Nincs baj, nem haragszom, csak...

Szeretném egy margarétával eldönteni, hogy fáj vagy nem fáj. Úgy mint gyerekkoromban, amikor tépkedtük a fehér sziromokat, szeret, nem szeret, szeret, nem szeret. Fáj, nem fáj, fáj, nem fáj, fáj, nem fáj...

Harminckét éves vagyok, de még mindig felhív, hogy elmondja óvatosan egyem a kemény körtét, nehogy letörjön a fogam. Nem fáj, nem bosszant, annyit mondok, hogy oké és akkor minden rendben.

Harminckét éves vagyok, néhány nap múlva megszületik a gyerekem és amikor azt mondta, hogy venni akar valamit, amit a tévére lehet kötni és megnézni a felvételt, akkor azt hittem, hogy rám vagy ránk gondol. Hiszen alig lát minket, olyan kevés az együtt töltött idő. De folytatta, hogy a szőlő, az olyan szép, olyan sokan dicsérik, meg kellene örökíteni. Ja, meg kellene.

Harminckét éves vagyok, de még mindig arra várok, hogy kifilézze a halat és csináljon nekem sült fagyit. Hiszen megígérte úgy 22 évvel ezelőtt. Reményhal.