Végtelen sikítás
moksha.hu
 


2010. június 18., péntek

A kisfiú, aki miatt nem lehet aludni

A láz elmúlt, a nyűgösködés itt maradt. Most még jobban tudom, milyen rendes gyerek a fiam amúgy.

Minden repülőgépnek és trolinak köszön.

Kommunikációban egyre jobb és ha túl értetlen vagyok, akkor sem a beszédet választja, hanem elmagyaráz mindent, mint egy gyengeelméjűnek.

Hozza a poharat. Kicsit vár. Hozza az őszibaracklevet. Rám néz, azzal a tiszta, barna szemével és benne van, hogy "anya ne csinálj úgy, mintha nem értenéd, tudom, hogy nem vagy hülye". És akkor öntök a pohárba, mert még nem tudja lecsavarni a kupakot, de szerintem napok kérdése, ő pedig pohárból iszik és minden korty után elégedetten rám néz, hogy "ugye milyen ügyes vagyok".

Ha jól van kínlódik. Délelőtt fülön fogta a nyulat és kiment esőt nézni a folyosóra. Élvezettel nyomta homlokát a hideg korlátnak.

A nyúllal amúgy eljátszik mindent, amit én csinálok vele. Igen, így lett az agyonrágott fülű nyúl paradicsomos. (Zsombor sajtos kenyeret evett paradicsommal.) A korlátnál kinyújtottam a kezem, megnéztem az esőt, Fül is kidugta a kezét az esőre, majd a nyúl kezét is kitolta a rácsok között. Néha a nyúl ad puszit nekem, néha Zsombor. A nyúlnak viszont nem ad puszit a Sármalac... van még esélyem.

# 18:26 - vackor - Myreille



infinite scream

(c) 2002-2008 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor