Kirándul a család

2006 karácsonyára azt kaptam a pasimtól, hogy a Felvidéken töltöttünk néhány napot. Selmecbánya akkor igencsak ködbe burkolózott. Majdnem 3 évvel később és egy gyerekkel kiegészülve, végre visszamentünk. Reggel a ködtől majdnem szívrekedést kaptam, pedig egész este térképeket és leírásokat bújtam, de reményekkel telve útnak indultunk. Amikor még Vácnál is köd volt, aggódni kezdtem - a pasim szerint nincs olyan utazás, amelyen én nem aggódnék -, de napsugarakért és ködmentes időért mondtam néma imákat. Az égben meghallgattak. Fül élvezte az autózást, majd a kirándulást, én rengeteget fényképeztem nem csak Selmecről, hanem kerültek képek az őszi albumba és a világjáró moskha-táskába is.

Miután hazaértünk Zsombor "éhesen" vetette rá magát a könyvekre és gyorsan kiolvasott mindent, amit egy nap alatt szokott. Láthatóan boldog volt, hogy a sok utazás után, most ő is hódolhat szenvedélyének.

Fogalmam sincs arról, hogy holnap mit fogok főzni. Nincs ihletem. Valószínűleg ehhez hozzájárul a 3 napos hasfájásom és étvágytalanságom. (Végre, erre vártam.) De ugye a férfinépnek enni kell adni, nincs mese... Aztán volt olyan is, hogy kicsit reménykedtem, hogy talán azért fáj a hasam, mert terhes vagyok, de (ahogy az már lenni szokott) éppen a terhességi tesztet csináltam, amikor egyértelművé vált, hogy nem vagyok terhes. Kicsit szomorkodtam, kicsit örültem.