Mennyire van keletre a mi nyugatunk?
Reménykeltő, hogy változnak a dolgok. Az utóbbi időben arra lettem figyelmes, talán annak a babakocsis reklámnak is köze van hozzá, hogy egyre több autós áll meg a zebránál és adja meg az elsőbbséget a gyalogosnak. Tízből hét autós, számolgatom, még mindig nem tartja be a KRESZ szabályait, de nem vagyok elégedetlen, sok kis lépés sokra megy.
A barmok viszont mindent túlélnek. Történt ugyanis, hogy felújították az utcánkat, kapott szép, új aszfaltszőnyeget és szorgos munkásemberek felfestették az útburkolati jeleket. Újrafestették a zebrákat és a kereszteződéseknél forgalom elől elzárt területeket jelöltek ki. A KRESZ ugyan szabályozza és tiltja ott a parkolást, de ez mostanság senkit nem ütött szíven, ezért jó megoldás felrajzolni, becsíkozni. Kell a sorvezetőn, na. (Ráadásul így a zebrán is könnyebb közlekedni. Jobban látni az autókat és a sofőrök is jobban látják a zebránál álló, lelépő gyalogosokat.) Kereken egy napja működik a rendszer és ma reggel és este mit látok. Mivel minden második ember vagy külföldön vásárol (hello, válság és árfolyamkockázat), vagy vidéken nyaral, így az utcánkban alig parkol autó, viszont akadt egy barom, aki egész nap a csíkos placcon parkoltatta autóját. (Kérem, vigyék el, zúzzák be.)
|