Végtelen sikítás
moksha.hu
 


2010. május 25., kedd

Ünneplés, móka, kacagás, szarvaspörkölt

A 3. házassági évfordulónkon - azaz éppen ma - tönkrement a kedvenc fokhagymanyomóm. (Fogalmam sincs arról, hogy ez milyen jel.) Szerencsére az ünnepi spenótot még be tudtam fejezni, utána meg nem kellett elmosogatni a nyomót. A spenót évforduló nélkül is ünnepi kaja nálunk, mert az első ottalvós randinkon azt főzött nekem a pasim. Az uram. Természetesen az uram-parancsolóm.

A hétvége is róla szólt. Az uram-parancsolómról. Születésnapja apropóján kapott sok ruhát, amihez sokat kellett járkálni, de nagyon fess ember lett belőle, főzött szarvaspörköltet, ami igen jó lett. Persze, a legeslegjobb ajándékot a fiától kapta, aki reggel kilencig aludt.

A nap legcukorsüvegesebb pillanatát is a fiam prezentálta. Miután szabadon rohangálhatott egy hatalmas kertben két kislánnyal, ő beleszerelmesedett a kerítés túloldalán lakó kislányba. Pontosan nem láttuk, hogy mit történik, de a fiam először a játék fűnyírót vitte oda, mintegy demonstrálva technikai felszereltségét - nem is az ő fűnyírója volt -, utána pedig a Nyulat mutatta be szíve hölgyének. Integetés biztos volt, talán puszi is csattant, de ezt nem láttuk egészen jól. A szerelem viszont biztos, mert sok időt töltöttek a kerítésnél. Fül pedig igazán férfiasan viselkedett.

A felnőttek pedig jobb lesz, ha megjegyzik: az az igazán jó, ha két halihó alatt leérnek a csúszdán.

# 14:56 - vackor - szőke nő - Myreille



infinite scream

(c) 2002-2011 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor