A világ működtetéséről és az öntözőkannáról

A napokban kicsit rákattantam a Gomorrára. El akartam olvasni, ezért egészen sok könyvesboltot végigjártam, de mindenhol azt mondták, hogy elfogyott, már nem is lesz, "nincs, az tévedés, hogy a gép még mutat két példányt", "keressem az útikönyveknél" (ez utóbbinál alig bírtam visszatartani a nevetésem, mert bár az az alcíme, hogy "Utazás a nápolyi maffia, a Camorra birodalmába", azért útikönyvnek titulálni egészen vakmerő dolog). Végül, most már minden mindegy alapon, hazafelé sétáltam a Pozsonyi úton és megkérdeztem a Láng Tékában, hogy van-e náluk a könyv. (Azért nem náluk kerestem először, mert a többi helyen kedvezménnyel tudok vásárolni.) Legnagyobb meglepetésemre - pedig már lelkileg felkészültem egy "nem, elfogyott"-ra - az egyik eladó annyit kérdezett, hogy vissza tudok-e menni fél óra múlva, és amikor mondtam, hogy igen, akkor a telefonált, és elintézte, fél óra múlva ott volt a könyv. Na, az ilyenek miatt szeretem ezt az utcát, no meg a croissant miatt, amit a Sarki fűszeresnél lehet kapni, meg a fák miatt és a Szent István Park miatt és igazságtalan lenne kihagyni az rétesest...

Az öntözőkanna története pedig a fiamhoz kapcsolódik. Idióta anyaként megmutattam a fiamnak, hogyha belekiabál vagy belehörög a kannába, akkor visszahangzik. Mint köztudott a gyerek a rosszaságot sokkal könnyebben megtanulja, mint a jóságot, ezért rendszeresen fetrengünk az apjával a röhögéstől, amint a gyerek odamászik a kannához, beledugja a fejét és belekiabál.

A kanna műanyag és Ikeás, de nincs igazság a földön, mert már mindenki a 2010-es Ikea katalógust nézegeti, csak nekünk nem dobták még a postaládába.