Ez csak egy szombat

Szenvedni nagyon tudok, családi örökség, az egyik fele, a másik pedig, hogy halálosan szégellem magam, amikor nyafogok, ezért lelkem bugyraiból előkeresem a maradék jókedvet és azon éldegélek. Bori ma jógán mondta is, amikor komor arccal megjelentem, hogy minél nyűgösebb vagyok, annál jobban mosolygok. Szerintem inkább most engedtem fel annyira (csupán 20 hét kellett hozzá), hogy közel engedjem őket magamhoz. Két fallal beljebb vannak. Így megy ez nálam.

Szóval, reggel félálomban a kanapén fetrengtem, amikor a pasim megjegyezte, hogy 175 cm. Nem nyitottam ki a szemem, de tudtam elégedett mosoly játszik a szája körül. 16 cm meg számít, tudjuk.

Nem boldogultam a visszaalvással, így kimentem a Komjádihoz a piacra. Málnát akartam venni a málnaszörphöz, de alig volt málna, ami volt, azt pedig aranyárban mérték. Vettem viszont kukoricát, szilvát, nyári almát és a holnapi lecsóhoz paprikát és paradicsomot. Minden gyümölcs és zöldség illatos, olyan, mintha papiék kertjében szedtük volna. Nem tudok egyes számba beszélni, 31 év megszokása erősebb a valóságnál...

A 6-os buszmegállóban egészen jó hangulat alakult ki a megfáradt piacozók között. Úgy beszélgettünk - drága a málna, szép a padlizsán, olcsó a meggy -, mintha ezer éve ismernénk egymást.