Végtelen sikítás
moksha.hu
 


2008. november 6., csütörtök

Az időzítése remek, nem véletlen lett Doxa a második neve

Szent szerda ma éppen csütörtökre esik. Ígértem vacsorát is, ezért fél kézzel gyereket szórakoztattam, a másikkal pedig összeütöttem egy almás-köményes csirkebigyulát és egy New Yorki sajttortát. Amikorra készen lettem, a gyerekem elaludt. Van humora, na. Előtte viszont nyomott egy "enni, enni, adjál enni" sírást - isten bizony ezt sírja - és akkor nem kacagtunk, de amint az ölembe vettem, helyre állt a világrend.

Zsombor mostanság mindenkire kacag és éjszakánként alszik hét órát. Apró pici szépségtapasz, hogy A Nagy Alvás után hajnali ötkor ébred, kacarászik, táplálkozik és telenyomja a pelenkát, majd "na, akkor indulhat a nap" lelkesedéssel gügyög. Én meg az apjával együtt imádom.

Egyre erősebben dagaszt a lábával és kalimpál a kezével. Két új hobbija van. Az egyik a "nézd, az egész öklömet a számba tudom tenni", a másik pedig a hajtépés. Legjobban a sajátjába szeret belekapaszkodni, de az enyémet sem veti meg.

Éppen jók a 68-as ruhák a 74 napos pocokpofára.

# 18:00 - vackor - szőke nő - Myreille



infinite scream

(c) 2002-2011 Myreille, Minden jog fenntartva, beleértve a megfilmesítés jogát is.

www.freeblog.hu, a motor