Csudaház

Már meséltem, hogy ez egy olyan ház, ahol karácsonykor karácsonyfa áll a bejárati ajtónál. Ez a ház már arról is híres, hogy este valaki mindig főz, de olyan ételek illata lebeg a lépcsőházban, hogy még jólakottan is meg tudna belőle enni az ember egy-egy tányérral, éhesen meg pláne. A héten volt ránott hús tejfölös uborkasalátával, lecsó és töltött paprika. (Megállapodtunk a pasimmal, hogy akkor hétvégén csinálhatom a tölött paprikát, mert szeretem, a tölött paprikát és a pasimat is.)

Jó hazajönni. Szeretem ennek a lakásnak a fényeit és az innen látható égszeleteket. Ezen a nyáron azért is jó hazajönni, mert minden udvarra néző ablakunkban egy-egy láda virágot tettem. Ahogy végigjövök a folyosón, először a petúniák, majd a muskátlik végül a büdöskék "állnak haptákba". (Már elkedtem tervezgetni a házat, amit majd építünk. Rám alig jellemző módon óvatos vagyok a házálommal. (Még telkünk sincs.) Most éppen ott tartok, hogy az amerikai konyhás ebédlőben el kell hogy férjen egy 10 személyes asztal, illetve egy ugyanekkora asztalt szeretnék a verandára is a hintaágy mellé. Illetve szeretnék gardróbszobát, mosókonyhát, kamrát, pincét, télikertet.)

Az eszemmel tudom, hogy ez az mostani lakás átmeneti állapot, de a szívemmel valahogy nem érzem. Főleg akkor nem, ha találkozom a házmesterrel vagy a férjével és megdicsérik a virágaimat, vagy érdeklődnek az unokájukról. (Igen, a kölyköt teljesen az unokájuknak tekintik.) Tegnap pedig olyan történt velem, amit falusi sajátságnak gondoltam. Régen, amikor a szomszédban érett az őszibarack (nagy, sárga húsú), akkor mindig kaptunk egy tállal, később, ősszel, anyu küldött vissza egy nagy tál szőlőt. Tegnap este a házmesterék éppen az ajtóban álltak, amikor hazajöttünk. Először is hívtak nekem liftet - valószínűleg látták, ha két percen belül nem jutok vécé közelébe, becsorgatok -, majd a kezembe nyomtak két fügét. Igazi, érett, illatos, Budapesten termett fügét.