Hullámvölgy alja

Hozzászoktam, hogy nálam sohasem mennek a dolgok "normálisan", de az mellbe vágott, hogy a fiamnál sem. Megint voltunk Ringatón - elkezdődött a babakocsi nélküli világ - és valahogy nagyon furcsa volt a fiam közösségben. Csekély érdeklődést mutatott a közös móka és a zene iránt, inkább rohangált a teremben, én pedig önmarcangoltam. Ráadásul, amikor egy szomorú dalt énekeltünk, a sok gyerek a földre feküdt, a Fül is, de közben idegen anyukák lábához támasztotta a hátát. Elveszett voltam. A furulyával alakul a barátság, akárcsak a hegedűvel, viszont egyre hisztisebb jeleket mutat - kiabál, ha nem az van, amit ő akar - és nem egyáltalán nem igényelte a társaságomat. Ezután már csak apró kihívás volt, hogy minden gyerek cumisüvegét meg akarta szerezni, viszont a sajátjából csak két kortyot ivott és utána fontos rohangálnivalója volt. Sőt, a nyitott ajtó ki is szökött, szóval volt 10 mp, amikor nem láttam a fiam és majdnem megállt a szívem.

Béna és rossz anya önmarcangolást azóta takarékra tettem, de azóta is ott kattog a tarkómnál, hogy vajon mit rontok el vagy mit rontottam el.

Közben pedig okos, ügyes, mosolygós, cukifej gyerek, akiben megint feltámadt a szekrénymászó reflex.