Egy vicces csütörtök krónikája

A boldogító talán (Made of Honor) nem volt se túl jó, se túl rossz, tipikusan egynek elmegy mozi, viszont hatására újabb úticél került fel a listámra. Skócia. Egyszer oda (is) el akarok menni.

Mozi után Tigrinccsel elmentünk a Margitszigetre, a Dunának egészen tenger illata volt, és hajtogattunk csónakot kívánsággal. Így kezdőtött: Kedves Univerzum! Idén nem kértem utazást, de pontosítottam - mit, hogyan, mivel - és emeltem az egyik tavalyi kívánságomat, azt amelyik csak részben valósult meg, de persze első helyre a gyerek került. Vicces csak az volt igazán, hogy este, amikor meséltem a pasimnak a kívánságcsónakot, akkor szinte szó szerint ugyanazokat sorolta, amelyeket én ráítram a csónakra, pedig az egyikről azt hittem, hogy olyan titkos vágyam, amiről senki sem tud. Még ő sem.

Sárga papírcsónakomat a tenger felé sodorta a Duna. Néhány lépésig együtt haladtunk, de végül magára hagytuk a csónakokat és mindenki ment a maga dolgára. Én haza aludni. Kellemesen hűs volt a délután és sok-sok pisiléssel szabdalt, zaklatott éjszaka után végre igazán jót aludtam.

Ébredés után B. jött fel hozzám, észrevétlenül beszélgettünk át (megint) néhány órát. Vanília fagyit ettünk meggyel és piros ribizlivel, most pedig nekiállok dolgozni.

A nap szállóigéje viszont egy tankönyvből való:

"Egy váratlan fékezés következtében két jármű összeütközik.
Szabálysértést követ-e el az a vezető, amelyik így szól a balesettel érintett partneréhez:
- És elismeri, hogy elém vágott? Elismeri vagy szétvágom az agyát!"