Majdnem hasamra sütött a nap

Bő fél órával ezelőtt arra a gondolatra ébredtem, hogy a fiamnak nem csomagoltam pólót, pedig milyen melegen süt a nap. Konkrétan a fejemre sütött a nap. (Persze, van ami változatlan: megint előbb keltem, mint a pasim.)

A tegnapi napom remek volt. Csináltam 255 db képet, a kozmetikus rajzol nekem szemöldököt és szempillát, voltam kiállítás megnyitón, este kézen fogva sétáltunk a pasimmal, nem kellett arra figyelni, hogy mindent (film, beszélgetés stb.) csendesen történjen.

Hazafelé beugrottunk a boltba és szokásos szertelenségünkkel vásároltunk, azaz nem törődtünk azzal, hogy más is meghallja terveinket, kétségeinket. Én éppen leemeltem egy leveles tésztát a polcról és "egész nap csak csalán teát ittam, ennyi jóság jár nekem" felkiáltással elindultam almát válogatni. Éppen a silány almakínálat felett sopánkodtam és azon lamentáltam, hogy a diétásnak egyáltalán nem mondható tésztába csomagolt camembert - nagy kedvencem - mellé mennyire diétás alma helyett a házi vegyes lekvár, amikor egy fiú ment el előttem és motyogott valamit. Először halálra rémültem, hogy évekkel ezelőtt netalántán volt némi pásztoróránk és én még az arcára sem emlékszem - a kor előrehaladtával a nevekkel már egy ideje igen rosszul állok -, de végül bolondnak minősítettem a srácot. Motyog. Valószínűleg mindenkinek motyog.

Közben a férjemet elnyelte a bolt, pedig csak kicsi, itt a közeli sarkon és miközben azt próbáltam kitalálni hol lehet, megint a közelembe került a srác. "Csak annyit akartam mondani, hogy így is szép vagy". Értetlenkedő tekintetemet látva folytatta "Nem kell fogyóznod. Ezt mondtam az előbb is, csak nem akartam, hogy a barátod meghallja."

A következő sorban megleltem a pasimat és nagyon halkan elmeséltem neki az eseményeket, amelyekből a tengeri herkentyűk tanulmányozása miatt kimaradt. Első reakciója: "Ugye mondtad neki, hogy a férjed vagyok?"