Végtelen sikítás
moksha.hu
 


2010. február 25., csütörtök

Anyaságpróba

Holnap lesz másfél éves a fiam és eddig nem volt beteg. Az a kétszeri őszi légy gyengeség, amikor rajtam akart feküdni, az a két orrfolyás és az allergiás reakció a szúnyog csípésekre nem számít betegségnek. Viszont ma pirosan csipogott a lázmérő - igen vettem hihetetlen digitális szerkezetet - és a fiam igazi lázat produkált. Persze nem zsebből húzta elő, közrejátszott a ma kapott két oltás. Gondolom. Viszont a láz nagyján másfél óra alatt túl voltunk és a jobbulással egyenes arányban nőtt meg a gyerek mozgékonysága. Értsd. Ahelyett hogy a kanapén kókadozna, visongva kergetőzik az apjával, aki viszonylag korán érkezett haza, de már nem látta betegnek a fiát. (Csak képen.)

Most megint felfele szalad a láza és nyöszörög álmában.

Egyébként minden jó. Zsombor végre kinövesztette az alsó ketteseket, közvetlenül a 4 rágó után és a gajdarászásból egyetlen értelmes dolog mutatkozik már hetek óta, mégpedig a mamama, azaz a mandarin. Viszont mindent megért, csak nem mindenre hallgat.

# 23:21 - vackor - Myreille



infinite scream

(c) 2002-2011 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor