Lábjegyzetek

Tegnap többször felmerült bennem, hogy "most, akkor elrohanunk az ügyeletre", de végül nem mentünk. Zsombor fején dudor nőtt és minden szúnyogcsípése - miért nem döglött meg már az összes szúnyog? - hatalmas piros folttá erősödött. Már a múltkor is így reagált a szárnyas vérszívókra, de a pukli újdonság. Viszont jól van, nevet, eszik, játszik, a kedve jó.

Öröm, hogy Tomcat után a második blogger lehetek az Internet krónikáknál, viszont minden kedvesség ellenére az összes volt és múlt idő kés a szívemben. Tudom, hogy semmi sem tart örökké és hogy ritkábban írok ide, de azért én még mindig élőnek és létezőnek gondolom magam.

Egyre növekvő vágyat érzek egy lakás berendezésére és egy ház megtervezésére. Tulajdonképpen már mindkettő a fejemben van. Megint írtam az Univerzumnak.

Vannak esték, amelyeket sohasem lenne szabad elfelejteni. Én a Tristan és Isolde-t néztem a tévében, vártam a sorom a konyhában, ahol az Apa palacsintát sütni tanította a Lányát.

Zsombor igazán nagy gyerek, már van saját homokozó készlete.