Végtelen sikítás
moksha.hu
 


2010. március 5., péntek

Még a pótgomb is

Az év legmocskosabb napja a kerületben. Lomtalanítás és minden szeméthalomnak megvan a saját kakasa. Véletlenségből kukáztam néhány könyvet, a legjobb egy 1978-as kiadású Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok. De elhoztam egy Fejes Endrét és egy Moldovát is.

Este, amikor hazafele nyargaltunk, egy elhagyott forgófotelre akadtam. Nem tudtam ellenállni a csábításnak. Első lépésben megpróbáltam egyik kezemben fotellel babakocsit tolni, de az eredmény siralmas volt, pedig két utcasaroknyit kellett volna mennem. Ezután segítséget kértem és két darab új kétszázas éppen elég motiváció volt. És akkor itt álltam a ház kapuja előtt. A forgófotel, fiam a babakocsiban és én. Behoztam a babakocsi, behoztam a fotelt. Majd begyömöszöltem magunkat a liftbe. Sikerült. Csupán csak a babakocsit kellett összecsuknom és a fiamat rávenni arra, hogy hagyja abba a rohangálást. Ez utóbbi elég nehéz volt, mert a Fül zokon vette, hogy ezen a verőfényes napon babakocsiban tologatom, pedig tud ő menni a lábán is, ráadásul annyi izgalmas dolog volt ma az utcán, amit meg lehetett volna nézni.

Végül hazaértünk, mind a négyen (én, a Fül, a babakocsi és a retro fotel). A fotel amúgy siralmas állapotban van, tehát bútorszövetet kell vennem és kárpitost keresni, viszont még megtaláltam rajta a gyári pótgombot is.

Alaposabb tanulmányozás után az egyik könyvben egy hímzett könyvjelzőt is találtam, amely a Lemezárugyár 100. születésnapjára készült.

# 21:45 - szőke nő - Myreille



infinite scream

(c) 2002-2011 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor