Csúf, de finom (Banános sütemény Jamie Oliver nyomán)

Hanának

Sütöttünk. Ő meg én. Ő hozta a könyvet, amiben találtam egy receptet és kicsit átgondoltam. Ő megette a banán végét, lemeozta a süteményt, majd elmeséltette a receptet.
- Hogyan csinálunk karamellt?
- Egy lábasban cukrot olvasztunk.
- Ennyi?
- Aha, egyes receptek úgy szólnak, hogy kell hozzá tenni egy kis vizet és forralni sokáig, de szerintem hülyeség. A lábasba dermedt karamell vízben felázik, tökéletes karamelles tejhez.
Persze, azt már látta, hogy a forró karamellt - jelzem, háromszor égette meg vele a száját - a tűzálló tál aljába csorgatom és vágott felükkel rápakolom a banánokat.
- És tésztát hogyan gyúrtunk? - kérdezi szempilla-remegtetve. Jut eszembe, pár napja együtt sminkeltünk, igazán muris volt, mert engem sminkeltünk, most meg itt hagyott egy kosárnyi maskara alapot.
- 15 dkg szobameleg vajjal kikentem a tűzálló tálat, a maradékhoz tettem 21 dkg lisztet (kicsit megszaladt, de nem gond), 2 evőkanál cukrot, nem lett túl édes, elbírt volna még egyet vagy kettőt, csipet sót, 1 tojás sárgáját és egy evőkanál tejfölt. Összegyúrtam, nagyon lágy tészta lett, két kezem között kicsit megnyújtottam, és befedtem a tésztával a banánokat. Sütöttük pirosodásig, majd amikor jónak ítéltük, kivettük, a tészta került az aljára, mint a tarte tatin-nél és végül még némi olvasztott csokoládét is csorgattunk a tetejére. Csúnya, illetve nem szép, de nagyon finom.
- Kérsz még egy kockát?
- Aha, a széléből, mert ott olyan jó ropogós.