Most itt tartunk

Azt álmodom, hogy szoptatás után elaludtunk a kanapén. Én ülök, lóg a fejem, a gyerek a szoptatós párnán alszik a "hónom alatt". Álmomban félálomban lebegek. Minden zajra, de még a fényváltozásra is felébredek. Az egyik ilyen pillanatban a szomszéd néz be az ablakon, valamit mondani akar, ki kell nyitnom a szemem. Őrült erőfeszítéssel kinyitom. Az ablakon túl még sötét a hajnal. A kanapén aludtam el, Cafat a szoptatós párnán alszik. Mélyen, angyalin.

Tegnap óta egyértelmű, hogy az orra és a szája mellett az angyali türelem hiányát is tőlem örökölte gyermekünk. A kanapé (már megint az az átkozott kanapé) háttámláját telepakoltam játékkal, mert bizony a fiam "szegény játék nélküli kiscsávóból" "játékkal elhalmozott gyerekké cseperedett", és jó öltetnek tűnt, ha nem a téglafalat - bár az is nagyon szép - bámulja böfire várva, hanem ingergazdag környezetet teremtek. Az ingerek jöttek is. A négyhónapos teljesen rákattant a vékony színes szalagokra és apró pici címkékre. Ugyanazt csinálja, mint a nagyobb tárgyakkal. Kinyúl és próbálja megfogni. De amíg a nagyobb tárgyak a markában maradnak, ezek a kis cifitcafatok nem. Zsomborom három-négyszer türelmesen próbálja, majd dühössen höezik és csapkodásba fajul a próbálkozás. (Mintha önmagamat látnám.)

A Cafatharcos erénye azonban, hogy a következő etetésnél újra próbálkozik és egyre ügyesebb. Imádom, hogy ilyen kitartó a fiam.

Próbálom észben tartani, milyen mérföldkövek mellett haladt el Zsombor. Már nem csak a saját kezét tudja megfogni, hanem a lábát is. Elmosolyodik, amikor meglát vagy meghallja a hangom. Nagyon rafinált gyerek, mert ugyanezt műveli az apjával is, így mindketten 10 cm-rel a föld felett járunk. Az alvás kicsit döcögős, néha elalszik egyedül, néha viszont hisztizik és pici ördögszarvait próbálgatja. A kiságy közepétől simán elhernyózik a kiságy elejébe, hogy kedvenc könyvét olvassa. Az olvasási technikája is változott. Eddig csak megbűvölten nézte a könyve, most próbálja a könyv figuráit megmarkolni. Ja, és amit megmarkol, azonnal viszi a szájába. Rájött arra, hogy a mutatóujja mellé további négy ujjat is a szájába tud tömködni. Egyre határozottabban látszanak a fogai.

Legelőször, amikor énekeltem neki, csak a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű dal jutott eszembe. Most már ott tartunk, hogy amikor elkezdem, azonnal mosolyog, sőt olykor kacag is.

Ha úri kedve úgy adódik, akkor nagy boldogan úgy ölel, mintha én lennék a világ meg a minden. Ettől én persze elolvadok és régi-új szokása, hogy bevackolja fejét a vállam és az állam közé és csak nagy boldogságban elvan. Engem ez a kórházi időszakra emlékeztet, amikor napokat töltöttünk így együtt. Egyébként viszont kepeszt és nézelődik, ha kézben van.

A forgás még nem megy, de nagyon ügyesen oldalfekvésbe küzdi magát és a Nagy Mutatványt csak a karok elhelyezkedése akadályozza. A hason és háton pörgés viszont remekül megy. Álmában is képes rá, majd nyüszögve közli, hogy "kicsi az ágy".

Abban is rám hasonlít, pedig reméltem, kinövi, hogy álmában nyüszörög. Halkan, kicsit fájdalmasan és kitartóan. Az apja szerint ugyanúgy, ahogy én is, szóval cukifejek vagyunk. Anyai szívemnek viszont borzalmas ez a nyüszögés, sokkal jobb, ha álmában mosolyog. Egyszer megpróbáltam megvígasztalni álomnyüszögés közben, de csak nagy sírás lett belőle, mert nem értette, miért keltettem fel.

Egyre többször rajtakapjuk, hogy nagy csendben minket figyel. Annyira figyel, hogy még az ujjcsócsálást is abbahagyja.

Fürdés előtt mindig a türkör fel fordítjuk, nézelődik is nagy szemekkel és mindig rámosolyog arra a helyes kis kölyökre, akit lát.