Pénteki történet

Magammal kötött megállapodásom szerint a péntek a fiamé. Minden péntek az övé. Persze, a további hat napon is meghatározó, de pénteken nincs az a sürgős dolog, ami miatt a játékbolt kirakatának összetapogatását be kellene fejezni. Addig csinálhatja, amíg elunja.

Szóval elég hajnali órán ott álltunk a kirakat előtt és Zsombor lelkesen mutogatta a játékbuszt és kurjongatott a dobozba zárt autóknak. A játékbolt kirakata előtt rendszeresen állnak gyerekek, így hamar társaságunk is akadt. Én nem vagyok az a beszélgetős fajta, de ha szólnak hozzám, válaszolok. Az első kérdéstől azonnal zavarba is jöttem, mert nagy hirtelen nem tudtam megmondani, hogy hány hónapos a fiam. Végül egy augusztusban lesz két évessel intéztem el a dolgot. Számoljon más.

A kérdés azért merült fel, mert a másik gyerek éppen akkora volt, mint a Fül, de sokkal jobban beszélt. Kiderült, hogy a másik gyerek háromnegyed évvel idősebb, jogosan megy neki a beszéd sokkal jobban, az én fiam viszont nagy. (Szerintem, nem nagy, a korosztályának megfelelő ruhákat hordja.)

Pénteken volt még mindenféle móka és kacagás, barack nyammogás és én annyi autót rajzoltam, amennyit a fiam kért. Nagyon sokat kért. Autót és buszt felváltva, majd rákapott a Ferrarira. Ilyenkor hozza a papírt, a ceruzát és Ferrari típusú játékautót. Nekem, mint rendes munkásembernek, körbe kell rajzolnom az autót, majd be kell rajzolnom a kerekeket, ajtó és a lámpákat. (A 30. autónál mindig megunom a dolgot, de kitartok.)