George humora

Nem lehet okom panaszra, a kívánságom félig teljesült. Reggel hétkor, pontban hétkor, motoros fűrész hangjára ébredtem. Vagy talán a félálomból tántorogtam a valóságba, de ez egy másik történet. Meleg volt, olyan meleg, mint tavaly augusztusban a kórházban és nem tudtam aludni, egyrészt a melegtől, másrészt attól az érzéstől, hogy az ágy végénél ott alszik a fiam. Fordítva próbáltam aludni az ágyon, hogy közelebb legyek, meg nem lehet az, hogy a gyerek a lábamnál van. Tegnap este a szélforgó fa alkatrészeinek suhogása és az üvegfestményeknek koppanó üveghangja akadályozta a mély alvást. És akkor megszólalt a motoros fűrész. Itt a belváros közepén. Gondoltam, a szél döntött ki egy fát. Kimentem megnézni, de a fakorona tetejéről csak a többi fa tetejét láttam. Hét óra tizenötre a fát kivágták, már csak a házmester takarította a faforgácsokat.

A "mi a terve velem Istennek" kérdés új lendületet adott a gondolatoknak. Nem tudok nem a végzeten gondolkodni. Hogy hogyan van az, hogy lezuhan egy repülőgép és valaki túléli, olykor meg senki. És hogy van az, hogy egy elszabadult versenyautó kerék fejbe talál valakit vagy sem. Vagy miért éppen azt a valakit. Van igazság vagy felesleges igazságot keresni, egyszerűen csak események vannak, amelyek egy jobb dologhoz visznek. Olyan vagyok, mint az az ember, aki hisz a reinkarnációban és ezért mindent elvisel most, mert tudja, hogy később (egy másik éltben) minden jobb lesz? Csak közben én fatalista vagyok meg Most-hívő meg boszorkányféle. Mert ami most van, az a való, mert hiszem, hogy magamhoz tudom vonzani a jót és egyébként is, honnan tudhatnám, hogy holnap nem üt el egy autó... Kidolgozatlan gondolatok.