésről:
- Ne haragudjon meg, de nem maguk azok, akik szerepelnek a nők lapja cafén?
- De.
- Nagyon gyönyörű kisfiú és a cikkek is nagyon jók. Gratulálok.
- Köszönöm!
Egyszerre vagyok zavarban és boldog, nem tudom, hogyan is kellene reagálnom, mit is kellene mondanom, csak mosolygok.
- Biztosan nagyon sokan fel szokták ismerni...
- Néha előfordul, de eddig inkább csak a játszótéren.
A körülöttünk ülő, érdeklődő embereknek azonnal elmondja, hogy kik vagyunk, honnan ismer minket.
Boldog vagyok, de kommunikációban továbbra sem állok a helyzet magaslatán. A napokban - mert semmi sem tarthat örökké és új szelek fújnak - fogadtam el, hogy vége lett az anya lettem sorozatnak és mivel én még szívesen írtam volna tovább, ezért nem volt könnyű elengedni.
Egy megállóban szállunk le, előre enged és még egyszer elmondja, mennyire szereti az írásaimat és milyen szép gyerek a fiam.