Végtelen sikítás
moksha.hu
 


2009. november 10., kedd

Már nem is emlékszem

Már nem is emlékszem, hogy volt olyan, amikor este nem szuszogott a kiságyban egy ZsomborFülTáska. Tulajdonképpen most is szuszog a kiságyban csak nem vagyunk egy lakásban, illetve már ilyen is volt, hogy nem voltunk egy lakásban, de most olyan van, hogy én itthon vagyok, ő meg nem. Az egészben az a legviccesebb, hogy az apjának jobban hiányzik, mint nekem, ő elveszettebb a lakásban, mint én. Aggódás sincs bennem. Úgy érzem/gondolom, élvezi az új kalandot. Nekem meg hirtelen őrült távlatok nyíltak meg...

Az egész úgy kezdődött, hogy meghívást kaptam a Zombilandre, és mivel lehetett vinni embert, ezért azonnal kirajzolódott a program. A filmről majd később írok, még emésztek, bár azt már tudom, hogy Willnek látnia kell ezt a filmet. Hogy miért, azt nem mondhatom el, mert a forgalmazó megkért, hogy ne mondjam el.

Persze, a kisördög nem alszik. A fiam éppen piros fülű manót játszik, ezért délután voltunk a gyerekorvosi rendelőben és patikában is. Én délelőtt voltam orvosnál, azt még nem tudom állítani, hogy minden rendben, de tény, hogy minden egyre jobb.

# 23:34 - szőke nő - vackor - Myreille



infinite scream

(c) 2002-2008 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor