A világ nagy összefüggései
Tegnap este óta az egyik szerver akadozik. Vajon az is gázzal megy? Sőt, talán az internet is...
Lelkiismeret-furdalással tekertem fel a konvektort, a Balkánon fűtés nincs, hideg viszont annál inkább (Zsombor majd erről úgy tanul, hogy a 2009-es nagy orosz-ukrán gázvita), viszont itt is hideg volt, Zsombor pedig régi szórakozásának hódol: combközépig húzza a nadrágját.
De amíg a világ a gáz-problémát elemzi, tárgyalja és próbálja megoldani, mi az első hisztikorszakot próbáljuk sikeresen és egészségesen túlélni. Az első menetet pár nappal korábban a gyerek nyerte, majd az apja kiegyenlített és vezetést szerzett a szülői csapatnak. Cafatfül ráerősített, de én is megkeményítettem a szívem. Szóval most már egészen jól állunk.
|