Dolce vita

Ódát nem zengenék a remek rakott vajbabról, amelynek gyakoribb elkészítését követelte uram és parancsolóm. (1 sor főtt rizs, 1 sor főtt vajbab (tudod, a sárga zöldbab), 1 sor darált húsból főzött pörkölt, sok tejföl, némi sajt és az egészet sütőben összesüt, majd további tejföllel befal.) Sokkal inkább a mai nap kulináris élvezeteit foglalnám versbe, ha tudnék verselni. A reggelire elfogyasztott alma említésen kívül esne, ha nem lett volna lédús és illatos. Az ebéd a Grissini Due-ban ért és sok röhögés mellett elfogyasztottam egy rukolás-sonkás bruschettát. Külföldre szakadt barátaim meg én is magamtól Túró Rudit kaptunk desszertként. De már ebédnél tudtam, hogy a vacsora lesz az olaszországi nyaralást idéző étkezés. Délelőtt vettem a Culinarisban érett Pecorinot, a Dolceban pedig mazsolás-diós kenyeret. Pont olyan isteni volt, mint ahogy elképzeltem, és persze megint eszembe jutott az a kisváros (a nevét nem tudom, elő kellene keresni, de volt ott sok lépcső, sok napsütés és egy templom, ahonnan gyönyörű volt a kilátás, szóval a kép megvan), ahol az utcán ettük a Pecorino Nero-t...